Megszületett a megállapodás, Morata orvosira érkezik

morata_alvaro_golorom_atletico.jpgFelgyorsultak az események, Álvaro Morata hamarosan Torinóba érkezik, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon, miután a Juventus és az Atlético Madrid megállapodásra jutott a támadó kölcsönszerződését illetőn. Amennyiben a torinói klub végül él opciós vételi jogával, Morata összesen mintegy 54 millió euróba kerülhet.

Sky Sport Italia, a La Gazzetta dello Sport, a Sportitalia, valamint számos spanyol hírforrás egybahangzóan azt álltja, hogy az üzlet megköttetett, a Juventus 9-10 millió eurót fizet a kölcsönvételért, s 45 millió eurós opciós vételi jogot szerez. A Sky szerint a megállapodás szerint a zebramezeseknek lehetősége nyílik arra, hogy további egy szezonnal meghosszabbítsák a kölcsönvételt. A játékos még ma este Torinóba érkezhet, holnap pedig átesik a  klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokon.

Morata jövő hónapban tölti be huszonnyolcadik életévét, s 2014-2016 között két szezont töltött a Juventusnál, mielőtt a Real Madrid aktiválta visszavásárlási jogát. A támadó azóta megjárta a Chelsea együttesét is, majd az Atlético Madridnál kötött ki.

Morata azt követően merült fel opcióként, hogy Arkadiusz Milik klubváltása elakadt, s így az AS Roma sem válik meg a Juventus fő célpontjától, Edin Džekótól. A hetek óta a Juventusszal is folyamatosan hírbe hozott Luis Suárez végül országot nem, csupán csapatot vált, s az Atlético Madridnál folytatja pályafutását, így megnyílt az út Morata távozása előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5216209306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watakuki 2020.09.21. 19:39:19

54 millió? Értem én, hogy csatárhiányban vagyunk, de ez azért nagyon erős túlzás.

Alex8610 2020.09.21. 19:46:07

Beilleszkedessel nem lesz baj az biztos.Ebben a formaban meg elfogadhato ez az uzlet.Valoszinu jovore ugyis elni fogunk az opcioval plane hogy ki kell fizetni MCkennie-t.

m.martin91 2020.09.21. 19:48:33

Minőségileg és taktikailag is nagyon messze van Dzekotól. Az átigazolási összegről meg ne is beszéljünk. Kedveltem Moratát, mikor itt játszott, de hogy ő legyen a befejező ember kilencesként egy európai topcsapatban (ha annak tartjuk magunkat)...nos, arra baromi kevés. Ráadásul az ő érkezésével tényleg az lenne a helyzet, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott, hónapok óta üldözött kilences a legtöbbször a kispadon találja magát. 55 millió euróért.

Watakuki 2020.09.21. 19:51:57

@Juvegaspy: Köszi, elsőre is lejött az opció, akkor is túlzásnak érzem.

RuidaRobert 2020.09.21. 19:52:59

@m.martin91: Ronaldo és Dybala (de Kulu) kapcsán is hiányzik a sebesség, Morata ezt pótolhatja. Illetve neki megvannak a képességei és talán a hajlandósága is a letámadáshoz. Kétlem, hogy büdös lenne neki a meló az ATM után.

Az más kérdés h koncepció megint nincs, mert Dzeko szöges ellentéte, de szerintem jól sülhet el.

Del Pybala 2020.09.21. 19:54:52

9 millio megy a kukába megint

2020.09.21. 19:55:02

Dzeko 2 évre 17 millióért jött volna, Moratát pedig 2 évre 20 millióért vesszük meg. Kivásárolni tuti nem fogjuk ennyiért. A bosnyák nyilván sokkal jobb játékos, de nekem a lényeg, hogy nem Suarez jött. Ráadásul már 1 év után is simán kiszállhatunk ebből a bizniszből (amit remélem meg is fogunk tenni, mert nem Moratának kellene lennie a Juventus csatárának), úgyhogy vészmegoldásnak nem rossz.

m.martin91 2020.09.21. 20:03:03

@RuidaRobert: A sebesség részét értem, de a góllövés tekintetében is kevés, ráadásul pont az fog hiányozni, ami miatt Dzeko érkezett volna. A labdatartás, és a helycsinálás Ronaldónak és Dybalának. Dzeko egy nagyon nehezen kezelhető játékos a védők szempontjából, iszonyat melós ellene játszani, ellenben Morata egy ficsúr, teljesen más típusú játékos, hiába van meg a fizikális felkészültsége.

@Pjanista: Nekem is ez a lényeg, az elsődleges szempont. Nem Suarez jött. Innentől kezdve nem szólhatok semmit.

Magyar Közöny 2020.09.21. 20:06:16

Örülök, hogy nem egy pályája végén lévő, 35 éves Dzeko jön. Suarez/Cavani lett volna a legjobb, de ha azt a szintet tudja hozni Morata, mint mikor itt volt, már megérte. Közepes támadónak tartottam mindig, remélem, beválik.

kovta23 2020.09.21. 20:21:10

@Magyar Közöny: Nincs a három játékos közt egy év különbség. Ingem a minőség számít nem az a pár hónap

RuidaRobert 2020.09.21. 20:27:36

@m.martin91: nem is vagyok benne biztos h Ronaldo mellett bármelyik igazán gólerős támadó jól érezné magát. Morata majd robotol lelkesen az évi 25-30 meccsével és 10 góljával.

Ha abból a 10-ből pár db hasonlóan fontos lesz, mint anno a City, Bayern, Real, Barca vagy épp a két minálói klub ellen, akkor egy rossz szavunk se lehet.

m.martin91 2020.09.21. 20:29:39

@Magyar Közöny: Tehát a 34 éves Dzeko, aki 30+ meccset játszik a bajnokságokban, az már a pályája végén van, de a 33 éves, sérülékeny Cavani-Suarez duóból valamelyik lett volna a legjobb megoldás. Ezt azért még össze kell raknom, mert elsőre nem megy.

Tony. 2020.09.21. 20:30:20

Ez az ember a világon semmire sem jó. Amit szerettek volna, egy vérbeli 9est aki képes lekötni a védőket nem jött össze, erre elhoznak egy teljesen más típusú játékost, hogy legyen valaki. Esküszöm a koncepcióba még a Kean gyerek is jobban beleillett volna. Nem Dzeko 34 évesen is jobb lett volna. Morata 28 éves lesz és kb. 100 gólja pályafutása során csatárként...

Rikoo 2020.09.21. 20:32:46

Teljesen érthető megoldás. Szerintem Kean sem fog érkezni és Kulusevski kap majd nagy szerepet.
Nem szeretem a 3-5-2-t, kiváncsi vagyok, hogy Pirlonak milyen elképzelései vannak taktikát illetően.

Magyar Közöny 2020.09.21. 20:34:01

@m.martin91: nem feltétlen csak a korukra gondoltam, de mindkét uru klasszisokkal jobb, mint Dzeko. Persze egy topklubnál egyik sem merülhetne fel, max cserének.

Rikoo 2020.09.21. 20:37:01

Hozzátenném, hogy akárki jött volna, úgyis az a lényeg, hogy Ronaldo lője a gólokat, Dybala pedig kiegészítse őt. Kulusevski képes gólokat lőni és gólpasszokat adni, örüljünk ennek. Ha nem 4-3-3-ban játszunk akkor nem is kell ide Suárez vagy Dzeko.

Leram7 2020.09.21. 20:41:26

Kölcsönben oké, talán még +1 évet kölcsön venni is az, de megvenni nem szabad.
Egyébként nálunk nem volt rossz, de én Moratát egy megbukott csatárnak tartom. Egy top csapat csatára 20-25 gólt kell termeljen per év. Morata nem ilyen sajnos.

Ennek az igazolásnak csak annyi az értelme, hogy kell egy csatár és jön 1 csatár.

Másfelől Morata talán nálunk játszott a legjobban, felesége olasz, Zaza barátja is itt van torino sutyó oldalán, így minden adott neki, hogy hajtson. Talán beválik, de szerintem Kulu és Dyala is hasznosabb nála.

Rocky80 2020.09.21. 21:38:24

Látom nagyon megosztó a srác.

Én is szerettem amíg itt volt; azóta nem igazán nőtte ki magát - ez is igaz; viszont összességében jó érzésem van vele kapcsolatban. :-)

Remélem itt újra otthonra lel és kinövi magát. Abszolút jó korban van, a taktikát meg majd variáljuk hogy ki tudjuk használni a benne lévő potenciált. :-)

Fel a fejjel, nem olyan rossz ez azért! Legalább már van valaki és lehet a felkészülésre koncentrálni.

pedronegroo 2020.09.21. 22:22:10

A lehető legjobb választás a felmerült opciók közül. Ismeri a juventust, játszott már Dybala-val és Roncival is, megfelelő korban van, technikás, gyors is, egyetlen hátránya hogy nem egy gólvágó de jelen esetben ez nem hátrány mivel a gólokat úgyis Roncinak kell lőni. Ez is pacsi Paraticinek meg azért is hogy végre kiszállt a Dzeko féle bohózatból!

GGábr81 2020.09.21. 22:42:53

@pedronegroo: bár ezt Parapici nem így akarta, ez amolyan vész megoldás, de én is ennek tudok a legjobban örülni. Leszarom, hogy mit csinált máshol én még emlékszem rá a Juventuszból. Ha a mesternek sikerült a csapat szakácsából focistát csinálni, talán Moratát is felébreszti a csipkerózsika álomból. 10 milla 1 évre nem pénz, ha a padon is ücsörög. De ez mind közül a leglegleg szimpatikusabb srác.

MdewC 2020.09.21. 23:19:47

Az igen. :)

Tudunk mi gyorsan lépni ha kell.

Elégedett vagyok a mercatovak. Egyébként én sokkal jobban örülök Moratanak, mint a vén csatalovalnak.

Sok sikert neki és a csapatnak.

szauerb 2020.09.21. 23:32:39

@pedronegroo: +1
Teljes mértékben egyetértek.
Eszméletlen blődségnek tartom,hogy néhány ember itt Dzeko-ban látja a megváltót.
Morata erős, gyors támadó aki képes a csapatjátékban is részt venni. A góljai számáról pedig annyit, hogy sem a nálunk töltött időszakában sem a Real Madridban, de még az Atleticoban sem a góllövés volt az elsőszámú feladata.(Nem ő rá volt osztva az elsőszámú gólfelelős szerepe.)
A Chelsea -ben talán mondhatjuk, hogy 'megégett" de annak inkább a környezet lehetett az oka....
Azt gondolom,hogy egy ilyen koncepcióval a lehető legjobb igazolás és amint a vezetőségben realitássá vált az ő leigazolása rögtön felé is fordultak Dzeko ellenében.
15-20 gólt várok tőle a szezonban és rengeteg munkát a csapatért.

Juvegaspy 2020.09.21. 23:47:19

Sztem ez egy pozitív dolog a károgóknak meg mind1 mert barki jott volna szar lett volna, szal fortyogjatok csak, motivalt jatekosokkal kelkett feltolteni a keretet s en ugyhiszem ez sikerült. Nem 10 es a mercato de rendben van.

gomorra21 2020.09.22. 00:16:24

@pedronegroo: nekem ami még extra pozitívum tud lenni a sztoriban, hogy Pirloval is jól ismerik egymást, és nagyon remélem, hogy a Maestro fogja tudni őt motiválni.

babo0410 2020.09.22. 00:58:10

@Magyar Közöny: Mert ők nem a pályájuk vége felé járnak?
Én örülök Moratanak. Mikor nálunk volt, jól játszott. És gyors is. Szerintem megfelelő lesz arra a játékra, amire kell Pirlonak a támadó.
De nekem az tetszik, hogy még itt sincsen, már megy az elégedetlenkedés, hogy nem tud gólt lőni, hogy nem is jó játékos, a Juventusnak hogy lehet ilyen csatára, Stb. Legalább azt várjuk meg mit nyújt majd nálunk. Mikor legutóbb itt volt, én kedveltem, jónak tartottam. Annak ellenére, hogy már akkor is ment az elégedetlenkedés a leigazolása előtt. Nem tudom miért jó minden igazolást kritizálni már jó előre? Nem Matri jön. Mondjuk őt én se nagyon tudnám hova tenni, pedig hogy indult a Juventusos karrierje! 1 év alatt 20 gólt lőtt (az első fél szezonjában 9-et azt hiszem, meg a második szezonja első felében vagy 10-et? Jó ez 19 csak :D ), aztán annyi is volt neki.
Ha Morata azt tudja nyújtani, amit nálunk legutóbb, akkor szerintem remek csatár lesz. A gólokat úgy is Ronaldo, meg Dybala fogják szállítani.

asvééd 2020.09.22. 01:47:16

@m.martin91: Ennek a kommentnek minden szavával egyetértek!

2020.09.22. 06:27:47

Na lehet, hogy még ezzel is várnunk kell. Suarez megegyezett az Atletivel (és a Barcával is a szerződésbontásról), de Bartomeu lassítja a dolgot, mert nem akarja, hogy odaigazoljon. Szeretnék, hogy távozzon, de nem az Atletibe...

Nem tudom, hogy ez a Morata dealt mennyire befolyásolja.

Hiribi27 2020.09.22. 08:01:00

Szerintem is a legjobb választás( bár én Suareznek is örültem volna), Dzekotól konkrétan idegbajt kaptam. Dzekonal elsősorban a kora, az ára a és a fizetése zavar. Nem akarom elhinni h ilyen körülmények között h lehet ennyi pénzt pocsékolni egy nyugdíjasra. Ha ingyen jön, 5M-ért akkor oke, de így?!
Morata gyorsasága alig kopott, ismeri a közeget, fiatal,alá tud játszani a Roninak. Ha nem kötelező az opció, akkor még anyagilag is jobban megéri. Szóval jöjjön ő, hajrá!

Rikster 2020.09.22. 08:07:08

Számomra elfogadható Morata érkezése, az anyagi kondíciókkal nem vagyok annyira elégedett, hihetetlenül magas az a kivásárlási ár. A második évi kölcsönzési lehetőségnek kifejezetten örülök. Nekem tetszik az ötlet, hogy őt visszahozták, kellenek azok a játékosok, akik megtudják testesíteni a spiritot. Ő pedig ezt a mentalitást igenis átvette, vért ivott nagyobb meccseken. Szerintem csapatjátékban mindenképpen egy hasznos emberrel bővültünk. A hozzáállása pedig rendben lesz.

peti78 2020.09.22. 08:50:44

ha morata játszik ramsrynek nincs helye ha ramsey akkor moratanak nincs helye... kéne még kean kölcsönbe... ha viszont játszik cr morata és dybala is nem működik a 3 védős rendszer

peti78 2020.09.22. 08:55:44

@peti78: bár 3421 is működhet... rengeteg góllal mind 2 oldalon

Gaben Smith 2020.09.22. 09:31:06

@m.martin91: lattad mar jatszani Moratát? Mert , hogy a szapulasa az megy! Áruld mar el , hogy Dzeko miert gólerősebb tole? Az europai topcsapatta tett volna bennunket , ha egy 35 eves csatart igazolunk? Sztem max a rohej targya lettunk volna! Morata tokeletesen ala tud dolgozni Ronaldo ala es ugyan nem fog csillio golt rugni ha fontos lesz betalal ebben biztos vok!

ASCE 2020.09.22. 09:43:45

Uraim uraim uraim..! 10+45 teljesen OK megoldás, főleg abból a szempontból, hogy volt egy Higany vásár 90Millióért, és az értelmesebb csatárok 100M-körüli összegekért cserélnek klubot mostanában ( vagy annyi az árcédulájuk)
Morata abszolút egyik kedvencem volt, mikor itt játszott, mondjuk csapat is volt körülötte, hajtós, technikás és gyors player, ha van akivel összedolgozzon nagyon jó idénye lehet, ráadásul nagyon szimpatikusakat nyilatkozott mindig is a Juvéról, nem rajta múlott ,hogy kikerült a keretből , engem se érintene jól, ha áttennének melóhelyen olyan helyről,amit szeretek egy másikra, amit a hátam közepére nem kívánok. Én örülök az érkezésének, a morálisan ingatag Suarezt, meg a pálya végén lévő Dzeko /Cavani szerintem sokkal rosszabb opció lett volna, nem garantálja senki, hogy még egyszer behúzunk egy "Tevezt"

2020.09.22. 09:46:06

@Gaben Smith: hát ha egy Dzeko féle 34 éves csatár leigazolása nevetség tárgyává tesz minket...naná...

2020.09.22. 09:47:52

Amúgy nem kell túlgondolni ezt az igazolást: Milik és a Napoli talán decemberig nem tud megegyezni egymással, így lépni kellett. Ez a Morata igazolás valszeg nem szól másról h 2 évre vettünk egy csatárt 20 misiért. 2 év múlva CR távozik, akkor úgyis át kell gondolni hogyan állunk nélküle, Dybala is 29 éves lesz már.

HiemannMoc 2020.09.22. 09:48:47

@Gaben Smith: Dzeko kérdés nélkül gólerőseb, csak ugye Morata fiatalabb, gyorsabb, rendkívüli védőmunkát végez és valamennyire már ismeri is a közeget.
De nem kell így nekimenni a másiknak, mert ő valaki mást preferált volna.

NagyonJuve 2020.09.22. 09:59:58

Én örülök neki. Pirlo taktikályába meg nagyon is bele illik. Hátulról a hosszú indításoknál nagyon jól ugrik ki. Bonucci jó párszor indította annó amiból szép gólok születtek.

gomorra21 2020.09.22. 10:15:37

@Gaben Smith: "Morata tokeletesen ala tud dolgozni Ronaldo ala"

Ha az emlékezetem nem csal, Morata pont azért szorult háttérbe a Madridban, mert nem játszott Ronaldo alá, szóval ez a kijelentés nem állja meg a helyét.

Én drukkolok Moratának, de míg Dzeko olyan profilú játékos, aki CR és Dybala játékát egyértelműen kiegészíti, addig Moratánál ez nem ilyen egyértelmű.

Kaniel Outis 2020.09.22. 10:48:51

Számomra teljesen hihetetlen, hogy egy ilyen középszerű játékosért ilyen összegeket kifizettek a volt klubjai.
Nem vágom mostanában, hogy mozgott, remélem legalább annyit hozzá fog tudni tenni, mint az első itteni kalandjánál.

kidelpiero 2020.09.22. 11:09:20

Ezt a 10 millio/evet fizetes nelkul kell erteni, jol ertem? Ha igen, azt lehet tudni mennyit kap majd a jatekos?

kidelpiero 2020.09.22. 11:19:26

@venember83: ha tenyleg csak ket evre tervez vele a klub, akkor ez nagyon hasonlo igy a Cavani/Dzeko/Suarez kondiciokhoz. A kora, a Juves multja es hogy o tud a leghamarabb jonni, ami mellette szol.

GodPiero 2020.09.22. 11:53:03

@m.martin91: Ezek után remélem legalább nettó 10 millás fizut kap....

pedronegroo 2020.09.22. 11:59:00

@GGábr81: Úgy értem ha már annyit szidjuk egy-egy transzferért Paraticit akkor most legalább dicsérjük meg mert most ez rendben van, lehet hogy kényszer megoldás, de lássuk be egy sportigazgatónak elég sok kényszerpálya van sokszor a rossz megoldások is abból lesznek nem feltétlenül azért mert mindenki hülye! :)

Pirlo sem varázsló, nem hinném hogy Matyiból, Bernából DS-ből tudna jobb focistát csinálni, jó focistából meg nem olyan nehéz és Morata az. Maestro a csapatot rázza fel igazából ez már majdhogynem elég is nem vagyunk/voltunk mi olyan rosszak ahogy azt sokan szeretnék beállítani, Remzi sem egy falábú szerencsétlen de most jobb/lelkesebb a csapat és neki is jobban megy/mehet.

Hajrá Alvaro és egy kis video hogy az utóbbi időben se felejtett el focizni bármennyire is szeretnék ezt beállítani egyesek:
www.youtube.com/watch?v=e_ZQh-2Q4Kw

gomorra21 2020.09.22. 12:18:00

@pedronegroo: tök igazad van, de mondjuk ettől a videótól nem jöttem lázba.

pedronegroo 2020.09.22. 12:31:29

@gomorra21: A reklámokat átugrottad mert csak utána kezdődik a videó?? :))

steven.h 2020.09.22. 13:14:59

Én csak annyit mondok, hogy üdv újra itthon tékozló fiú. Szerintem Pirlo alatt magára fog találni, ismeri a társakat, akik kedvelték őt, mindig is vissza akart térni, sőt elmenni sem akart. Azt a 10-15 gólt, amire szükségünk lesz az évben meg fogja rúgni, nem egyszer voltak mérkőzés eldöntő góljai, több meg nem fog kelleni, mert úgyis Ronaldonak kell szállítani a 20 pluszt meg mellette Dybalának.

Abban viszont egyet kell értenem, hogy ő arra taktikára amire Dzekot akartuk (bírkózni bent a védőkkel, ha arra lenne szükség) nem lesz alkalmas, így ez kimarad a taktikai repertoárból, de ettől függetlenül ez az igazolás ebben a konstrukcióban nem rossz. Aztán meg lehet ő is későn érő típus és mondjuk most fog jelentősen javulni minden tekintetben a játéka 28-29 évesen (ilyen is van példa bőven)

Mordred879 2020.09.22. 13:47:15

Suarez ma megjelent a Barca edzésén, na akkor most megy vagy marad. Reméljük a Morata üzletet nem fogja befolyásolni.

Hiribi27 2020.09.22. 13:55:14

@Mordred879: biztos azért mert csalt a nyelvvizsgán, megy a rendőrségi nyomozás. Valahol fel akarja venni a fizuját, ha nem mehet sehova. :)

Drotkoszoru 2020.09.22. 18:08:40

Morata a legjobb korban van. Magas, jól fejelő, rendkívül gyors, hajtós, atletikus alkat, akinek a védőmunkája kifogástalan. A letámadásos focihoz sokkal jobban passzol, mint a lassú Dzeko. Szerintem ügyes, technikás gyerek, aki bevonható a össz/passzjátékba is. Játszott már együtt CR-el és Dybalával is (utóbbival kifejezetten ütős párost alkottak és a mai napig kiváló kapcsolatot ápolnak), így attól sem tartanék, hogy ne tudna alájuk dolgozni, ha arról lenne szó. Ismeri a csapatot, a közeget, a nyelvet, a felesége olasz, Alvaro pedig ízig-vérig Juventino, aki a belét is ki fogja köpni ezért a mezért; és akkor se fog látványosan balhézni, ha olykor csak a padra ültetik le. Egy végtelenül szimpatikus, szerethető karakter. Az igaz, hogy nincs meg benne a klasszis csatárokra jellemző gyilkos ösztön, a kapu előtt olykor zavarba jön, rosszabb napjain pedig kifejezetten gyenge helyzetkihasználással dolgozik. Az is tény, hogy nem szállítja szezononként a 25-30 gólokat, de CR és Dybala mellett valószínűleg nem is ez lesz az első számú feladata. Nálunk se szerzett rengeteg találatot a lejátszott meccseihez viszonyítva, viszont annál fontosabb gólokat lőtt. 2015 tavaszán oda-vissza betalált a Dortmund elleni nyolcaddöntők során. A negyeddöntőben ő harcolta ki a mindent eldöntő büntetőt a Monaco ellen (1-0-val jutottunk tovább). Az elődöntőben oda-vissza berámolt egy-egy gólt a Realnak, amivel kiejtette a nevelőegyesületét. A döntőben szintén ő szerezte az egyetlen találatunkat. Eldöntött emellett Olasz Kupa döntőt, Derby d'Italiát, de a Bayern elleni szólója is örökre emlékezetes marad számomra. A spanyol kifejezetten él a nagymeccseken, ami különösen a BL-ben lesz előny. A spanyol válogatottban 33 találkozón 17-szer volt eredményes, nálunk szintén jól játszott. A Realba visszakerülve is csak berámolt 20 gólt és adott 6 gólpasszt 1903 játékperc alatt. Ezek után azért nem mondanám azt se, hogy mindenhol megbukott. A Chelsea-ben is jól kezdett az első pár hónapban, aztán valami eltört nála. Kicsit lelkizős srác, elvileg depresszióval küzdött Londonban, olykor az idegei is felmondták a szolgálatot. Ez viszont orvosolható egy jó pszichológussal. Morata kiváló teljesítményre képes, ha érzi a bizalmat, illetve ha lelkileg és pszichésen is kiegyensúlyozott. Szerintem neki most pont egy olyan edzőre van szüksége, mint Pirlo, aki nyugalmat áraszt magából a kispad mellett állva is. Játszottak együtt, így a bizalom is biztosan meglesz irányába. Ami az anyagiakat illeti: 10 millióért kölcsönbe érkezik 1 évre, további 10 millióért meg lehet hosszabbítani még 1 évvel a kölcsönt, majd 2022 nyarán 35 millióért végleg megvásárolható. Véleményem szerint ez így kiváló konstrukció, jár a pirospont Paraticinek. Ha nem válik be, legfeljebb visszaküldjük az Atleticóba 1-2 év után (kötelező opció elvileg nincs), addigra meg csak helyrebillen a büdzsé, esetleg találunk olyan 9-est a piacon, aki hosszútávon is "életképes". Ha meg ne adj Isten: valami hatalmasat robbantana, legfeljebb kifizetjük a maradék 35 milliót (ne feledjük: még akkor is "csak" 29 éves lesz!). Túl nagy rizikót nem látok a leigazolásában. Most mennyivel lenne jobb egy 34 éves Dzeko 15-16 millió €-s átigazolási díjért, 2 évre, 7,5 milliós nettó fizetéssel/év (ami bruttóban 14 milló €-t tenne ki)? Morata elvileg "csak" 5 millió €-t tehet majd zsebre szezononként, ráadásul utána igénybe tudjuk venni az új olasz adókedvezményt, mivel Olaszországon kívülről érkező, külföldi munkavállalóról van szó. Magyarán: Alvaro bruttó fizetése kb. fele akkora terhet róna a klubra, mint bosnyák "riválisáé". Gazdaságilag is jobban megéri a spanyolt szerződtetni. Én kimondottan örülök az érkezésének, annak ellenére, hogy Suárez volt az első számú "kívánságom". Úgy érzem, hogy ismét be fog válni a spanyol.

senky 2020.09.22. 18:52:18

@m.martin91: ,,....de hogy ő legyen a befejező ember kilencesként egy európai topcsapatban....'' Higany hiaba volt ,mert semmit nem ert !
@Leram7: ,,Egy top csapat csatára 20-25 gólt kell termeljen per év.''Higany ...? ? ? Az elmult szezonban a 7 talalata messze tavol volt az altalad elvart 20 -tol is !
@babo0410: Szerintem is .

pott70 2020.09.22. 19:58:45

@Drotkoszoru: Ez nem is hsz volt,hanem egy komoly cikk.Élvezettel olvastam.

spaolo1981 2020.09.22. 20:22:00

Az eddigi jelöltek közül ő a legjobb választás. Már akkor is bírtam, mikor legutóbb itt volt nálunk. Ismeri a Serie A-t, és a korát tekintve sokkal jobban járunk vele, mint Dzeko/Cavani/Suárez trióból valakivel.
Egyetlen negatívum, hogy a 3-0-ás ATMA elleni meccsen ritka sportszerűtlen volt, sokat színészkedett és ha jól emlékszem Chiellininek is odarúgott egyszer elég sunyi módon.

Hiribi27 2020.09.22. 23:03:27

Hivatalos: Morata is back. Welcome home Alvaro!

babo0410 2020.09.23. 03:26:24

@Drotkoszoru: Egyrészt legyen úgy, másrészt kiváló írás, egyet tudok érteni. Nem lehet belekötni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása