A Benevento elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus mostantól teljes gőzzel a bajnokságra koncentrálhat, s nem engedhet meg magának több pontvesztést, amennyiben életben kívánja tartani bajnoki álmait, hiszen az éllovas Inter pillanatnyilag tíz pont előnnyel vezeti a versenyt.

Andrea Pirlo keretébe visszatérhetett a koronavírus-fertőzését maga mögött hagyó Rodrigo Bentancur, azonban hiányzik majd a sérült Alex Sandro, Paulo Dybala, Merih Demiral és Aaron Ramsey, míg Juan Cuadrado eltiltását tölti a Benevento ellen.

A két csapat őszi mérkőzésén a Cristiano Ronaldót pihentető Juventus Álvaro Morata révén szerezte meg a vezetést, azonban az első félidő utolsó perceiben Gaetano Letizia egyenlített, s ezzel kialakult az 1:1-es végeredmény, ami fájdalmas botlást jelentett a címvédő számára.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Danilo, Bonucci, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6516471830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2021.03.21. 16:28:56

Jatszik a csapat!
Marmint a vendeg.

BigChris 2021.03.21. 16:29:43

Na itt a gól, csak rossz kapuba

juve28adam 2021.03.21. 16:30:07

Ezen már csak nevetni tudok... Kínomban

BigChris 2021.03.21. 16:31:03

Egri papa behűti estére a pezsgőt..

Il Principino 2021.03.21. 16:31:24

Szokásos eladott labda ,mint a Porto ellen..

Rivendell 2021.03.21. 16:31:25

Ki kell rakni a fél keretet és az edzőt is... Hányszor kapunk még gólt a kibaxott hátul adogatasbol?

MeGmOnDtaM 2021.03.21. 16:31:28

Teljesen nyilvánvaló tizit nem kapunk meg, hihetetlen...

Magyar Közöny 2021.03.21. 16:32:12

A világverő 16. helyezett ellen sem megy a gólszerzés. Vajon a bl 4 hely egyike meglesz?

Apuleius 2021.03.21. 16:32:29

Kritikán aluli ez a csapat, nincs mese, nagyon komoly változtatásokra van szükség.

BigChris 2021.03.21. 16:33:31

Valaki mesélje el nekem legyen kedves, hogy pontosan miért ítélnek 11-est a fociban? Én még egy meccset sem láttam és nem is értek hozzá.

venember83 2021.03.21. 16:34:49

Gattuso Napolija ellen nem nyert Pirlo a bajnokin, most meg Pippo Beneventója is kigáncsolja Pirlo Öreg Hölgyét. Egyre nehezebben magyarázhatók ezek az eredmények.

steven.h 2021.03.21. 16:35:09

Sokat fejlődtünk az őszi meccshez képest, visszafele... meddig fogja még Pirlo erőltetni ezeket a hátsó labdákat? Pontok mennek el ezen, meg továbbjutások hogy hátul is a kockázatot vállaltatja fel a játékosokkal, ne gondolja senki, hogy nem ez az elvárás, de ezt csinàlja mindenki (Arthur, Benta, Kulusevski stb)

GGábr81 2021.03.21. 16:35:47

Botrány amit művelnek, botrány hogy nincs használható csere. Elképesztő. Nagyon szorítok a Beneventónak. Nagyon megérdemelnék ők is és mi is ezt a sikert.

Magyar Közöny 2021.03.21. 16:36:48

Nagy szerencse, hogy a Juve nem jutott túl a Portón, negatív rekord született volna a bekapott gólok tekintetében.

FeriGjuve 2021.03.21. 16:37:09

Na,hogy itt kikapunk,az szinte biztos.
De legalábbis nem győzünk.
Már várom,mi lesz a magyarázat.
"Nem jól kezeltük a mérkőzèst"
"Javulnunk kell"
"Élesnek kell lennünk"
:D

BigChris 2021.03.21. 16:37:25

Ha Ronaldo további rekordokra vágyik, az csak top csapatban teljesíthetők. Mi nem vagyunk az, tehát megy.

FeriGjuve 2021.03.21. 16:38:15

@steven.h: Abban biztos vagyok,hogy nem Pirlo mondja a játékosoknak,hogy keresztbe passzoljanak a tizenhatosunk vonalában...

James Zabiela 2021.03.21. 16:38:40

Most már más cél nincs, mint a 4ben benne lenni! Bajnoki címmel már nem kell foglalkozni!

JeetTrader 2021.03.21. 16:39:58

Jezejzus a tengeren....le vagyok döbbenve...

FeriGjuve 2021.03.21. 16:40:08

Ezt a szezont el kell engedni.

DelPiero2 2021.03.21. 16:40:10

@MeGmOnDtaM: De állítólag nem szabad bírózni. Nyilván a meccset nyerni kellett volna, de ilyen hozzáállással még 12 ember ellen is nehéz.

Del Butus 2021.03.21. 16:40:35

@FeriGjuve: ez a demagóg duma a legrosszabb, amivel védeni lehet egy rossz edzőt.

steven.h 2021.03.21. 16:41:50

@FeriGjuve: én ebben egyáltalán nem vagyok már biztos sajnos, mert nem egyedi eset csak eddig megúsztuk többnyire.

Az meg hogy a fél csapat vagy formán kívül van, vagy nincs kihasználva az erőssége egyértelműen edzői probléma.

FeriGjuve 2021.03.21. 16:44:06

@Del Butus: Ezt most nem tudom,melyik hozzászólásomra írtad,de ha a hátul passzolós tèmához,akkor azt tudom mondani,hogy egyrészt nem neked írtam,másrèszt meg egy megye 2-es csapat edzője sem mondja ezt egyik játékosának sem.
Demagógia vagy nem.Én nem védtem Pirlot,de ez nem az ő hibája.
Az egész csapat gyenge játéka viszont az övè is.

MeGmOnDtaM 2021.03.21. 16:44:37

@DelPiero2: Igen a meccset nyerni kellett volna, de függetlenül ettől ami 11-es azt meg kell adni és nem tovább engedni...

Dante01 2021.03.21. 16:45:29

@FeriGjuve: A szokásos baromságok jönnek majd megint. Csak akkor mit csinálnálak ők az edzéseken ha egy Beneventot nem tudunk megverni??? Utálom szidni a csapatot, de ez a játék förtelmes. Van vissza 11 meccs ha ez így megy tovább akkor ez európa liga lesz. Akkor mit mond Pirlo és a vezetőség. Nem volt elég a felkészülési idő. Nem voltak kipihenve a fiúk. Baromság. Kövi szezonra inkább maradjanak kussba és nem kell a bl a cél hülyeség csak játék, ami most nincs.

FeriGjuve 2021.03.21. 16:46:52

@steven.h: Serdülőben lecseréltek ilyen miatt,hidd el hogy nem Pirlo kér ilyet.
Egyszerűen fejben nincsenek rendben ezek a játékosok és fizikailag sem túlzottan...

DelPiero2 2021.03.21. 16:46:57

@hurbiny3k: akadozik ezen is:
http://livetv.sx/enx/eventinfo/1045811_juventus_benevento/#webplayer_ifr|1567064|1045811|1567064|11|1|en
de lehet hogy jobb ha nem látod

MeGmOnDtaM 2021.03.21. 16:47:21

Roninak nem szabad szabikat rúgnia, elég. Csak van aki tőle jobb ebben a csapatban?

Tifoso Della Juve 2021.03.21. 16:47:23

Legalább Chiesa egyszer megemberelhetné magát és beszólhatna Ronaldonak hogy ezt a szabit most én rúgom.

BigChris 2021.03.21. 16:51:01

@Dante01: annál is inkább, mert több mint 30 meccset játszott együtt a csapat...ennyi idő alatt vagy osszeszoknak vagy sosem

Gabueroo 2021.03.21. 16:51:37

Jo nagy nyomast gyakoroltunk az interre XDDDD

Gabueroo 2021.03.21. 16:53:08

Ez tuti bunda... Kell a penz nyarra.

GodPiero 2021.03.21. 16:53:31

Azt hiszem itt az ideje, hogy Pirlo ELTAKARODJON a picsába!!!!
Ezzel a kerettel így lemenni kutyába egy szaros Benevento ellen.....

MeGmOnDtaM 2021.03.21. 16:54:13

Egyszerűen képtelenek vagyunk kapura veszélyesen játszani. Teljesen béna a játékunk...

Gabueroo 2021.03.21. 16:54:28

Pirlonak ha van gerince most lemond.

Apuleius 2021.03.21. 16:54:30

El kellene kezdeni edzőt, sportigazgatót és játékosokat keresni (elnézést, ha valakit kihagytam volna).

James Zabiela 2021.03.21. 16:54:39

Szépen inasba raktak minket! Gratulálok!

alessandrinho 2021.03.21. 16:55:02

A következő hír remélem Pirlo lemondásáról szól majd. De attól tartok nem ez lesz..

juve28adam 2021.03.21. 16:55:30

Most már talán a legelvetemültebbek is beláthatják, hogy mi max a 2. helyért harcolhatunk.

m.martin91 2021.03.21. 16:55:59

Én azt gondolom, hogy a meccs után 5 évvel meg kéne hosszabbítani Pirlo szerződését, jelezve elkötelezettségünket Pirlo projektje mellett.

Juventino86 2021.03.21. 16:56:05

Ha Pirlóban van egy minimális tiszetet a klub iránt, akkor lemond. A csapat felét el kell küldeni, de Paraticinek is itt a vége. Azt hiszem elértünk a mélypontra. Pirlo out!

Andris Farkas 2021.03.21. 16:56:43

Valószínűleg Ronaldo is elmegy szezon végén látva a klub reménytelen helyzetet, pláne hogy még bl-t is akar nyerni.

steven.h 2021.03.21. 16:57:07

@FeriGjuve: fociztam 20 évig középső és szélső hátvédként, szóval nekem nem kell mondanod, de változatlanul tartom: nem egyedi eset így nem hiszem h minden játékosunknak pont ez jut eszébe higy keresztbevágom a 16-osunknál. Lehet a Pirlo féle futballforradalmi elképzelése ez.

kozagaha 2021.03.21. 16:59:16

Nincs itt gond, az EL hely még összejöhet... :)

Andras74 2021.03.21. 17:00:00

@Juventino86: szerintem lesz még ennél lejjebb......

FeriGjuve 2021.03.21. 17:00:09

@steven.h: A lényegen nem igazán változtat,ha ő kéri,ha nem.
Szarok vagyunk.

Andras74 2021.03.21. 17:00:57

@kozagaha: ahhoz is kell még pár pont.

DelPiero2 2021.03.21. 17:01:33

@GodPiero: lehet hogy csak egyszerűen nem akarják végrehajtani Pirlo utasításait. Elég furcsa, hogy csak a 70. percben lett sürgős a támadások felgyorsítása. A játékosok kiröhögik Pirlót, szinte nincs olyan játékos, aki kevesebbet keres mint Pirlo. Kíváncsi lennék belülről hogy lehet így fegyelmet tartani. Túl jó szerződésük van a játékosoknak az a fő baj. Ronaldo csak rátett. A többiek ár érték arányban rosszabbul keresnek, s gondolom mindenki követelődzik.
Roni a szabadokon kívül ha kihagy egy helyzetet nem kéne leállnia szentségelni mikor a labda még játékban van.

Leram7 2021.03.21. 17:01:59

Az egész meccsen lehetett érezni, hogy 11 meccse nyeretlen benevento egyenlő ellenfél hazai pályán. Ez az, ami bosszantó. Ráadásul jött egy egyéni hiba és a szokásos ajándék gól is.

A bajnokságnak sajnos vége, Allegrit vissza kell hívni.

m.martin91 2021.03.21. 17:03:36

@Leram7: Sokkal fontosabb, hogy Paraticit és Nedvedet megtartsuk, minthogy Allegri visszajöjjön. Ők nem hajlandóak együtt dolgozni Allegrivel.

László Jakus 2021.03.21. 17:03:59

Ez már szar a javából Pirlo csomagolhat még Sarri másodedzője is jobb volt . Kifizetnünk egy rakás pénzt edzőknek egy év otthon pihenésre és hoztuk egy amatőrt mert nincs pénzünk. A játékosok akik ennél jobbak voltak eladtuk és vettünk érte szart drága áron. Így lehet lassan szépen a süllyesztőben eltűnni. Sokat kommentelunk sok igazság van benne de hiába mert ezt nem mi irányítjuk. Mindenkinek kellemes estét.

DelPiero2 2021.03.21. 17:04:14

@Andris Farkas: de észre kéne vennie hogy a csapatjáték egyre fontosabb, és azért mert a többiek sokkal rosszabbak mint ő, (ha ez egyáltalán igaz) azért mert kiharcolt egy hatalmas bért, nem biztos hogy ez azt is jelenti hogy mindenáron neki kell adni a labdát.

Szincsak 2021.03.21. 17:05:05

Elég szégyen egy olyen csapattól kikapni, meg is érdemelte hogy nem ment tovább a BL-be szégyen, nem kellene Pirlót le váltani mondjuk Allegrire

DelPiero2 2021.03.21. 17:08:06

@MeGmOnDtaM: pont nem jött a stream rendesen, nem láttam hogy egyáltalán visszanézték?

danimester1 2021.03.21. 17:09:17

Hiszünk a scudettoban és a milánóiak is botlani fognak még.Ma sajnos nem volt szerencsénk,helyzetek sokaságát hagytuk ki és nem voltunk elég élesek.Tanulni fogunk a hibákból és mindent megteszünk ezért a mezért és a klubért,hogy örömet szerezzünk szurkolóinknak.Azért a milliós fizetéseket természetesen továbbra is felveszük és egy-egy meccs erejéig mindent beleadunk ha az ellenfelek aszisztálnak hozzá.Természetes továbbra is küzdünk és hiszünk a csillagok jó állásában.Mi is emberek vagyunk és hibázhatunk,igaz a csillagok állása miatt többet is mint lehetne,de csak az hibázhat aki dolgozik.Tovább fogunk dolgozni és megtesszük ami tőlünk telhető,de nézzék el nekünk hogy néha nehéz,mert hideg is van,aztán a labda pattog és nem utolsósorban van egy és több ellenfél is aki ellenünk akar bizonyítani.Ma nemes egyszerűséggel a kiesőjelölt csapatot támogattuk meg 3 ponttal,mert mi az öreg hölgy vagyunk aki segít az elesetteken.E nemes tettet cselekedtük az Fc Porto ellen is,hisz jó viszonyt kell ápolni a többi klubbal,mert lesz ám átigazolási szezon is és ilyenkor e nemes tettek segítik az alkudozást.SZÉGYEN GYALÁZAT MEGMAGYARÁZHATATLAN SEMMI AMIT MÉG EDZÉSNEK SEM LEHET NEVEZNI!EZT ADTÁTOK MA!!LE ÉS SZEMBEKÖPTÉTEK A KLUBOT ÉS SZURKOLÓIT!TAKARODJON A SOK ZSOLDOS!

DelPiero2 2021.03.21. 17:09:45

@James Zabiela: csak ha csődbe menne a klub és veszélybe kerülni a zsíros szerződésük.

danimester1 2021.03.21. 17:13:35

@James Zabiela: Megkúpolták a Ferrarit!Nem csak itt az F1-ben is!

Dante01 2021.03.21. 17:15:33

Eme csodálatos 13 ember közül aki ma pályára lépet ti kit tartanátok meg???Mert én nagyon keveset az biztos. Ezt az eredményt lehozta volna bármelyik nb1 csapat is, mi pedig a JUVENTUS vagyunk. Vagy már csak a nevünkben. Se védekezés se értelmes befejezés. Inkább játszott volna 5 fiatal ezek helyet akkor legalább lelkesedés lett volna.

szauerb 2021.03.21. 17:16:24

Pirlonak vastagon benne van ebben az eredményben.(is) Amiatt, hogy folyamatosan olyan játékot vár el a csapattól amire nem képesek.

Na de nekem ne mondja azt senki, hogy az edző a hibás az miatt, hogy képtelenek belőni a ziccereket.

El lehet küldeni Pirlot de mi értelme lenne? Kezdjünk ismét egy új projektet?
Vagy inkább számoltassuk el azokat a játékosokat akik évek óta kudarcot vallanak.
Ha el kell küldeni valakiket akkor én a játékosokkal kezdeném aztán jönne Nedved majd esetleg Paratici.

Robertó27 2021.03.21. 17:17:31

Szerintem vannak a csapatba akinek nem való a juventus mez

Rikoo 2021.03.21. 17:21:17

Nyert az Atalanta és a Lazio is úgyhogy figyelni kell nagyon.

m.martin91 2021.03.21. 17:22:09

Tisztában vagyok vele, hogy a vereség ellenére meg fogják erősíteni Pirlót a pozíciójában, ez nem is lehet kérdés, hiszen a vezetőség szerint kiváló munkát végez. Viszont tényleg most volna lehetőség a menesztésre, mert válogatott szünet lesz, és a torinói derbivel jövünk vissza április 3-án.

Rikoo 2021.03.21. 17:22:43

@szauerb: Ne viccelj már, hát nincs is edzőnk.:D
Ne komolytalankodjunk már, így is van elég probléma. Azonnal ki kell nevezni valakit a kispadra!

GodPiero 2021.03.21. 17:24:28

@DelPiero2: Azért vagyunk SZAROK!!!! mert pirlo keveset keres???
te egy zseni vagy.....

DelPiero2 2021.03.21. 17:30:11

@Rikoo: ülnek ott elegen! viccet félretéve, azért tényleg messzire ordít, hogy Ronaldo végzi a szabadokat ilyen siker ellenére is. Itt nem 5-6 elrontott szabadról van szó. Plusz még az hogy alig mer a többi játékos támadást befejezni, illetve egyáltalán kapura törni. Nem hiszem hogy tekintélyemelő az, hogy Pirlo fizetése csak 1-2 újoncénál magasabb. Ráadásul ezt mindenki tudja. Sajnos belső ügyeket nem látunk, de érdekes lenne látni, kik azok a játékosok, akiket Pirlo kifejezetten kért és meg is kapott.

szauerb 2021.03.21. 17:31:53

@Rikoo:
Továbbra sem fogunk egyet érteni.
Az alapvető véleménykülönbséget az okozza, hogy mi már a szezon előtt mást vártunk ettől az évtől. Én a TOP4-et egy BL 8-at(szerencsés esetben).
Én többé kevésbé továbbra is azt kapom amire számítottam tehát nincs bennem akkora felháborodás és hiányérzet mint benned.
Én azt vártam, hogy elkezdjünk egy új stílusban játszani egy új alapokra helyezett csapattal fiatal játékosokkal és ezáltal elkezdjük építeni az elkövetkezendő 10 év Juventusát.
Továbbra sem gondolom, hogy vállalhatatlanok ezek az eredmények a keretet és a körülményeket látva.

Viszont ha nem lesz TOP4 vagy ha lesz de a keretben nem lesznek további jelentős változások akkor én is követelni fogom néhány ember fejét.

De mondom én ennél nem vártam többet a szezon elején tehát nem is tudnak ezek az eredmények olyan reakciót kiváltani belőlem mint itt sokatokból.

Rikoo 2021.03.21. 17:33:29

@DelPiero2: Hagyjuk már Pirlot, de komolyan. Valakit azonnal ki kell nevezni, mert már óriási károk keletkeztek így is, ha így haladunk tovább még a BL4 se lesz meg.
Nem kell magyarázkodni abból már tele a padlás, azonnal változtatni kell.

DelPiero2 2021.03.21. 17:35:13

@GodPiero: Kösz. Azt fejtegettem hogy szerintem semmi tekintélye nincs a játékosok szemében. Sok egészségtelen dolog van most a Juvénál, ez is az egyik. Természetesen nem ez a döntő, de az hogy könnyedén ki lehet harcolni magas fizetést és utána csak félgőzzel menni, az igen egészségtelen a többiek motivációjára. (Vagy teljes gőzzel ugyan, de a fizetés rohadt aránytalan a teljesítmény függvényében--nem elég akarni...)
Ezeknek a játékosoknak aztán azt sem nehéz elviselni, ha tétlenül kell kibekkelni a hátralévő szerződést. Ez is a baj, ebben viszont a vezetés van benne vastagon (nem Pirlo) Nyilván Neki is van szerepe hogy itt tartunk.

venember83 2021.03.21. 17:38:08

A ciklus két hetedik hely után kezdődött. A ciklus véget ért. Akkor jön a két hetedik helyből az első? Mert jelenleg óriási gond, ha nem jön a BL-pénz. Bár legalább egy kis megtisztulást eredményezne, viszont szurkolóként nem tudnék attól még örülni az ilyen formában érkező megújulásnak.

DelPiero2 2021.03.21. 17:39:10

@Rikoo: Ha mást kineveznek most nagy hirtelen, attól még a jóllakott játékosok (zsíros szerződés a zsebben, minek gyakorolni a szabadot úgyis Ronci bikázza a kapura..., Roncinak kell leadni a zsugát, mi úgysem tudjuk jól rálőni) nem valószínű hogy jobb lesz a csapat egyik pillanatról a másikra. Pláne most a maradék fordulóra beugrik csakúgy kockáztatni a nevét valaki egy pár hónapos szerződéssel?

BellaDona 2021.03.21. 17:40:38

Cuadrado miért nem jatszott ma?

DelPiero2 2021.03.21. 17:41:16

@BellaDona: állítólag eltiltás. Hány sárga után jár eltiltás?

2021.03.21. 17:48:23

Pirlo akkor fog megbukni, ha nem lesz meg a TOP4 a szezon végén, mert meggyőződésem, hogy a kezdetektől ez volt az elvárás felé. Semmit nem változtat ezen, hogy kikaptunk a Benevento ellen (még ha gyalázatos is volt ez a teljesítmény).

juve28adam 2021.03.21. 17:54:56

@DelPiero2: Emlékeim szerint 5 db után.

venember83 2021.03.21. 17:58:03

Paratici már nyilatkozott is. A Juve kitart Pirlo és CR mellett... Elvileg.

Rikoo 2021.03.21. 18:10:24

@szauerb: Hol van itt szó a következő 10 év Juventusáról? :D
Múltkor is 28,8 volt az átlagéletkor, ma se sokkal alacsonyabb.

szauerb 2021.03.21. 18:22:51

A következő 10 év Juventusáról De Ligt, Demiral,Arthur,Bentancur,McKennie ,Chiesa vagy Kulusevski folyamatos jatszatása szól.
Vagy az, hogy ebben a szezonban több fiatal kapott lehetőséget mint az elmúlt 15 évben bármikor.
Értelmes embernek tartalak. Te komolyan azt gondolod, hogy mindig minden körülmények között lehetséges a győzelem? Vagy mi a problémád? Komolyan elvárod, hogy a csapat örökös bajnok legyen? Ha ez nem sikerül akkor mindenki takarodjon?
Lehet, hogy ez az időszak 3-4 évig fog tartani. Ez mindig is így volt a Juventus törtenelmében. A csapat pedig mindig vissza tudott kapaszkodni az elitbe. Ez most is sikerülni fog.

Egyébként felőlem mehetne is Pirlo...
Ez a projekt akkor sem változna. Ezt a projektet végre kell hajtani mert ha nem akkor a Juventusnak nem lesz helye az Európai top csapatok között.
Ha tetszik ha nem a régi szép idők elmúltak, más világot élünk és e szerint kell alakítani a jelent és a jövőt.

Rikoo 2021.03.21. 18:31:26

@szauerb: Abszolút nem értesz meg engem, felesleges erről beszélni. Ami korszakváltás az a Bayern Münchennél volt. Ami nálunk történik az egy korszakos lejtmenet.
És ilyenkor jön az, hogy a Bayern München más...miért lenne más???
Mintha a Juventus nem egy 1,9 milliárd eurót érő klub lenne, hanem valami csóró középcsapat. El kell fogadni, hogy ami nálunk történik az szakmailag szégyen, nincs is mit szépíteni ezen.
Jelenünk sincs jelenleg, nemhogy jövőnk. Attól, hogy ezt nyilatkozgatjuk a valóságban szó nincs erről. Mondom 29 éves átlagéletkorú csapatokat pakolunk fel, nem 23 éveset, mint a Manchester Citynél volt rá példa nem egyszer. Ott van jövőkép, úgy hogy zsinórban 23(!!) meccset nyertek.

niccolo 2021.03.21. 18:35:23

Nem szeretem az alkoholt, de ma megittam egy NaturZitrone-t dühömben.

xXPeiperXx 2021.03.21. 18:44:10

@Rikoo: Eddig védtem szinte mindenkit, de most már abszolút egyetértek veletek. Ez már egy meggyalázása a Juventusnak. Sajnos be kell látni, hogy ennek nem lesz szép vége. A Bayern nem esett szét ennyire, megvolt ugyanaz a karaktere a csapatnak csak éppen a fiatalok rutintalansága miatt nem jöttek az eredmények.

Nálunk pedig a rutinosabb játékosok mondanak rendszeresen csődöt, amellett, hogy már mérkőzések óta nem láttunk a pályán ifista játékost.

Vagyis eredmény sincs és fiatalítás sem. Ha Chiello és Bonucci egészséges, akkor ők játszanak. Ha Bentancurnak csüng a bele a fáradtságtól akkor se játszik Fagioli. Ha Morata olyan szarul játszik mint én akkor se jön fel egy ifista sem próbaként.

Ez így finggal festett tojás. Bukta szezon a fiatalítás legkisebb szikrája nélkül és most ne gyertek Chiesaval és Kulusevskivel, mert ők azért játszanak mert nincs más. Állítom ha itt marad Dougles Costa Kulusevski nem játszik ennyit, ahogy Morata sem ha marad Mandzukic.

Úgyhogy totál bukta az egész, rengeteg pénzt fogunk bukni ezzel, ami még jobban elfogja mélyíteni ezt a válságot.

Rikoo 2021.03.21. 18:46:51

Meglepő módon ismét a #PirloOut a trend a social media platformokon világszerte.

szauerb 2021.03.21. 19:12:24

@Rikoo:
Lehet ,hogy a Juventus 1.9 milliárdot érő klub. Viszont egyáltalán nem hasonlítható a Bayernhez. A Bayern példàul megtehette Kovac-al a padon, hogy hasonló szezont fusson mint idén a Juventus végül mégis bajnok lett mert egyik ellenfele sem rendelkezik olyan körülményekkel, hogy képes legyen bajnokságot nyerni.
Én sem mondom azt, hogy a szakmai munka csúcsa az ami jelenleg a Juventusnál zajlik. Nyilván születtek rossz döntések. De nem gondolom azt, hogy ezért mindenkinek távoznia kellene főleg nem Agnellinek. Ezek az emberek 9 évig szállították az eredményeket(erre eddig még a nagy Bayern sem volt képes) tehát megérdemelnek egy kis kreditet és lehetőséget a javításra. Nem kutyaütőkről beszélünk.

A cityt nem hiszem, hogy komolyan hoztad ide. Őket végképp nem lehet hozzánk hasonlítani.( Nem csak a pénz miatt.)

Rikoo 2021.03.21. 20:39:32

@szauerb: Mi is bajnokok lettünk Sarrival...:D
Amúgy 24 győzelem 6 döntetlen és 4 vereség az közel sem olyan gyenge, mint a mi szezonunk és így is alig 2 ponttal nyertek.
Agnelli nem is távozhatna, kivéve ha Elkannék bekavarnak.
De teljesen komolyan hoztam olyan csapatokat, ahol komoly szakmai munka folyik. Itt is van pénz, sokkal több, mint az olasz ellenfeleknél, mégis egy raklap sz@r amit láthatunk a pályán.

szauerb 2021.03.21. 21:21:20

@Rikoo:
Azt gondolom, hogy az igazság valahol a két pólus között van.

Egyébként megértem az érzéseidet és az érveidben is van igazság. Azt sem mondom, hogy nem válna be az amit mondasz.

Viszont én nem ennek a mindent lesöprünk az asztalról és reset filozófiának vagyok a híve.
Szeretek inkább időt adni a dolgoknak és máshogy megoldani a problémákat.
( Főleg ha valami előtte már remekül működött.)

BigChris 2021.03.21. 21:29:23

@szauerb: igen, valahol igaz amit mondasz, csak anno volt egy taktikai ászunk Allegri személyében, plusz a többi csapat is lúzer volt, szarabb kerettel, ami a bajnokság végére elfáradt. Most viszont az edzői rutin megvan az Inter és Milan szálon, plusz jó a keretük is.

szauerb 2021.03.21. 21:45:10

@Rikoo:
A Manchester City négyszer bolt bajnok az utóbbi 10 évben.
Jól értem, hogy ha 2031-ig a Juventus négyszer bajnok lesz elkölt annyi pénzt amennyit a City költött, emellett a BL-ben szintén sikertelenül fog szerepelni akkor 10 év múlva itt a blogon avval fogsz nekem példálózni, hogy bezzeg itt milyen jó szakmai munka folyik? Még akkor is ha csak fele annyi címet nyerünk mint az elmúlt 10 évben? Kétlem.

Rikoo 2021.03.21. 22:21:29

@szauerb: Nézzük már meg hol tartunk, pont az lenne a lényeg, hogy végre értelmezhető változás legyen, ne ilyen átmeneti időszakok.
Saját magunkat tettük tönkre azzal, hogy elment Marrotta és Allegri, most itt az ideje, hogy ne átmenet legyen, hanem Paratici és Nedved is menjen és kinevezzünk egy edzőt.
Ne hasonlítsd össze a Premier Leaguet a Serie A-val, mert semmi értelme, nem is értem, hogy gondolod, teljesen más gazdasági viszonyok vannak, nekünk nincsenek ilyen ellenfeleink.
Szakmai szinten, viszont igenis érdemes azokra a csapatokra tekinteni akiknél sokkal jobb munka folyik. A saját büdzsénkből dominálnunk kellene sportszakmailag a Serie A-t.

Elég nagy szégyen ami történik jelenleg. A Juventus piaci értéke 1,9 milliárd euró, az Interé 1 milliárd, bár úgy néz ki senki nem akarja ezt kifizetni a Suningnak. A többi olasz csapat pedig még lentebb van.
Nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni. Ekkora gazdasági fölénnyel ami történik a klubnál, az felháborító és vérlázító, főleg a nyilatkozatok, hitegetések és ezzel szemben amit látunk a pályán az teljesen az ellentettje.

DegerFaCan 2021.03.21. 22:23:38

Kérdezem, még a bekapott gól előtt is felbszott hogy látványosan nem megy az inverted wingerezes. Amúgy sem értem 17
éves pályafutásom alatt sem láttam olyat hogy két kozepcsatarral áll fel vki és ellenkező oldalu szelsovel mindkét oldalt. Ennek miafszom értelme hát két jól fejelo bent, széleken rancigalni beadni stb szörnyű volt nézni ezt a szenvedést

szauerb 2021.03.22. 08:36:26

@Rikoo:
Én nem hasonlítottam össze az olasz bajnokságot az angollal csak feltettem egy kérdést. Sokkal jobb sportszakmai munka!? A Bayern kapcsán esetleg még el tudom fogadni ezt az érvet na de a City-nél? Ne viccelj.
A BL-ben azért mind a két csapat ugyan olyan feltételekkel indul és mi játszottunk 2 döntőt míg ők a remek sportszakmai munkájukkal(határtalan mennyiségű pénz 0 gazdasági következetesség) egyet sem.
Dominálnunk kellene? Dehát könyörgöm 9 éven keresztül domináltuk!! Eddig ezt még az állandóan példaként felhozott Bayern sem volt képes elérni!
Igen 1.9 milliárd az értéke a klubnak a második interé pedig 1.Ebből is látszik, hogy micsoda munkát végzett el vezetőség eddig! Mert ez az arány közel sem így nézett ki mondjuk 2010 környékén. Tehát a vezetőség mégsem olyan kutyaütő.

Mit kellene nyilatkozniuk de őszintén ha nem ezt?
Mivel hitegetnek?

Shyr Kahn 2021.03.22. 15:59:25

Allegrit visszasirni egyenlo a rovid tavu memoriaval. Allegri-vel a kapcsolat elfaradt, vege... Conte-val is ez tortent, igaz akor a hid is fel lett egetve. Marotta pedig az elso eveiben a leggyengebb lancszem volt a forum velemenye alapjan.

Ertem en, hogy a mult megszepul, de ha a jelen nem is tul szep, felejteni nem lenne szabad.

steven.h 2021.03.22. 18:01:37

@Shyr Kahn: Ő legalább eredményeket szállított, és az akkori csapat is nagy mértékben kicserélődött (ergo megtörtént amit kért volna már akkor is), ami folytatódni fog azzal, hogy a nyáron szerintem mind Ronaldo mind Dybala távozni fog azért hogy lehessen erősíteni a csapaton. Az Allegri féle utolsó éves csapatból nagyjából már csak a nagyöregek vannak, akikre már nem kellene annyira számítani (igen, ez Sandrora is vonatkozik nálam), míg Bentancur és Bernardeschi meg pont nem ezt a semmit tették le a pályára akkor, mint most.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása