Az olasz sajtó nem kímélte a Juventust

ronaldo_cristiano_menekul.jpgAhogyan az utóbbi évek során lassan megszokottá vált, a Juventus ismét korán távozott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszától, s ugyan Torinóban lényegesen jobb teljesítményt nyújtott az értékelhetetlen portugáliai produkciónál, súlyos egyéni hibák és vitatható játékvezetői ítéletek is szerepet játszottak a kiesésben.

Aligha meglepő, hogy a szerda reggeli olasz sajtó nem éppen pozitív hangulatban kommentálta a Juventus kiesést jelentő 3:2-es győzelmét, a szakértők egy része igen erős kritikával illette a zebramezeseket, s kiváltképpen a két portói találat előtt hibázó játékost, Merih Demiralt és Cristiano Ronaldót szedte ízekre.

A Corriere dello Sport különösen erős címlappal értékelt, főcímében azt írva, hogy "Ronaldo elárulta a Juventust", utalva a portugál világklasszis rendkívül gyenge teljesítményére, valamint az FC Porto második góljához vezető szabadrúgásnál mutatott érthetetlen felugrásra és elfordulásra. 

A Juventus számára egy szűk 1:0-ás győzelem is bőven elegendő lett volna, de gyakorlatilag az egész mérkőzésen futnia kellett az eredmény után, hiszen a Merih Demiral felesleges szabálytalansága nyomán igen szigorú bírói döntéssel megítélt büntetővel az FC Porto került előnybe. Nem meglepő, hogy a fiatal török védő is kapott hideget-meleget. 

A Corriere dello Sport szerint: "a Porto büntetőjéhez vezető hiba megbocsáthatatlan".

A La Gazzetta dello Sport azt írja az esetről: "naiv és kapkodó, mint egy olyan védő, aki nem gondolkodik". 

A Tuttosport azt írja, hogy a védő "túl impulzív volt", míg a "támadó felvette a pozícióját, Demiral pedig benyelte a csalit".

A La Repubblica véleménye szerint a büntető "abszurd volt", de "csupán csak az egyike a sok haszontalan megoldásnak a védő részéről".

A rendes játékidő 2:1-es Juventus vezetéssel zárult, így hosszabbítás következett, de a torinóiak képtelenek voltak feltörni az FC Porto védelmét, s mikor már mindenki kezdhetett hangolódni a büntetőpárbajra, Sérgio Oliveira az elméletileg sorfalat álló Adrien Rabiot és Cristiano Ronaldo hathatós közreműködésével bevette a kaput, s így eldöntötte a továbbjutás kérdését.

"Az első mérkőzés első gólja ajándék volt. Nagy gondatlanság előzte meg a másodikat. Bizonyosfajta gólokat nem lehet kapni." - mondta el véleményét a korábban a Juventusnál is dolgozó Fabio Capello.

"A büntető ma este egy újabb ajándék volt. Túl naiv megoldás Demiraltól, nem próbálhat így feltartóztatni valakit, ez egy súlyos hiba. De ami a legrosszabb, Cristiano Ronaldo felugrik és elfordul a sorfalban. Bárki is áll a falba, nem félhet attól, hogy eltalálják. Ez megbocsáthatatlan hiba, amire nincsen mentség."

A Juventus legnagyobb legendája, Alessandro Del Piero is felhívta a figyelmet arra, hogy Ronaldo gyenge teljesítménye is hozzájárult a katasztrofális végeredményhez, például azzal, hogy kevésszer veszélyeztette az ellenfél kapuját, míg amikor helyzethez jutott, azt elpuskázta.

"Persze Cristianónak is magára kell vállalnia valamit a felelősségből. Nem volt sok helyzete, de elpazarolta azt a fejest, amit ki kellett volna használnia". - mondta Ronaldóról Del Piero.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2116456404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.03.10. 13:15:14

Sajnos mind igaz, amit írnak Demirallal kapcsolatam. Nagyon féltem ettől a tegnapi meccs előtt. Le is írtam, hogy tartok attól, hogy a török túlpörgi a meccset. Sajnos ennek meg is lett az eredménye. Nagyon véleményes volt a tizi, de ilyen hülyén akkor sem szabad odalépni a tizenhatoson belül. Demiral meg odarontott, mintha nem lenne holnap. Nem volt túl okos megoldás, és akkor még enyhén fogalmaztam.

steven.h 2021.03.10. 13:37:58

@Juventino86: Felesleges ráhúzni Demiralra a meccset, 70 percit emberelőnyben játszottunk és nem tudtuk kihasználni. A játékosok is emberek, hibáznak. Nyilván nem jó, ha egy védő pörgi túl a mérkőzést, de még mindig kevésbe tudok rá haragudni, mert benne legalább van spirito, nem úgy mint Alex Sandroban, akinél vagy 3 éve kiveszett már és így is CSK helyettes tud lenni. Azzal jobban jártunk volna szerintem ha Bernardeschi játszik és ténylegesen 4 védővel állunk fel.

Ami engem még jobban zavar, hogy mikor ki kellene állni, hogy hát elrontottuk, sajnáljuk stb senki nem áll oda az elméleti vezérek közül...senki. Az a két játékos nyilatkozott akinek semmit nem lehetett felhánytorgatni a teljesítménnyel kapcsolatban.

Juventino86 2021.03.10. 13:43:58

@steven.h: Teljesen igazad van. Minden soroddal eget tudok érteni, szerintem sem csak Demiralon ment el a meccs. Nagyot hibázott, de nem ő volt az egyetlen.

rockitbaby 2021.03.10. 15:02:55

@steven.h: Nem véletlen, hogy a sajtó nem a fiatalokat, vagy Pirlo-t vette elő.

Wizzurah 2021.03.10. 15:24:40

Én többször írtam, hogy inkább Demiralt kell eladni, amíg keresett. Egyszerűen sose lesz igazán jó védő, nem elég intelligens, aggresszív, török mivoltából is és ő biztosan el fog majd menni egy másik "nagy" csapatba. Inkább Dragusinnal számolnék már és a törökön csak keresnék egy valag pénzt. A sajtó, pláne az olasz sport sajtó meg magasról le van szarva, 9 éve a juventus dominál, persze hogy repülnek mint legyek a szarra. 4 olasz csapatból 3 is tovább ment -vajon ki esett ki tök utolsóként a csoportjában? :))))
Erre rég volt példa. Annyira fikázzák a nemzetközi szereplést, azt sajnos elfelejtik hozzá tenni, hogy hosszú évek óta a juventus jut el mindig a legtovább a nemzetközi kupákban még akkor is, ha tényleg ideje korán ki esik mostanában.
Gondolom ubi szezon van és nincs jobb dolguk, bár az elég szomorú, hogy szakmai sport újságírás címén idáig jutottunk, hogy ilyeneket leírhatnak. Ez van, úgy látszik olaszba nem csak a foci hanyatlik.

steven.h 2021.03.10. 15:28:44

@Wizzurah: Hát ha az Atalanta esetleg kiveri a Real-t akkor az utóbbi két évben az Atalanta volt amelyik a legtovább jutott, úgy hogy a költségvetése minimális a Juventushoz képest.

Az interről nem beszéljünk, őket mostanában semmiért nem veszik elő

Roland Máté 2021.03.10. 15:38:55

@steven.h:
Tavaly előtt, vagy még az előtti évben pedig a Roma jutott a legtovább, még a Barca kiverésével. Hasonlóan nekik sincs meg az a keret, költségvetés, stb.

Shyr Kahn 2021.03.10. 16:22:26

Demiral nem ert es nem is fog tobbet erni, mint Rugani. Bar Rugani nagyon lagy volt, a torok tul kemeny es meggondolatlan. Ez nem az elso merkozese, amin hibazott. Az utolso 3 merkozesen egy rakat hibat lattam tole, pedig a merkozesek nagy reszet nem is tudom/tudtam megnezni. Persze mondhatjuk, hogy fiatal meg, de ha Rugani-nal meg volt a turelmi ido (fiatalsaga miatt), akkor nala is meg kellene, hogy legyen. Az ora pedig ketyeg.

CR-nel valoban erdekes, hogy egy portugal csapat ellen nem tudott jol menni es egy ekkora hibat vetett a szabadrugasnal. Hova lett az a CR, aki az Atletico ellen egyedul tovabbvitt bennunket? A kerdes koltoi. A kor mindenkin fog. Minde tiszteletem ellenere azt mondom, hogy sajnos valoban nem kellene mar vele kozponti figurakent szamolni. Egy kapus vagy vedo poszton kevesbe szamit a kor. A csatarok kozott 35 ev mar meglehetosen sok (kivetelek mindig vannak persze, pl Quagriallela), foleg hogy egesz eleteben mas jatekrendszerekhez szokott hozza (lasd a valogatottban meg mindig tud csillogni). Nem arrol van szo, hogy rossz jatekos lenne, mert az esetek tobbsegeben meg mindig peldamutato, amit muvel, de sajnos fel kell fognia neki is, hogy mar evek ota leszalloagban van. Es bizony ennek kovetkezteben a 30 millas fizetese tul sok. Realisan ennek a felevel is be kellene ernie (es akkor lehet meg sokat is mondtam).

Leram7 2021.03.10. 16:35:36

@Wizzurah: Demiral 23 éves, vagyis védőkorban még gyerek.

Ez még mindig nagyon szomorú, de a végső győzelemre nem volt esélyünk, talán jobb így, hátha még a bajnokságban valami lesz.

spaolo1981 2021.03.10. 16:45:18

Demiral olyan, mint Montero volt, csak negyedannyira tud védekezni. Rohadtul nem mindegy, hogy hátrányból kellett mennünk a meccs után, és az, hogy 0-1-lett, csak a török hibája. A sorfal egy vicc volt, ilyet én még életemben nem láttam, de a portói csóka is jól megszopatott minket, azzal, hogy laposan lőtte. Portóban örülhettünk, hogy csak 2-1 lett, sztem igazából ott ment el a továbbjutás, na meg Conceicao egyértelműen taktikailag Pirlo fölé nőtt. A Lazio elleni jó meccs azt hittem erőt ad a továbbjutáshoz, nem így lett sajnos. Edző kell, használható játékosok kellenek, kezdünk leépülni, mint a Milan 2011 után.
Ezért nem hiszek az "átmeneti év" c. faszságban, mert csak áltatjuk magunkat. Pirlo nyilatkozatától meg rosszul vagyok. "Nincs vész, mert még csak március van, be lehet hozni az Inter". Ez kábé olyan, mint zuhanáskor sincs nagy tragédia, csak amikor szétloccsan az ember az aszfalton. Morálisan is szétestünk, ez nem a Juvéhoz méltó. Gratulálok a Portónak, megérdemlten jutottak tovább!

steven.h 2021.03.10. 16:47:25

@Roland Máté: Teljesen jogos, mert ott az az év volt, amikor a Roma visszajött a Barca ellen, míg mi drámai körülmények közt játszottunk 3-1-et a Reallal.

rabsic02 2021.03.10. 17:12:06

Roncikát el kell adni MOST! Nem lehet az, hogy egy csapat egy embertől függ. Hiába mondanak mást a társak, ő nem csapatjátékos már.
Menjen egy sztárcsapatba, ahol ez belefér.

CR out!

rabsic02 2021.03.10. 17:13:53

@rabsic02: Suarezzel egy ilyen meccset simán hozunk. Carlos Tevez ről nem is beszélve. Na ők igazi csapatjátékosok!!!

Juventino86 2021.03.10. 17:37:31

@rabsic02: Igazad van teljesen. Én továbbra is tisztelem nagyon Ronaldót, de túl drága volt, gyakorlatilag több millió euró körül van minden gól, amit eddig a csapatban szerzett. Ha a vételárát és a fizetését is hozzászámoljuk. Fantasztikus játékos, de rengeteget költöttünk rá, és nem kerültünk közelebb a BL-győzelemhez, sőt, a scudetto is elúszni látszik. Támogatnám Icardi vagy Agüero legiazolását. Utóbbinak kevésbé örülnék, mert nagyon gyakran sérült. És kell egy klasszis középpályás a csapatba, ez nem is lehet kérdés. A mai napig sajnálom, hogy Tévez nem maradt tovább a csapatban. Az elmúlt 10 év legjobb csatára volt nálunk.

Juventino86 2021.03.10. 17:45:53

@spaolo1981: Így van!!!!! Hatalmas +1. Örülök, hogy más is látja ezeket. Könnyen a 2011 utáni Milan sorsára juthatunk. A Juvénál meg nem szabad, hogy legyen olyan, hogy átmeneti év. Abszurd az egész gondolat.

Wizzurah 2021.03.10. 17:56:46

@GodPiero: Az ilyen stílusú hozzászólásokban ne nevezz meg kérlek, én nem kívánok része lenni annak a primitív szűk magnak, amit itt néhányan bemutattok, köszi.

2021.03.10. 19:46:29

@Juventino86: Azzal, hogy ne legyen ámeneti év már régen elkéstünk. Cardiff után el kellett volna kezdeni fiatalítani, de 3 évig nem történt semmi. Most, amikor egyszerre öregszik ki mindenki, lesz átmeneti év, ha tetszik, ha nem. Idehoztuk Sarrit, de 1 évet adtunk neki. Ha nyáron neki kezdtünk volna el igazolni, akkor valószínűleg jobban állnánk, mint most. De elküldtük, és elkezdtük 0-ról Pirloval. Most őt is elküldhetjük, de mi értelme? Hogy megint 0-ról kezdjünk egy harmadik edzővel is, és jöjjön minimum egy év szenvedés? Igenis le kell tenni valaki mellett a voksot és kitartani, mert azzal csak toporgunk egy helyben, ha minden évben kirúgjuk az edzőt, mert kiesünk a 16 között a BL-ben.

Roland Máté 2021.03.10. 20:21:43

@Juventino86:
Egyet értek veletek! Minden tisztelet Ronaldonak. Hatalmas játékos "volt". A Real pont a legmegfelelőbb időben adott tovább rajta. Ha nem 3, hanem mondjuk 6-7 évvel ezelőtt jön ide, akkor teljesen más lett volna.

Öncélú nagyon, és senki sem tud parancsolni neki. Ahol hasznosítani lehetne: centerben, a fejelése miatt, nem hajlandó ott játszani. A már emlegetett Atletico elleni nagy meccsén is talán 2, vagy mind a 3 gólt fejjel szerezte? Már nem emlékszem.
De még hosszabbítani? Rá építeni a jövő csapatát? 36 éves ...
Ennyi erővel hozzuk vissza Del Pierot! A tiziket Ő is berúgná, ráadásul még a szabadrúgásokat is. :)

Az árából, és fizetéséből 2 klasszis játékos jöhetett volna. Akikkel teljesen másképpen alakulhatott volna minden. Haaland jut most eszembe. De kár lenne nevekkel dobálózni.

Többen írták már, hogy egy olaszos fiatalítás kellene. Nem is értem a mostani vezetést. Anno világklasszis játékosok érkeztek 18 - 20 évesen. Olyan sok csapatnál felbukkannak fiatal tehetségek. Nálunk miért nem? Na kissé eltértem a témától...

Forza Juve !!!

Lanzafame 2021.03.10. 20:46:42

Tudom, hogy elszoktunk a szopástól, sokan nem is ismerik, ismerhetik, milyen egy tényleg szar Juventusnak szurkolni, de semmi értelme annak, hogy szombaton istenítünk bizonyos embereket, 3 nappal később meg takarodjanak, mert alkalmatlanok, tehetségtelenek. És ez váltakozik augusztus óta folyamatosan.

Egy évekig szőnyeg alá söpört és halogatott, kb. sosem látott fiatalítás kellős közepén vagyunk. Ennek isszuk a levét, persze becsúsznak arcpirító, mentegethetetlen eredmények, mint a tegnapi, amire nincs mentség.

De nem lehet szombaton tapsolni, hogy "na most megtaláltuk a nyerő csapatot/taktikát", kedden pedig sírni, hogy takarodjon mindenki a fiatal védőtől a középvezetőkön át az elnökig. Vagyis lehet, de semmi értelme.

steven.h 2021.03.10. 20:57:15

@Lanzafame: Az a baj, hogy a szombaton látott megtaláltuk a csapatot-ból semmit nem láttunk. Nem is ugyanaz a formáció volt ami nagyon jól működött a Lazio ellen, megint visszaálltunk a hülye hibridkedésbe...

GGábr81 2021.03.10. 21:57:37

Gratulálok az olasz ujságoknak. Jó nem vagyok sem bíró, sem edző, sem focista. De ez nálam baromira bem tizi. Deeee persze szidjuk inkább a törököt.

venember83 2021.03.11. 06:57:23

@Lanzafame: nem erről szól a sajtó/újságírás? Mindenkit égig kell emelni, aztán porig alázni, s kezdődhet újból a ciklus. :)

Lanzafame 2021.03.11. 08:44:55

@venember83: a bulvár igen :) De inkább a kommentekről írtam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása