A Juventus a büntetőből két gólt is jegyző Cristiano Ronaldo vezérletével aratott csodálatos 3:0-ás győzelmet az FC Barcelona otthonában, s ezzel megszerezte a csoportgyőzelmet a Bajnokok Ligája csoportkörében.
"Ez egy szinte lehetetlen küldetés volt." - viccelődött Ronaldo a mérkőzés lefújását követően.
"Az erős kezdés volt a kulcs, hiszen húsz percen belül már 2:0-ra vezettünk, s onnantól kezdve igazán hittünk benne, hogy képesek vagyunk rá. Ez a győzelem önbizalom-növelő lesz, szükségünk volt egy győzelemre egy nagy csapat ellen."
A Barcelona hevesen tiltakozott az első büntető ellen, s úgy ítélték meg, hogy nem történt olyan súlyú szabálytalanság a portugál klasszis ellen, amely indokolttá tette volna a játékvezető ítéletét.
"Nem tudom megmondani, mert nem láttam a televízióban. Időnként könnyű büntetőket ítélnek, de nem kívánok ebbe belemenni, mert a játékvezető munkája mindig nehéz. Mikor három gólt szerez valaki a Camp Nou-ban, kétség sem férhet ahhoz, hogy megérdemli, hogy csoportgyőztesként menjen tovább."
Ez volt az első alkalom 2018 óta, hogy Ronaldo pályára lépett örök riválisa, Lionel Messi ellen, s a titánok harcát a portugál zárhatta győzelemmel.
"Már tizenkét-tizenhárom éve ott vagyunk a díjátadókon, s soha sem tekintettem őt vetélytársnak, az egészet a médiában szították fel. Mindig tökéletesen kijöttünk egymással, s ha erről megkérdezik Leót, ugyanezt fogja mondani."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2020.12.09. 15:30:26
Novice_71 2020.12.09. 16:59:03
Félre ne értsd, csak akárhányszor visszanézem, nekem olyan, mintha Ronaldo elé ugrana / lépne / furakodna Araújo. A kezeit az első pillanatban még fel is emeli, mintegy Ronaldót akadályozandó, aztán a lábuk összeakad, labdához köze nem volt a cselekménynek. Ennyitől szerintem épp el lehet esni... hm?
El tudom képzelni, hogy a barcánál páran ezen dünnyögnek, hogy ez a kamu tizi döntött a csoportelsőségről, ami mennyivel előnyösebb pozíció.