Chiesa: „Nagyszerű vagy, Paulo!”

chiesa_federico_dybalaval_es_frabottaval_csikos_mezben.jpgA pályamikrofonok rögzítették a párbeszédet Federico Chiesa és Paulo Dybala között az olasz futballista Milan elleni első gólját követően.

Az egykori Fiorentina játékos az első félidőben szerezte meg a vezetést csapata számára, ám ez nem lett volna lehetséges Paulo Dybala gyönyörű sarkazása nélkül.

A pálya melletti mikrofonok rögzítették az ünneplés közben elhangzó párbeszédet a két játékos között.

„Nagyszerű vagy, Paulo, nagyszerű vagy!” - mondta Federico Chiesa a csapattársakkal odarohanó Paulo Dybalának.

„Akkor legközelebb gyere és ölelj meg.”

A gól után Federico Chiesa a pálya ellentétes sarkához futott, ahol a csapattársaival ünnepelt, Paulo Dybala pedig feltehetően viccelődve kért magának egy kis elismerést a gól után.

Federico Chiesa a meccsen megszerezte csapata második gólját a második félidőben, ugyancsak Paulo Dybala passzát követően, így a Juventus hét pontra dolgozta le a hátrányát a Milannal szemben.

Érdekességképp elmondható, hogy a szélre érkezett Federico Chiesa az eddigi 20 Juve-meccsén szerzett 6 találattal annyi gólnál jár, mint együtt Douglas Costa (4 gól 54 meccs alatt) és Federico Bernardeschi (2 gól 55 meccs alatt) az elmúlt két szezon során.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4616378056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.01.09. 07:56:32

Nagyon jó igazolás.
Látszik, hogy büszkévé teszi az, hogy a Juveban focizhat.
Ha így fojtatja egyszer még kapitány is lehet.

Rocky80 2021.01.09. 10:32:22

Ezek össze fognak jönni... :D A második gól után átölelte amúgy?

Egyébként miért kell minden hírnél bernardeschizni? :D:D:D

Viccet félretéve egyrészt ezt a Dybalát várjuk minden meccsen; másrészt ismét bejelentkezett valaki a szezon igazolása címért.

Moratával indult, Kennievel folytatódott, most meg Chiesa is jó formában. A nyilvánvaló lyukak ellenére nem mondhatjuk hogy ez egy rossz mercato volt ha három ilyen srác érkezett. (Kulu meg Arthur meg még beérhet)

Akkor most rakjuk ki Paraticit vagy nem?

venember83 2021.01.09. 11:36:31

@Rocky80: mi bernardeschzünk, dybalázunk, köpködünk, pesszimistáskodunk. Ez minden bizonnyal ilyen blog, a háttérből ezeket az utasításokat kapjuk S. Györgytől a busás fizetés mellé.

Amúgy én örülök, hogy többen is jó formában vannak, pl. Chiesa, de Ligt, McK, Rabiot, talán még Morata is. Remélem, hogy a többieket is adott szintre emelik, mert csak így lehet jó eredményeket elérni, 1-2 húzóember nem elég.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása