A Napoli elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus újabb komoly erőpróbára készül, hiszen az új évben nagyszerű formába kerülő zebramezesek kora este a Napoli otthonában próbálják begyűjteni az újabb három bajnoki pontot.

Andrea Pirlo 22 fős keretének hiányzói Arthur Melo, Paulo Dybala és Aaron Ramsey lesznek.

A két csapat első bajnoki összecsapása emlékezetes módon maradt el. A Napoli a koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzetre hivatkozva, a liga protokollját megsértve, úgy döntött, hogy nem utazik el Torinóba, ezért első lépésben a mérkőzést 3:0-ás végeredménnyel a Juventusnak írták jóvá, a délieket pedig egy pont levonással büntették.

A Napoli nem hagyta annyiban, s fellebbezése sikeres volt, az Olasz Olimpiai bizottság döntésének értelmében az elmaradt mérkőzést egy későbbi időpontban kell majd lejátszani.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Frabotta

Középpályások: McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski, Peeters

Támadók: Ronaldo, Morata

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr216425764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2021.02.13. 16:23:51

Dybala úgy döntött, hogy többé nem futbalozik nálunk? A szezonban nem volt értékelhető meccse. Nagyon idegesít a nyüglődése.

Apuleius 2021.02.13. 17:04:31

Juventus: Szczesny; Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Danilo; Chiesa, Bentancur, Rabiot, Bernardeschi; Morata, Ronaldo

GGábr81 2021.02.13. 17:39:23

@gipsz ödön: kik hiányoznak olyan sokan?

Juvejuve 2021.02.13. 17:46:02

@GGábr81: Ramsey és Arthur se bevethető

peti78 2021.02.13. 17:46:59

@GGábr81: várni nyár menni párizs mbappé jönni torino

peti78 2021.02.13. 17:48:01

@gipsz ödön: magabisztos 2 gólos győzelem

Juvejuve 2021.02.13. 17:50:14

Komoly lesz a Rabiot Bentancur Berna középpálya :)

Ettől függetlenül én is 2 gólos juve győzelmet várok

GGábr81 2021.02.13. 17:51:33

@peti78: a menni rész világos, de a jönni... szerintem egy ló fog jönni, részletekben.

GGábr81 2021.02.13. 17:53:37

@Juvejuve: jahh a szakács speciel eszembe se jutott. Melo valóban elférne, de biztos, hogy nem Bekur helyett.

Juvejuve 2021.02.13. 17:57:16

@GGábr81: sajna elég felejthető a teljesítménye..

peti78 2021.02.13. 17:59:11

@GGábr81: paraticin most is komoly csapat dolgozik( pszichológus, menrál tréner, ördögűző stb:) hogy júniusra toppon legyen a nyári igazolásai a teljesség igénye nélkül mbappé haaland pogba marcello aouar stb...

giorgio007 2021.02.13. 18:18:16

OMFG ez a Bernardeschi

Wizzurah 2021.02.13. 18:21:43

Tökön lőttük magunkat ezzel a kp-val. Berna hozza a formáját. Már már visszasírom Khedira-t és inkább Bernát kellett volna oda adni a herthának, ingyen.

niccolo 2021.02.13. 18:25:51

Chiellinit lekellene kapni még időben.

DelPiero2 2021.02.13. 18:25:57

Tud valaki linket adni?

BigChris 2021.02.13. 18:32:15

@DelPiero2: www.sport365.live/en
Magyarul nézem a digisport adását.

bartender 2021.02.13. 18:33:10

Azert ha szorakozni ulok le, borzaszto ezt az izzadsagszagu, unalmas, csak a biztosra meno jatekot nezni. Sehol egy kreativ passz, a kozeppalyarol inkabb visszafele passzolunk, sehol egy jo bemozgas, vagy ha van is, tuti nem veszi eszre a labdas jatekos, vagy inkabb nem kockaztat es hatrafele passzol. Szerencsere a napolinak hasonloan otlete sincs, szoval egy jo rugosfoci meccset lathatunk.

Juvejuve 2021.02.13. 18:33:30

Ez hihetetlen már komolyan

giorgio007 2021.02.13. 18:34:47

@Juvejuve: Sajnos jogos. Az eladott labdáit megkoronázta Giorgio

bartender 2021.02.13. 18:34:58

Ilyenert tizit???? Mi a jo kurva eletbe?? Minden felugrasnal ez van, a vilag barmely meccsen. Ez vicc.

Andris Farkas 2021.02.13. 18:35:24

ez elég buta szabálytalanság volt, de jogos a büntető

KennethJames 2021.02.13. 18:35:40

Simán pofonvágta nem tudom mit néznek egyesek.

Garsza 2021.02.13. 18:35:51

@bartender: Ez jogos volt szerintem. Látszott a szándékosság.

Type-R 2021.02.13. 18:36:53

Egyre szánalmasabb az egész foci, komolyan mondom. A nápolyi kutya úgy üvöltött, mintha ölnék. És bejött neki, csak megkapta a büntetőt. Primadonna mind.

epaska 2021.02.13. 18:36:55

Talán így már elkezdünk focizni.

Juvejuve 2021.02.13. 18:37:20

@giorgio007: nem is az ítéleten akadtam ki.

Nem fogom fel,hogy ilyenekre miért nem lehet figyelni, egy sima felugrásnál..

niccolo 2021.02.13. 18:37:35

@BigChris: sajnos igen, bár nem erre gondoltam, hanem hogy el szórja a labdákat az ellenfélnek.

Metalwarrior88 2021.02.13. 18:37:50

Benne a piros Chielliniben.

bartender 2021.02.13. 18:39:26

Igy a visszajatszasbol tenyleg tizi, megkovetem magam. Talan meg jot is fog tenni, irto erotlenul jatszottunk, semmi elkepzelessel. Most majd jon az izzadsagszagu kaparas, de legalabb csinalunk majd valamit.

BigChris 2021.02.13. 18:40:20

Amúgy a Napoli eddig kurvára nem volt meccsben, mi mentünk jobban, de amióta van VAR egy sima szögleten elmehet a meccs.

Geri1897 2021.02.13. 18:40:30

B.zik sportja lett ez a foci!
Csak az üres stadionokról, a VAR-ról és kislányokról szól! Mi volt jogos tündérkéim?
Hol adták volna ezt meg pár éve főleg egy olyan csapatnak, amely szinte a pályán sincs!?

Type-R 2021.02.13. 18:41:11

@Type-R: Chiesa is állandóan pofázik.

Wizzurah 2021.02.13. 18:42:58

Én megint a középpályát hibáztatom amúgy, nem a védőinket. Olyan szinten nincs középpályánk, ezáltal akkora nyomás helyezedik a védelmünkre, hogy hibáznak. Egy berna-rabiot-berna kp-t pályára küldeni egyenlő a biztos vereséggel, nem értem ez eddig nem tűnt fel nekik nem hiszem el. Én még azt a Di Pardo gyereket is előbb raknám be, mint bernát pl. 3 alibit nem bírunk el csapat szinten sem nem hogy mind a hármat a kp-n. Ez így csúnya bukta lesz, egy abszolút full fos formában levő napoli ellen.

Juvejuve 2021.02.13. 18:43:02

Istenem 3an megyünk lendületből erre belefut Morata az előtte lévő legközelebbi védőbe.. Közbe balon üresen fut be Chiesa

Miiert??

BigChris 2021.02.13. 18:43:16

@Geri1897: igazad van, szerintem sincsenek a pályán Maradona k....vái, de pár éve azért nem adták ezeket meg, mert észre sem vették. Most is kívülről szóltak a spori fülére.

giorgio007 2021.02.13. 18:44:00

@Geri1897: Ez régen is szabálytalan volt, csak nem vette észre a kamera. Az a kéz nem véletlenül került az arcra, a lassításon látszott, h még tolt is bele egy kicsit Giorgione :D

west30 2021.02.13. 18:44:21

Van kozeppalyasunk a palyan?

Juvejuve 2021.02.13. 18:44:23

@BigChris: attól még pofán vágta sajnos

The king of alibis 2021.02.13. 18:46:25

Vanczák is mehetne már nyugdíjba...

bartender 2021.02.13. 18:48:10

Borzaszto otlettelenek vagyunk. Morata 4 a 3 ellen viszi, erre belevezeti inkabb a vedobe. A kozeppalyasaink ha labdat kapnak passzoljak egybol hatra. Es ijesztoen nem vagyunk labdabiztosak, ezen a szinten ez valami elkepeszto. Nincs szep labdaatvet, tokolunk a labdaval, senki nem is keri. Gaz.

Type-R 2021.02.13. 18:48:38

Lozano most mit fetreng? Akkorát ugrott mint egy ház. Na én eddig bírtam, jó szórakozást!

steven.h 2021.02.13. 18:49:02

Azt csak úgy halkan, hogy Di lorenzonak második sárga lett volna a mezrángatás

Leram7 2021.02.13. 18:49:52

A büdös gipsyk kaptak egy ajándék 11-est. 5ösön belül, háttal úgy hogy köze nem volt a labdához az afikainak. Oké pofont kapott, de ez nem 11-es nálam.

A csapatunk nagyon fáradt és hiányzik a tűz.

Jó teljesítményt nem is tudok mondani.
Cuad, Benta, CR, Morata árnyéka önmagának a mai meccsen.

Lanzafame 2021.02.13. 18:50:10

@Juvejuve: aki ahhoz a szardarabhoz hasonlítja Chiellinit, szerintem nem szereti ezt a klubot

Geri1897 2021.02.13. 18:50:44

@giorgio007: igen, de ez volt a foci egyik sajátossága, nem az hogy győzködik a bírót, aki meg ha már megnézi, be kell fújnia!
Hány VAR-os tizenegyes dönt el meccseket vagy pecsételi meg rossz irányba?
Ezzel van nekem a bajom (is)...

Tifoso Della Juve 2021.02.13. 18:52:45

Én nem hiszem el hogy hogy hagyhatják Ronaldot szabadrúgást rúgni. A sorfalba én is beletalálnék 10-ből 9-szer.

bartender 2021.02.13. 18:53:07

Nem tudja valaki, volt mar iden szabadrugas golunk???

Rikster 2021.02.13. 18:54:16

Nagyon gyenge eddig. A döntetlennel is kiegyeznék bőven. Nagyon fásultan, lassan és bátortalanul játszunk. Nincs egy passz előre sem, amivel ritmust lehetne váltani.

giorgio007 2021.02.13. 18:54:46

@Geri1897: Igen, az más kérdés, h idén valami gyalázat, amit játekvezetés címén végeznek.

Hajtai Dominik 2021.02.13. 18:56:25

Nem tudom miért erőlteti a mester ezt a Bernardeschi gyereket.. Elképesztően gyenge.. Egy jó megmozdulása nem volt.. Már rég el kellett volna innen paterolni..

bartender 2021.02.13. 18:57:09

Regen ha a Juve szabadhoz jutott 25 meteren belul, megugrott a pulzusom, tordeltem az ujjaim, hogy ez az! Del Piero, Nedved, Pirlo, Pjanic, neha meg Dybala, de ami most van??? Kapunk egy szabadot, es pont lesz@rom, ugyis tudom mi lesz a vege, max csak azert izgulok, hogy ne kontrazzanak le belole minket.

danimester1 2021.02.13. 19:00:17

Sajnálom hogy erre kellett hazaérnem!Megint valami nyüglődös nyögvenyelős meccs,a kommenteket olvasva...Az első félidőt nem láttam,de a 2.félidőt azért megnézem.Remélem sikerül változtatnunk és megfordítjuk a meccset!A tiziről olvasva pedig nem csodálkozom,mert ellenünk befújnak mindent,ha tényleg nem volt jogos,akkor remélem.lesz kompenzáció,a sárgák sem lepnek meg,elég a Fiorentina elleni meccsre visszagondolnom és szem előtt tartanom azt,hogy idén el akarnak minket kaszálni.Bízom a srácokban és persze a kukásokban hogy hozzák a jó formájukat és balf@szkodnak majd amit mi kihasználhatunk.Forza Juve!!

juve28adam 2021.02.13. 19:01:26

@Hajtai Dominik: és ez az ember 40 millió volt... Most jó ha 4et ér..

Lanzafame 2021.02.13. 19:02:24

@bartender: nem volt. Spoiler alert: idén nem is lesz.

Juventino86 2021.02.13. 19:05:00

Megértem, ha a mostani hozzászólásom miatt kötekedni fog az a 2-3 szektás primitív ember, aki mindig szokott, de sajnos ki kell mondani, hogy ez most nagyon gyenge. És hiába vagyunk jó menetelésben, a gond az, hogy a tabellán nagyon rosszul állunk még így is. A Juventusnál nem fér bele átmeneti év. Nem elég az, ha a BL-hely megvan, itt mindig a bajnoki címért kell küzdeni. Nagyon remélem, hogy a csapat a második félidőben felpörög, és megfordítja a meccset, mert nagyon kell a győzelem. Forza!!!

Juvejuve 2021.02.13. 19:05:08

De tényleg ezt CR nem veszi észre?

Inkább állna be középre és ivelgetni neki ezeket a pontrúgásokat, még annak is több értelme lenne.

BigChris 2021.02.13. 19:05:49

@bartender: nem és nem is lesz amíg C(opy) Ronaldo nálunk játszik. 30M euro évente és nem tanult meg szabadot lőni. Tavaly két jó szabi rugónk volt, az egyik Barcelona-ban van, a másik folyton göthös.

bartender 2021.02.13. 19:05:55

@Lanzafame: ettol tartok en is. Igazabol Chiesan kivul a 16-oson kivulrol sem lo senki..en mar annak is orulnek, a szabadok mar csak gratis.

danimester1 2021.02.13. 19:10:33

Ezaz!Így kell csinálni fiúk!!!GO GO GO!!!MEG LESZ AZ!!!!

FeriGjuve 2021.02.13. 19:14:05

Nem tudom csak nekem ez az érzésem,hogy amikor mi támadunk le elöl,akkor parádésan kihozzák az ellenfelek a labdát,amikor meg minket támadnak le,akkor azonnal káosz van hátul?

FeriGjuve 2021.02.13. 19:15:38

Pjanic talán ebben az egyben volt igazán jó.Ezekből a szögekből rendre betalált szabiból.Érzezzül is ezeknek a góloknak a hiányát....

bartender 2021.02.13. 19:16:13

@FeriGjuve: nem sajnos. En pont ugyan ezt erzem. Nem csak a mai meccsen, minden meccsen. Akkor is ha eppen amugy jo meccset jatszunk. Elol futkosunk, vadasszuk az arnyekokat, hatul meg egy tamado zavarba hozza 3 vedonket.

Juvejuve 2021.02.13. 19:18:31

@FeriGjuve: de milyen letamadás?
15 méterről várják amíg atveszi a védő a labdát, aztán akkor kezdenek el rájuk sprintelni

Wizzurah 2021.02.13. 19:21:35

Szarok vagyunk, de a Nápoly is, viszont még szerencsénk sincs sajnos. Nagyon kéne legalább egy X, mert akkor megint ott tartunk, ahol a part szakad, a januári enyhe felzárkózást megint bukjuk és sok lesz közte a különbség.

danimester1 2021.02.13. 19:22:23

Végre focizunk,de sajnos a befejezésekkel még mindig nagy gondok vannak.

FeriGjuve 2021.02.13. 19:23:58

@Juvejuve: Lehet,hogy éppen ez a baj.

Szili 72 2021.02.13. 19:27:50

Remélem az x összejön. Megérdemelnénk.A bl meccs nekünk fontosabb.

Zombijuve 2021.02.13. 19:28:47

A eddigi pozitívuma a meccsnek : Danilo

danimester1 2021.02.13. 19:30:13

Ezt már nem hiszem el!!Fortuna mellénk állhatna végre!

Szincsak 2021.02.13. 19:44:31

Nagyon gyenge a középpálya, a széleken nem tudnak el menni

BigChris 2021.02.13. 19:45:28

Remélem meccs után mindenki fizet egy sört a kapitánynak. Ez rajta megy el, mert a Nápoly is egy híg fos

danimester1 2021.02.13. 19:45:56

Ma úgy tűnik a saját taktikánkkal fogunk kikapni.Kaptak egy tizit,aztán védik az eredményt,ami eddig bejön nekik.Sajnálom ha kikapunk,de senkinek nem szabad egy félidőnyi előnyt adni.

Magyar Közöny 2021.02.13. 19:48:07

Ezt a mait kb 3-al kellett volna nyerni...

danimester1 2021.02.13. 19:48:08

Jó lenne ha az időhúzást nézné a spori,mert legalább 5 percet rá kell dobjon!

giorgio007 2021.02.13. 19:49:15

Gecc nem hiszem el mi maradt ki

danimester1 2021.02.13. 19:51:58

Juj te!!!Ez a kommemtátor azt mondja a "lesajnált napoli"...Mintha tettek volna a győzelemért bármit is..Most ők lesznek a fasza gyerekek mert legyőzik a Juvét.Ezt a meccset gólokkal kellett volna hozni a helyzeteket tekintve,igaz ahhoz be is kell rúgni azokat.Remélem a jövő héten szopni fognak a kukások!

MeGmOnDtaM 2021.02.13. 19:53:33

Ennyi fetrengő nápolyit ezen a meccsen...

danimester1 2021.02.13. 19:54:44

Milyen patkány egy csürhe ez bax meg!!Ezt a sok fetrengést remélem megtoldja vagy 2 perccel!Legalábbis úgy lenne korrekt!

danimester1 2021.02.13. 19:56:17

Legalább az x legyen meg!!!!

Gabueroo 2021.02.13. 19:58:17

Hat ma nem sikerult semmi.
Ha szerdan nyerunk akkor meg elnezem...

Rikoo 2021.02.13. 19:58:41

Teljesen megérdemelt vereség. Rossz taktika, vesztes mentalitás.

Garsza 2021.02.13. 19:59:20

@danimester1:
Milyen helyzetek? Ez nulla volt sajnos.
Itt már a BL volt a fejekben.
Meg lehet nem akarták, hogy a jóllakott óvodást menesszék.

FeriGjuve 2021.02.13. 19:59:56

Ez ma sajnos nem jött össze,de talán a bajnokságot lassan el is kell engedni.
Irány a BL és az Olasz Kupa!!!

m.martin91 2021.02.13. 20:00:26

Írják majd be a történelemkönyvekbe annak az "edzőnek" a nevét, aki ezzel a kerettel nem tudott bajnok lenni.

MeGmOnDtaM 2021.02.13. 20:03:14

Imádom Chiellinit, de ma Ő jelentette a különbséget, sajnos a Nápoly javára... szezon végével szerintem visszavonul.

giorgio007 2021.02.13. 20:03:28

Na, tök jó, ha nyer a Roma meg a Lazio is, akkor pont 6. leszünk.

szauerb 2021.02.13. 20:03:34

Nápolyban ki lehet kapni.
Nem igazán kéne bajnoki címről szóló álmokat dédelgetnie senkinek. A TOP 4 legyen meg plusz a BL-ben ameddig lehet meneteljünk.
9 év után nem leszünk bajnokok na bumm.

danimester1 2021.02.13. 20:04:34

Szép volt fiúk!A 2. félidő mindenképpen az volt,de amíg nem tanuljuk meg belőni a helyzeteinket és egy félidőnyi előnyt adunk,addig magunknak tesszük nehézzé.Nem beszélve a sokszor emlegetett ellenszélben játszott meccset(eket).Sajnálom hogy így alakult,de lassan meg kell barátkozni a gondolattal hogy nem lesz zsinórba 10 scudetto.Sok pontot szórtunk el,de azt is inkább a kisebb csapatok ellen,mert egy-egy rangadón bukni még nem akkora baj mint több kötelezőt elrontani.Okunk nincs szégyenre összességében,mert inkább így kapjunk ki mint úgy hogy semmit nem teszünk a győzelemért.Az viszont egyre biztosabb hogy Bentancur és Rabiot nem a Juventusba való.

Szili 72 2021.02.13. 20:04:40

Ezt nem érdemeltük. Mákos Napoli. Szegény Chiello, előtte vele kezdtük el a kapott gól nélküli meccseket.

Juventino86 2021.02.13. 20:05:13

Az a baj, hogy ezzel a vereséggel semmit sem ér az elmúlt fordulók menetelése, mert sajnos nagyon le vagyunk maradva a tabella elejétől. Pirlót jogosan lehetett dicsérni az elmúlt meccsek miatt, de most sajnos kritika illeti meg, mert már a kezdő elég meredek volt... Bernardeschi a kezdőben??? Na mindegy. Akárhogy is nézzük, hosszú évek óta a legrosszabb a mérlegünk a szezon eddigi szakaszát tekintve. Most erre pár dilettáns azt fogja nekem írni, hogy ne fanyalogjak, és hogy adjunk időt Pirlónak és a csapatnak. De nem, nem lehet időt adni, a Juventus arról szól, hogy minden évben nyerni kell. Nyilván lehetetlen örökké bajnoknak lenni, de nagyon régen nem voltunk ennyire messze a bajnoki címtől. És ez gáz, ez nem engedhető meg. Amúgy a mai vereség nem csak Pirlo hibája. Sajnos ő abból főz, ami van. A keret nagyon gyenge sajnos. A most kieső helyen álló Parmából igazolt Kulu lenne a megoldás? McKennie jó igazolás, de ő sem az a kreatív játékos. A lényeg, hogy itt elég mély a probléma, és sajnos Pirlo ezt nem tudja áthidalni. Ez nemcsak az ő hibája egyébként. Fáj ez a vereség, meg ez az egész szezon. Rá kell menni a BL-re. Ha azt behúzzuk - mondjuk erre elég kevés az esély - akkor mindenkinek minden el van nézve. Bár így lenne!

Zombijuve 2021.02.13. 20:06:51

Simán verhető lett volna ez a Napoli. Nagyon rossz napot fogtunk ki. Egy jó sorozatot rontottunk el. Kár érte.

danimester1 2021.02.13. 20:08:00

@Garsza: nézted a 2. félidőt?Az meg egy bullshit hogy a Bl járt a fejekben.Ha nézted láthattad hogy a helyzetek meg voltak csak nem lőtték vagy fejelték be.A horda 10 emberrel védekezett,erre írtam hogy a saját taktikánkkal fognak megverni minket.Mindegy is...

m.martin91 2021.02.13. 20:10:26

Pont a tizedik előtt kellett leültetni egy ilyen szerencsétlent a kispadra. Csak gratulálni tudok Agnelliéknek. Komolyan mondom, nem is érdekelne ha egy év múlva történik mindez. Csak jót röhögnék rajta. De pont most kellett ezt csinálni. A történelmi Scudetto előtt. Szép munka.

Dybala2379 2021.02.13. 20:11:16

Amúgy Costat miért is adtuk kölcsön? Bernardeschi helyett milliardszor inkább őt nézném, kb. Berna már az nb1be se férne be olyan mélyen van..

Leram7 2021.02.13. 20:14:03

A top 6 csapatok ellen bármikor ki lehet kapni. Ez benne van, a 2. félidőben legalább megrpóbáltuk. A végén egy kis szerencsével akár fordítani is lehetett volna.

Sajnos a tabella rosszabb, mint a valóság.
A szezon elején a sok kiscsapat ellen elfogadhatatlan eredmény született, aminek a hatására már nem lehet hibázni. De mégis hibáztunk ma. Kár!

danimester1 2021.02.13. 20:19:24

@giorgio007: az nem probléma,mert csak 1 pont a különbség,ami szinte semmi.A nagyobb baj az hogy az 1. 2. helytől kerültünk messzebb.Semmi gond,a Figc amit adott 3 pontot majd elvett,azt otthon be kell húzni és helyre áll a rend.Igaz ez csak akkor lesz helytálló ha a helyzeteinket berúgjuk.

danimester1 2021.02.13. 20:20:43

@m.martin91: Szerintem nem mostanában fogják a rekordunkat megdönteni,de a 10 az mégis 10 és nem 9.

Juventino86 2021.02.13. 20:22:33

@Dybala2379: @m.martin91: Teljes mértékben igazatok van. Csak ha ezt itt leírjátok - ahogy én is - akkor jön 2-3 agyhalott, aki szerelmes Pirlóba, és neked esnek, hogy miért írsz ilyen negatív dolgokat. Azért írunk negatív dolgokat, mert sajnos rosszul áll a helyzet a csapatnál, és ez nekünk fáj. :(

giorgio007 2021.02.13. 20:22:58

@danimester1: Persze igazad van, csak lélektanilag olyan szarul néz ki.

Szili 72 2021.02.13. 20:23:59

@m.martin91: Szerintem a kinevezését nagyban befolyásolta a COVID miatti drasztikus pénzügyi visszaesés. Pénzt bl - ben lehet keresni, reméljük megyünk még benne 1-2 fordulót. Igazad van a történelmi 10 szép lenne, de ismerjük be az elmúlt években mindenki letojta a scudettót ha bl meccset játszott a csapat.

danimester1 2021.02.13. 20:27:02

@Dybala2379: igen érdekes kérdés és jó felvetés.Szerintem nem lennénk beljebb vele mert sérülékeny és ez a sorozatterhelés biztos elküldené a gyenguszra.Leginkább ez miatt nem marasztaltuk.A kp. gyengesége inkább az igazolások vagy nem igazolások miatt van és persze Dybala kiválása sem a mi malmunkra hajtja a vizet.Ha onnan közelítem meg,akkor meg nem is hiányzik,mert nélküle is hoztuk eddig.
A mai meccshez meg még annyit hohyha nálunk történik ez meg sem nézik,ráadásul elmaradt egy 2. sárga ma....más lett volna a helyzet az biztos.Ja még egy kis apróság 22 forduló alatt valaki rúghat 16-7 büntetőt,más meg csak 5-6-ot...

m.martin91 2021.02.13. 20:28:23

@Juventino86: Engem nem érdekel, hogy ki jön, meg mit ír, felőlem szobrot is emelhetnének ennek a szerencsétlennek a 4. hely után, ha jövőre történne ez az egész. De most történik. Felfoghatatlan.

Szincsak 2021.02.13. 20:28:59

Igen le kell mondani a bajnoks@gról és a Bl-röl ilyen játékkal. Berna meg Rabiot nagyon gyengén játszotak helyetü kellene 2 középpályás

danimester1 2021.02.13. 20:37:22

@m.martin91: jól írtad szerencsétlen,ez igaz.Kapott egy lyukas keretet,télen nem jött senki,és felkészülési ideje sem volt.Ehhez képest ebből a keretből a sorozatterhelést is figyelembe véve eddig kihozta amit lehetett.Ramsey,Bentancur,Bernardeschi kp. -val,CR hullámzó teljesítményével,Morata is leeresztett,coviddal,sérüléshullámmal nem hiszem hogy többet kihozott volna pl. Allegri hogy Sarrit már ne is említsem.Aztán amellett se menjünk el hogy idén az ellenszél sem kicsi,sőt!Van még 16 forduló,így szerintem van remény legalább a dobogóra odaérni.Fájó mert a scudetto a cél mindig,de az idei a legnehezebb,mert rajtunk kivül mindenki erősödött.

Dybala2379 2021.02.13. 20:38:49

@danimester1: igen, tudom, hogy rendkívül sérülékeny és nagy lett volna az esély arra, hogy Ramseyvel jó kis partykat nyomnak a J medicalba... Viszont lenne Chiesa mellett egy másik szélsőnk aki be meri vállalni az 1vs1-t és így veszélyt tud teremteni,nem az, hogy csak a visszapassz megy az ellen tizenhatosától folyamatosan. Nem tudom Münchenben mennyit sérült, de én itt tartottam volna. + valahogy mostanában a pontrugasokbol se vagyunk túl veszelyesek (szöglet, szabad), legalább ha már szarok vagyunk mezőnyben egy szogletbol kotornank be egy gólt. Persze nem lehet mindig nyerni és elég kemény sorozatba vagyunk, csak azért dühit ez a vereség mert ez a nápolyi az utóbbi évek legszarabbja volt..

Juventino86 2021.02.13. 20:40:33

Amúgy szerintem a bajnoki cím nem ezen az egy meccsen ment el, vagy fog elmenni vélhetően. Ősszel nagyon sok döntetlent játszottunk papíron gyengébb csapatok ellen. Az volt az igazi probléma sajnos. :(

danimester1 2021.02.13. 20:44:22

@Dybala2379: jól látod egyet is értek,mert mást nem csereként beállva tudott volna hozzátenni,de ezt már nem tudjuk meg.Az hogy a nápolyi szar ez igaz,de ha megnézzük a mai meccset nem kis szerencsével nyertek.Van ilyen sajnos el kell tudni fogadni,bár nehéz lenyelni a békát.Lesz ilyen meccs amikor mi jövünk ki ebből jobban.A legnagyobb baj az,hogy a szezonunk nem most megy/ment el ha el megy hanem az elején a sok elszórt ponttal.

Attilio79 2021.02.13. 20:44:49

Elég sok meccset lejátszottunk mostanában, várható volt a bukás és a negatív emberek idióta bejegyzései! Ha CR nincs vagy nem tud, akkor nincs csatárunk jelenleg!
A középpálya kevés, Ramsey, Rabiot, Bernardeschi kb. a Genoaba lenne húzóember, de néhányunk úgy gondolja a keretünk alkalmas... Sajnálatos.

danimester1 2021.02.13. 20:46:00

@Juventino86: így van így gondolom én is,amit kiegészítenék amnyival,hogy a milant azért megtolták rendesen és a dögevő horda is kapott némi szelet.

Juventino86 2021.02.13. 20:47:06

@danimester1: Megtolták a Milant igaz, szinte minden meccsen kettesével kapják a tiziket. De sajnos a mi csapatunk játéka sem elég, ezt ki kell mondani, bármennyire is fáj. :(

szauerb 2021.02.13. 20:58:20

@Attilio79: +1
Van itt aki csak negatív eredménykor/történéskor bújik elő az odujából. Mennyire beteg személyiség kell ehhez istenem...
Jobb lenne ha a futásnál maradna, ahhoz kevesebb gógyi szükséges.

Van olyan is aki szerintem a párját is egyik nap isteníti másik nap alázza attól függően, hogy mi történik a paplan alatt. (Ezt a Juve esetében győzelem vagy vereség befolyásolja.)

Nagy az Isten állatkertje na.

Juventino86 2021.02.13. 21:00:03

A baj az, hogy már a kezdőt sem értettem. Bentancur, Berna, Rabiot? Utóbbi nem rossz játékos, de tőlük nem lehet várni, hogy majd kulcspasszokkal helyzetbe hozzák a csatárainkat. Ronaldo és Morata hajtanak az egész szezonban, szépen termelik a gólokat és a gólpasszokat, de sokszor úgy érzem, hogy teljesen magukra vannak hagyva. :( Továbbra is ott tartunk, hogy nagyon kellene egy kreatív középpályás.

Attilio79 2021.02.13. 21:12:10

@szauerb: Sajnálatos... :(
A mai meccs első félidejéről lekéstem sajnos, a második félidőben pedig érdekes dolgokat láttam. Danilo és a középpálya dekoncentrált volt, sok labdát félrepasszoltak, Chiesa két lövése Föld körüli pályára állt. Megvoltak a helyzetek is, mégsem jött az a kis plusz, amivel bekotorhattunk volna egyet. Mindenki kapkodott, a jobbunkon például a Napoli kihozta 3-4 emberünk között is simán a labdát.

Attilio79 2021.02.13. 21:15:50

@Juventino86: Morata 4 gólja továbbra is kevés, csatárhoz képest konvergál a nullához továbbra is!

Juventino86 2021.02.13. 21:18:31

@Attilio79: De azt már a múltkor is mondtam neked, hogy nem csupán a bajnoki góljait kell figyelembe venni. Illetve rengeteg gólpasszt adott már a bajnokságban is. Szerintem nem az ő hibája a gyengébb szereplés. Nem állítom, hogy világklasszis csatár, de hoz egy jó átlagot, rá szerintem nem lehet panasz. Ő a jobbak között van egyértelműen. A középpályán vannak a gondok továbbra is.

Attilio79 2021.02.13. 21:20:04

@Juventino86: Így van, ne nézd a bajnoki teljesítményét, örülj a BL góljainak a Kijev, Barca és a Fradi ellen, azzal megnyerjük a bajnokságot, akkor nincs probléma!

Juventino86 2021.02.13. 21:23:43

@Attilio79: Azok a gólok talán nem számítanak? A BL-ben nagyon is kellettek a góljai, a Kijev elleni idegenbeli meccset az ő két góljával hoztuk. Nem tudom, hogy mi a bajod Moratával, de szerintem rá egyáltalán nem lehet panasz, ő azért szépen szállítja a gólokat és a gólpasszokat. A csapat sajnos rossz helyen áll a tabellán, de ez nem Morata hibája. Ő megteszi, amit tud.

Rikster 2021.02.13. 21:24:50

Meccsekkel ezelőtt írtam még, hogy ennek a csapatnak jelenleg a TOP 4 a realitás. A bajnoki címről nem mondtam le és nem is fogok, amíg van némi esély, de azért amilyen januári és februári menetrendünk van, az nem segít rajtunk. DE a Roma és a Napoli meccseken túl vagyunk. Idegenben egyedül az Atalanta vár ránk. Valahogy meg kell nyomni ezt a tavaszt.

Attilio79 2021.02.13. 21:25:46

@Juventino86: Az, hogy nincs 10-15 bajnoki gólja, ami hiányzik most pontokban is... Teljesen mindegy a bajnokság szempontjából, hogy 6 BL meccsen mit tett.

Juventino86 2021.02.13. 21:29:23

@Attilio79: Ebben igazad van, de Morata teljesítményét nem pusztán a bajnoki meccsek alapján kell megítélni. Értem, hogy mit szeretnél mondani, csak itt az is a baj, hogy Morata kissé alá is rendeli magát Ronaldónak. Sokszor olyan helyzetben is passzolni akar neki, amikor simán el lehetne lőni. Ezt a Fradi ellen élőben is láttam kinn a Puskásban, és tényleg durva volt látni. Ehhez képest egészen sok gólt és gólpasszt el tudott érni. Tehát én továbbra sem szűkíteném le az ő megítélését a bajnokságra, az csak egy része az egésznek.

Attilio79 2021.02.13. 21:38:12

@Juventino86: A 17 meccs/ 4 gól egy csatártól még a Sampdoriában is kevés! :) (Igen, Quagliarella-ra céloztam)
Tehát CR befolyásolja a teljesítményét mindenki másnak is, hiszen, ha nem várhatunk Moratatól semmit, akkor Dybalára is igaz az állításod, ugye?

Juventino86 2021.02.13. 21:44:09

@Attilio79: Én egyáltalán nem mondtam olyat, amit te most leírtál. Ha összevetjük a statisztikákat minden sorozatban ebben az idényben,akkor Morata 8 góllal és 13 gólpasszal áll, Dybala esetében ugyanez az arány 2+2. Tehát a számok könyörtelenek ismét. :) Kezdem úgy érezni, hogy kötekedni szeretnél, de teljesen feleslegesen teszed. :) Mi mind azért szurkolunk, hogy a csapatnak jól menjen! :)

Attilio79 2021.02.13. 21:50:18

@Juventino86: Ezen a ponton értelmetlen a további eszmecsere. Nem tudod, hogy mi a különbség a BL és a bajnokság versenykiírása között, de értetlenkedsz a bajnoki tabellán elfoglalt helyünk miatt...

Juventino86 2021.02.13. 21:52:09

@Attilio79: Ellenkezőleg. Szerintem értjük egymást, csak más véleményen vagyunk. Ilyen van, emiatt nincs harag. De a további eszmecsere szerintem is értelmetlen.

eddie999 2021.02.13. 21:58:31

@m.martin91: Röhej, hogy Te mennyire szánalmas vagy és az is, hogy ezt itt így eltűrik.

szauerb 2021.02.13. 22:22:26

@Attilio79:
Szerintem nagyon fáradt a társaság.
Heti 2 meccset játszanak hónapok óta ami nagyon megterhelő. Megfelelő alapozás sem volt másfél éve.

Lanzafame 2021.02.13. 22:38:03

@Juventino86: mi sok mindenben egyet szoktunk érteni. De én nem tudom úgy látni ezt a szezont, mint egy tragédiát. Nem Pirlo hibája, hogy pénzszűkében, felkészülési időszak, edzőmeccsek nélkül, egyik szezonból a másikba átesve kell egy Juventustól nagyon szokatlan, radikális fiatalítást levezényelni. Ez a bajnoki cím valószínűbb, hogy elúszik.

A baj ott volt, amikor "megfáradt" a kapcsolat Allegrivel. Azért fáradt meg, mert nem engedték beleszólni az igazolásokba. Nagytakarítást akart tartani, az öregek és sérülékenyek nagy részét el akarta küldeni, ahogy a használhatatlanokat is (pl. Dybalát), de nem vonták be. Nem kellett volna elküldeni a világ legjobb edzőjét, jobban kellett volna tisztelni.

2019 nyarán aztán elmaradt a takarítás, tovább öregedett és rozsdásodott a keret, amivel aztán Sarrinak kellett volna BL-konform focit játszania. Ez is halott ötlet volt, itt sem az edző a hibás, hanem a vezetőség.

2020 csonka nyarán aztán totális kapkodás kezdődött, nem lehetett tovább halogatni a fiatalítást és a takarítás elkezdését, de ez már olyan szinten rángatta meg a klubot, hogy az eredményesség is megsínyli. A COVID-ról még nem is beszéltünk.

m.martin91 2021.02.13. 22:51:57

A Serie A gazdaságilag legerősebb, a zsinórban kilenc bajnoki címet nyerő klubjánál, toronymagasan legerősebb keretével, és a világ legjobb játékosával (a kettőből) rendelkezik Pirlo. Hagyjuk már ezt a baromságot, hogy ez a csapat ennyire képes, meg jó a negyedik hely, mert Pirlókának nem volt felkészülési ideje. Mindenki megcsinálta. Conte kezdte, Allegri folytatta, még a büdös bagós nápolyi paraszt is megcsinálta. Nincs helye magyarázkodásnak. Ez csak edzőkérdés, semmi több.

Juventino86 2021.02.13. 22:53:02

@Lanzafame: Szinte mindenben egyet tudok veled érteni. Főleg az Allegrivel kapcsolatos véleményedet osztom. Sajnos ez a járvány komoly válságot okozott a futball világában, és több nagycsapat is bajban van most. :(

Juventino86 2021.02.13. 22:54:35

@m.martin91: Ezzel is egy véleményen vagyok. Bármi, ami nem bajnoki cím, az fáj, és kudarcnak értékelendő. A Juventusnak mindig a scudetto kell, hogy legyen a célja.

GodPiero 2021.02.13. 22:58:39

@Lanzafame: Nem kötekedés csupán kérdés: miből gondolod/gondoljátok, hogy Allegri a világ legjobb edzője?

Lanzafame 2021.02.13. 23:03:04

@GodPiero: az eredmények miatt egyrészt, másrészt taktikai felkészültség, meccselés, a média megfelelő kezelése (a Juve mindenkori edzője kb. politikus is), és ezt nem tudom jól megfogalmazni, de juventusosan játszott és győzött vele a csapat, vele győztesek voltunk.

Juventino86 2021.02.14. 00:07:30

@Lanzafame: Így van. Az eredmények őt igazolták.

Hatalmas szerencse, hogy a Milan kikapott. Így még lehet remény.

Rocky80 2021.02.14. 01:21:40

@GodPiero: mondj jobbat.

Zidane: milyen a Real idén?
Klopp: milyen a Pool most?
Guardiola: mikor nyert BL-t utoljára?

És még sorolhatnám. Mindegyiknél van valami ami miatt nem. Nyilván Allegrinél is, talán nem is a legjobb a világon; viszont hogy a legjobbak között van az tuti.
Egyébként nem is értem hogy miért nincs csapata, na mindegy.

@m.martin91: igen, ezek valóban jogos észrevételek, viszont nem ennyire "fekete-fehér" az egész. Nagyon fontos szempont a nézők-, a felkészülési időszak hiánya is, na meg a vírushelyzet.

Kiegészíteném a listádat viszont azzal hogy szerintem összességében erősödtünk tavalyhoz képest.

Abban viszont feltétlenül egyetértek hogy Allegrivel sokkal jobban partiban lennénk - ha nem vezetnénk a bajnokságot. Vagyis valóban edzőkérdés ez az állapot, de nem 100%-ban.

@Lanzafame: inkább veled értek egyet, az Allegris gondolat meg csillagos ötös.

GodPiero 2021.02.14. 11:24:33

@Rocky80: Klopp és Guardiola nem csak egy csapattal és nem csak a saját bajnokságában bizonyított....
Zizu 3 Bl címét minek magyarázzam...

Allegri nem rossz edző, sőt.... de egy Milannal elért cím valamint a Serie A felett álló Juvéval elért eredményeitől nem kell hasra esni - az még a bagósnak is sikerült...

Allegri egy Local Hero jelen pillanatban....

Rocky80 2021.02.14. 11:45:03

@GodPiero: honnan tudod hogy Allegri nem bizonyítana egy másik bajnokságban? Csak nem kapja meg az esélyt... ;-)

Zizounak egy korszakos Realt sikerült kapnia, tele a pályája csúcsán lévő világsztárral, nem pedig "amit kapok abból főzök" csapata volt mint Allegrinek.
Guardiola szintúgy mint Zizou kb. Azóta sem nyert BL-t sehol.

Egyébként jók a te érveid is, nem tagadom. :-)

steven.h 2021.02.14. 12:04:54

@Rocky80: Meg azt azért tegyük hozzá, hogy egy Európában lesajnál Juventusból csinált olyan csapatot amelyet mindig a végső győzelemre is esélyesnek tartottak. Lehet jönni, hogy nem nyertük meg, de előtte még a közelébe se jutottunk a Capello féle világválogatottal sem.

GodPiero 2021.02.14. 12:46:56

@Rocky80:

Nálam Allegri = Zizu ....
Jól látod, valóban kaptak egy korszakos csapatot amivel hatalmas sikereket értek el - főleg Zizu....

Ettől független Kopp-Gardiola kettős más bajnokságban is tudott vitézkedni.

Allegrinél egy kicsit Messi szindrómát érzek - nem mer kilépni a saját komfort zónájából....
Szerintem Allegri fél, hogy nem tudja megismételni a sikereit s valójában ezért nincs 1.5 éve csapata...

László Jakus 2021.02.14. 14:29:14

Sokan szidják Rabiot de szerintem ő végzi a piszkos munkát a középpályán Betacur se Artúr nem szerez vissza annyi labdát. Ezért vagyunk olyan stabilak hátul mind fejjel mind testel ütközik és szűr. Nekünk hiányzik egy irányító egy támadó középső.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása