Dybala Barcelonába látogatott

dybala_paulo_feher_mez_tizesben_hatulrol.jpegA Juventus csatára, Paulo Dybala a minap több hírforrás szerint Barcelonába látogatott, azonban nem a katalán klubhoz való igazolás előjátékaként, hanem Dr. Ramón Cugat ortopéd sebészt látogatta meg a Juventus orvosi személyzetének egyik tagjával.

A 27 éves játékos január 11-én sérült meg a térdére, és a mérkőzést követően a klub térdszalag-sérülésről számolt be, azóta pedig folyamatosan jönnek a hírek az edzésen való részvételről, azonban a visszatérés mindeddig nem sikerült.

Paulo Dybalának folyamatosan egészségügyi panaszai vannak a térdsérülés nyomán, és megelégelve ezt a helyzetet a játékos Spanyolországba látogatott, hogy a térdsérülések egyik szaktekintélye, Dr. Ramon Cugat is elmondhassa véleményét a sérülésről és a lehetséges megoldásokról.

A Juventus vezetője, Fabio Paratici a Sky Sport munkatársának kis idővel a sérülés után még optimistán nyilatkozott Paulo Dybala helyzetéről: „A sérülése nem olyan súlyos, mint azt előzetesen gondoltuk, ezért 7-10 nap múlva visszatérhet.”

A legutóbbi meccs kapcsán azonban Andrea Pirlo ismét arról számolt be, hogy hiába várják a szurkolók a játékos keretbe nevezését: „Sajnos a helyzet javulása helyett stagnálás tapasztalható. Paulo Dybala továbbra sem vethető be. Még mindig fáj a térde, és ezért még kicsit tovább kell várnunk.”

A játékos és a klub helyzetét nehezíti, hogy 2022 nyarán lejár a futballista szerződése, és miközben a Juventus semmiképpen sem kívánja elengedni a játékost, főleg ingyen nem, a csatár az elmúlt szezon teljesítménye alapján komoly fizetésemelést szeretne kicsikarni, ennek eléréséhez azonban idén is segítenie kellene csapatát.

Az argentin játékosért állítólag érdeklődik több klub is, így például a Manchester United, a Liverpool és a Tottenham Hotspur, azonban ez a térdsérülés mindenféle tárgyalást ellehetetlenít.

Paulo Dybala az idei szezonban mindössze 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a 11 bajnokin és 5 BL-meccsen, amelyen pályán volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1616438642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2021.02.25. 08:43:26

A végén alig tudjuk majd eladni

Juventino86 2021.02.25. 09:16:52

@Lanzafame: Nekem is ez jutott eszembe. :(

Matteo89 2021.02.25. 10:02:41

Idén tuti nem tudnánk rajta nagyot kaszálni.

JeetTrader 2021.02.25. 10:07:14

Ez nagyon furcsa, hogy ilyen gyakran sérülnek meg nálunk játékosok....vannak persze köztük olyanok is akik eleve sérülékenyebbek. Elvileg a stáb pont ennek lenne a specialistája, hogy mellettük kevesebb a sérülés a spéci edzéseiknek köszönhetően....

Lanzafame 2021.02.25. 10:55:09

@Matteo89: akkor viszont hosszabbítani kell, mert 22-ben lejár a szerződése. Ami fizetésemeléssel járna, a semmiért.

Jó kis helyzet... Ja és eddig sok minden kellemetlent lehetett mondani Dybaláról, de legalább nem volt sérülékeny.

venember83 2021.02.25. 11:27:00

@Lanzafame: öregszik. Nincs ebben semmi meglepő.

Rocky80 2021.02.25. 14:05:48

@Lanzafame: egy kövér hosszabbítás kéne és ül majd a kispadon még vagy 5 évet.

2021.02.25. 15:02:09

Kezdtem örülni, hogy csapatot keres magának...

venember83 2021.02.25. 15:28:42

@MGB75: az Espanyol nem engedheti meg magának, bár talán feljut a másodosztályból. A Barcelonához meg most szerintem senki nem megy szívesen. Gondolom, hogy Miralem sem ment szívesen, de a körülmények ezt hozták.

GodPiero 2021.02.25. 17:11:56

@Lanzafame: @Juventino86: Pedig nemrég egyeseknek mekkora volt az arca, hogy 120 milla alatt nem tárgyalnának.... :))

Wizzurah 2021.02.25. 19:39:14

Csak semmi chorizo dibszi, tudod hogy fosós vagy.

Juventino86 2021.02.25. 20:32:57

@GodPiero: Hát ha 60 milliót kapnánk érte, az a jelenlegi pénzügyi helyzetben nagyon jó lenne. De ugye sérülten eladni sem tudjuk. Remélem, hogy hamar felépül, mert így ennek a helyzetnek a klub a legnagyobb vesztese, akárhonnan is nézzük. :(

Lanzafame 2021.02.25. 20:48:28

@Juventino86: ha így megy tovább, 30-40-nek már örülhetünk.

venember83 2021.02.25. 21:46:22

@Lanzafame: a Juve mindig jó volt az értékesítésekben, szóval szerintem sok-sok pénzt kasszíroznak majd érte. Ez kétségtelen, ne aggódj.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása