Szczęsny: „Úgy érezzük, hogy fejlődik a csapat”

szczesny_wojciech_sotetkek_mezben_mutogat.jpgWojciech Szczęsny a Spezia elleni győzelem után elmondta, hogy viszonylag könnyen védte Andrij Galabinov tizenegyesét, és a mérkőzés után csapattársait dicsérte.

„Arra számítottam, hogy viszonylag középre fogja lőni a tizenegyest, szóval mondhatjuk, hogy elég egyszerű védés.” - értékelt a Juve hálóőre a Sky Sport Italia munkatársának.

A kapus 2-0-nál is folyamatosan beszélt csapattársaihoz a meccs során, és próbálta összehangolni a csapat védekezését.

„Rendkívül fontos volt a meccs adott szakaszában, hogy tudatában legyünk a pillanat fontosságának. 1-0 vagy 2-0 sem jelent garanciát, figyelnünk kellett, és nem volt szabad gólt kapjunk, mivel az megváltoztathatta volna a meccs menetét. Próbáltam segíteni a társaimat, hogy éberek maradjanak.

A második félidőnk jó volt, de az elsőben nagyon lassú volt a tempó. Ez a Spezia csapatának is volt köszönhető, de mindenképpen javulnunk kell, hogy adott szinten 90 percig tudjunk játszani, nem pedig csak 30 percig.

Mindenképpen javulnunk kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy kemény időszakon vagyunk túl, de háromnaponta meccselünk, és meg kell értenünk az adott pillanatnak a súlyát.”

A lengyel hálóőrt ezt követően arról kérdezték, hogy a világ legjobb 5 vagy akár 3 kapusa közé sorolja-e magát jelen pillanatban.

„Nagyon köszönöm a megtisztelő kérdést, de nem szeretnék ilyen kiértékelést végezni. Ellátom a feladatom a Juventusnál, és próbálok segíteni abban, hogy a csapat meccseket nyerjen. A rangsorolást inkább másokra hagyom.

Nagyszerű keretet alkotnak ezek a játékosok. Az edző érkeztével az elképzeléseink is egyértelműek lettek. Olykor hibázunk, de az elképzelések egyértelműek, és úgy érezzük, hogy van fejlődés a csapatnál, de persze tudjuk, hogy sokkal jobban kell teljesítenünk, ha versenyképesek akarunk lenni Európában.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8216448338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.03.03. 07:37:31

Jó kapus de a TOP 10-ben sem biztos, hogy benne van.

venember83 2021.03.03. 07:51:15

@szauerb: a büntető kivédése nyilván felértékelte a teljesítményét, de alapvetően a Juve védelme nagyon jól teljesít, bajnokság szintén kimagaslóan, csak ugye a támadások és a gólszerzés jelentik/jelentették(?) a komoly gátat a scudetto felé vezető úton. Mindegy, nem ezt akartam. De ezek a topos listák mind rendkívüli szubjektívek, kapusoknál meg aztán főleg. Amúgy egyetértek, top 10-be nálam azért beférne, de annál feljebb már nemigen.

szauerb 2021.03.03. 07:58:25

@venember83:
Igazából számok alapján semmi gond vele. Viszont nekem egy színtelen szagtalan ember.
A mániám, hogy egy kapusnak kell, hogy legyen egy erős kisugárzása és személyisége. És ezt képes legyen kisugározni az egész csapatra.
Pl. Buffon, Neuer, Casillas, Kahn stb.

JeetTrader 2021.03.03. 09:09:54

igazából nem volt olyan rossz most a játék képe. Láthatóan tepertek sokan a pályán. Talán a megszerzett labdákat kéne egyből tovább juttatni. Ha elkezdjük cipelni azzal sok időt vesztünk és nem mozgatjuk ki az ellenfelet (már ha kimozognak, tolódnak a labda irányába). Furi h most a Spezianál vol többet a labda.

Amúgy Szczęsny relatíve egy jó kapus, de egyetértek, hogy nem kifejezetten top kategória. Nem úgy állt oda a 11-hez, hogy "a kva any*d, ezt akkoris megfogom!", hanem "szarni bele, úgyis vezetünk".
Sokszor hallani azért a hangját, most meg miintha az egész meccsen csak őt hallottam volna, pláne mikor védekeztünk.

Összességében azt mondom kapus poszton legalább "rendben" vagyunk.

Amúgy pont én is azt néztem, hogy eddig mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban, de több olyan gólt is kaptunk az utolsó pillanatokban, amivel pontot vesztettünk pl pont a Lazio ellen.

Szincsak 2021.03.03. 12:42:31

Mivel fejlődik a csapat, azzal hogy állandóan hátra fele paszolgatok, ez nem fejlődés amikor egy kapus anyit találkozik a labdával mint egy mezőnyjátékos

m.martin91 2021.03.03. 22:04:40

Szczesny három éve a világ legjobb kapusa, azóta, hogy átvette Buffon helyét. Ő a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó kapus. A legkevesebb hiba az ő nevéhez fűződik. Szerettem nézni a "sztárkapusok" potykáit hétről-hétre, csak egyre több idő ment el vele, annyi volt. De azért a mai napig figyelemmel követem, amennyire tudom. Marotta legnagyobb igazolása volt ár/érték arányban, Pogba után.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1663) bajnokság (2468) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (610) elemzés (40) előzetes (586) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1352) játékosokról (7722) juventus u23 (10) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1830) meccsek (2985) mercato (3178) nyilatkozat (5881) Olasz Kupa (223) összefoglaló (248) pletyka (3176) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (168) video (39) Címkefelhő
süti beállítások módosítása