A Juve lecsapna Zidane-ra

zidane_zinedine_osszevagva_andrea_pirloval.jpegAndrea Pirlo ült le a Juventus padjára Maurizio Sarrit követően, sokak meglepetésére, és az optimista szurkolók és szakemberek a Juventus Zinédine Zidane-ját vagy Pep Guardioláját látták az egykori középpályásban.

A két előbbi szakemberhez képest azonban Andrea Pirlo szinte semmilyen edzői múlttal nem rendelkezett, ennek ellenére a klubvezetés úgy gondolta, hogy mindenképpen érdemes egy próbát tenni.

Jelenleg a nyári csapatátalakítások és a telezsúfolt naptár mellett a Juventus elég következetlen teljesítménnyel szolgál, amit nehéz legalábbis részben nem Andrea Pirlónak tulajdonítani, és forma alapján nehezen jelenthető ki, hogy komoly esély lenne a sorozatban tizedik scudettóra vagy a hőn áhított BL-győzelemre.

A Calciomercato beszámolója szerint, amennyiben Andrea Pirlónak idén nem sikerül elérni a meghatározott célkitűzéseket, a Juventus vezetősége új szakembert hoz a helyére.

A kiszemelt edző a Juventusnál klasszissá lett Zinédine Zidane, aki edzőként is számtalan sikert elért a Real Madriddal, mindazonáltal jelenleg a blanco csapat a bajnokságban csak negyedik helyen tanyázik, és több lap is már a mester esetleges távozásáról ír.

Az olasz pletykalap szerint, amennyiben a spanyol királyi gárda megválik Zinédine Zidane-tól ebben a szezonban, illetve ha Andrea Pirlo nem valósítja meg a vezetőség által kitűzött célokat, a torinói klubvezetés kész lecsapni az egykori francia középpályásra.

Azt mindenképp fontos aláhúzni, hogy jelenleg az igazgatók teljes mellszélességgel kiállnak Andrea Pirlo mellett, és az eredmények ellenére elképzelhetetlen, hogy télen edzőt váltana az Öreg Hölgy.

Kisebb érdekesség, hogy a következetlen teljesítmény ellenére Andrea Pirlo nevéhez egy szép új rekord fűződik: a Torino elleni győzelemmel Andrea Pirlo lett az első edző, aki egyetlen meccset sem veszített első 10 Serie A bajnokijából, amióta a győzelem három pontot ér, az OptaPaolo beszámolója szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1916321168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2020.12.07. 09:10:16

Tetszene a dolog. Zidane nem egy nagy taktikai zseni, de jól motiválja a csapatot, amelyet enged szabadon játszani. Értem ez alatt azt, hogy a játékosok ki tudják bontakoztatni a kreativitásukat. Ráadásul eddig mindig jól kezelte a nagy egókat, főleg Ronaldót. Megérné tenni vele egy próbát, mert kötődik a klubhoz, és az eredményei eddig őt igazolják. Bár lehet, hogy azzal a Madriddal bárki BL-címeket nyert volna.

MdewC 2020.12.07. 09:14:50

ápr. 1. :D

Akkor hápog ennyire vmi. :D

2020.12.07. 10:04:32

Cseberből vederbe.

Lanzafame 2020.12.07. 11:17:31

Ahogy az írásban szerepel, ez egy pletykalap agyszüleménye. De azért jó lenne, ha egy szezon végi bukás esetén ő érkezne.

Juventino86 2020.12.07. 11:18:22

@Pjanista: Nem volna az biztos szerintem. Zidane legalább letisztultabb focit játszik, ahol van valamilyen taktika, és legalább kivehető, hogy ki milyen poszton játszik, és nem rohangálnának a fiúk össze-vissza a pálya minden pontján, ahogy most.

Andras74 2020.12.07. 11:25:36

4 év alatt 4. edző....
Hú, de fasza lenne!

A keretet kéne megerősíteni inkább, főleg hátul, és Pogba szintjén védekezni tudó, két középpályást igazolni.

Ha úgy sem működik, akkor lehet elővenni az edzőt.

Rocky80 2020.12.07. 11:34:39

Ha olyan jó edző, akkor idén miért gyenge a Reál? Vagy megfáradt a kapcsolat?...

Akkor viszont Allegri is jó edző. :D

ForzaJ 2020.12.07. 12:29:00

@Rocky80: Allegri szerintem kiváló edző, az akkori eredmények magukért beszélnek. Én szívesen látnám újra őt, esetleg Zidanet, de egyenlőre én Pirloval is elegedett vagyok. Allegrinek is volt rossz szezonkezdete, emlékszem az udine megvert minket, és hasonlók, de szezon végén jött a scudetto.
Egyenlőre veretlenek vagyunk a bajnokságban, és a BL ben is egyedül a barca picsázott el minket. Ez szerintem jelen körülmények között vállalható.:)

JeetTrader 2020.12.07. 12:50:57

Az edző kérdés véleményem szerintem a legkérdőjelesebb a fociban. Tanulmányok bizonysága szerint egy meghatározó játékos többet tud hozzáadni a csapat teljesítményéhez, mint egy edző...
Ebben a kontextusban Zidane edzői kvalitásait nem tudom megítélni, de a legjobb tippem szerint azzal a Realal egy valamire való motivátor is tudott volna BL-t nyerni. Mondjuk lehet h pont egy jó motivátorra lenne szükség.

Asszem talán örülnék Zidane-nak, de vélhetően túl drága lenne és ebből kiindulva hatalmas extra kockázat amit sztem a klub nem engedhet meg magának a jelenlegi vérzivataros helyzetben. Persze jó volna pontosan tudni mi a vezetői elvárás és az öltözői hangulatot sem ismerjük.

Egy olyan edző kéne inkább aki már több ligában is bizonyított és tényleg jó stratéga és motivátor...személyes kedvencem Klopp lenne, de az a helyzet h Conte is ez a kategória....nehéz ügy, nem tudom mi lenne a helyes döntés.

Lanzafame 2020.12.07. 13:27:31

@JeetTrader: 3 sorozatban nyert BL-győzelmet talán nem kell megmagyarázni. Az nem csak szerencse kérdése, sőt. Neki is jó kihívás lenne egy olyan csapat, mint a mostani Juve, hogy bebizonyítsa, nem csak a tutiba beülve tud sikeres lenni, hanem fel tud építeni egy csapatot a saját elképzelései szerint. Ráadásul a Juve-család tagja, jóban van a vezetőséggel, tud olaszul, mérget vehetsz rá, hogy egyszer az edzőnk lesz.

Kloppnak nem való egy olyan bajnokság vagy csapat, ahol türelmetlenek az edzővel, kell neki pár szezonnyi türelem, amíg összerakja a csapatát. A játékstílusa viszont teljesen idegen a Juventustól és az olasz futballtól is.

Conte pedig 9 éve nem képes váltani, már egész Európa kiismerte a sablonos fociját. Abban jó, hogy felráz egy fásult társaságot, aztán 1-2 éven belül összebalhézik mindenkivel és lelép.

Szerintem Zidane és Allegri, akik Juve-kompatibilisek. De Pirlo is lehet az, ezt a szezont vele kell megoldani, utána lehet mérleget vonni.

delpi0823 2020.12.07. 14:20:56

Ja,majd megint megszabadulunk az edzotol......Megis mik a celok?mert azt azert nem varhatjak el Pirlotol hogy ezzel a kerettel blt nyerjen........Es mint tudjuk Sarrinal a bajnoksag es kupadonto se volt eleg hogy megtartsa az allasat(eleg vicces).Lehet sokan megkoveznek majd,de en Ronaldotol szabadulnek meg,miota megerkezett nem hogy felfele ivelnenk hanem nagyon nagy lejtmenetbe vagyunk.

RCdorset 2020.12.07. 16:44:02

szerencsére tipikusan olyan hír, amiről még a Holdról is látszik, h kacsa.
ha Allegri után rögtön Zidanet hozzuk, ha képesek lettünk vokba erre egyáltalán az egy dolog... de a már bukdácsoló Zidanet egy másik.

ráadásul egy csapatot felépíteni nem 3 hónap, ha hamar megválnánk Pirlotól az megint értelmetlenül elpocsékolt butaság lenne.
nem mondom, h a francia rossz edző, de úgyis jacsa a hír, Allegrit meg köszi többet soha, vesztes döntőkből teld van a padlás, felmelegítvd meg tudjuk... csak a káposzta jó. az utolsó éve fájdalmas vergődés volt, így örülök, h a vezetőség Pirlo mögött áll. ha meg nem ledz scudetto, akkor nem lesz, nem lehet mindig nyerni. fontosabb, h épüljön a jövő.

de tényleg mind1, csak 1 pletykalap agyszüleménye

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása