Pirlo: „Intenzitásban egy szinten voltunk az Atalantával”

pirlo_andrea_karba_tettkezzel.jpgAndrea Pirlo az Atalanta elleni döntetlen után arról beszélt, hogy a Juventusnak jobban kell koncentrálnia ahhoz, hogy meccseket nyerjen.

„Erős csapat ellen játszottunk, amely nagyszerű ritmusban futballozik, de ebben a tekintetben egy szinten tudtunk lenni velük.” - mondta Andrea Pirlo a Sky Sport munkatársának.

„Le kell zárnunk azokat a meccseket, ahol megszerezzük a vezetést. Ehelyett hibáztunk, bizonyos helyzetekben túl könnyelműek voltunk, és nem tudtuk megnyerni a meccset. A meccsek eldöntésekor visszaesik a teljesítményünk. Ezeket a meccseket több rosszasággal és magasabb koncentrációval meg kell nyernünk.”

Cristiano Ronaldo tizenegyest hibázott, de alapvetően elég rossz meccse volt, nemigen jött semmi össze neki.

„Kár, hogy nem talált be, mivel a góljával előrébb lettünk volna, de az ilyesmi előfordul.”

A Juventus csak egy alkalommal tudta lehozni a meccset kapott gól nélkül az utolsó kilenc mérkőzésen.

„Vasárnap úgy kaptunk gólt, hogy az volt az ellenfél egyetlen lövése a kapura. Nem a gólok számítanak, hanem hogyan kezeljük a meccseket. Számos lehetőségünk volt arra, hogy átvegyük a vezetést, a csapat javul, ez a meccs pedig fontos volt a megfelelően gyors játékra való készség felmérésében.”

Dejan Kuluševskit nem vetette be a mester ezúttal.

„Ő fiatal játékos, aki már sok meccsen szerepelt idén. Nagy lépéseket tett a megfelelő irányba, és figyelembe kell venni, hogy bizonyos meccsekre ő jobban megfelel, és kevésbé más meccseken való szerepléshez. Ez nem volt megfelelő meccs számára, mivel agresszív védők ellen játszottunk, és passzainknak előrefelé kellett tartaniuk.”

Paulo Dybala tíz percet kapott, és lassan már mindenki az ő helyzetéről és szerződéshosszabbításáról beszél, Andrea Agnellitől kezdve Fabio Paraticin keresztül saját maga, Paulo Dybala is.

„Ezeket a kérdéseket a klub kezeli. Én a játékosok edzésével foglalkozok, és csak azzal törődök, hogy a pályán hogyan tudom edzeni őt.”

A mester elég rosszul kezelte Álvaro Morata kimaradt helyzetét.

„Nagyon dühös voltam, mivel ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak, ezek a lehetőségek egy adott irányba terelhetnek egy meccset. Hideg fejjel át kell látnunk a helyzetet, és a megfelelő döntést kell hoznunk, ez pedig nem sikerült. Ezen kívül nagyszerű meccse volt, és olykor előfordul, hogy az embernek nem sikerül a gól.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216347078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2020.12.17. 10:01:48

Komolyan mondom, agyfaszt kapok ezektől a dumáktól. Igen, Morata kihagyott helyzeteket, ahogyan Ronaldo is rögtön az elején 3 méterről főlé rúgta a picsába, utána néhány perccel később mikor nem tudott belerúgni a labdába, mert elbotlott 8 méterről, plusz kihagyott egy büntetőt hanyagságból. Morata is szar volt, ez tény, de Ő legalább eltalálta a kaput, többször védésre kényszerítette a kapusukat és mit ad Isten, még passzolt is....ne ezek a portugálról nem mondhatóak el.

Ide is leírom, hogy ha még ebben a naptári évben kezdő lesz Ronaldo, akkor Pirlo egy gyenge jellem, aki beállt a sorba CR7 segge mögé és kicsit sem a csapat érdekeit tartja szem előtt. Ezt majd akkor is tartom ha a Parma ellen 5 gólt szerez CR7, mert ha Dybalat a padra lehet száműzni egy jó meccse után és kap 10 percet a végén, akkor a mérkőzések óta nagyon gyengén (sőt rosszul) focizó Ronaldonak nincs helye a kezdőben.

Mitya10 2020.12.17. 10:07:40

@Knob: Nekem az tetszik hogy a Juventust màr 1 Atalantàhoz kell mèrnünk ès tapsolni kell ha tudunk velük tartani az iramot :D Amùgy egyetèrtek tegnap is ìrtam hogy egèszen szànalmas hogy Cörö vègig a pàlyàn maradhatott ilyen teljesìtmèny utàn.

venember83 2020.12.17. 10:43:48

@Mitya10: rosszul értitek. Allegri és Sarri alatt is látszott, főleg a BL-ben, mennyire fájdalmasan lassú a csapat. Nos, most felvette az iramot a lassúnak korántsem tekinthető Atalantával. Ennyi a sztori, így értette Pirlo szerintem. Természetesen ki lehet fordítani az egészet, de melyik kijelentést nem lehet?

Knob 2020.12.17. 11:07:35

@venember83: Valószínű, hogy így értette, ahogyan írtad is. Allegri inkább volt hatékony, mint sem gyors és szép játékot akaró, Sarri pedig pont ezt a gyors és letámadós játékot szerette volna honosítani, de ugye nem maradt ideje.

Mitya10 2020.12.17. 12:23:04

@venember83: Nèzheted bàrmerről attòl mèg az hogy a Juventus igyekszik eljutni 1 Atalanta àltal kèpviselt tempòra elèg nagy baj. Függetlenül attòl hogy az Atalanta jelenleg valòban 1 erős csapat Euròpàban. Kb mintha a Bayern München akarna Hoffenheim szintre jutni naaaa come on ! Legalàbb ne mondja ki mert ez csak ègès hogy nekünk ez is kihìvàs :D

szauerb 2020.12.17. 13:17:21

Jó volt látni végre a csapatot úgy, hogy képes nagy sebességgel járatni a labdát.
Látszik, hogy Pirlo jó úton halad. Tetszett a mérkőzés az eredménytől eltekintve.
Mindig nyerni pedig nem lehet.
Én az idény végén elégedett leszek egy bajnokság TOP 4, BL legjobb 4 kombóval.
És persze ha azt látom, hogy egy új Juventus építése jó úton halad.

MDaniel98 2020.12.18. 09:26:39

Úgy gondolom nem vagyunk olyan rosszak, mint amilyen rossznak néha a játékunk látszik, persze sok az X és ezt mindenképpen orvosolnunk kell, ha megakarjuk nyerni zsinórban a 10. Scudettot, de szerintem március környékére már viszonylag vállalható játékot tud majd összehozni Pirlo, de a középpályát valahogy nem ártana megerősíteni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása