Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgAz AC Milan otthonában aratott, majd a Sassuolo fölött elért hazai 3:1-es győzelem után a Juventus vasárnap este visszatér Milánóba, ahol ezúttal az Inter csapata fogadja majd, s a torinóiaknak lehetősége nyílik arra, hogy újabb három pontot szerezzenek közvetlen vetélytársaik egyikével szemben. 

Andrea Pirlo keretéből hiányzik a sérüléssel bajlódó Paulo Dybala, valamint a koronavírus-fertőzés miatt izolációba kerülő Alex Sandro, Juan Cuadrado és Matthijs de Ligt is.

Az eddig lejátszott 17 mérkőzése során az Antonio Conte által vezényelt Inter 11 győzelmet, 4 döntetlent, valamint 2 vereséget könyvelhetett el, az így megszerzett 37 ponttal pedig a második helyet foglalja el a tabellán, három pont távolságra a listavezető AC Milantól.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Garofani, Buffon

Védők: Chiellini, Danilo, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski, Ranocchia

Támadók: Ronaldo, Morata

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2216392524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2021.01.17. 19:49:00

Juventus: Szczesny; Danilo, Bonucci, Chiellini, Frabotta; Chiesa, Rabiot, Bentancur, Ramsey; Morata, Ronaldo

pott70 2021.01.17. 19:50:20

Nyerni kell!
Hajrá Juve!

BellaDona 2021.01.17. 19:59:55

Az erős csapatok ellen mindig jó játszunk! Forza Juve!

Leram7 2021.01.17. 20:00:36

A kezdőben és Ramsey helyére biztos Kulu-t tettem volna, hét közben szépen játszott.

Pjanista 2021.01.17. 20:09:03

A Milan ellen bejött, most is panaszkodok egyet a kezdőre: Uramisten...

Vergilius1897 2021.01.17. 20:12:20

Chiellini - Bonucci, hát nem vagyok boldog. Nem biztos, hogy ez annyira jó döntés. De legalább biztosak lehetünk benne, hogy Demiral az utolsó a védők sorában...

Vergilius1897 2021.01.17. 20:13:50

@Leram7: Ramsey helyére bárkit, akár Pinsogliot is betenném.

m.martin91 2021.01.17. 20:26:06

Na, akkor ma véget érhet a bajnokság a részünkről.

venember83 2021.01.17. 20:31:53

@Vergilius1897: Demiral - Bonu lesz az, ami engem egyáltalán nem nyugtat meg. Így sajnos egy csere is elmegy viszont, mivel kétlem, hogy Chiello végigbírná, ebben a helyzetben pedig megértem a török védő dühét/elégedetlenségét.

MGB75 2021.01.17. 20:34:33

Sok jóra nem számítok, max egy döntetlenre. De ha optimistának kell lennem, akkor azt mondom, bsszuk seggbe a férgeket!!!
Forza Juve!

Juventino86 2021.01.17. 20:37:23

Ramsey kezdetésének nem örülök, de ez van, attól még simán lehet, hogy meg tudjuk nyerni. A nagyobb csapatok ellen egész vállalhatóan teljesítünk. Ha ezt nem nyerjük meg, akkor a bajnoki cím minden bizonnyal elúszott, és ez esetben minél hamarabb edzőt kell cserélni, de reméljük, hogy nem így lesz. Forza JuvE!

Bianka Néró 2021.01.17. 20:42:06

Mennyi negatív energia van itt....forza Juve

FeriGjuve 2021.01.17. 20:42:34

A kedvenc kommentátorommal nézhetem a derbit.

mpite 2021.01.17. 20:44:19

Miért kell amúgy 4 kapus egy keretbe? Ha a helyeket akarják kitölteni, miért nem a 2 csatár mellé hoznak fel egy harmadikat az ifiből? Nem fikázás, komoly kérdés, hogy van-e ennek valami oka szerintetek.

MdewC 2021.01.17. 20:46:38

Fogható az inter.

Fogjuk meg őket.

Juve!

RCdorset 2021.01.17. 20:49:34

@Bianka Néró: hogyne... el sem kezdődött, de itt világvége, edzőt kell cserélni, jöjjön az 1x már széthulló Allegri...

a szokásos.

valamivel jobb az inter, ha kikapunk kikapunk. 18 -19 forduló lesz még vissza, nem történik semmi.

danimester1 2021.01.17. 20:50:58

FORZA JUVE!!!!2:1-LESZ!!!(nekünk persze!

MdewC 2021.01.17. 20:55:01

@venember83: sztem Chiello sokkal jobb (rutinosabb) mint Demiral.

Én jobban örülök, hogy a King Kong kezd.

danimester1 2021.01.17. 21:01:48

A gyökér Vidal!Benne volt Bonu és Danilo is...

FeriGjuve 2021.01.17. 21:02:07

Ki más mint Farturo...

venember83 2021.01.17. 21:03:15

@MdewC: tény, de sajnos mostanában sokszor lesérül már meccsen, s kényszerűen le kell cserélni.

Attilio79 2021.01.17. 21:03:35

A mienk tényleg les volt? Másképp láttam...

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:03:36

Fél percre kapcsoltam el, mert behalt a stream, erre lesgólt szerzünk meg kapunk egyet. EZ FELHÁBORÍTÓ!

Del Butus 2021.01.17. 21:04:11

hát igen, most nem a foghíjas milan az ellenfél... vagy egy gyenge udinese! de majd a crotonet kitomjuk és minden oké

Wizzurah 2021.01.17. 21:04:15

A mi gólunk amúgy miért volt les? Mert én nem láttam lesen senkit. Bonu szállítja a gólokat azért minden fordulóban lassan, hiába na, a kezdő hely nincs veszélyben, amíg a cimbi az edző.

Rikoo 2021.01.17. 21:04:25

Jól megszervezett csapatunk egyelőre azt sem tudja merre van arccal.

steven.h 2021.01.17. 21:05:43

Balról kaptuk, amit mindenki tudott, hogy Frabotta oldalán leszünk gyengék, Pirlot leszámítva aki Ramseyt tette oda védekezni Frabottához és nem Bentát vagy McK-t

Pjanista 2021.01.17. 21:07:29

Félidőig ki kéne bírni ennyivel, aztán Frabottát leszedni. Kivételesen Chiesa átjöhetne baloldalra, mert minden Inter támadás életveszély onnan...

DegerFaCan 2021.01.17. 21:09:14

Nem szoktam inter meccset nézni. De ez jobb csapatnak tűnik nálunk... Bár valszeg csak a hév viszi őket 9 év ínség után

Juventino86 2021.01.17. 21:11:07

Most lehet azt mondani, hogy negatív vagyok, de teljesen világos a szitu. Itt Pirlo megint hatalmasat hibázott. Tudni lehetett, hogy a jobb oldalon erős az Inter. Erre oda lett rakva a fiatal és rutintalan Frabotta, és Ramsey, aki nem tud védekezni. Sajnos ez rossz és felelőtlen döntés, a gól előtt arról az oldalról bontott az Inter.

Rivendell 2021.01.17. 21:11:21

Rém gyenge, pedig az inter is nemzetkozileg kuka

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:12:22

Hosszú labdáink eddig mind rosszak voltak... javulnunk kellene ebben IS.

Wizzurah 2021.01.17. 21:12:24

Nem baj, a hiányosságokat megoldja jövőre Rivoli, Reynolds meg Dabo. Addig kell kihúzni. :D

Novice_71 2021.01.17. 21:12:39

@Wizzurah: ha jól értettem az angol streamet, akkor korábban volt les, nem a gólnál, valahogy Chiesa volt hunyó... de meg kéne nézni

danimester1 2021.01.17. 21:14:57

Megint a semmitmondó tiltoli meg hátrapasszok!Hihetetlen hogy senki nem meri felvállalni az 1v1-et vagy egy jó beadást adni.Sok a hiba a passzjátékban és lassan járatjuk a labdát.Nem hittem volna hogy ennyire hiányozni fog Cuadrado és Sandri.(persze a keretünk versenyképes!)

Wizzurah 2021.01.17. 21:14:58

Kapuralövés, kipattanó lehet les? Hm nem hiszem hogy a lövés pillanatában előrébb állt, a gól előtt meg visszapassz volt, de köszi, hogy írtál. Igazából lényegtelen utólag nem fognak adni semmit rá.
Reményeim szerint az inter nagy fölényét 1 góllal kihúzzuk, ezek a második félidőben a seggükön fogják venni a levegőt, akkor lesz esélyünk. A fél csapatuknak szarabb a kondija még a miénknél is.

Veszettnyuszi 2021.01.17. 21:15:22

@Novice_71: Védés után Chiesahoz került a labda, aki a lövés pillanatában lesen volt.

James Zabiela 2021.01.17. 21:21:05

Lukaki rendesen forgatja Chiellinit!

steven.h 2021.01.17. 21:22:19

@Wizzurah: lövés pillanatában is úgy tűnt előrébb helyezkedik, nyilván tudtak talàlni olyan porcikát ha nem egyértelmű volt hogy les legyen. Ez így szokott menni

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:22:39

Capitano majdnem összehozott két ziccer szitut is, de végüli nem :D

mpite 2021.01.17. 21:22:58

@James Zabiela: aki aztán tanárian visszaért, elég bátor szerelés volt.

danimester1 2021.01.17. 21:24:03

Össze kell szedjük magunkat,mert ebből zakó is lehet a végén!Szerintem ha kapunk még egyet,akkor azzal el is dől a dolog.Sajnos a dögevő csürhe jobb formában van mint mi.CR és Morata szinte helyzetbe sem kerültek,egyértelmű hogy a kp.-n cserélni kell,mert Ramsey-Rabiot páros gyenge és Frabotta sem életbiztosítás .

steven.h 2021.01.17. 21:25:30

Chiellini labdái élményszámba mennek...

James Zabiela 2021.01.17. 21:25:56

@mpite: Így igaz, ami meg Martinezhez került

Rikoo 2021.01.17. 21:26:40

Kezd megalázó lenni a játék.

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:27:22

Hihetetlen hogy Rabiot ma mennyire haszontalan. Barella simán lejátszotta.

giorgio007 2021.01.17. 21:28:09

Én annak is örülni fogok, ha csak 1-0 marad a félidő

mpite 2021.01.17. 21:30:51

@James Zabiela: ez is igaz, aztán Chiellini őt is megzavarta :D

Juventino86 2021.01.17. 21:31:08

Azt nem tudom, hogy Pirlo hívei - vannak páran itt a blogon - hogyan fogják megmagyarázni az 5. helyet a tabellán január közepén, ha esetleg kikapunk. Ami reméljük, nem így lesz. Hakimi szétszedi a balszárnyunkat, mindenki tudta, hogy ott erősek, csak Pirlo nem? Két alkalmatlan ember van azon az oldalon.

BigP86 2021.01.17. 21:32:07

Alapból gyenge a felállás, nem értem Pirlo mit képzelt el.. Valamint a mocskok kozeppalyaja megeszi a mieket reggelire.

James Zabiela 2021.01.17. 21:32:13

Sajnos eddig ez a meccs is meg mutatja hogy miért is nem érdemeljük meg a Scudettot! Bízzunk benne hogy lesz változás a másodikban!

Matteo89 2021.01.17. 21:33:36

@Juventino86: Kit lehetett volna oda tenni, aki nem alkalmatlan? Nekem senki nem jut az eszembe. (Nem vagyok Pirlo híve egyébként)

Juventino86 2021.01.17. 21:34:20

@Matteo89: Allegrit. Nincs más edző szabadon, aki segíthet.

Juventino86 2021.01.17. 21:35:23

@Matteo89: Ja, hogy HAkimi oldalára kit lehetett volna tenni? Frabotta elé egy olyan embert, aki jobban védekezik.

BigP86 2021.01.17. 21:35:28

Barelláért odaadnam Rabiot, Ramseyt, Bentancurt egy csomagban.

Gabueroo 2021.01.17. 21:36:52

Az a baj nincs kit berakni frabi helyere sajnos.
Szunetbe kene egy meckennie nagyon

Vergilius1897 2021.01.17. 21:38:08

Egyébként volt már bármely középpályásunknak labdaszerzése/szerelése?

Del Pybala 2021.01.17. 21:38:16

taktika és edző nelkul nehez bajnoksagot nyerni

Attilio79 2021.01.17. 21:38:24

Nagyon gyenge a középpálya belső része, Rabiot, Ramsey brutál gyenge, CR is otthon maradt ma. Ha ott lesz egy kis újítás talán még hozhatjuk a második részt.
Az Inter nem hozott meglepetést, hozzák az átlagos szintjüket.

babo0410 2021.01.17. 21:38:25

Ha felpörgünk a 2. félidőben, nyerhetünk, de ha nem tudunk, akkor ki fogunk kapni sajnos. Remélem a második félidőben nem az lesz a taktika, hogy a kp-n adogatunk körbe. 11-3 oda a kapura lövési arány, ami igen szomorú.

mpite 2021.01.17. 21:38:39

Elég gyorsan kiderült, hogy Pirlo ezzel a kezdővel saját magát veri meg, de persze sok sérült/covidos nehezíti a helyzetét. Pl Frabotta tényleg életveszély, de nem nagyon van más oda. A középpályára viszont nincs mentség, ott még variációs lehetőség is volt bőven, ott vernek meg. Bentancurt leveszik a pályáról, nincs aki szervezze a játékot, hátul tudunk tologatni és ennyi. Sehol nincs létszámfölény, Chiesát szorosan fogják és nem tud 1v1-ben megverni senkit. Ramsey-t nagyon sokáig vártam, hogy fejben is megérkezzen Torinóba, mert sok Arsenal meccset néztem és nagyon tetszett a játéka, de kezdek én is lemondani róla. Csatársorról meg így kár is beszélni, én is állhatnék ott igazából, úgysem érkezik oda labda. Fel van adva a lecke, forza Juve!

Forza Juve !!! 2021.01.17. 21:39:08

Egyébként én nagyon Frabotta ellenes vagyok kb semmit nem látok a srácban de ma nagyon nem vele van a gond. Mai meccsen inkább felfelé lóg ki a csapatból.

Juventino86 2021.01.17. 21:39:18

Szünetben kellene Arthur és McKennie, és át kellene talán állni 4-3-3-ra, a két szélen Roncival és Chiesával. Más esély nem nagyon van.
Évek óta nem volt ilyen borzalmas a játék. A középpályáról hiányzik a minőség, és Pirlo nagyon benézte a csapat bal oldali védekezését. Ha itt kikapunk, akkor már borzalmasan ég a ház, mert akkor BL-helyen sem leszünk. Remélem, hogy akkor Pirlo, Nedved és Paratici is repül. De leginkább azt remélem, hogy valami hatalmas változás lesz a második félidőre, mert ezt a meccset meg kellene nyerni.

MdewC 2021.01.17. 21:40:02

Itt egyedül a borzalmas közép pályánkkal vannak gondok. (Ramsey, Rabiot és Benta) Egy nagy határ szarral egyelők.

Minden probléma innen ered.

venember83 2021.01.17. 21:40:36

@Vergilius1897: nem, ők a támadásépítéssel foglalkoznak. Mindent nem lehet...

Szili 72 2021.01.17. 21:40:55

Az Inter erősebbnek tünik. Jó nekünk ezzel a csapattal a 3-4. hely.(+ Bl győzelem)

delpi0823 2021.01.17. 21:41:41

@Juventino86: Azert azt ugye vagod hogy hianyzik cuadrado,de ligt,sandro 3as?gyakorlatilag csak a komplett vedelem..........Pirlo mi a tokomet kezdjen ezzel?sajnos kenytelen jatszatni Frabottat aki nagyon max a genoa szintjet uti meg.........Amivel nem ertek egyet az Demiral mellozese,de valljuk be oszinten sok meritesi lehetosege nem nagyon van azert Pirlonak.........

danimester1 2021.01.17. 21:41:42

Egyértelmű hogy Conte a Frabotta-Ramsey gyenge oldalt céloztatta meg,ami be is jött neki eddig.(örülhetünk hogy csak 1:0!)Azon az oldalon kellene változtatni.Ramsey,Rabiot,helyett Mc haver,Kulusevki,és bármilyen furcsa én hoznám Bernardeschit,később Chiello-Demiral csere és bízzunk benne hogy nem lesz sérülés.Kíváncsi lennék mit mond Pirlo a szünetben.

GodPiero 2021.01.17. 21:43:12

@Del Pybala: Így van! Ezzel mindent elmondtál....

peti78 2021.01.17. 21:43:20

Középpályás védekezés nulla
Ramsey rabbiot nagyon gyenge
Kulu mckennie in
Chiesának beljebb kell jönnie közelebb a kapuhoz

Juventino86 2021.01.17. 21:44:41

@delpi0823: Hát nézd, azért rakhatott volna olyan ember Frabotta elé, aki jobb védekezésben. Mert Ramsey abban nagyon gyenge.

Attilio79 2021.01.17. 21:44:54

Nem Pirlo a legnagyobb problémája a csapatunknak, hanem a gyenge játékosok a középpályán.
A lesgólunk tényleg les volt? Látta valaki, hogy mi volt a les?
Ez a Lautaro jókat tud homorítani egy sárgát már érdemelt volna...

Matteo89 2021.01.17. 21:47:06

@Attilio79: Én is megnézném kikockázva. Chiesat kellene figyelni, hogy még a lövéskor hol helyezkedett.

Juventino86 2021.01.17. 21:47:15

@Attilio79: Sajnos les volt, igen. És hidd el, hogy a borzalmas középpálya mellett Pirlo is problémája a csapatnak. Nem tudja a taktikát a csapat lehetőségeihez alakítani. A középpálya tényleg gyalázat, de lenne olyan felállás, ahol ez kevésbé jönne ki.

Wizzurah 2021.01.17. 21:48:18

Kit hoznátok be mégis? Mondjátok hogy rakhatott volna be olyan embert, mégis ki a pöcsömet? Nincs más, sérült, koronás, stb. ez van. Frabott amúgy nem olyan rossz, Ramsey-vel együtt ótvar szar, de a wales-i alapból az, bomba igazolás. Lehet itt szidni bárkit, a két legkártékonyabb a csapatra nézve akkor is paratici és nedved.
Nem Pirlo hibája, ebből kell főzni, szívtelen lelketlen zsoldosokból akik még szarok is.
Bárkire azonnal el kellene cserélni Ramsey-t meg Rabiot, hiába kedvelem a franciát pl. egyszerűen képtelenek tartósan még csak egy átlagos teljesítményre is. Mivel ezáltal a kp fele, 2/3-a szar, máris a védelem magára marad és a támadók sem tudják így megoldani, egyszerűen ketté van szakadva a csapat, nincs dinamika, se semmi, tötyögés van. Ebből a meccsből márpedig még bármi lehetne, mert ettől függetlenül az inter is egy rakat fos, azok se érdemlik meg a scudettót.

venember83 2021.01.17. 21:49:00

@Vergilius1897: ők nem is fognak, szóval igen, nekünk kell. Mondjuk én legalább szégyellem magam több játékos/vezető helyett is, így nekik már nem kell ezzel sem foglalkozni.

Leram7 2021.01.17. 21:49:22

Nagyon könnyű dolga van Contenak. 3 embert kell kikapcsolni: CR, Morata, Chiesa. Ugyanis más nincsen, aki tud támadni. Ezt sikerrel meg is teszik.

Barella nagyon jó játékos, nem tudjuk tartani. McKennie és Kulu jó lenne Ramsey helyére.

Egyébként nagyon alacsony színvonalú a meccs. Olyan igazi régimódi olaszos álló ófoci megy.

Attilio79 2021.01.17. 21:49:34

@Juventino86: A középpályásként pont a középpályát ne tudná összerakni, ezt azért nem hinném... Rabiot, Ramsey, talán Benta is nagyon haloványak.

delpi0823 2021.01.17. 21:50:45

@Juventino86: es kit raktal volna oda?Mckennie nem veletlenul nem kezdet mert tuti hogy nem 100%os,sok lehetoseg nagyon nincs l,max Bernardeschit tudta volna......

Vergilius1897 2021.01.17. 21:51:48

@delpi0823: Azért az nem biztos, hogy törvényszerű és Frabotta nyakába kell varrni, hogy egy szélről érkező beadásból gól lesz. Inkább az a sokatmondó, ahogy Vidal előbb remekül megtartotta a labdát, 18 méterre a kaputól, precízen lejátszotta Barellanak (aki zárójelbe teszi az összes kp-nkat) majd meg is érkezett és gólt fejelt. Ilyet nálunk, Ramsey-Rabiot-Bentancur az életben nem fog (mert nem tud) csinálni...

Attilio79 2021.01.17. 21:52:13

Gyerünk, egy jó második félidőt hozzatok!
CR most megmutathatja, hogy mire is képes...

Pjanista 2021.01.17. 21:52:29

@Juventino86: Az a baj hogy most teljesen védhető, hogy miért Frabotta játszik (legalábbis Pirlo részéről, Paraticiéról nem). Ha McKennie bírna egy meccset akkor valszeg ő kezdett volna, de sérült volt. Maradt Bernardeschi mint lehetőség, aki talán jobb lett volna talán nem (én rá szavaztam volna azért), esetleg Chiesa balon és Kulu jobbon. Szerintem mindhárom megoldásnál szidva lett volna Pirlo, ha gólt kapunk, mert nyilván egyik sem túl optimális. De hát ilyen keretet sikerült összerakni...

Vergilius1897 2021.01.17. 21:54:27

@Wizzurah: Pontosan és mindez már 6 éve tart, a keret persze versenyképes...

m.martin91 2021.01.17. 21:59:11

Köszönünk mindent a Juventus vezetőségének. Főleg Pirlo kinevezését.

JeetTrader 2021.01.17. 21:59:28

Itt a vége, fuss el véle....:(:(:(

danimester1 2021.01.17. 21:59:48

Akkor erről ennyit!Innen már nem lesz visszaút!Talán a becsületgólt megszerezzük,talán!Chiellini ezt a tempót már nem bírja!Remélem nem lesz nagy zakó!

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:59:59

Most már muszáj lesz támadni és kockáztatni...

babo0410 2021.01.17. 22:00:45

Ezt nem hiszem el! Ilyen nincsen. Innen már nyerni nem fogunk. Ha X lesz, örülhetünk. Mert nem vagyunk képesek felpörögni.

danimester1 2021.01.17. 22:01:22

Innen azért már nincs mit fosni!Menjünk nyomjunk harcoljunk,tegyünk valamit!

Juventino86 2021.01.17. 22:01:49

Ha itt veszítünk, akkor hatalmas a baj. Hangsúlyoznám, ötödik hely január közepén. Ez esetben szerintem nem kérdés, hogy a fő felelős Paratici, akinek azonnal mennie kell, ahogy Pirlónak is.

babo0410 2021.01.17. 22:02:23

A legrosszabb, hogy volt 3 kapura lövésünk. Pirlonak azonnal cserélnie kellene.

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:03:37

Frabotta out, ez széééép

James Zabiela 2021.01.17. 22:04:03

Szánalmas ami a csapatnál megy!

Forza Juve !!! 2021.01.17. 22:04:23

Agnelli Nedvedék után saját magát is meneszthetné...

MdewC 2021.01.17. 22:04:54

Na! Barella gól és gólpassz.

Akik ezek közül ilyet idén felmutatni nem tudnak:

Ramsey
Rabiot
Benta
Sami
Berna

Nincs helyük a csapatban.

Szili 72 2021.01.17. 22:07:36

A scudetto Milánóba kerül ,ez már egyértelmű . A bl helyért is kaparni kell.

BigP86 2021.01.17. 22:09:02

@MdewC: Marotta fogása. Paratici közben hozta a zseniális Ramsey, Rabiot, Arthur hármast.
Taps, taps.

m.martin91 2021.01.17. 22:09:09

Az egész Pirlós baszakodás egy csőd, ahogy Nedved és Paratici is az. Leszarom, hogy Agnelli nevezte ki. Takarodjanak a picsába mindannyian. Január van. Mire várunk még???

danimester1 2021.01.17. 22:09:14

Ez az egri remélem beleszalad végre valakinek az öklébe vagy 2x majd megfejelei a térdét is annyiszor!Nem elég látni hohy szenved a csapat,ez az abortusz marafék meg fokozza!

MdewC 2021.01.17. 22:09:15

Végre csere!!!

Remélem ez nálunk is beindít vmi koncepciót!

James Zabiela 2021.01.17. 22:10:52

Nyugalom emberek, ne essetek egymás torkának! Nem szép a kilátás ami van de ez nem megoldás!

Lanzafame 2021.01.17. 22:11:14

Nem lehetünk minden évben bajnokok, srácok... A BL-indulás meglesz.

A kupa nyerhető, a BL pedig mehet tét nélkül.

danimester1 2021.01.17. 22:11:34

@m.martin91: ez egy nagyon jó kérdés!Igazolunk valakit a sérültek és a covidosok pótlására,kiegészítésére!?Ja!Tudom a keret versenyképes!

danimester1 2021.01.17. 22:12:41

Akkor megint Forza Forza Forza!!Kibírunk egyenlíteni higyjetek magatokba!Van még félóra!

MdewC 2021.01.17. 22:13:26

@BigP86: hát legalább akkorát nyertek vele, mint mi amekkorát buktunk az említett verebeken.

Vergilius1897 2021.01.17. 22:13:39

McKennie ezzel a fejessel többet tett, mint az egész kp eddig. Januárban ki lehet mondani, hogy a Schalkeból nyáron érkező amerikai a legjobb középpályásunk és ehhez klasszisnak se kell lennie... Ízlelgessük

Juventino86 2021.01.17. 22:13:41

Barellának ez nem sárga amúgy?

Veszettnyuszi 2021.01.17. 22:16:02

@Vergilius1897: 10 perc játékkal, övé a kapuralövéseink 25%-ka. :D

Forza Juve !!! 2021.01.17. 22:18:55

Legelkeserítőbb, hogy még egy épkézláb helyzetünk se volt.

Juventino86 2021.01.17. 22:19:02

Az a baj, hogy Egri közvetítése már tényleg kritikán aluli. Nem tudom, hogy lehet ezt engedni.

venember83 2021.01.17. 22:19:18

Srácok, örülök, hogy itt nagyobb a meccs, mint a pályán, de nagyon nincs szükség erre. Aki nem bírja a feszültséget, pattintson egy sört, keressen másik csatornát stb. Oldja meg valahogy. Tessék lenyelni a keserű pirulát. Ez a másik mocskolása nem divat. A moderátorkodást pedig eléggé rühellem, nem akarok most bannolgatni, bár lassan legszívesebben magamat bannolnám innen, csak sajnos ezt nem lehet, technikai okokból.

Szili 72 2021.01.17. 22:19:29

@Juventino86: El kell fogadnunk, hogy a vezetőség a fiatalításra és Pirlo munkájának szavazott bizalmat a nyáron. Csak akkor küldik el, ha a bl hely veszélyben van.(januárban még nincs)

James Zabiela 2021.01.17. 22:19:59

Sokkal motiváltabb az inter, Conte sajnos nagyon jól tudja ezt csinálni!

FeriGjuve 2021.01.17. 22:20:31

Szerintem kapunk mèg,nem ússzuk meg kettővel.

Juventino86 2021.01.17. 22:22:35

@Szili 72: A Bl-hely még valóban nincs veszélyben. Csak azért eléggé csalódást keltő, hogy itt a tart a csapat, de világos, vannak hullámvölgyek.

DegerFaCan 2021.01.17. 22:24:22

Legalább a Genoa ellen tovabbjutottunk... Az volt a lényeg. Szar edző na ki kell mondani, lejatsszak a pályáról nem először. Fio ellen dühös voltam. Most üres...

babo0410 2021.01.17. 22:25:48

És mennyit fizettek a csapatnak, mert úgy nézem ma gólt se akarunk lőni.

danimester1 2021.01.17. 22:28:31

Covid ide vagy oda ez a keret kevés lesz idén az biztos.Rendben hogy sérültek és a covid miatt hiányzóink vannak,de ez akkor sem mentség.Az igazolásaink nullák és még Marotta lett szídva,aki azért jobban és sikeresebben igazolt.Allegri menesztése óta csak a kapkodás megy edzőket és igazolásokat tekintve is.Nem nyerhetünk mindig az igaz,de az igazolásainkkal illetve a nem igazolásainkkal leépítjük a csapatot.CR! Jó kérdés,de kezdem azt hinni hogy inkább a csapathátrányára mint előnyére van.Mindig őt kell megjátszani és lecserélhetetlen,szerintem a fizetése sem hat jól a többiekre mint pl. Dybala.Valamin sürgősen változtatni kell!

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:29:05

Hakimi nagyon játszik!

venember83 2021.01.17. 22:29:38

@babo0410: ők profik, megkapják a pénzüket.

bianconeri83 2021.01.17. 22:30:08

@Juventino86: egyszer el kellett ennek is jönnie, 9 év azért nagyon sok és páratlan eredmény.

A legtöbben gondolom amiatt aggódnak (én is), hogy vajon ez az út és áldozat valóban kifizetődő lesz-e? Jó kezekben van-e a csapat és valóban ezt kell(ett)-e tenni?

Jelenleg azt látom, hogy nem igazán lehetünk túl bizakodóak, de úgysem tudunk mást tenni, mint szorítani Pirlonak, a vezetőségnek és persze a csapatnak (elvégre szurkolói szavazást tudtommal nem nagyon írnak ki mostanában a jövő kapcsán :))

steven.h 2021.01.17. 22:31:44

Azért az nem rossz hogy 2-0 van, Conte behozta a szerencsétlen Darmiant és ahelyett hogy ráküldenénk Chiesat, hagyjuk hogy Kulusevski szenvedjen ott, aki látszódik h nem tudja megverni, cserébe a másik oldalon is impotensek vagyunk Hakimivel szemben

FeriGjuve 2021.01.17. 22:32:24

Nem is tudom,volt kapura tartó lövèsünk?

MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:33:18

@FeriGjuve: Pld Rabiot lövése első félidőben amiből kialakult a lesgól.

Wizzurah 2021.01.17. 22:33:39

Utoljára kb. egy évtizede kaptunk ki az intertől.
Kilencszeres bajnokok vagyunk zsinórban.
Egyszer minden sorozat megszakad. A legrosszabbkor kapunk ki tőlük igen, rossz játékkal, esélyünk sincs, ez van.
Úgy gondolom, ha nem jön közbe ez a covidos szarság teljesen máshogy alakult volna már a tavalyi év is, az idei meg abszolút kész káosz kb minden egyes ország bajnokságában. Mindenki beleszalad pofonokba, van más is, akinek nem megy, míg más kis csapatok is szárnyalnak. Ez van. Kár hogy a fórumon ismétlitek önmagatokat, azt hiszitek fifáztok. Nem lehet kirúgni a fél vezetőséget, mindig minden edzőt pár hónap után és lecserélni a fél csapatot. Súlyos gondok vannak, azt mondták ez egy út kezdete, én sem hiszek benne. Szerintem is több olyan játékos van, aki nem üti meg a juventus szintjét és akiket igazolni szeretnénk azok sem tűnnek jónak. Volt már rosszabb is. Én szerintem is itt első sorban Nedvedtől és Paraticitől kellene megválni. Padlóra kell kerülni, hogy újra fel tudjon állni a csapat, lehet ezt látjuk most.
Sokszor azért sírtunk, hogy milyen unalmas a serie a és a minőség mennyire gyenge. Most hirtelen több csapat is harcban van a bajnoki címért, mivel eddig mi domináltunk, ez a mi kárunkra történik úgymond nyilván. Az nem baj, ha nem leszünk bajnokok, itt a mutatott játékkal van a baj. A szezonban 3 jó mérkőzésünk ha volt, amin úgy játszottunk, ahogy egy juventusnak illene. A mostani játékosok nem tudják mi az a juventus, látszik, hogy zsoldosok játszanak itt, én akin egyedül látom, hogy büszke hogy a juventus mezét hordatja és ha szarul is játszik minden tőle telhetetőt megtesz, az egy új igazolás, Chiesa. Az adminoktól elnézést kérek a hozzászólásaimért, amiket írtam, látom törölve lettek jogosan. Mástól nem kívánok bocsánatot kérni.
A mai gyenge teljesítmény után is Hajrá Juventus, Pirlo kapd össze magad, ne törd össze a szívem.

nortu30 2021.01.17. 22:33:55

Fájó látni, hogy ennyire alárendelt szerepkörben vagyunk, főleg hogyismondjam, ezek ellen. Szerintem két fő probléma van a mai meccsel (a már 100x leírtakon kívül). Alapból sz@r napot fogtunk ki, és mintha nem készültünk volna fel kellően az ellenfélből.

tsatsee 2021.01.17. 22:34:03

Elvárom Nedvedtől, hogy ugyanolyan vehemenciával verje Agnelli asztalát, mint azt tette a Fior elleni meccsen a bírók ellen.

FeriGjuve 2021.01.17. 22:36:08

@nortu30: Ezenkívül sokkal szervezettebb,céltudatosabb és motiváltabb az Inter ma. :)

venember83 2021.01.17. 22:36:45

@Wizzurah: nem évtized az, de Boer alatt mintha nyert volna az Inter 2016-ban. Megnéztem: 2-1 Perisics és Icardi góljaival, meg Lichti még betalált.

FeriGjuve 2021.01.17. 22:37:19

@Wizzurah: Abszolút ugyanígy gondolom.

babo0410 2021.01.17. 22:38:19

@Wizzurah: Nem a vereség fájó igazán, hanem az, hogy még a bekapott gólok után se tudunk felpörögni. Lassan játszunk, folyton visszafelé passzolgatunk. Pedig az inter se játszik valami fényesen. Verhetők lettek volna.

nortu30 2021.01.17. 22:38:23

@FeriGjuve: Igen, ez az általam írt második probléma kifejtve.

FeriGjuve 2021.01.17. 22:38:26

@venember83: De jól jönne most egy Lichti kaliberű robotolós szèlső,csak a bal oldalra...

Wizzurah 2021.01.17. 22:39:30

@venember83: Jogos, azt hiszem akkor igen. Úgy pontos akkor csak, hogy domináltuk a juve-inter meccseket. Ez van, innen szép megnyerni a bajnokságot, bár én jelenleg kiegyeznék egy dobogóval is, lehet jót is tenne a csapatnak. Csak a bl-be menjünk még 1 de inkább 2 kört, hogy ne legyen teljes csőd a szezon. Az inter se jó ma, de ennyire stabilak ők se mostanába voltak, ez van... Abban reménykedhetünk, hogy a kisebb csapatok ellen ők még nálunk is kutyaütőbbek szerintem a milant meg a liga tolja csak.

steven.h 2021.01.17. 22:40:10

@tsatsee: ugyan, ő ennek még lehet örül is...

FeriGjuve 2021.01.17. 22:40:19

@babo0410: Az Inter szerintem kimondottan jól játszik egyébként,ebben most igaza volt a felszopó Egrinek,hogy a fekete-kékek talán az idei szezon legjobb teljesítményét nyújtják ma.

Forza Juve !!! 2021.01.17. 22:41:18

Pont ezektől a férgektől kell kikapni...

Andras74 2021.01.17. 22:41:50

@danimester1: attól tartok, h 19-ben levágtuk az arany tojást tojó tyúkot. Jó-jó, akadt néha benne egy-két záptojás, de elenyésző. Ez van.

Wizzurah 2021.01.17. 22:43:12

@babo0410: Ezért írtam, szerintem ez nem azért van mert nem tudunk felpörögni, nem is akarnak. Milliókat kereső zsoldosokkal van tele a csapat. Aki küzd, azok sérültek, azt se feledjük, nagyon sokan hiányoznak tőlünk. Egy Ramsey, Rabiot, Arthur játékosoktól sose fogunk szerintem mi felpörgést látni, mert leszarják, hogy nyerünk e vagy sem. Én nagyon ezt látom. Mennek, mert menniük kell, de nincs az a meccs, amiért ők szívből küzdenének. De nekünk kellettek ők. Aki meg játszana és küzdene (Demiral) azt meg nem kezdetjük és megvárjuk, míg már inkább elvágyódik innen.
Igazolások. Mennyivel másabb lenne a leányzó (öreg hölgy) fekvése, ha Cancelot meg Comant nem adjuk el hogy csak 2 nevet említsek az elmúlt évek nagyszerű átigazolási politikájából. Vagy mit érne most ezen a kp-n egy Emre Can édes élet....

tomi12312323 2021.01.17. 22:43:38

Ez sokatoknak csak egy újabb mérkőzés volt amin ronaldó csődöt mondott, de el sem tudjátok képzelni mit jelent ez egy nekünk mit érzünk ez ellen a trágyaszar inter ellen, milyen érzelmek kavarognak jelenleg bennünk.

MdewC 2021.01.17. 22:44:26

Ez a kávé lefőtt gif. :))

Juve!

Leram7 2021.01.17. 22:44:34

Nem az a gond, hogy kikaptunk ma, mert ez megesik. Volt egy jó időszakunk mostanában.
A gond ott van, hogy a kiscsapatok ellen szenvedtünk és rengeteg pontot veszítettünk ezidáig.

Az inter minden tekintetben jobb volt ma.

A középpályánk 0 volt támadni nem tudtunk.

Csoda kell a bajnoki címhez, de még azért van esély.

Juventino86 2021.01.17. 22:44:54

Elkeserítő volt ez a mai meccs minden szempontból. A jövő is elég borús, mert egyelőre a semmibe haladunk. Komoly és drasztikus változásokban reménykedem, illetve kíváncsi vagyok arra, hogy milyen nyilatkozatok lesznek a meccs után, mert azért ezt illene megmagyarázni több millió Juve-szurkolónak. Egy biztos: muszáj lesz igazolni már most télen is. Kellenek az erősítések.

Magyar Közöny 2021.01.17. 22:46:48

Ez egy szégyenteljes nulla volt, ha Martinez nem szerencsétlenkedik, sima 4-es kiütés. A sors fintora lesz, ha Mandzu szezon végén magasba emelheti a serleget.. /egyszerűen rossz látni a középpályánkat, messze nem Juve szint/.

szauerb 2021.01.17. 22:47:10

Elkeserítő ezt látni.
Pirlo ma már ott nagyot hibázott amikor kijelölte a kezdőt.
Chiellini már nem ez a szint sajnos. Szinte sajnáltam nézni a Lukaku ellen vívott párharcait. Ezen a meccsen azért látszott, hogy miért Bonucci van favorizálva helyette.
Frabotta helyett egyszerűen nem volt más választása.
Bentancur meccsek óta hulla fáradt.
Ramsey pedig nem rossz játékos de nem ebbe a közegbe való, túl naív.
TOP 4 lehet a reális célkitűzés idén.

Attilio79 2021.01.17. 22:48:11

Az Intert Marotta és Conte építgeti, nem szégyen kikapni, mert ma hibátlanul játszottak.
A mi csapatunkban lehet keresni (és találni) hibákat, de ez az első megérdemelt vereségünk a bajnokságban. A hiányzók nagyon hiányoznak, a csapat mára nem pörgött fel, a naptárban pedig Januárban kaptuk meg az első 6-7 csapatot egymás után.
Ez van, tovább kell lépni!

Juventino86 2021.01.17. 22:49:07

@Leram7: Igen, valóban ez a nagyobb gond. Ki lehet kapni egy jó formában lévő Inter ellen sajnos. A kiscsapatok ellen vesztettünk sok pontot. :(

Lanzafame 2021.01.17. 22:50:58

@Wizzurah: nem szarnak bele szerintem, csak gyengék és nem mernek vállalni, megindulni, előrefele játszani. Görcsösek. Most a belső középpályásokra gondolok. Nem csoda így, ha a csatárok nem kerülnek helyzetbe. És szintén emiatt van az, hogy egész meccsen hátul passzolgatunk, rettegve.

danimester1 2021.01.17. 22:52:13

Várom a nyilatkozatokat!Bár előre látom hogy tanulunk a hibákból...Reményeim szerint talán a szuperkupával vígasztalódhatunk,de nem ilyen játékkal!A hátrányunk 7 pont jelenleg,de a milan holnap játszik,így lehet 10.Van egy nápolyi elleni meccs,de 10 pont az már jelentős hátrány kb. 3-4 meccs.Bologna,Sampdoria,Roma,nápolyi,Crotone a menetrendünk,így ezeket ha hozzuk még nem úszott el minden.A milánóiak mindkettő játszanak majd nehezebb meccseket.(Atalanta ,lazio és egymás ellen)Ennek a csapatnak egy nyerőszéria kellene,úgy értem hogy egymás után legalább nyerjenek 2-3 meccset hogy az önbizalom megjöjjön és persze a sérültek,covidosok visszatérjenek.

Attilio79 2021.01.17. 22:53:55

Azért kíváncsi lettem volna, ha De Ligt, Cuadrado, Sandro és Dybala is bevethető lett volna, milyen eredménnyel jöttünk volna el.
Az Interből nem hiányzott senki, ugye?

delpi0823 2021.01.17. 22:55:56

@Juventino86: Hat olyan drasztikus valtozasban ne remenykedj,nem lesznek itt semmilyen igazolasok,max Morata moge jon meg egy csatar aztan ennyi............

Juventino86 2021.01.17. 22:56:39

@delpi0823: Tulajdonképpen ha akár csak egy kreatív középpályás érkezne, már jobb lenne a helyzet.

nortu30 2021.01.17. 22:57:10

Egyébként ez a meccs ma nagyjából megmutatta, hogy jelenleg hol tartunk. Sok sebből vérzünk, de szerintem a kerettel önmagában nem lenne gond. Zsoldosok minden csapatban játszanak, ez a mai modern foci.

FeriGjuve 2021.01.17. 22:57:22

@Wizzurah: Cancelot nagyon sajnáltam,nem szabadott volna elengedni.

ROLI921 2021.01.17. 22:59:20

Na ez sajnos várható volt. Frabotta és Ramsey egymás mellett eszméletlen hiba. Rossz volt a kezdő. A másik bajom idén, hogy képtelenek vagyunk letámadni. A Verona jobban csinálja mint mi. Sorozatban kapjuk a gólokat a torlódási hibák miatt. Szerintem ezek mind edzői hibák. Amúgy idén jól igazoltunk, nem értem mért a vezetőség a hibás. Arthur Kulu Chiesa, Morata, Amcsi mind jó játékos, Arthur kivételével jól is játszanak. Igazából nem egyéni rossz teljesítmények vannak Dybala, Bonu kivételével. Csapatként vagyunk szarok.

Vergilius1897 2021.01.17. 23:00:43

@babo0410: Azt azért észrevehetnéd, hogy ez nem "nem tudunk felpörögni" kérdése, a csapatunk nagyrésze erre a semmire alkalmas: darabos, lassú mozgás, technikai hiányosságok. Láttad, hogy Barella, hogy vette át az egészpályás íveléseket? Aztán, hogy Bentancurnak, hogy pörgött fel a lábáról egy 5 méteres passz? Ennyi megy

ROLI921 2021.01.17. 23:02:26

@FeriGjuve: így van, az egyetlen tavozonk akit sajnálok.

tomi12312323 2021.01.17. 23:08:45

Agnielit meg tudnám jelenleg folytatni egy kanál vízben, senki más nem tehet erről a kialakult helyzetről. Kapott egy lehetőséget, hogy marketing szempontból magasabb szintre emelje a klubbot, mindenki tudta, hogy ez sportszakmai szempontból mivel fog járni (legalábbis Ők biztosan). Marotta jó hogy bele nem pusztult, hogy szétverik az általa felépített csapatot. Ronaldo keresett magának egy csapatot amelyik a "reklámértéke" miatt hajlandó behódolni neki és mindent alárendelni az ő egyéni sikereinek.
Ez természetesen azzal járt, hogy Európa 5 legjobb csapatából átkerültünk Olaszország 5 legjobb csapatába.
Biztos vagyok benne, hogy ők tisztában voltak ezzel, de gondolom a részvényesek maradéktalanul elégedettek, nekik és Agnielinek ez biznisz elsősorban, ez csak nekünk szurkolóknak fáj... de nagyon.(mondjuk ezt ők pont leszarják).
Ronaldo szezon végén gólkirály lesz (25 büntetővel) és ezzel sok embert boldoggá tesznek majd. Az insta követők száma az egekben lesz, mi meg az 5. helyről várhatjuk az EL sorsolást.
Persze hosszabbítsunk csak Ronaldoval még vagy 5évre.... belebetegszem, ha belegondolok milyen csapatunk volt majd elköltöttünk rá 400 milliót és visszafejlődtünk gyakorlatilag a Marotta előtti szintre. Persze erre itt sokan nem is emlékeznek de bennem még élénken él Amauri, Del Neri ááááááááá és hadd ne sorljam kiknek az emléke.
Nagyon el vagyok keseredve, nagyon sajnálom Pirlót és az összes Juventinót, nem látok kiutat a Ronaldó Agnieli elnyomásból. :(

Wizzurah 2021.01.17. 23:09:49

@Lanzafame: Oké, kérdem én mitől rettegnek? Bl csoportot megnyertük. Néhány fordulóval ezelőttig veretlenek voltunk, Pirlo szavait isszák, elvileg nagyon fasza csávó, mindenki happy, mi ad okot arra, hogy nem mernek? Lehet Pirlo kezdő, de van mögötte egy stáb ettől függetlenül, szerintem eléggé érthető van milyen focit szeretne látni, a játékosok maguk jók, meg kéne tudniuk oldani, mégis a második szezon kínszenvedés mindenféle ok nélkül végülis. Régi játékosok igazolták, hogy az edzések mennyire brutálisak a juvénál és ha itt vagy egy idő után kilősz mint egy rakéta, hát én ezt senkitől nem látom, az akarást se, akkor kit kell lebaszni, hogy ez ne így legyen? Edzői stábot? A mentális felkészítésért felelőseket? Valahonnan burjánzik ez az egész, ami nem most kezdődött, szóval lett volna idő megtalálni a probléma forrását. Szerintem szimplán nem küzdenek úgy a csapatért, ahogy az elvárható lenne, nem is csoda ilyen fizetésekkel, mert azt remélem senki sem hiszi el, hogy azért nem lehet felbontani senki szerződését, akikét kéne, mert ők azért nem akarnak elmenni, mert úgy szeretik a juvét és hogy ténylegesen azt hiszi, hogy a kezdőbe kerülésért küzd. Szerintem a juventus jelenleg csak egy jó kis pénzcsap és minden hülye zsoldos, másnak nem kellőt le igazoltunk és ennyi. Hálát adhat a többi csapat, hogy Ramsey végülis nem hozzájuk ment.
Fingom sincs mi lehet a baj, de a fél vezetőséget, az edzőt, meg a fél csapatot biztos hogy nem lehet lecserélni, ahogy nagy új igazolásokra se hiszem hogy nagyon számíthatunk, jöhetne valami rohadt gazdag befektető.

Lanzafame 2021.01.17. 23:13:49

@Wizzurah: szerintem sem küzdenek úgy, ahogy kéne. De nem jóllakott labdazsonglőrökről beszélünk, hanem olyan játékosokról, akik nem topcsapat szintűek. És ők vannak többségben jelenleg. A kérdésedre azt tudnám válaszolni, amit @Vergilius1897: írt feljebb, összefoglalta a problémát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása