Pjanić : "Két évvel korábban is csatlakozhattam volna a Juventushoz"'

pjanic_miralem_barcelona.jpgA korábban az AS Roma és a Juventus csapataiban is megforduló, majd Torinóból az FC Barcelonához szerződő Miralem Pjanić elmesélte, hogy a zebramezesek már korábban is szerették volna leigazolni, ahogyan az Inter és a Bayern München is érdeklődést mutatott iránta.

"Most a Barcelonánál játszom, a világ legjobb klubjánál, s abban a stílusban, amelyben mindig is szerettem volna." - mondta jelenlegi csapatáról a bosnyák középpályás a Canal Plus munkatársának nyilatkozva.

"De még mindig nem vagyok elégedett. Lehetőséget akarok arra, hogy nagy trófeákat nyerjek, ez a célom. A legjobbnak lenni és fontos trófeákat nyerni, ezt akarom.

A múltban lehetőségem volt olyan klubokhoz menni, mint a Bayern München és az Inter, de úgy gondoltam, hogy nem az volt a megfelelő pillanat erre. Továbbá két évvel korábban is csatlakozhattam volna a Juventushoz, de akkor is úgy éreztem, hogy nem az a megfelelő pillanat.

Azt kockáztattam volna, hogy elveszítek két évet egy olyan klubnál, ahol Paul Pogba, Andrea Pirlo és Arturo Vidal játszott rendszeresen."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr116279534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám.84 2020.11.09. 16:32:31

Időpont tekintetében jókor érkezett a bosnyák, ráadásul olcsón. Sajnálom, hogy elment, mert Arthur eddig nem igazán nyűgözött le. Abban viszont szerintem téved Pjanic, hogy ezzel a Barcával bármilyen kiemelkedő eredményt (BL győzelem) elérhet.

venember83 2020.11.09. 20:02:19

@Ádám.84: vagy hogy a legjobb lehet. Futballban. Vagy középpályásként. Vagy a Barcelonánál.

Jack Bauer 24 2020.11.09. 20:30:48

Hát én örültem volna ha két évvel korábban jön. Rotálás szempontjából is jól jött volna.

GGábr81 2020.11.10. 06:18:56

Én, egy szürke egér így gondolkodom és utána azt mondom, hogy ésszel reális döntést hoztam. De aki nagy trófeákat akar nyerni, egy kemény sport ember... Abban legyen már annyi, hogy ide nekem Pogba, Pirlo, Vidal hármast, egyszerre szorítom ki mind a hármat a kezdőből.

MarekCsont 2020.11.10. 12:36:41

Miután ők elmentek, ő teljesítmény nélkül volt fix kezdő.

Lanzafame 2020.11.10. 14:18:43

@GGábr81: Pirlót 2014-2015-ben már simán ki tudta volna szorítani. Látványosan lassú volt már és sérülékeny. De Marchisio megoldotta a pótlást, nem is akárhogy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása