Az AC Milan otthonában aratott, majd a Sassuolo fölött elért hazai 3:1-es győzelem után a Juventus vasárnap este visszatér Milánóba, ahol ezúttal az Inter csapata fogadja majd, s a torinóiaknak lehetősége nyílik arra, hogy újabb három pontot szerezzenek közvetlen vetélytársaik egyikével szemben.
Andrea Pirlo keretéből hiányzik a sérüléssel bajlódó Paulo Dybala, valamint a koronavírus-fertőzés miatt izolációba kerülő Alex Sandro, Juan Cuadrado és Matthijs de Ligt is.
Az eddig lejátszott 17 mérkőzése során az Antonio Conte által vezényelt Inter 11 győzelmet, 4 döntetlent, valamint 2 vereséget könyvelhetett el, az így megszerzett 37 ponttal pedig a második helyet foglalja el a tabellán, három pont távolságra a listavezető AC Milantól.
A Juventus 23 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Garofani, Buffon
Védők: Chiellini, Danilo, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta
Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski, Ranocchia
Támadók: Ronaldo, Morata
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2021.01.17. 19:49:00
pott70 2021.01.17. 19:50:20
Hajrá Juve!
Leram7 2021.01.17. 20:00:36
2021.01.17. 20:09:03
Vergilius1897 2021.01.17. 20:12:20
m.martin91 2021.01.17. 20:26:06
venember83 2021.01.17. 20:31:53
2021.01.17. 20:34:33
Forza Juve!
Juventino86 2021.01.17. 20:37:23
Bianka Néró 2021.01.17. 20:42:06
mpite 2021.01.17. 20:44:19
RCdorset 2021.01.17. 20:49:34
a szokásos.
valamivel jobb az inter, ha kikapunk kikapunk. 18 -19 forduló lesz még vissza, nem történik semmi.
danimester1 2021.01.17. 20:50:58
MdewC 2021.01.17. 20:55:01
Én jobban örülök, hogy a King Kong kezd.
danimester1 2021.01.17. 21:01:48
venember83 2021.01.17. 21:03:15
Attilio79 2021.01.17. 21:03:35
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:03:36
Del Butus 2021.01.17. 21:04:11
Wizzurah 2021.01.17. 21:04:15
steven.h 2021.01.17. 21:05:43
danimester1 2021.01.17. 21:07:19
2021.01.17. 21:07:29
DegerFaCan 2021.01.17. 21:09:14
Juventino86 2021.01.17. 21:11:07
Rivendell 2021.01.17. 21:11:21
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:12:22
Wizzurah 2021.01.17. 21:12:24
Novice_71 2021.01.17. 21:12:39
danimester1 2021.01.17. 21:14:57
Wizzurah 2021.01.17. 21:14:58
Reményeim szerint az inter nagy fölényét 1 góllal kihúzzuk, ezek a második félidőben a seggükön fogják venni a levegőt, akkor lesz esélyünk. A fél csapatuknak szarabb a kondija még a miénknél is.
Veszettnyuszi 2021.01.17. 21:15:22
Novice_71 2021.01.17. 21:19:28
James Zabiela 2021.01.17. 21:21:05
steven.h 2021.01.17. 21:22:19
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:22:39
danimester1 2021.01.17. 21:24:03
steven.h 2021.01.17. 21:25:30
James Zabiela 2021.01.17. 21:25:56
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:27:22
giorgio007 2021.01.17. 21:28:09
Juventino86 2021.01.17. 21:31:08
BigP86 2021.01.17. 21:32:07
James Zabiela 2021.01.17. 21:32:13
Matteo89 2021.01.17. 21:33:36
Juventino86 2021.01.17. 21:35:23
Gabueroo 2021.01.17. 21:36:52
Szunetbe kene egy meckennie nagyon
Vergilius1897 2021.01.17. 21:38:08
Attilio79 2021.01.17. 21:38:24
Az Inter nem hozott meglepetést, hozzák az átlagos szintjüket.
babo0410 2021.01.17. 21:38:25
mpite 2021.01.17. 21:38:39
Forza Juve !!! 2021.01.17. 21:39:08
Juventino86 2021.01.17. 21:39:18
Évek óta nem volt ilyen borzalmas a játék. A középpályáról hiányzik a minőség, és Pirlo nagyon benézte a csapat bal oldali védekezését. Ha itt kikapunk, akkor már borzalmasan ég a ház, mert akkor BL-helyen sem leszünk. Remélem, hogy akkor Pirlo, Nedved és Paratici is repül. De leginkább azt remélem, hogy valami hatalmas változás lesz a második félidőre, mert ezt a meccset meg kellene nyerni.
MdewC 2021.01.17. 21:40:02
Minden probléma innen ered.
venember83 2021.01.17. 21:40:36
Szili 72 2021.01.17. 21:40:55
delpi0823 2021.01.17. 21:41:41
danimester1 2021.01.17. 21:41:42
GodPiero 2021.01.17. 21:43:12
peti78 2021.01.17. 21:43:20
Ramsey rabbiot nagyon gyenge
Kulu mckennie in
Chiesának beljebb kell jönnie közelebb a kapuhoz
Juventino86 2021.01.17. 21:44:41
Attilio79 2021.01.17. 21:44:54
A lesgólunk tényleg les volt? Látta valaki, hogy mi volt a les?
Ez a Lautaro jókat tud homorítani egy sárgát már érdemelt volna...
Matteo89 2021.01.17. 21:47:06
Juventino86 2021.01.17. 21:47:15
Wizzurah 2021.01.17. 21:48:18
Nem Pirlo hibája, ebből kell főzni, szívtelen lelketlen zsoldosokból akik még szarok is.
Bárkire azonnal el kellene cserélni Ramsey-t meg Rabiot, hiába kedvelem a franciát pl. egyszerűen képtelenek tartósan még csak egy átlagos teljesítményre is. Mivel ezáltal a kp fele, 2/3-a szar, máris a védelem magára marad és a támadók sem tudják így megoldani, egyszerűen ketté van szakadva a csapat, nincs dinamika, se semmi, tötyögés van. Ebből a meccsből márpedig még bármi lehetne, mert ettől függetlenül az inter is egy rakat fos, azok se érdemlik meg a scudettót.
venember83 2021.01.17. 21:49:00
Leram7 2021.01.17. 21:49:22
Barella nagyon jó játékos, nem tudjuk tartani. McKennie és Kulu jó lenne Ramsey helyére.
Egyébként nagyon alacsony színvonalú a meccs. Olyan igazi régimódi olaszos álló ófoci megy.
Attilio79 2021.01.17. 21:49:34
delpi0823 2021.01.17. 21:50:45
Vergilius1897 2021.01.17. 21:51:48
Attilio79 2021.01.17. 21:52:13
CR most megmutathatja, hogy mire is képes...
2021.01.17. 21:52:29
Vergilius1897 2021.01.17. 21:54:27
m.martin91 2021.01.17. 21:59:11
danimester1 2021.01.17. 21:59:48
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 21:59:59
James Zabiela 2021.01.17. 22:00:43
babo0410 2021.01.17. 22:00:45
danimester1 2021.01.17. 22:01:22
Juventino86 2021.01.17. 22:01:49
babo0410 2021.01.17. 22:02:23
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:03:37
James Zabiela 2021.01.17. 22:04:03
MdewC 2021.01.17. 22:04:54
Akik ezek közül ilyet idén felmutatni nem tudnak:
Ramsey
Rabiot
Benta
Sami
Berna
Nincs helyük a csapatban.
Szili 72 2021.01.17. 22:07:36
BigP86 2021.01.17. 22:09:02
Taps, taps.
m.martin91 2021.01.17. 22:09:09
danimester1 2021.01.17. 22:09:14
James Zabiela 2021.01.17. 22:10:52
Lanzafame 2021.01.17. 22:11:14
A kupa nyerhető, a BL pedig mehet tét nélkül.
danimester1 2021.01.17. 22:11:34
danimester1 2021.01.17. 22:12:41
MdewC 2021.01.17. 22:13:26
Vergilius1897 2021.01.17. 22:13:39
Veszettnyuszi 2021.01.17. 22:16:02
Juventino86 2021.01.17. 22:19:02
venember83 2021.01.17. 22:19:18
Szili 72 2021.01.17. 22:19:29
James Zabiela 2021.01.17. 22:19:59
Juventino86 2021.01.17. 22:22:35
DegerFaCan 2021.01.17. 22:24:22
babo0410 2021.01.17. 22:25:48
danimester1 2021.01.17. 22:28:31
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:29:05
bianconeri83 2021.01.17. 22:30:08
A legtöbben gondolom amiatt aggódnak (én is), hogy vajon ez az út és áldozat valóban kifizetődő lesz-e? Jó kezekben van-e a csapat és valóban ezt kell(ett)-e tenni?
Jelenleg azt látom, hogy nem igazán lehetünk túl bizakodóak, de úgysem tudunk mást tenni, mint szorítani Pirlonak, a vezetőségnek és persze a csapatnak (elvégre szurkolói szavazást tudtommal nem nagyon írnak ki mostanában a jövő kapcsán :))
steven.h 2021.01.17. 22:31:44
MeGmOnDtaM 2021.01.17. 22:33:18
Wizzurah 2021.01.17. 22:33:39
Kilencszeres bajnokok vagyunk zsinórban.
Egyszer minden sorozat megszakad. A legrosszabbkor kapunk ki tőlük igen, rossz játékkal, esélyünk sincs, ez van.
Úgy gondolom, ha nem jön közbe ez a covidos szarság teljesen máshogy alakult volna már a tavalyi év is, az idei meg abszolút kész káosz kb minden egyes ország bajnokságában. Mindenki beleszalad pofonokba, van más is, akinek nem megy, míg más kis csapatok is szárnyalnak. Ez van. Kár hogy a fórumon ismétlitek önmagatokat, azt hiszitek fifáztok. Nem lehet kirúgni a fél vezetőséget, mindig minden edzőt pár hónap után és lecserélni a fél csapatot. Súlyos gondok vannak, azt mondták ez egy út kezdete, én sem hiszek benne. Szerintem is több olyan játékos van, aki nem üti meg a juventus szintjét és akiket igazolni szeretnénk azok sem tűnnek jónak. Volt már rosszabb is. Én szerintem is itt első sorban Nedvedtől és Paraticitől kellene megválni. Padlóra kell kerülni, hogy újra fel tudjon állni a csapat, lehet ezt látjuk most.
Sokszor azért sírtunk, hogy milyen unalmas a serie a és a minőség mennyire gyenge. Most hirtelen több csapat is harcban van a bajnoki címért, mivel eddig mi domináltunk, ez a mi kárunkra történik úgymond nyilván. Az nem baj, ha nem leszünk bajnokok, itt a mutatott játékkal van a baj. A szezonban 3 jó mérkőzésünk ha volt, amin úgy játszottunk, ahogy egy juventusnak illene. A mostani játékosok nem tudják mi az a juventus, látszik, hogy zsoldosok játszanak itt, én akin egyedül látom, hogy büszke hogy a juventus mezét hordatja és ha szarul is játszik minden tőle telhetetőt megtesz, az egy új igazolás, Chiesa. Az adminoktól elnézést kérek a hozzászólásaimért, amiket írtam, látom törölve lettek jogosan. Mástól nem kívánok bocsánatot kérni.
A mai gyenge teljesítmény után is Hajrá Juventus, Pirlo kapd össze magad, ne törd össze a szívem.
nortu30 2021.01.17. 22:33:55
tsatsee 2021.01.17. 22:34:03
FeriGjuve 2021.01.17. 22:36:08
venember83 2021.01.17. 22:36:45
babo0410 2021.01.17. 22:38:19
FeriGjuve 2021.01.17. 22:38:26
Wizzurah 2021.01.17. 22:39:30
steven.h 2021.01.17. 22:40:10
FeriGjuve 2021.01.17. 22:40:19
Andras74 2021.01.17. 22:41:50
Wizzurah 2021.01.17. 22:43:12
Igazolások. Mennyivel másabb lenne a leányzó (öreg hölgy) fekvése, ha Cancelot meg Comant nem adjuk el hogy csak 2 nevet említsek az elmúlt évek nagyszerű átigazolási politikájából. Vagy mit érne most ezen a kp-n egy Emre Can édes élet....
tomi12312323 2021.01.17. 22:43:38
Leram7 2021.01.17. 22:44:34
A gond ott van, hogy a kiscsapatok ellen szenvedtünk és rengeteg pontot veszítettünk ezidáig.
Az inter minden tekintetben jobb volt ma.
A középpályánk 0 volt támadni nem tudtunk.
Csoda kell a bajnoki címhez, de még azért van esély.
Juventino86 2021.01.17. 22:44:54
Magyar Közöny 2021.01.17. 22:46:48
szauerb 2021.01.17. 22:47:10
Pirlo ma már ott nagyot hibázott amikor kijelölte a kezdőt.
Chiellini már nem ez a szint sajnos. Szinte sajnáltam nézni a Lukaku ellen vívott párharcait. Ezen a meccsen azért látszott, hogy miért Bonucci van favorizálva helyette.
Frabotta helyett egyszerűen nem volt más választása.
Bentancur meccsek óta hulla fáradt.
Ramsey pedig nem rossz játékos de nem ebbe a közegbe való, túl naív.
TOP 4 lehet a reális célkitűzés idén.
Attilio79 2021.01.17. 22:48:11
A mi csapatunkban lehet keresni (és találni) hibákat, de ez az első megérdemelt vereségünk a bajnokságban. A hiányzók nagyon hiányoznak, a csapat mára nem pörgött fel, a naptárban pedig Januárban kaptuk meg az első 6-7 csapatot egymás után.
Ez van, tovább kell lépni!
Juventino86 2021.01.17. 22:49:07
Lanzafame 2021.01.17. 22:50:58
danimester1 2021.01.17. 22:52:13
Attilio79 2021.01.17. 22:53:55
Az Interből nem hiányzott senki, ugye?
delpi0823 2021.01.17. 22:55:56
Juventino86 2021.01.17. 22:56:39
nortu30 2021.01.17. 22:57:10
ROLI921 2021.01.17. 22:59:20
Vergilius1897 2021.01.17. 23:00:43
ROLI921 2021.01.17. 23:02:26
tomi12312323 2021.01.17. 23:08:45
Ez természetesen azzal járt, hogy Európa 5 legjobb csapatából átkerültünk Olaszország 5 legjobb csapatába.
Biztos vagyok benne, hogy ők tisztában voltak ezzel, de gondolom a részvényesek maradéktalanul elégedettek, nekik és Agnielinek ez biznisz elsősorban, ez csak nekünk szurkolóknak fáj... de nagyon.(mondjuk ezt ők pont leszarják).
Ronaldo szezon végén gólkirály lesz (25 büntetővel) és ezzel sok embert boldoggá tesznek majd. Az insta követők száma az egekben lesz, mi meg az 5. helyről várhatjuk az EL sorsolást.
Persze hosszabbítsunk csak Ronaldoval még vagy 5évre.... belebetegszem, ha belegondolok milyen csapatunk volt majd elköltöttünk rá 400 milliót és visszafejlődtünk gyakorlatilag a Marotta előtti szintre. Persze erre itt sokan nem is emlékeznek de bennem még élénken él Amauri, Del Neri ááááááááá és hadd ne sorljam kiknek az emléke.
Nagyon el vagyok keseredve, nagyon sajnálom Pirlót és az összes Juventinót, nem látok kiutat a Ronaldó Agnieli elnyomásból. :(
Wizzurah 2021.01.17. 23:09:49
Fingom sincs mi lehet a baj, de a fél vezetőséget, az edzőt, meg a fél csapatot biztos hogy nem lehet lecserélni, ahogy nagy új igazolásokra se hiszem hogy nagyon számíthatunk, jöhetne valami rohadt gazdag befektető.