Paulo Sousa: "Chiesában minden megvan ahhoz, hogy sikeres legyen"

sousa_paulo_chiesaval.jpgA nyáron a Fiorentina csapatától igazolt Federico Chiesa a játékosként a Juventusnál is megforduló Paulo Sousa edzősködése idején mutatkozhatott be a firenzeieknél, s a portugál szakember most a GianlucaDiMarzio.com-nak nyilatkozva beszélt a tehetséges szélsőről.

"Nem írtunk egymásnak, erre nincs közöttünk szükség, ő és a többi játékos is tudják, hogy nem az üzenetek tartják az embereket közel egymáshoz. Mindig is számíthatnak rám. Federico már készen állt, ezt azonnal lehetett látni, s komoly családja van, amely mindig segítette, ő pedig el akarta érni a céljait. Amit tett, soha sem volt elég a meccsek alatt, de különösen igaz volt ez az edzéseken. 

Világosan elmondtam az igazgatóknak, hogy Federico nem távozhat. Meg kellett harcolnom azért, hogy így történjen. A fiatal játékosokat általában kölcsönbe küldik, de néha úgy jó, ha mély vízbe dobjuk őket. Önbizalmat nyernek a képességeiket illetően, különösen, ha rendelkeznek vele. Arról is meggyőződtem, hogy a személyisége is megvan ahhoz, hogy a különbséget jelentse, s hogy előbb vagy utóbb ő lesz a csapatkapitány.

Azt javasolnám neki, hogy őrizze meg az összpontosítását, még a pályán kívül is. Az elméje és a teste mindig egy határozott céllal eddzen. Mindennel rendelkezik ahhoz, hogy sikeres legyen. Ha 4-3-3-ra gondolok, Federico bárhol képes játszani a középpályán és elöl. Támadóként három szerepkört is képes betölteni, de inkább a középpályán, egy regista mellett látnám leginkább. Háromvédős rendszer esetén meg kellene nézni, miként működnek Ronaldóval. A hozzá hasonló játékosokat két kategóriába lehet sorolni, vannak, akik maradnak a szélen, s vannak, akik középre húzódnak. Úgy gondolom, hogy egyszerűbb a szélen játszani, kevesebb dologra kell figyelni, míg középen körül kell nézni, s gyorsan kell cselekedni. Federico rendelkezik ezekkel az eszközökkel, ezt fel kell ismernie."

A portugál mestert végül arról kérdezték, gondolt-e valaha arra, hogy egyszer edzőként térjen vissza egykori csapatához, a Juventushoz.

"Nem tagadhatom, mindenki tudja, hogy az a célom, hogy egy ilyen kaliberű csapat kispadján üljek. Meg akarom valósítani az álmaimat. Hogy készen állok-e? Igen, magas színvonalú stábom van, fel akarok jutni a csúcsra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3716240406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2020.10.15. 16:42:18

Végre egy tartalmas cikk az idióta pletykák helyett/mellett!

Rocky80 2020.10.15. 17:13:46

Örülök hogy itt van pedig nem láttam még játszani nálunk.

Jó érzésem van vele kapcsolatban, elszánt lesz, bizonyítani akar, harcos lesz. Jó lesz!

babo0410 2020.10.15. 17:26:46

@venember83: Nem kell annyi pletykát írni. :) Mondjuk én is jobban örülök az efféle tartalmaknak. Remélem több ilyet, és kevesebb pletykát hoztok ezután. Szerintem nem is kéne minden baromságot megírni. Több időtök marad. ;)
Chiesának örülök egyébként, sajnálom, hogy Tonalit és/vagy Locatellit nem igazoltuk le, De remélem Pirlo azért is jött, hogy az utánpótlásnál változások legyenek, időnként 1-2 játékos lehetőséghez jusson, a jobbak pedig csatlakozhassanak a kerethez.

rockitbaby 2020.10.15. 17:50:35

@babo0410: Nem Pirlo fogja megújítani az utánpótlás képzésünket, ezt kár is lenne tőle várni. Ahhoz egy komoly elhatározás és minimum olyan merész lépések, mint annó a németeknél. És ekkor, olyan 15-20 év, mire beérik.

Chiesa sokoldalúsága a hasznunkra lesz, ebben biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy a két éves kölcsön sem véletlen. Ő, ahogy nagyjából az összes nyári érkező hosszú távú befektetés, és ez jól van így. Ideje volt már egy ilyen projektnek.

De óvatosnak kell lennünk, mert Bernardeschi is nagy reményekkel érkezett, sőt, Felipe Melo is, mégsem tudták megugrani a lécet. Én azt mondom, nem szabad azonnal soka várni. Kicsit megrekedt a fejlődése az elmúlt években, de ez lehet a Fior miatt is.

Tony. 2020.10.15. 19:59:25

Valamilyen szinten beárazza a játékos valódi tehetségét az is, hogy milyen érdeklődés mutatkozik iránta, mondjuk komolyabb külföldi klubok részéről is. Hát Chiesa játékjogáért nem kellett sok kérővel megküzdeni...

2020.10.15. 20:04:42

@Tony.: Külföldről a United szerette volna, de Chiesa maradni akart Olaszországban. Ezt Romano is megerősítette. Ezenkívül még a Chelsea-ről voltak pletykák. Olaszországban pedig a Milanról volt szó sokáig.

szauerb 2020.10.16. 12:07:10

@Tony.:
Igen például Gnabry-ért is sorban álltak a nagy klubbok amikor 21 éves volt. És persze Luca Toniért is, Firmino sem tudta, hogy melyik TOP klubba igazoljon ilyen idősen annyira kapkodtak érte. Andrea Barzagli-ról nem is beszélve. Persze folytathatnám még a sort.
Értem, hogy nem szimpatikus a srác de hagyjuk már játszani néhány meccset nálunk és csak utánna kezdjük alázni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása