A United és a Barcelona vinné de Ligt-et

de_ligt_matthijs_fejel_sargaban.jpgA vörös ördögöket az elmúlt nyár óta számos védővel hírbe hozták, és több játékos felmerült a Juventus kapcsán is, például Raphaël Varane, Sergio Ramos és David Alaba.

Jelenleg azonban egyik tekintetében sem jutnak előrébb az United képviselői, ezért felmerült, hogy a manchesteri klub leigazolná a Juve holland csillagát, Matthijs de Ligt-et.

A Todofichajes értesülései szerint az angol klub igencsak magabiztos a leigazolás kapcsán, ezt pedig az indokolja, hogy Matthijs de Ligt véleményük szerint nem első számú opció a Juventus védősorában, illetve mivel Mino Raiola képviseli a futballistát, akit igencsak jól ismer a United vezetősége.

A beszámoló szerint az angol klub vezetősége Mino Raiola révén kívánja Manchesterbe csábítani a játékost, először csak egy kölcsönügylet keretében. Ha erre nem harapna rá Fabio Paratici és a torinói döntéshozók, akkor a Manchester United 75 millió eurót fizetne a holland középhátvédért.

Spanyol forrásokra hivatkozva a Calciomercato pedig arról számolt be, hogy a Barcelona továbbra sem mond le a holland játékosról, miután az Ajaxtól nem sikerült megszerezniük őt.

A katalán klub a minap elnökválasztást tartott, Joan Laporta lett az új elnök, a pletykalap szerint pedig a vezető feladata lesz olyan igazolások tető alá hozása, amivel sikerül a siker felé megrekedt klubot előmozdítani.

Az eredmény megszületése előtt írt cikk nem tulajdonított nagy fontosságot a választás kimenetelének, mivel Matthijs de Ligt a befutótól függetlenül első számú prioritást jelent majd a nyáron a klubnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216453740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2021.03.08. 05:51:39

Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy a Barca honnan teremtene elő egy ekkora összeget, mert a ManU még csak csak. De hogy honnan jött az, hogy nem első számú védő nálunk, na ez egy talány.

venember83 2021.03.08. 06:11:20

@rockitbaby: gondolom, hogy megnézték a whoscored statisztikákat, s látták, hogy nem játszott a meccsek 90-95%-án.

Amúgy a United kétlem, hogy Raiolával szívesen üzletelne, Laportának pedig sokkal komolyabb gondokat kell megoldania, mint a csapat Puyol visszavonulása óta rendkívül gyenge védelme. De persze ez csak magánvélemény, attól még csábító lehet de Ligt számára egy van Dijk-szerű szerep a Manchester Unitednél, a Juventus vezetőségét pedig Pogbával valószínűleg le lehet kenyerezni.

Andras74 2021.03.08. 06:31:58

Jó nagy baromság lenne elengedni!
15 évig siratnánk utána!

Amúgy nekünk ennél többe van, ha jól emlékszem....

rockitbaby 2021.03.08. 06:51:26

@venember83: Mert koronás és sérült is volt. Jobban sántít ez, mint nagyanyám valaha.

Laporta lett az elnök? Nem találtam róla infót, de az biztos, hogy én Barca elnökként inkább a La Masia-t éleszteném újra, mert az több soron bebizonyosodott, hogy náluk komoly az akadémia.

Raiola sokak szemében szálka, ha nem gerenda, de ha lehet így fogalmaznom, hál'istennek mi igyekszünk vele jó viszonyt ápolni. Viszont egy Pogba + kp = de Ligt cserén nem sok haszna lenne, márpedig ez neki fontos. De azok után, ahogy lenyilatkozta Pogesz kapcsán ezt a történet vége dolgot, én nem lepődnék meg rajta, ha próbálnák elkerülni az ügyfeleit, ha egy mód és lehetőség van rá.

Viszont a cikkben szereplő 75 millió az nagyon sovány, azon sokat kellene még emelni azon, hogy egyáltalán gondolkodóba essenek a vezetők. Ennyi pénz ellenben szerintem a mai gazdasági helyzetben nem igazán áll a klubok rendelkezésére.

Hamarabb hinnék egy CR7 - Pogba szőrén cserének, mint ennek.

venember83 2021.03.08. 07:15:06

@rockitbaby: én tudom, hogy mi a helyzet dL-lel, nekem nem kell bizonygatnod, csak a mezei szakújságíró esetleges nézőpontjára próbáltam rávilágítani.

Laporta nyert: www.nytimes.com/2021/03/07/sports/soccer/barcelona-joan-laporta-president.html

rockitbaby 2021.03.08. 07:27:17

@venember83: Szerintem Laporta legfontosabb feladata Messi meggyőzése lesz és talán a maradás mellett ő tudhat a legjobban érvelni. A többi csak grátisz lesz. Bartomeu is azért akadékoskodott, mert nem úgy akart leköszönni, hogy a történelemkönyvek is úgy emlekezzenek rá, mint aki hagyta elmenni Messi-t :)

Nézd, én sem azért írtam, meg nem is táplálok hamis képzeteket, hogy MdL klublegenda lesz, de a jelen gazdasági helyzetben gyakorlatilag nincs klub, aki megengedhetné magának a vételárát. Vírus nélkül aggódnék, nem is kicsit.

Azonban Demiral igen jól muzsikál, latva a vezetőség Dragusin irányába tanúsított magatartását, benne is nagyon bíznak, nagyon nem kell aggódni a védelem közepe kapcsán.

Il Principino 2021.03.08. 08:00:31

Tegyék le a 150 milliós kivásárlási árat!

MdewC 2021.03.08. 08:15:02

Egyelőre nem fog elmenni.

Jancsi 87 2021.03.08. 08:18:54

@Il Principino: Én is úgy emlékszem, hogy 2 év után aktíválódik a kívásárlási záradék, ami 150 milla...

venember83 2021.03.08. 08:21:58

@Il Principino: az 2022 júniusától érvényes. Több forrást ellenőriztem.

venember83 2021.03.08. 08:47:25

@rockitbaby: igen, 75 +10,5 millióba került. Utóbbi valószínűleg jórészt Raiola sikerdíja, amiből persze talán de Ligt is részesült, ezt nem tudhatjuk. Nettó 7,5 milliós szerződése van amúgy a hollandnak, ami 2024 nyaráig érvényes.

rockitbaby 2021.03.08. 08:52:14

@venember83: Az a nettó bér szerintem már nem ennyi, mert tán teljesítményfüggően olyan 12M-ra rúghat. Lehet, hogy a legpiacképesebb árú játékos, de Dybala-n lehet a legtöbb profitot szerezni. A pletykák szerint pont a rossz anyagi helyzet miatt próbálnanak rá, nos rajta keresnénk per pillanat a legkevesebbet. Még CR7 eladása is többet hagyna, adna a kasszának.

Il Principino 2021.03.08. 09:14:42

@venember83: köszi az infót.
Akkor kérhetünk többet is addig :D
Akinek nem tetszik szarjon sünt!
Eleinte kevésnek éreztem az összeget,de jelen helyzetben nagyon magas árnak tűnik,hogy azt bárki letegye az asztalra..Szerencsére :)

venember83 2021.03.08. 09:17:16

@rockitbaby: minden hasonló értékesítésnél összeszorul kicsit a gyomrom, hogy mennyiért adják el a csapat kulcsjátékosát. Pótlás tekintetében jelenleg úgy tűnik, talán dL távozása fájna a legkevésbé, mert általában ez a kérdés is kisebb idegességgel tud eltölteni.

szauerb 2021.03.08. 09:20:07

A megfelelő összegért mehet. Az viszont nem 75m inkább a duplája. Ennyi pénzért őt is lehetne pótolni és a csapatot is erősíteni.

Pavel1988 2021.03.08. 09:50:36

Szerintem a jelenlegi helyzetben eladható. A teljesítménye nagyon maximum "elmegy" abban a kategóriában amiben Ő indul.
Az évi 12 milliós fizetése hatalmas teher jelenleg, emellett ez a 75 millió euró egy olyan összeg amiből rendbe lehetne tenni a középpályát, Aourar-SMS-Locatelli hármasból két játékost vehetnénk egy kis kiegészítéssel.
A védelem nyilván gyengülne, szerintem könnyebb rendbe tenni, mint a középpályát.
Chiellini jövőre is bírna kb. 1000 percet, erre szükségünk is lenne. Sandroból lehetne belső védőt faragni, Demiral stabil és Dragusint is be lehetne építeni szép lassan.
Mellettük Romerot próbálnám meg visszaszerezni és Lovatot leigazolni a Hellasból.

JeetTrader 2021.03.08. 10:35:09

Az anyagi helyzet sajna képes iramot diktálni, de remélem ez nem más mint pletyka. Értsd még ha jön is ajánlat, nem fogadjuk el! Így is komoly bajok vannak a védelemben ugyanis Chiello ideje meg van számlálva, Bonu is öregszik. Ha de Ligt-et is eladjuk, mégis kit szerzünk a helyükre? És mennyiért? Fogtunk egy minőségi védőt, aki a jövő Juve védelmének a gerince lehet. Őrültség lenne eladni....de ez az én véleményem.

JeetTrader 2021.03.08. 11:04:55

@venember83: Aztaaa, de jó! :) Na, hát ha akkor még egy okkal több hogy ne adjuk el :)

Abszolút egyetértek! Del Piero kb ezt mondta: "Olasz kupa, áááá, már nyertünk párat, bajnokság, mmmm, még többet, na de BL-t nem! Az most az igazán fontos..." Ergo ez is inkább arrafelé mutat h talán inkább tényleg ez a cél.
Amúgy itt a video: www.youtube.com/watch?v=A1EJGuvD-fk

Leram7 2021.03.08. 11:07:08

1:1 csere Mbappe-ért, amit aláírnék. Ligt 15 évig még top védő lesz.
+ eladjuk Dybalát és Haaland 70M kivásárlási árát kifizetjük.

Elküldjük Bentancur, Ramsey párost és jön Locatelli + 1 kp

Ja és megtarjuk CR-t.
Ez így rendben lenne.

szauerb 2021.03.08. 11:45:27

@JeetTrader:
Alex egy barom!!!
Hogyan mondhat ilyet!
:)))))

GGábr81 2021.03.08. 14:29:33

Bruhahahaha. Jelenleg 120 méterért sem adnám. Ha ég a ház és senki mást nem tudunk értékesíteni, akkor...
De akkor ki is rúgjuk magunk alól a sámlit.
Kapitány már öreg, néha 1-1 meccsre beszáll talán, ha vissza nem vonul. Bonu szinte totál kuka BBC-ből egyedül semmit nem ér. A janicsár nagyon jó és ennyi. Kivel pótoljuk? Lehetetlen kategória. Tehát Ő a jelen és a jövő Juve védelme, rá kell épüljön.

László Jakus 2021.03.08. 16:26:34

A jelenlegi pénzügyi helyzetben csak is 100 milla feletti ár játszhat a kevesebb csak minus generál a kasszában. Ami bisztos (sajnos ) Atalanta élmni fog Roméro kivásírlásával és mivel nekik is a BL a cél, és jól szerepelnek kell nekik. Chiellini már nem stabil Bonuci meg szinte émejítő a román srác még nem az igazi. Ha De light eladjuk lenne pénz de megint annyi a védelemnek ami idén 100% jobban teljesít mint tavaly. Gyönge pontokat kell értékesíteni és a pénzt befektetni a kp ba.

Pavel1988 2021.03.08. 16:34:25

@Leram7: Bentancur amúgy mennyit keres?
Én megtartanám cserének, látványosan kiemelkedik amikor Cagliari szintű ellenfeleink vannak.

Mbappé balon, Chiesa jobbon, ez így világverő lenne:)

JeetTrader 2021.03.08. 18:06:56

@szauerb: :D:D:D bírtam, jópofa volt a vége is a nyilatkozatának :D

Amúgy elég őszintének tűnt és mondott bátran dolgokat amit egy Juve legendától nem biztos h várna az ember. :)

szauerb 2021.03.08. 18:15:01

@JeetTrader:
Igen jó interjú volt Alexel.
Őszinte volt és egyenes mindezt úgy, hogy senkit nem sértett meg vele.
Lehet ezt így is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása