Ramsey kiesett pár hétre

ramsey_aaron_szettarja_karjait.jpgA Juventus bejelentette, hogy Andrea Pirlo a közeli jövőben nem számíthat Aaron Ramsey szolgálataira a walesi játékos izomsérülése miatt.

A középpályást 53 perc után hozta le a mester a budapesti mérkőzésen, a mai napon pedig a J|Medical munkatársai megvizsgálták a középpályást, az Öreg Hölgy pedig tájékoztatással szolgált az orvosi vizsgálatok eredményeiről.

A diagnózis nyomán várhatóan 20 napig lesz kénytelen nélkülözni Andrea Pirlo a játékost, így a középpályás bizonyosan kihagyja a Lazio elleni találkozót, de feltehetően a Cagliari és a Ferencváros elleni találkozókon sem lesz bevethető.

“Aaron Ramsey a reggel a J|Medical keretében orvosi vizsgálatokon esett át. A vizsgálatok enyhe izomsérülést mutattak ki, amely a jobb comb rectus femoris izmát érinti. A játékos állapotát a szakemberek 10 nap múlva ismét kivizsgálják.”

Aaron Ramsey számára kulcsszerepet szánt Andrea Pirlo már a Juventus első bajnoki találkozóján is, a Sampdoria ellen rögtön kezdő volt a walesi, és sokan vártak tőle egy nagyszerű, képességeihez méltó szezont, ám úgy tűnik, hogy a sorozatos sérülések ismét áthúzzák ezeket az optimista számításokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8616275072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.11.05. 16:36:09

Micsoda meglepetés.... :(((

Jobbulást Neki! :))

JeetTrader 2020.11.05. 16:46:06

Ezt nem hiszem el....

Sajnálom amikor bárki is lesérül, de akik ilyen sokszor sérülnek mint ő is, sajna totál megbízhatatlanná válnak. Pont mikor kezdi elkapni a fonalat....után meg lehet újra formába lendülni....az is idő....sóhaj

Mihamarabbi felépülést kívánok kívánok neki. Sajna mikor lehozták előtte a feszítésre már látszott h felszisszent.

Attilio79 2020.11.05. 16:55:22

Sajnálom, de nem fog hiányozni. :(
Őt és Bernardeschit lehet elpasszolni a télen mister Paratici.

rockitbaby 2020.11.05. 16:57:24

@Attilio79: Így is vekony a keret, és tudva, mennyire aktívak vagyunk télen, ez maga lenne a totális öngyilkosság.

Leram7 2020.11.05. 17:12:51

Ramsey a sampdoria ellen zseiális volt, azóta viszont Khedira2.
Nyáron el kell zavarni. Kár érte, mert a képességei alapján top játékos.

Zombijuve 2020.11.05. 18:23:02

Kész csoda,hogy az állandóan sérült Costától sikerült megszabadulni. Ramseyt is meg kéne próbálni télen eladói, Bernával együtt. Valahogy össze kell kaparni egy kis pénz és hozni Pogbát meg a Szoboszlait. Tudom, hogy Pogba megosztó,de nálunk újra jó lenne szvsz. A magyar srác pedig fiatal,tehetséges és jó befektetés lenne.

gomorra21 2020.11.05. 18:28:20

@Leram7: ekkora fizuval hova lehet "zavarni"? Paratici kapitális baklövése a walesi. Marottának hitte magát, aztán rendesen átb@szta Ramsey ügynöke.

pott70 2020.11.05. 18:33:49

Semmit nem ér az ember sajnos.Sérült,felépül,formán kívül van,javul a formája,megsérül.Egyfolytában, amióta itt van.Kár,nem lenne ügyetlen egyébként.Az van,hogy nem nagyon tudom elképzelni egyébként,hogy németországban pl egy SMS szintű kp ne a Bayernben játszon.Ebbe az irányba kellene nekünk is mozgolódni,nem ilyen ingyen is rohadt drága,hasznavehetetlen kórháztöltelékekkel.

GGábr81 2020.11.05. 18:34:08

Csak a szokásos. Megy zsugázni a J medical legfontosabb emberével, Khedirával.

Tony. 2020.11.05. 19:11:00

Ezeket az emberek utálom a legjobban, konkrétan rosszul vagyok tőlük. Az ügyetlen, de igyekvő játékos is szimpatikusabb. Ez a semmirekellő Ramsey az egyik leghasznavehetetlenebb túlfizetett nyomorult az egész világon.

MdewC 2020.11.05. 20:47:28

Hetekre? :D

Szokásos. :D

Bővült a lista. Sami, Berna, Ramsey... Mikor lesz végre olyan, hogy nem kell várni senki távozását?

MdewC 2020.11.05. 20:50:26

Costa, Berna, Ramsey.

A legnagyobb költségek ever.

Miért? Mert semmit nem csinálnak viszont drágák.

Andras74 2020.11.05. 21:47:38

Nézzük inkább az idei igazolásokat! Kevéssé sérülékeny, fiatal, agilis srácok jöttek.

Attilio79 2020.11.06. 07:02:00

@rockitbaby: Vékony a keret, vele viszont soha nem voltunk beljebb, simán az egyik legrosszabb igazolásunk eddig 1-2 meccsen volt használható...

rockitbaby 2020.11.06. 07:08:44

@Attilio79: Rendben, adjuk el, érkezni úgysem fog senki, és Pirlo hagy vakarja a fejétba kezdő összeállításakor, vagy a pihentetéskor. Ha ideális lesz a forgatókönyv, akkor szinte a bajnokság végéig szerda-szombat ritmusban fogunk játszani, ismerve a téli mercato-t, ez ha nem távozna senki is sovány lenne. Ráérünk nyáron eladni, ha minden jól megy, akkor már rendes hisszúságú lesz a mercato. Addig öngól lenne.

AgliOli 2020.11.06. 07:31:31

Khedira2, télen Taka! :D

The king of alibis 2020.11.06. 07:41:36

El kell engedni a télen (már ha kell valakinek)

Attilio79 2020.11.06. 10:30:40

@rockitbaby: Értem amit gondolsz, de inkább jöjjön fel valaki az U-ból, kb. ugyannyit ér, mint Ramsey, de a fizetését megspóroljuk. Nagyon kilóg a tudása, ugyanúgy, mint Bernardeschié.
Amauri volt ilyen régen...

babo0410 2020.11.06. 10:35:25

@MdewC: Olyan nem lesz, mert a blognak mindig kell valaki, akit lehet utálni. Anélkül úgy vettem észre, hogy nem bírjátok. De már egyre többet olvasom azt is, hogy milyen sz@r a kp, meg milyen sz@r XYZ játékos. Pedig a keret egyáltalában nem rossz. És Berna se teljesített rosszul szerdán.

Attilio79 2020.11.06. 10:49:26

@babo0410: Sokaknak az a problémájuk (nekem is), hogy használhatatlan játékosok vannak, ziccereket, a kapussal 1 az 1-ben kihagyó játékosaink. Bernardeschi nem tud gólt lőni, asszisztot adni. Oké, hogy több poszton is bevethető, de talán pont ezért nincs helye, mert mindenhol átlagos teljesítményt nyújt, sehol sem tud kiemelkedni és még csak nem is vízhordója a csapatnak. :(
Ramsey szintén egy nagy talány...

Zamboni nem egy tészta 2020.11.06. 11:03:26

Ez a csávó egy 0.... Mindenki annyit tud, emynnit átlagosan tud.... Ő átlagosan sérült.... Egy féllábú tarzan

Zamboni nem egy tészta 2020.11.06. 11:04:46

@babo0410: ez nem utalat kérdése. A csávó értéktelen, mint labdarugó.

Watakuki 2020.11.06. 17:00:31

@babo0410: Bernardeschiben amúgy igazad volt. Kedvenc jelenetem tőle, amikor hátratett kézzel bambulta végig a Fradi gólját.

Type-R 2020.11.06. 17:11:23

@babo0410: Engem mérhetetlenül zavar, hogy a "blogot", mint egy homogén sátáni, velejéig romlott egységet szembeállítod a saját magad erkölcsi magaslaton a lenyugvó napba lovagló hősies alakjával. Lekezelő, nagyképű, gyerekes és demagóg egyszerre. A blogbéke érdekében, szerintem mellőzd! Kösz!

pott70 2020.11.06. 18:51:27

Sziszüphosz!Te vagy az???

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása