Miccichè: „A Napoli ideális lenne Dybala számára”

dybala_paulo_szettarja_kezeit.jpgA Palermo egykori alelnöke, Guglielmo Miccichè nemrégiben elmondta, hogy Paulo Dybala közel állt ahhoz, hogy a Napolihoz csatlakozzon, de végül a Juventust választotta a játékos.

La Joya első olasz klubja a Palermo volt, 2012-ben csatlakozott az azóta viharos éveket átélő klubhoz, majd három évvel később a Juventus szerződtette egy 40 millió eurós átigazolás keretében.

„A Palermo akkori elnökével, Maurizio Zamparinivel azon voltunk, hogy a Napolinak értékesítsük Paulo Dybalát.” - mondta a szakember a nápolyi illetőségű Radio Kiss Kiss műsorában.

„Azonban az ügynök a Juventus ajánlatát favorizálta, és végül Torinóba igazolt a játékos. Nem is kérdés, hogy a a jövője szempontjából javasolnám neki, hogy gondolkodjon el a Napoli által jelentett lehetőségen, a Napoli vezetőségének pedig azt javasolnám, hogy próbálja meg leigazolni a játékost. Tökéletes páros lenne a Napoli és Dybala.

Dybalának el kell hagyni a Juventust, az ő ideje lejárt a Juventusnál. A Napolihoz kellene futnia, mivel a Napolinál ideális környezet venné körül hála a szurkolók szenvedélyének és egy olyan edzőnek, mint Rino Gattuso.”

Paulo Dybala szerződése 2022 júniusáig érvényes, a Sky Italia szerint pedig ügynöke hamarosan Olaszországba érkezik, és egyeztetés várható a játékos szerződéshosszabbítása kapcsán. A vezetőség 10 millió eurós bért ajánlott fel, és ezen az ajánlaton már nem kíván változtatni. A labda Dybala térfelén pattog: elfogadja az ajánlatot, vagy keres magának másik klubot.

Közben a Tuttosportot képviselő Guido Vaciago szerint Paulo Dybala és ügynöke februárnál hamarabb nem fog találkozni a klub vezetőségével, Paulo Dybalának tehát januárban csak a pályán nyílik lehetősége bizonyítani elkötelezettségét a klubbal szemben, ehhez viszont legalább adott lesz számos fontos bajnoki meccs.

Januári bajnoki menetrend: Juventus - Udinese, Milan - Juventus, Juventus - Sassuolo, Inter - Juventus, Juventus - Bologna, Sampdoria - Juventus, ezeken kívül pedig egy Juventus - Genoa Olasz Kupa-nyolcaddöntő és egy Juventus - Napoli Olasz Szuperkupa-meccs.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2816362120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.12.29. 10:18:57

Szerintem tényleg illenének egymáshoz.

Lanzafame 2020.12.29. 17:46:20

Ez jó, hogy a januári hadjárat előtt nem szerződnek újra a nagy nulláért cserébe. @Rocky80: tényleg van benne valami, Dybalának jobban feküdne egy olyan csapat, ahol ő van a középpontban és nem teremtenek számára igazi versenyhelyzetet. A Napoli ennél komolyabb klub. Az olasz középcsapatokra jellemző ez, szerintem tényleg egy olyanban lehetne nagy király.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása