A címvédő Juventus hétvégén a Lazio otthonába látogat, s a játékosként mindkét klubnál megforduló Pierluigi Casiraghi a rangadó esélyeiről beszélt.
"A Lazio nincs rendkívüli periódusban. Egy győzelem és két döntetlen a Bajnokok Ligájában nem rossz, de egy kicsit botladoznak a bajnokságban, még ha őszintén szólva hozzá is kell tennünk, hogy a koronavírus-járványnak is komoly hatása van." - mondta a római együttesről Casiraghi a La Gazzetta dello Sport-nak nyilatkozva.
"Ugyanakkor a Juve fejlődik. Papíron ez egy nyílt mérkőzés. Két csapat azok közül, akiket csodálhattunk Olaszországban az elmúlt szezonok során."
Az 51 esztendős Casiraghi úgy véli, a Juventusnak idén sokkal jobban meg kell majd küzdenie a bajnoki címért, mint az utóbbi években.
"A szokásosnál jobban meg fognak szenvedni. Az ellenfeleik sokat fejlődtek. Bizakodó vagyok azzal kapcsolatosan, hogy a Bajnokok Ligájában messzire juthatnak."
A nyáron visszatérő Álvaro Morata a Juventus legjobb formában játszó, leginkább megbízható formát mutató játékosa, aki szerdán két góllal vállalt oroszlánrészt a Ferencváros elleni budapesti győzelemből.
"Jól beilleszkedett. Mindenki másnál jobb teljesítményt nyújt, látható, hogy a tapasztalat, amit szerzett mekkora jelentőséggel bír, s ez jelenti a különbséget. Megdöbbentett az eszköztára: érzi a kaput, jól mozog, segíti a csapattársait. Egy komplett csatár."
A zebramezesek argentin támadója, Paulo Dybala kapcsán nem lehet hasonlóan kirobbanó formáról beszélni, de a támadó csereként beállva gólt szerzett Budapesten, s kulcsszerepe volt a negyedik találatban is.
"Hagyjunk neki időt, hogy kondícióját tekintve a csúcsra érjen. Paulo képességei elvitathatatlanok, de sajnos fizikális problémák hátráltatták. Szerencsére ott van Morata, aki bizonyosságot jelent."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jamal Jamal 2020.11.06. 18:26:11
Ez mekkora egy görény!!!!
"Finoman fogalmazva is szókimondó interjút adott Dani Alves, a Barcelona egykori csillaga a RAC 1 katalán rádióállomásnak. ....................
Nincs olyan játékos, aki ne bánná meg, ha elhagyja a Barcelonát. Tudom, hogy Neymar is megbánta, de nincs mese, tovább kell lépni. Utólag be kell vallanom, életem legszörnyűbb éve volt, amit a Juventusnál töltöttem, mert azt hittem, hogy minden olyan lesz majd, mint Barcelonában. Hát nem volt olyan..."
index.hu/sport/2020/11/06/dani_alves_a_barca_hogy_ugy_mondjam_prostitualodott/
Szarjon sünt ez az ördögképű f@szkalap!!!
Brrrr!! Felhúztam magam. Eddig is nyilatkozott durvákat, de ez most kifejezetten gusztustalan!
Kua anyád D.A.
Bocs everyone!
Shyr Kahn 2020.11.06. 19:42:28
Alex8610 2020.11.06. 19:45:37
Shyr Kahn 2020.11.06. 19:53:29
Ahogyan Casiraghi mondta, a csapatbol O teljesit a legjobban ketseg kivul. Nelkule kakiban lennenk.
BTW en elhiszem, neki hogy azert teper, hogy nalunk maradjon es otthon erzi magat. Vegul is olasz felesege van (ha jol tudom Velence kornyeken szuletett), igy ez neki es a harom gyereknek is jot tesz.
GGábr81 2020.11.06. 20:46:20
Amúgy nem is rossz, illetve de.