Allegri egy meggyőző ajánlatra vár

allegri_massimiliano_mosoly_3.jpgA Juventusszal zsinórban öt bajnoki címet nyerő, majd mégis menesztett Massimiliano Allegri ügynöke, Giovanni Branchini megerősítette, hogy a szakember számos ajánlatot kapott már, de még nem döntött a jövőjét illetően, mert egy igazán meggyőző projektre vár.

Allegrit 2019-ben állították fel a Juventus kispadjáról, ahol Maurizio Sarri váltotta, s ugyan ő is hozta a bajnoki címet a zebramezesekkel, a korai búcsú a Bajnokok Ligájától, valamint a csapat által mutatott esetleges játékkép miatt neki is idő előtt távoznia kellett.

"Több ajánlatot is kapott, amelyeket nem vett figyelembe." - mondta Allegri kapcsán Giovanni Branchini a 1 Station Radio munkatársának nyilatkozva.

"Teljesen nyugodt, s a pihenéssel töltött időszak után, amely az elején élvezetes volt számára, majd egy kissé kényszeressé vált, alig várja, hogy visszatérhessen.

Ugyanakkor egy olyan projektre vár, amelyet meggyőzőnek talál. Mindeddig ez nem történt meg."

Az újságíró megkérdezte, hogy a beérkező ajánlatok egyike vajon valóban a Napolitól érkezett-e?

"Ezt inkább nem kommentálnám."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4416450262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.03.04. 18:12:38

GOAT. :D

Hiába, a minőséget meg kell fizetni!

Egyébként tényleg nem értem: vagy én vagyok full vakon és nem olyan jó portéka ő; vagy az egész világ. Már rég vezetnie kellene valami topklubot.

rockitbaby 2021.03.04. 18:31:05

@Rocky80: Barca minden tekintetben mélyponton, a RM sem a régi és egyik csapathoz sem illik a stílusa. City, Liverpool nem fog edzőt váltani, ManU kitart Ole mellett, a Chelsea nem életbiztosítás, a többiek szerintem nem az a szint. A PSG lehetett volna ideális, de nem szezon közben. Kifejezetten fáj leírni, de ha Conte megnyeri a bajnokságot az interrel és lelép - mert ebben az esetben lefog, az pont elég meggyőző lenne...

Tony. 2021.03.04. 19:00:45

Én is csodálom, hogy Barca, PSG, Chelsea, Tottenham semmi. Azért Max, utóbbi években elért eredményei alapján olyan kaliberű edző lett akinél már túl hosszúnak tűnik ez a szünet. 2 éve pihen, mondjuk így újult erővel térhetne vissza.

DegerFaCan 2021.03.04. 19:07:04

@rockitbaby: egy hét alatt sokminden eldől. Ha az Inter nem botlik a Parma hétvégén az atalanta ellen mi meg nem nyerünk a Lazio ellen akkor bajnokság vége. Illetve kedden Porto visszavágó. Most még kicsit bízom hátha. Hajrá Parma Atalanta MI

venember83 2021.03.04. 20:06:38

@Rocky80: a Realhoz menne valószínűleg, de onnan feltehetően még nem jött ajánlat. Utasította már el őket, amikor a Juventusnál meghosszabbította a szerződését. Szóval szerintem a Realhoz elmenne, csak ugye onnan Mou-t is kirúgták, szóval látványos futballt vár ott a vezetőség, az meg igencsak kérdés, hogy erre mennyire megfelelő Massimiliano Allegri. Ha a Juventusnál töltött éveket nézzük, akkor szerintem 2 év volt igencsak jó, látványos, a többi idényben a meccsek inkább vallatásra voltak jó, mint szórakoztatásra.

Rikoo 2021.03.04. 20:10:02

@Tony.: 100%, hogy újra a Real Madridra vár.

Rikoo 2021.03.04. 20:12:31

@venember83: Szerintem 3,5 év nagyon jó volt és látványos meccsek és támadójáték is volt sok esetben. A visszaesés akkor indult el, amikor 4-2-3-1-ről 4-3-3-ra váltott.

Szili 72 2021.03.04. 20:14:10

@Rikoo: abszolút . Azért nem megy a Rómához sem.

venember83 2021.03.04. 20:18:47

@Rikoo: természetesen elfogadom, túl szubjektív dolgok ezek, hogy ilyesmin tényszerűen lehessen vitázni.

GodPiero 2021.03.04. 22:14:05

Allegri = Guardiola...
Csak egy hazáját letaroló csapattal tud elérni eredményeket...
Nem rossz edző, de az arca/igénye sokkal nagyobb - nem véletlen pihen 2 éve ...

Leram7 2021.03.04. 22:15:42

Hát akkor adni kell neki egy jó ajánlatot!

Lippi óta nem szerettem így edzőt!

Máig nem értem, hogy egy ekkora legendát, hogyan lehetett Sarrira cserélni.
Nagyon tisztelem Pirlot és adnék neki időt, de ha Allegri visszajöhetne, egy percet nem gondolkoznék rajta!

Rocky80 2021.03.04. 22:59:29

@GodPiero: hihetetlen, hogy a te véleményeid mindig ilyen bicskanyitogatóak. :D Viszont már kezdem megszokni.

Egyébként kifejtenéd hogy mitől nagy az arca?
Azt, meg hogy máshol nem tud nagy eredményeket elérni még nem tudhatjuk, mert még nem volt lehetősége megmutatni. ;-) Te miből feltételezed?

Rocky80 2021.03.04. 23:01:00

@Leram7: én sem egyébként.

Amúgy tényleg edzőlegenda itt nálunk.

Rocky80 2021.03.04. 23:08:52

@venember83: lehet hogy vallatni lehetett, de az eredmények mindig megvoltak. Ez azért egy elég vállalható kombó (most már ezt is tudjuk...) :D

Amúgy ha megkapta volna amit kér akkor lehet szebb játék lett volna. De ez csak az én véleményem.

Erre az utóbbira pedig egy topklubnál lenne is sansz. Akkor meg még többet megtudhatnánk a kvalitásairól.

(Amúgy szerintem letett az asztalra nálunk is annyit hogy meg kellett volna kapnia amit kért. Véleményem szerint az utóbbi évek legnagyobb hibája volt az ő menesztése. Minden másnál nagyobb hiba.)

babo0410 2021.03.04. 23:45:39

@Rocky80: Ha igazak a pletykák, akkor a Realra vár, és nem lehetetlen, hogy nyártól oda is mehessen.

babo0410 2021.03.04. 23:47:15

@rockitbaby: Ha csak szét nem esnek fizetésképtelenség miatt. Jelenleg az inter nem tudná Allegrit megfizetni. Nagyon kíváncsi leszek, ki veszi meg őket.

venember83 2021.03.05. 04:44:52

@Rocky80: "Erre az utóbbira pedig egy topklubnál lenne is sansz. Akkor meg még többet megtudhatnánk a kvalitásairól."

Ezt várom én is már egy ideje.

JeetTrader 2021.03.05. 09:57:07

@Rocky80: igen, nekem is pont ez jutott eszembe. Alapvetően védekező típusú focit játszat, ami sokszor nem volt túl attraktív (a végefelé nagyon nem), de hatásos volt. Lehet ezért nem akarják...pláne h a jelenlegi top klubbok inkább támadó típusú focit játszanak. Talán ez lehet egy potenciális magyarázat...kis/közép csapathoz meg nem akar menni (még érthető is lehet).

nemesszabi 2021.03.05. 10:36:21

@GodPiero: Jaja, a cagliarival aki az év edzője ett, valószinű hogy semmihez nem ért. A két BL döntő is úgy jött össze, hogy a Juve volt a favorit...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása