Fàbregas: „Sarrit nem könnyű eltántorítani az elképzeléseitől”

fabregas_cesc_chelsea.jpgCesc Fàbregas a legutóbbi nyilatkozatában elmondta, véleménye szerint miért futott mellékvágányra a Chelsea és Maurizio Sarri kapcsolata, illetve bizalmát fejezte ki Andrea Pirlo edzői karrierje kapcsán.

A Monaco futballistája a Tuttosport munkatársának adott hosszabb interjút, s ebben beszélt Maurizio Sarri londoni kalandjáról is.

„Ő Jorginhót akarta középen játszatni, aki 60 millió euróért csatlakozott a Chelsea-hez, nekem pedig nem volt elég, hogy EL- vagy Ligakupa-meccseken lépjek pályára. Mindig kezdő voltam, és végül ezért inkább a távozás mellett döntöttem.

Maurizio Sarri jó edző, de vannak taktikai tekintetben megingathatatlan meggyőződései. Nagyon babonás, és nehéz rávenni, hogy meggondolja magát valamivel kapcsolatban.

Például a Chelsea-nél mindig azt akarta, hogy délután háromkor legyen az edzés. Ez nem optimális a családos játékosoknak, amilyen én vagyok. Így nem láthattuk egész nap a gyerekeinket. Ők reggel iskolába mentek, s mire hazaértünk edzés után, ők már aludtak.

Egyik nap azt kértük tőle, hogy hadd legyen az edzés reggel. De ő azt mondta, hogy azért kell délután háromkor edzeni, mivel egy pisai professzor bebizonyította, hogy ez a legjobb időpont az emberi szervezet számára. Én csak azt tudom, hogy bármely játékosnak fontos, hogy időt tölhessen a családjával.”

A 33 éves játékostól azt kérdezték, mennyire lepődött meg, hogy Andrea Pirlo lett a Juventus edzője.

„Egyáltalán nem, az élet lehetőségeket hoz, s az embernek meg kell ragadnia ezeket. Pep Guardiola, Zinedine Zidane és Mikel Arteta jól teljesít annak ellenére, hogy pályájuk elején kevés tapasztalattal redelkeztek. Andrea Pirlo zseni volt a pályán, s olyan top edzői voltak, mint Carlo Ancelotti, Marcello Lippi és Antonio Conte. Nincs kételyem afelől, hogy nagyszerű edző lesz belőle.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8216322052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2020.12.07. 12:01:15

Minden tiszteletem Pirloé,de 10 múlva miután rengeteg tapasztalata lesz akkor lehet jó edző lesz,de azt nem itt kellene megszereznie jelenleg,a Juve kárára!

Leram7 2020.12.07. 14:18:48

Jól látja fabregas. Sarri nagyon ragaszkodott egy elképzeléshez, ami nem működött.

Pirlo is ilyen vajon? Ezt még nem tudhatjuk.

Én azért szerettem Allegrit, mert nagyon jól épített csapatot és remekül cserélt, nyúlt bele a meccsbe. A végére már tényleg elég lapos volt a játék, de Sarri alatt és eddig Pirlo alatt sem játszunk szebben, pedig a keret mind3 ezdő esetében adott volt.

Thuglife! 2020.12.07. 14:44:03

@Leram7: tényleg?volt használható center és szélsőink?

Thuglife! 2020.12.07. 14:45:27

mármint tavaly adottak voltak ezek?

Leram7 2020.12.07. 17:19:09

@Thuglife!: Allegri igazodott az adott kerethez és abból építkezett és a játékosok jellemzői álltal volt felállás. Sarri nem volt hajlandó alkalmazkodni, tipikus egydimenziós edző.

Akárhogy is nézed megvoltak a jákosok, ahhoz Sarrinak biztosan, hogy egy Lyont megverjünk a BL-ben és olasz kupát nyerjünk és bajnokságot. Ebből a bajnokság meglett. A játék nézhetetlen volt.

Remélem Pirlo tanul ebből és változtat.

Wizzurah 2020.12.07. 17:59:23

Arteta tenyleg jol teljesit :D

venember83 2020.12.07. 18:46:08

@Wizzurah: vártam, mikor csapja le valaki a labdát. Jelenleg 15. a tabellán az Arsenallal.

Type-R 2020.12.07. 20:25:16

@venember83: lehetne utolsó is, jó?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása