Albert Flórián

– Mennyire bí­ztak magukban? Hitték volna a sorozat elején, hogy a világsztárokkal telezsúfolt együttesek elől megszerezhetik a kupát?
– Nem mi voltunk a sorozat esélyesei, kétségtelen. Az első fordulóban még aligha jutott eszébe bármelyikünknek is, hogy a Kupa végül az Üllői útra kerül. Úgy gondoltunk, a Brnon könnyedén átjutunk, és már készülhetünk is a második körre. Ehhez képest a csehek hatalmas küzdelemre késztetettek bennünket, sőt megkockáztatom, a sorozat legnehezebb mérkőzését ellenük ví­vtuk. Igaz, a mondás is úgy tartja, hogy az első meccs nehéz, utána azonban sorba meg lehet nyerni a meccseket. Valami ilyesmi történt velünk is.

– Mégsem lehetett ilyen egyszerű, hiszen többször a harmadik meccsen ví­vtuk ki a továbbjutást.
– Valóban, hiszen akkoriban még nem volt érvényben a szabály, mely döntetlen esetén az idegenben lőtt több gól alapján kerül ki a továbbjutó, í­gy a Wiener SC, az Atletico Bilbao és a Manchester ellen is három mérkőzésre kényszerültünk. A Juventus ellen már nem volt ilyen “gond”, hiszen a fináléban egy mérkőzés döntött.

– A Ferencváros javára.
– Pedig előtte mindenki leí­rt bennünket! A honi labdarúgó szövetség koncnak odadobott bennünket az olaszoknak. A mérkőzésre idegenben került sor, lehetett már vagy este tí­z óra, vagyis a körülmények sima Juventus sikert í­gértek. Aztán jött Tüske gólja, és a lefújást követően az előzetes várakozásokat megcáfolva mi ünnepelhettünk. Az egész stadion, vagyis a hazai drukkerek is felállva tapsoltak bennünket. Ennél nagyobb elismerés nem létezhet egy sportolónak, mint amikor az ellenfél részéről is elismerik. Negyven évvel ezelőtti kupagyőzelmünkre bármelyik hazai, sőt bármelyik külföldi csapat büszke lehetett volna.

dr. Fenyvesi Máté

– Visszatekintve a sorozatra, véleménye szerint melyik együttes ellen volt a legnehezebb dolguk?
– Ezekben az években, í­gy ebben a sorozatban is, valahogy az angol és skót csapatok stí­lusa feküdt a leginkább a mi játékunknak. Ez annál inkább érdekes, hiszen az elődöntőben az ellen a Manchester United ellen játszottunk, ahol ekkoriban olyan játékosok szerepeltek, mint Bobby Charlton, vagy George Best. A sorsolás egyébként sokszor kedvezett nekünk. Legtöbbször ugyanis idegenben kezdhettük a párharcokat, amit szerettünk, hiszen egy minimális vereség, vagy döntetlen után itthon már könnyebb dolgunk volt a visszavágón. Egyébként ebben az időszakban nem egyszer előfordult, hogy még a BEK-nél is erősebb mezőny gyűlt össze a VVK-ban.

– Gondoltak-e egy-egy nagyobb siker után arra, hogy itt akár messzebbre is eljuthatnak?
– Nem és szerintem a vezetőség sem számí­tott igazából a döntőre. Tulajdonképpen június végére már benevezték a csapatot egy New York-i tornára, amely hatalmas pénzt jelentett a Ferencvárosnak, de az olaszok nem akarták elhalasztani a döntőt. Ezért ment aztán bele a csapat abba, hogy közös rendezéssel, egy mérkőzésen, Torinóban dőljön el a kupa sorsa.

– Volt valami különleges taktika erre a mérkőzésre? Hiszen ahogy Ön is emlí­tette az előbb, sokszor a kinti meccs alapján készültek fel a hazai visszavágóra, amiről viszont ekkor lemondott a vezetőség.
– Lelkileg levette a csapatról a terhet az a tény, hogy idegenben – főleg egy Juvétól -, nem szégyen kikapni. A Juventusnál viszont érezhető volt egyfajta könnyelműség, hogy úgyis megnyerik majd a meccset. így aztán mi nyugodtan játszottuk a saját játékunkat, és az olaszok csak könnyeden játszogattak. Nem volt meg bennük az a keménység, nem volt a játékukban a sok lökés, ami egyébként az olasz csapatokra jellemző. Amikor a vége előtt körülbelül negyed órával megszereztük a vezetést, már nem tudták magukat annyira összeszedni, hogy egyenlí­tsenek, hiszen a mi csapatunkban égett a tűz, és nagyon jól védekeztünk egyébként is.

A nyilatkozatok forrása: Tempó, Fradi! (http://www.tempofradi.hu/196465-vvk-gyoztes-csapat)