Capello: „Az ilyen hibák elfogadhatatlanok”

capello_fabio_oltonyben_nyilatkozik.jpgFabio Capello szerint a Juventus nem koncentrált eléggé a Porto elleni meccsen, ezért elfogadhatatlan hibákat vétett az Öreg Hölgy, Alessandro Del Piero szerint a vendégek ötlettelenek voltak, míg Antonio Cassano Cristiano Ronaldóban látta a csapat hibáját.

„Elfogadhatatlan, hogy alacsony koncentrációs szinttel lépjen egy játékos a pályára, túl sok felületes megnyilvánulás jellemezte a csapatot.” - értékelt a meccs után Fabio Capello a Sky Sport Italia számára.

„Rodrigo Bentancur óriási hibát vétett az első félidőben, aztán a második félidőben nyolc védőjátékos nem volt elég figyelmes három portói futballistával szemben. Ilyesmi nem történhet meg.”

Alessandro Del Piero szerint a Juventus egyszerűen ötlettelenül támadt, és Álvaro Morata hiánya rendkívül érezhető volt.

„A Juventus ötlethiányban szenvedett, Federico Chiesa és Dejan Kuluševski túlságosan mélyen jött vissza a labdáért.” - mondta a Juventus ikonja a Sky Sport Italia műsorában.

„Hiányzott az a játékos, aki ellátja Álvaro Morata feladatait, ez nyilvánvaló lett, amint Morata pályára lépett. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Porto a saját játékát hozta, mivel azonnal úgy alakult a meccs, ahogyan az nekik jó volt.”

Az egykori olasz válogatott, a Romát és a Real Madridot is megjárt Antonio Cassano szerint Cristiano Ronaldo inkompatibilitása a probléma.

„Mindig azt mondtam, hogy figyelembe véve fenomén státuszát, és hogy milliárd gólt lőtt már karrierje során, Cristiano Ronaldo nehezen fog beilleszkedni Andrea Pirlo elképzelésébe.” - fogalmazta meg gondolatait Antonio Cassano az egykori futballista, Christian Vieri által a Twitch platformon indított Bobo TV adatfolyamban.

„Meccsenként lő egy gólt, ez igaz, de nehezen tud megbarátkozni Andrea ötleteivel. Mindig kicsit önző volt, nem érdekli, hogy más gólt lőhessen, ő az a futballista, aki a gólszerzésért él.

Nem a játék érdekli, egy nagy meccs, csak a gólért ér, és jelenleg a helyzet egyre rosszabb. Az évek telnek mindenki számára, és neki is nehézségei vannak. A Juventus próbálja megváltoztatni a megszokott futballját, és más futballt akar játszani, ezt pedig Ronaldo kvalitásainak a kihasználásáért teszi a csapat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4916431594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.02.18. 14:56:42

Egy kérdésem azért lenne a jó öreg Antonióhoz, hogy Andrea Pirlónak mégis milyen jellegű elképzelései vannak? Ezt vázolhatná legalább 8-10 mondatban, hogy a hülye is megértse.

cd1 2021.02.18. 15:04:01

Mennyire igaza van Cassanonak.

venember83 2021.02.18. 15:16:03

@m.martin91: szerintem ahhoz előbb neki is el kellene mondja valaki ezt. Úgy, hogy a hülye is megértse. Mármint Cassano pl.

Juventino86 2021.02.18. 15:34:17

@m.martin91: Szertáros Pirlo semmilyen elképzeléssel nem rendelkezik természetesen. Ez már ősszel látszott. Kizárólag a játékosmúltja miatt nem használok Pirlóra nézve trágár kifejezéseket. Tisztelem azért, amit játékosként a csapatért tett, de ha edzőként továbbra is a csapat élén marad, az egészen érthetetlen dolog lenne.

szauerb 2021.02.18. 15:39:24

Én azért még emlékszem a Liverpool és az Arsenal elleni párharcokra kedves Fabio. Az sem volt leányálom.

Ronaldot nem kedveli a ragyás tóni ezt már tudjuk. Valószínűleg azért mert Ronaldo minden tekintetben többet ért el mint ő. Pedig a vele született adottságai talán szerényebbek is mint a mi Antonionknak.

Nem hibáztatnám egyértelműen Pirlot bár tény, hogy kétségbeesettnek tűnt az elmúlt két meccsen.
Ezeknek a játékosokoknak a nagy része jelen volt az elmúlt 3 év hatalmas bukásainál( igen a Real elleni is az volt).
Nem lehetséges, hogy ezeket a játékosokat kellene kegyetlenül a szőnyeg szélére állítani?

venember83 2021.02.18. 16:02:38

@szauerb: hú, az Arsenal elleni kiesés is siralmas volt rengeteg szempontból. Pedig akkor bőven voltak egyéniségek a Juve csapatában, nem Bentancur kategóriájú futballisták alkották a középpályát (sem).

szauerb 2021.02.18. 16:11:13

@venember83:
Vagy a Depor elleni 2004-ből.
Vannak rossz élmények bőven...

xXPeiperXx 2021.02.18. 16:21:54

Nem szoktam kommentelni, kb 6 éve volt, hogy bármit is írtam a blogra, de most muszáj kiadnom magamaból.

Jó ideje Juventus drukker vagyok, megéltem a Capello-éra undorító játékát, amikor a Delle Alpiban az átlag nézőszám talán a legalacsonyabb volt a Juventus történetében (kivétel a mostani helyzet persze). Megéltem a B-ligát, emlékszem a Sztár Sportban mindig volt egy kis jegyzet a Juve helyzetéről mindig. Jött a feljutás Ranieri építkezése ami ígéretesnek indult de tudjuk mi lett belőle. Jött Ferrara, Zaccheroni és Del Neri, amikor az volt a kérdés hogy mennyivel vernek meg minket. Hála az égnek ennek az érának vége lett.

Jött egy Marotta, Agnelli, Conte tengely és elkezdték újjáépíteni az Öreg Hölgyünket. Jött egy jó pár játékos, köztük egy lesajnált Pirloval, emlékszem egy Milan drukker ismerősömmel még röhögtünk is, hogy ennek semmi értelme nem volt. Rá egy évre mind a ketten jót nevettünk ezen a mondaton.

Jött Allegri, ment a #NoAllegri és láss csodát épített egy jó kis csapatot, amivel harcba lehetett szállni a BL-ért. De mint tudjuk a csapatot eladták alóla. Az utolsó másfél éve már csak szenvedés volt, undorító játékkal.

Elment a nagy Max, jött egy Sarri, akinek semmi játékos múltja nem volt, amit tisztelhetett volna a sztárokkal telerakott csapat.

Aztán itt van most nekünk egy újjáépülőben lévő csapat, egy igencsak rossz gazdasági helyzetben, amikor megérezzük a nagy sztárok, nagy fizetését.

Augusztusban mindenki meglepődött, hogy Pirlo ilyen mélyvízbe merik dobni. Nem nagyon tudta senki, hogy kezdő edzőként mire lesz képes és fogja e tudni kezelni ezt a helyzetet.

Hogy ő e megfelelő tréner a csapat élére... Nem. Hogy ő tehet e erről....Nem.

Nincs kerete, nincs sajnos rutinja, de el kell fogadni, hogy őt választották az igazgatók és nekünk int szurkolóknak támogatnunk kellene. Nem pedig szertárosnak nevezni.

Egészen undorítónak tartom azt, amit itt egy páran leírtok Pirloról. Emlékezettek mit tett a Juvéért, az Olasz válogatottért. Az, hogy rutintalanul mélyvízbe dobták nem az ő hibája, próbál abból építkezni amije van és valljuk be voltak nagyon jó meccseink. Az, hogy nem nyúl bele a meccsbe olyan rutinosan mint egy Allegri vagy Lippi azt fogjuk fel a rutintalanságának és a keret minőségének.

Úgyhogy legyetek szívesek ne szidjátok. Majd év végén mérlegelünk addig pedig.....

Forza Juve.

Knob 2021.02.18. 16:54:35

@xXPeiperXx: Esküszöm nem akartam reagálni, de nem bírom ki. Az, hogy Pirlo elvállalta egy ilyen nagy klub kispadját, igenis az Ő hibája. Mérhetetlen egoizmus és sajnos tudatlanság indokolhatta ezt a lépést a részéről. És ami még fájóbb....a Juventus iránti tisztelet teljes hiánya. Mert rutin és tudás nélkül elvállalni a kispadot....nem azt jelenti, hogy nagyon izgatná, hogy mi lesz ezzel a klubbal. Ha izgatta volna egy kicsit is, akkor nem vállalja el, hanem azt mondja, hogy csörögjetek 3-5 év múlva és meglátjuk. Ennyi!

Szabi984 2021.02.18. 17:32:03

@Knob: Maximálisan egyetértek

BigChris 2021.02.18. 17:51:36

@Knob: vagy megmarad az U23-nál, mert ott a kutyát sem érdekli, ha netán 3x egymás kikapnak az ifjúk. Én nem mertem volna bevállalni, ismervén a szurkolók elvárásait. Agnelli 19-re lapot húzott és egyelőre nem jött be. De még nincs veszve minden, egy gólos hátrány simán ledolgozható, csak ne kapjunk gólt, mert akkor oboa.....

steven.h 2021.02.18. 18:02:51

@Knob: Sajnos ebben egyet kell értenem, van az egészséges önbizalom és van az egoizmus... egyébként nem tudhatjuk milyen beszélgetés folytatott le Agnelli és Pirlo.

xXPeiperXx 2021.02.18. 19:05:30

@steven.h: Pontosan, nem tudhatjuk mi játszódott le augusztusban, sajnos ez mindenkinek káros... a csapatnak, Pirlonak és nekünk, szurkolóknak.

Ne értsetek félre, nem Pirlo edzői kvalitásait akarom megvédeni, hanem a személyét, mert én a riportokból és a pályán mutatott magatartásából nem tudok arra következtetni, hogy egy arrogáns, öntelt ember lenne.

Nem tudhatjuk Paratici és Nedved mivel szédítette nem említve Agnellit, augusztusban volt még hátra két hónap a mercatoból... Lehet ígértek fűt - fát mint mindig és Pirlo naívan beleugrott.

Nem akartam feszültséget okozni, srácok ezért bocsánat, csak tényleg nem jó olvasni ezeket a kommenteket Pirloról, ahogy anno Ferrararól se volt jó ugyanezeket olvasni.

Nem tudom ki jöhetne Pirlo helyett, de iszonyat nehéz dolga lenne, nem is a kerettel, hanem ezzel az igazgatósággal.

Rikster 2021.02.18. 19:35:28

@xXPeiperXx: Szerintem pedig mindkettővel. Évek óta szajkózza kb. minden Juve fórum, hogy mi a Juventus leggyengébb pontja, ami a kp. Erre képtelenek minőségbeli igazolásokat végrehajtani. Na most ebből azt következik, hogy Pirlonak ennek fényében sem kellett volna elvállalnia az edzői posztot, mikor ekkora homályban vannak a vezetőink és csak össze-vissza igazolnak évek óta, hogy aztán rá háruljon az a feladat, hogy megtalálja és egyben kitalálja mindegyik játékosunknak a posztját, miközben a fél csapat posztján kívül futballozik.

A csapatunk foghíjas, minőséget nélkülöző és a játékosok néhány poszton az összeesés szélén vannak, mert nincs cseréjük, máshol pedig hárman vannak egy helyre és megalkuvóan más poszton kell helyt állniuk. Én Kulut mondanám a teljesen érthetetlen igazolásnak, akire kiszórtunk 35-40 milliót, mert abból kellett volna legalább 1!!! kp-t hozni, akinek van némi érzéke is az támadójátékhoz.

A másik számomra Ronaldo, akit maga Pirlo sem tud úgy beilleszteni a rendszerébe. Sosem szerettem Ronaldot, de a játéktudását és a mentalitását csak magasztalni lehet. Viszont 1 játékos sem érhet többet attól, mint amit maga a klub ér. Jelen esetben többet érne egy normálisan posztjain szereplő játékosokból álló Juventus, mint egy Ronaldora kihegyezett felállás és a posztjait, szerepköreit elhagyó játékosokból álló Juve.

Az én véleményem az, hogy inkább Ronaldot kellene elengedni és csapatot építeni egyenrangú játékosokból, mintsem Ronaldoval hajkurászni a BL sikert, amihez a játékunk és az edzőnk is kevés.

steven.h 2021.02.18. 19:53:25

@Rikster: egyet kell értsek, különös tekintettel az utolsó bekezdésre

rabsic02 2021.02.18. 20:06:28

@Rikster: én csak egy nevet mondok, Carlos Tevez. Ő nálam simán veri ezt a ribi Roncikát a JÁTÉK minden elemében.

Rikster 2021.02.18. 20:48:42

@rabsic02: Tevez nagyon extra volt. Maga a spirito volt! Az sem volt piskóta, amilyen játekosok játszottak a kp tengelyében. Az a középpálya Ronaldoval a csatársorbanúgy gurított volna hármat, hogy a meccsen 100 passzt sem tudott volna megcsinálni a tegnapi Porto.

steven.h 2021.02.18. 21:09:12

@Rikster: hát én azért ezt nem jelenteném ki, az a csapat CSAPATként volt jó. Ronaldo önzősége annak a csapatnak sem tett volna jót. Az a csapat azért tudott olyan jól működni, mert mindenki hajlandó volt magát a csapatnak alárendelni és ehhez talált ki Allegri egy tökéletes rendszert.

szauerb 2021.02.18. 22:01:41

@xXPeiperXx:
Pirlo egy roppant arrogáns és öntelt figura. Nézz meg vele néhány videó anyagot!

De ez nem jelenti azt, hogy az ő hibája lenne a gyengébb teljesítmény elsősorban.
Egy korszakváltás zajlik jelenleg gyengébb eredményekkel.
Majd lesz jobb is.

szauerb 2021.02.18. 22:01:42

@xXPeiperXx:
Pirlo egy roppant arrogáns és öntelt figura. Nézz meg vele néhány videó anyagot!

De ez nem jelenti azt, hogy az ő hibája lenne a gyengébb teljesítmény elsősorban.
Egy korszakváltás zajlik jelenleg gyengébb eredményekkel.
Majd lesz jobb is.

Matteo89 2021.02.19. 06:32:18

@rabsic02: kiveve golok szamaban nem veri, ami a legfontosabb meg mindig ebben a sportban.

alexGicamo 2021.02.19. 12:18:21

@xXPeiperXx: Teljesen egyetértek veled, remekül megfogalmaztad !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása