Ügynöke szerint Morata mindig is első számú opció volt a Juventusnál

morata_alvaro_golorom_2.jpgA Juventushoz kirobbanó formában visszatérő Álvaro Morata ügynöke megerősítette a torinói klubvezetőség szavait, melyek szerint a spanyol támadó első számú opciót jelentett a torinóiak számára.

"Morata mindig is az első számú opció volt a Juventus számára, s csak a Juvét választotta volna." - mondta a támadót képviselő Juanma López Gianluca Di Marzio honlapjának nyilatkozva.

"A probléma, legalábbis a legelején, az volt, hogy az Atlético Madrid csak végleges eladást fogadott volna el, s nem engedték volna el másként. Az átigazolási időszak vége felé különböző körülmények lehetővé tették, hogy Luis Suárez igent mondjon a Rojiblancos csapatnak, s Álvaro előtt megnyílt az út, hogy fizetett kölcsön keretében csatlakozzon a Juvéhoz.

Andrea Agnelli elnöknek és Fabio Paraticinek fontos szerepe volt. Hívták, s számos beszélgetés történt közöttük. Már addig is jól kijöttek egymással, s változatlanul kiváló a kapcsolat. A sportigazgató nagy hatással volt Álvaro pályafutására, mert 2014-ben erősen szorgalmazta, hogy a Juvéhoz kerüljön.

Más olasz csapatok is megpróbálták leigazolni Moratát, leginkább az AC Milan és a Napoli. A szezon végén a Juve meg fogja vásárolni az Atléticótól, ebben biztos vagyok. Nem hiszem, hogy bárki megbánta volna, mert az Atlético végül Suáreznél, az egyik legjobb csatárnál kötött ki, így mindenki elégedett a megoldással."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5216344160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2020.12.15. 23:56:16

Mármint hogy Suárez kötött ki az Atleticonál igaz?

GodPiero 2020.12.16. 09:16:18

Suarezt nálunk is elnéztem volna...
Kicsit paraszt, de egy igazi harcos......

Rocky80 2020.12.16. 11:12:49

Szerintem is meg kell venni. Passzol hozzánk és nálunk tudja a maximumot kihozni magából. Ha nem rúgott volna ennyit akkor is ezt gondolom.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása