A Sampdoria elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA versenynaptár februárban is igen sűrű lesz a Juventus számára, s az Inter elleni Olasz Kupa elődöntőt megelőzően a címvédőnek a bajnokságban kell helytállnia, egy papíron talán könnyebbnek ígérkező mérkőzésen a címvédő a Sampdoria otthonába látogat.

A jelenlegi szezon során a genovai csapat a lejátszott 19 mérkőzése alatt 8 győzelmet, 2 döntetlent, valamint 9 vereséget könyvelhetett el, az így megszerzett 26 ponttal betonbiztos helyet harcolt ki magának a középmezőnyben. 

Andrea Pirlo csaknem teljes kerettel készülhet a Sampdoria elleni mérkőzésre, sérülés miatt Paulo Dybala játékát kényszerül nélkülözni, míg Dejan Kuluševski eltiltását tölti.

A két csapat a bajnoki szezon nyitófordulójában találkozott egymással, s a házigazda Juventus Dejan Kuluševski, Leonardo Bonucci és Cristiano Ronaldo találataival aratott 3:0-ás győzelmet Andrea Pirlo edzői pályafutásának legelső mérkőzésén.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli

Támadók: Ronaldo, Morata

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6916408996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2021.01.30. 17:06:54

JUVENTUS (4-4-2): Szczesny; Cuadrado, Chiellini, Bonucci, Danilo; McKennie, Bentancur, Arthur, Chiesa; Morata, Cristiano Ronaldo.

Zombijuve 2021.01.30. 17:38:16

A két legjobb belső védő a padon....

pott70 2021.01.30. 17:51:22

Na,ma megint nyerünk!
Hajrá Juve!

danimester1 2021.01.30. 18:01:04

Forza Juve!3:0 mint az első meccsen!:-)

Il Principino 2021.01.30. 18:05:05

Nyerni kell nincs mese!

Il Principino 2021.01.30. 18:10:39

Nagyon jó tempót diktálunk eddig,jól jár a laszti..

danimester1 2021.01.30. 18:22:14

Ez szép játék volt!!!!Chiesa!!

Il Principino 2021.01.30. 18:23:03

A középszer Chiesa újra bizonyít :)
Szépen megoldották hárman,bravó!

BellaDona 2021.01.30. 18:23:30

Chiesa az új Del Piero! Hajrá Juve!

JeetTrader 2021.01.30. 18:23:44

Na, ez szép volt! A játék képe is tetszik. Ez kéne a szezon végéig! McKenny az új kedvencem :)

Novice_71 2021.01.30. 18:27:17

Sziasztok, egy streamet tudna vki küldeni, előre is köszi!

rabsic02 2021.01.30. 18:35:22

Nem szabad leállni. Noch,noch

Del Pybala 2021.01.30. 18:37:59

Nem nagyon latom Dybala hogyan es hova ferne be ebbe a csapatba.

Lanzafame 2021.01.30. 18:40:43

Még egy gól nagyon kell, és beleszarhatunk utána.

Il Principino 2021.01.30. 18:41:11

Bentat félidőben lehet is lehozni,már van sárgája..mindig benne van a piros!

danimester1 2021.01.30. 18:45:53

CR ma (is) nagyon önző,simán beadhatta volna Moratának...

Szili 72 2021.01.30. 18:47:44

Szerintem ma oktatunk, le kellene zárni.

Il Principino 2021.01.30. 18:49:16

Kenny aranyat ér ebben a csapatban.
CR dekoncentrált..
Kell még egy gól,Sampnak eddig esélye sincs helyzetbe kerülni.

Juventino86 2021.01.30. 18:53:09

Eddig jók vagyunk, vezethetnénk többel is. Bonucci kicsit bizonytalan, CR sincs formában, de a többiek becsülettel hajtanak. McKennie eddig nagyon extra, és Chiesa is szépen felnőtt a feladathoz, úgy néz ki. Arthur játéka is tetszik. Forza!

JeetTrader 2021.01.30. 18:53:40

Na egész jól kontroll alatt tartjuk a meccset. Le kell zárni kell legalább meg egy gol.

Na Roncinak meg Moratanak ossze kell kapnia magát, már eldönthettük volna a meccset az első félidőben.

Juventino86 2021.01.30. 18:57:24

Az tetszik, hogy talán kezd összeállni egy stabilnak mondható alapjáték. Az viszont világos, hogy Ramsey ebbe nem fér bele. Én inkább tőle szabadulnék, mint Khedirától. Talán belőle látnánk egy kis pénzt is.

Leram7 2021.01.30. 18:58:51

Jól játszunk, pedig elég rossz lehet a pálya.

Voltak kifejezetten szép letámadásaink. Uraljuk a meccset.

Chiesa, ha nem rúgját szét komoly karrierje lesz. Sokkal jobb, mint Costa vagy Berna a helyén.

McKennie is 5 szerelést mutatott be.

Kicsit több koncentráció kéne elől.

alexGicamo 2021.01.30. 19:29:56

Ez hallatlan ! Már megint a holland válogatott játszik helyettünk ? :-)
Egyébként nagyon tetszik Chiesa szorgalma, ahogyan odateszi magát és McKennie harciassága .

Il Principino 2021.01.30. 19:31:29

Nagyon kényelmesre vettük a figurát,kellene pár frissebb ember már!

danimester1 2021.01.30. 19:31:36

Ez a 2. félidő elég gyatra eddig,kellene a 2. gól nehogy cumi legyen a végén.

BellaDona 2021.01.30. 19:31:42

Le kell cserélini a Bentát

danimester1 2021.01.30. 19:32:54

CSERÉLJ MISTER KELL A FRISSÍTÉS!!!

BellaDona 2021.01.30. 19:36:06

Nagyon kell még egy gól.

rabsic02 2021.01.30. 19:37:33

Ez olyan meccs, amit el lehet k.rni, ha nem koncentrálunk végig.

Szili 72 2021.01.30. 19:42:41

Mintha fogyna az erő.

BellaDona 2021.01.30. 19:43:37

Megint a borotvaélen táncolunk, miért?

steven.h 2021.01.30. 19:44:23

Második félidőt végigalibizzük, de így hogy inter-roma-inter? Megmérettetés jön, ha meg van a 3 pont, nem érdekel most

BellaDona 2021.01.30. 19:45:53

@steven.h:
Igen, igen, csak legyen vége.

BellaDona 2021.01.30. 19:47:36

Csak ne legyen az, hogy az utolsó 30 mp-ben gólt kapunk.

BellaDona 2021.01.30. 19:53:07

Ma is profik voltunk! Forza Juve!

BellaDona 2021.01.30. 19:57:11

Bravó, bravó, kedden folytatás!

Juventino86 2021.01.30. 19:58:43

Azért Ronci hatalmas passzt adott a második gól előtt Cuadradónak. :) Cuad is szépen rakta oda, neki tényleg van esze az ilyen helyzetekben. Ramsey meg azért ezt már csak nem rontotta el. :) Nyertünk, ez a lényeg, forza!

Il Principino 2021.01.30. 19:58:46

Hú de kellett ez a győzelem!
Most meg lehet majd a Beneventonak szurkolni!

MdewC 2021.01.30. 19:59:38

Ronca 2 kulcspassz, Chiesa nagy hajtás, Cuad önzetlen, Morata gólpassz, jó színvonalú első félidő, tartalékos második. :)

Juve!

Lanzafame 2021.01.30. 20:00:35

A sinter elleni megaláztatást leszámítva nagyon jól lehoztuk a hónapot. Gratula Pirlónak és a csapatnak

Juventino86 2021.01.30. 20:03:02

@Lanzafame: Igen,azt a meccset leszámítva nagy menetelés volt ez a hónap szerencsére. :)

Leram7 2021.01.30. 20:05:23

A 2. félidő nem tetszett, de az eredmény nagyszerű.

Chiellini voltak pillanatok, amikor a régi fényében tündökölt.

Nagy kár a szezon elején azért a sok kiscsapat elleni kínos pontvesztésért.
Szép volt ez a januári a hónap az inter vereséget leszámítva,

Attilio79 2021.01.30. 20:33:51

Megvan a 3 pont, ahogyan gondoltam, nem is kell más! Az eredményességet tartani kell, akkor meg lehet a scudetto, hajrá!

Rikoo 2021.01.30. 20:37:48

Legfontosabb a győzelem, a második félidő mentalitása, viszont nagyon nem volt jó, ezt kellene elfelejteni.

CsakÚjváros 2021.01.30. 20:45:12

Kezdünk összeállni(csak sérülés ne legyen),ez profi munka volt!!! Benta Arthurral nagyon jók!! C. és Cuad önzetlensége már már feltünő! :D A két öreg hihetetlen hátul...főleg Giorgio!! Mielőtt leszólnátok hogy ki ellen....azért ez a Samp verte a sintért... :D Szóval én azt mondom jó lesz ez!! :)

Vergilius1897 2021.01.30. 20:50:18

Remélem az, hogy az olasz kupában és most is csak a legvégén állt be Ramsey azt jelenti, hogy a képzeletbeli rangsorban szépen hátracsúszott McK, Arthur, Benta és Rabiot mögé. Elmondani nem tudom, hogy mennyire irritál. Remélem nyáron valahova el lehet passzolni

Zombijuve 2021.01.30. 20:54:32

Mea culpa. A két öreg jól hozta a mai meccset. Meg van a 3 pont,most ez a lényeg.

Novice_71 2021.02.01. 07:53:52

@So5ika: megkésve bár, de köszi! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása