A Sampdoria elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA zsinórban kilenc bajnoki címet nyerő Juventus Andrea Pirlo személyében új edzővel, s némileg átalakult kerettel vág neki az olasz bajnokság 2020-21-es szezonjának.

A koronavírus járvány miatt a bajnoki rajt majdnem egy hónappal későbbre került, s mivel az átigazolási időszak is csupán október elején zárul, a keret sem tekinthető véglegesnek.

A zebramezesek tavalyi keretéből távozott Blaise Matuidi és Gonzalo Higuaín, akik egyaránt az Inter Miami kötelékében folytatják pályafutásokat, míg Miralem Pjanić az FC Barcelonához igazolt.

Az újonnan érkező játékosok: Arthur Melo, Dejan Kuluševski, Weston McKennie és Luca Pellegrini, a keretbe nem jelölt ifjú olasz védő kivételével, akár már az első tétmérkőzésen bemutatkozhatnak új csapatukban.

Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt hiányzik majd Matthijs de Ligt, Alex Sandro, Paulo Dybala, valamint Federico Bernardeschi.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, Chiellini, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Rugani, Demiral, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Rabiot, Bentancur, Portanova, Nicolussi Caviglia, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Douglas Costa, Vrioni

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3116206690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patricco 2020.09.20. 18:15:56

Remélem kezdeni fog Douglas és nem Ronaldoval párba kell nézni ezt a darabos hombar Kulusevskit...

KokoSRB 2020.09.20. 18:22:19

@Patricco: Látom, te is pozitívan várod a meccset! :)

Lanzafame 2020.09.20. 18:27:15

@Patricco: mérget vehetsz rá, hogy kezd Kulu, és talán még ne írjuk le az első meccse előtt...

Zombijuve 2020.09.20. 18:34:48

Nem lesz rossz a svéd,majd meglátjátok.

Leram7 2020.09.20. 18:50:30

Az a kérdés, mi lesz a felállás.

Én szerintem Kulusevski rögtön az első meccsén gólt fog lőni.

rockitbaby 2020.09.20. 18:57:27

@Patricco: Cserébe a mindig eggyel több cselbe lesérülő Costa biztos kibír vagy fél órát. Lehet fogadni, ki fog hamarabb lesérülni, Costa vagy DS.

Patricco 2020.09.20. 19:03:12

@rockitbaby: értem tehát akkor ne is játszon nehogy leseruljon, végülis logikus ebben a helyzetben hogy nem a kezdő csapatba lesz mert kell valaki a padra úgyis! A szezont meg nyomjuk le Kuluval meg Roncaval mert ők úgyse sérülnek le ezért ők valók a kezdőbe! Dybala váltja majd néha kulut, Ronci az meg Ronci

senky 2020.09.20. 19:22:03

A lehetseges felallitas 1-3-5-2 : _-Szczęsny, _- Bonucci, Demiral, Chiellini, _- Cuadrado, Arthur, McKennie, Rabiot, Bentancur, _- Kuluševski ,Ronaldo,

Mitya10 2020.09.20. 19:24:30

@senky: Yo yo Benta a balon mig DS a padon yo yo. Ez mennyire hiteles kezdő? :D

Dybalanation 2020.09.20. 19:30:13

@rockitbaby: erre szerintem egy konkrét fogadóirodát kéne nyitni :D

Biztos nyereséges lenne, amíg ezek a rehabosok itt vannak a kebabossal az élen..

pott70 2020.09.20. 19:31:54

Hú,ennek már nagyon ideje van.Kegyetlenül várom már a kezdést!
Hajrá Juve!

2020.09.20. 19:41:24

Juventus starting XI: 3-5-2

Szczesny;
Danilo, Bonucci, Chiellini;
Cuadrado, Ramsey, McKennie, Rabiot, Frabotta;
Kulusevski, Ronaldo.

Frabotta! Biztosra megyünk, nehogy megsérüljön DS. :)

Rikster 2020.09.20. 19:45:07

@Pjanista: Na ez egy olyan kezdő, ami miatt 110%, hogy nézem a meccset. Frabotta kezdőtagsága nagyon kellemes meglepetés.

m.martin91 2020.09.20. 19:46:23

@Pjanista: Az igen! Ezért aztán megéri kölcsönadni Pellegrinit. Játsszon inkább Frabotta! Fasza. A taktikai analfabéta Danilo meg középen. Mondjuk a magassága megvan hozzá. Chiellini reméljük végigbírja.
Inkább 3-4-1-2-nek tűnik Ramsey-vel a támadók mögött, de majd meglátjuk.

RuidaRobert 2020.09.20. 19:51:30

@Pjanista: miaaaaa.... :D

Már most kényszer primavera megoldások kellenek?!

Hozzáteszem, azon kevesek egyike vagyok akinek mincs baja De Sciglio-val, de megint kevesen lesznek a szélen, legnagyobb hülyeség elengedni Pellegrinit. Pláne hogy a beszámolók alapján ő maradni akart.

Vergilius1897 2020.09.20. 19:56:07

A Juventus honlapja szerint 5-4-1 a felállás

Leram7 2020.09.20. 19:57:11

Nem ez a kezdő:

3-5-2
Danilo, Bonu, Chiellini - Cuad, Rabiot, Arthur, Ramsey, Sciglo - Kulu, CR

?

juve28adam 2020.09.20. 19:59:21

@Pjanista: Vagy lehet épp azért kezd mert megsérült DS a bemelegítés alatt, annyira tipikus lenne :D

Patricco 2020.09.20. 19:59:40

@Leram7: nagyon nem.....amit fentebb irtak sajnos! AGYFASZ

Hiribi27 2020.09.20. 20:01:33

Szuper egy kezdő. :) Kezdő edző, primavera játékos, dilettáns vezetőség. Szép szezon lesz ez. :)

GodPiero 2020.09.20. 20:05:42

Csodálatos a meccsre nevezett keretünk....
Kik ezek az arcok?

2020.09.20. 20:08:08

@juve28adam: Legyünk pozitívak. Biztos bejelentkezett érte a Barca, ezért óvjuk a széltől is. Elvégre Semedot most adták el, kell egy minőségi pótlás. :D

GGábr81 2020.09.20. 20:13:56

Uhhh bakkk... Mi ez a felállás? Bekur se fér be? Danilo belső védőben, miközben a török már elérhető. Rugó ennyire nem focista, hogy még a brazil is előbb oda kerül? Akkor el kell küldeni, úgy is túl sok az olasz.

Gabueroo 2020.09.20. 20:17:14

Mar nem azer de mar a keccskeret se volt biztato de ez a kezdo...
Remelem mckennie jol keni majd

2020.09.20. 20:21:04

Legalább Khebaba nevezve sincs. Így biztos nem fog pályára lépni. :D Az a pár számomra idegen név, azok kik? Ifiből tették be, mert különben nem lenne ki a csapat? :)

Wizzurah 2020.09.20. 20:31:53

Huh, meccsnapon (sem) szabad surun felnezni ide, mennyi hiszti csipogo pro licenszes jar ide azta mindenit

Gigitino 2020.09.20. 20:34:03

@Leram7: Jesszusom, ezt a kezdőt látva kijelenthetjük , bajnok a sinter. Bár még a hiányzók és a 40 éves Dzeko lendíthet a minőségen.

Kapu rendben, Danilo eladhatatlan kutyaszar, Bonucci remélem régi fényében tündököl kedvenc felállásában, Chiello vénségére még mindig azzal a szereppel lesz megáldva, hogy a másik két barom hibáit kijavítsa hátul, Cuad oké, Ramsey végre belesz építve és felveszi a ritmust? Mckennietől sok jót nem várok még a hasonló kvalitásokkal bíró olasz játékosoknak is nehéz megszokni a top csapatot úgy hogy ligán belül vált klubot, Rabiot végre megszerette Torinót és eldöntötte , hogy dolgozik is a pénzéért? Remélem! Frabotta valami kávé márka? Kulu Ronaldo elől oké de Kulu se sokszor játszott csatárt életében.

venember83 2020.09.20. 20:37:34

@Wizzurah: mindenkinek a szerencséjére rendkívül széles az interneten a felületek tárháza Juve-szurkolók számára.

RuidaRobert 2020.09.20. 20:38:32

Hát nem tudom, én most ahogy neztem a video bejátszást Pirlóról, újra elkezdtem érezni azt a kötődést amit évek óta. Tőlem aztán DS lehet a CSK is, lelkes lettem :D

Gigitino 2020.09.20. 20:38:48

@Wizzurah: Ha ennyire nem tetszik amit itt tapasztalsz ( fáj a realitás és annak kimondása) , nyiss egy új blogot, vagy tiltasd ki magad :D ( vicc ) bár tényleg furcsa hogy a Juve romlásával a blog nívóján is csorba esett ezekkel a veszekedésekkel eltűnésekkel :D És még hol az idény vége . Decemberben ha az 5-ik 6-ik hely körül leszünk lehet már csak senky fogja irogatni hány kiló épp a kedvenc játékosa.

Wizzurah 2020.09.20. 20:39:03

@Juvegaspy: En is csak mosolygok rajta, kemeny hogy kajak minden szar es semminek nem lehet orulni, bizakodni. Szerintem amugy nem is juve drukker a fele csak trollkodni jarnak fel. Nekem nagyon tetszik a kezdo, remelem Arthur kap majd lehetoseget, alig varom a kezdest es a heti meccseket hogy fejlodik Pirloval a csapat hetrol hetre vagy mi lesz. Nagyon szurkolok Mckenninek meg kulunak, Rabiot meg a kis kedvencem miota idejott.

aaatommy 2020.09.20. 20:39:13

@Gigitino: atya úr isten! :) :) legalább egy félidőt nézzél már meg mielőtt kijelented, hogy bajnok az inter:):)jo lehet ilyen pozitívan leulni meccset nézni

Gigitino 2020.09.20. 20:41:54

@aaatommy: jólvan megvárom a félidőt, de itt szerintem ma nem nyerünk.

Gabueroo 2020.09.20. 20:41:54

Jolesz ez nyerunk!
(Azert inkabb nem raktam meg a meccset xD)

Juvegaspy 2020.09.20. 20:43:48

@Wizzurah: juj ne irj ilyeneket h trollok mert mi vagyunk a rózsaszín felhős hülyék.
Na de ne ezekkel foglalkozzunk
FORZA JUVE

Wizzurah 2020.09.20. 20:46:47

@Gigitino: Egy szoval nem irtam le hogy mi tetszik vagy mi nem. Hogy kinek mi a realitas az szubjektiv. Nincsenek olyasfajta ambicioim amit kavasoltal. En itt leszek ha kiesunk is, mert nem azert szeretem a juventust meg csak akkor, ha nyer ;)
Szoval nem tetszik kerdese az egesz a jo szonak a furcsallomot hasznalnam, hogy juve drukker vagyok, de igazabol minden jatekost, edzot, klubelnokot, felallast, taktikat fikazok. De hagyjuk, kezdodik, jo szurkolast

The king of alibis 2020.09.20. 20:47:47

Frabotta? Akkor miért kell Pellegrinit elengedni, ha nincs normális helyettese Alex Sanyinak?

venember83 2020.09.20. 20:49:52

Chiello CSK, végre! Hajrá!

DegerFaCan 2020.09.20. 20:50:22

@The king of alibis: mivan ha frabotta jobb mint pellegrini? Mellette saját nevelés tehát plusz BL hely. Végre, azt mondom

Tony. 2020.09.20. 20:52:06

Ennyi középszer 10 éve nem volt a csapatban.

BellaDona 2020.09.20. 20:59:27

Danilo berúghatta volna.

Gabueroo 2020.09.20. 21:01:11

Cuadradot es mckenniet nem nehez osszeteveszteni egri meg is tette :D

2020.09.20. 21:02:02

Tessék! Kulu! :D

Camoranesi90 2020.09.20. 21:02:10

Kifejezetten méltatlannak tartom azokat a kritikákat, amik egy perc játék nélkül érkeznek. Főleg szezon előtt, főleg hogy nagyjából képben van mindenki, hogy miért nem érkeztek más nevek. Adjunk esélyt, sok a fiatal, innovatív és helyi legenda az edző.

Mitya10 2020.09.20. 21:02:16

Ez eddig 1 teljesen màs Juve. Elkèpesztően szèp gòl volt !!

aaatommy 2020.09.20. 21:02:52

Ott van! Gyönyörű volt! Jó lesz ez a csapat nagyon

juve28adam 2020.09.20. 21:03:16

Tudtam hogy gólt lő, de milyen szépet

Attilio79 2020.09.20. 21:03:33

Lesz hova fejlődni, de eddig ez nem rossz...

Camoranesi90 2020.09.20. 21:03:35

Rabiot lágy passzai zseniálisak, eddig mindegyik embert talált. Remélem bele ő a karmester szerepkörbe. Kulsevski gólja pedig kifejezetten szép volt.

DegerFaCan 2020.09.20. 21:04:46

@The king of alibis: padra inkább egy ifista mint egy öreg vagy igazolt valaki. Ezt szerettem volna rég latni. Valaki feljojjon a béből

The king of alibis 2020.09.20. 21:05:53

Kulu nem egy Bernardeschi 2.0 lesz, ez már most látszik

FeriGjuve 2020.09.20. 21:07:00

Megint ez a szopós egri!

Camoranesi90 2020.09.20. 21:07:11

Iszonyat látványos mit szeretne pirlo. Ramsey azonnali letamadas labdaveaztws után. Gyors rövid passzok főleg a földön. Lehet h nem nevek vannak a pályán, de eddig ez igeretesebb mint a tavalyi tili toli.

pedronegroo 2020.09.20. 21:07:56

@The king of alibis: Mindenki ebben bízik, de egyébként Berna-t túlszárnyalnia nem lesz nehéz! :)

Type-R 2020.09.20. 21:09:05

@Gigitino: A blog nivóján nem esett csorba, ugyanaz a minőségi munka folyik, mint eddig. Ez ugyan eddig szubjektív, de objektíven a látogatottsági adatok is ezt támasztják alá.

E Mazzari 2020.09.20. 21:10:07

Tud valaki stream-t megosztani? Köszönöm

Gabueroo 2020.09.20. 21:10:47

Nagyon jo kis gyors passzok mckennietol es rabiotol

Attilio79 2020.09.20. 21:10:55

@Camoranesi90: Valahogy gyorsabb a játék, kevesebb az egyedüli megoldás, gyorsabb az oldalfordítás, próbálják egyből megszerezni a labdát stb.
Hátrább viszont több a hibaszázalék...
Nekem ez eddig tetszik 20 perc alatt, jobb látni, mint a tavalyi végét.

steven.h 2020.09.20. 21:11:22

Egyáltalán nem rossz ez, és Frabotta sem lóg ki egyelőre. Mckennie pedig nagyon sok labdát les le, Bentancurnak fel kell kötni a gatyát.

Camoranesi90 2020.09.20. 21:13:28

@Attilio79: @steven.h: abszolút pozitívak a jelek. Ez a gyors kontra is ezt mutatta. Ronaldo két jó lövés, ilyenre sem nagyon emlékszem. Jönni fog a gól is.

Attilio79 2020.09.20. 21:15:27

@Camoranesi90: Igen, a tavalyi büdi, öregszagú játék, most fiatalos és élvezhető.
Hátrébb viszont bizonytalanabbak vagyunk.

DegerFaCan 2020.09.20. 21:22:18

Remélem beválik az ocskos.21 éves és nagyon rímel a neve Gianluca Zambrottara :D (am kis jóképű digó pluszban)

Mitya10 2020.09.20. 21:25:14

Ramsey 1x nem jàtszott ìgy mint most. Ronesz èv eleji forma màr tènyleg 1 vèdjegye xD McKennie ùgy hiànyzott ide mint 1 falat kenyèr. Dybalat viszont nem tudom hova tenni jelenleg max Kulu helyère dehàt a Svèd beindul... :/ Am vicc de Danilo is egèsz jò :) Van arca a csapatnak làtni mit akar Pirlo ez a legjobb.

Jamal Jamal 2020.09.20. 21:34:35

@Patricco: da-ra-bos hom-bar????? Szép volt szurker!!!! Ülj le ...de inkább menj ki

Gabueroo 2020.09.20. 21:35:25

Kulu rabiot mckennie danilo nagyon jok.

Wizzurah 2020.09.20. 21:38:40

De jo nezni ezt a sok kozepszert. Latni vegre az akarast, a kuzdeni akarast, szep jatek, elvezik a jatekot. De reg lattam ilyet....

Patricco 2020.09.20. 21:39:54

@Jamal Jamal: berúgta.....azon kívül mit csinált?

Leram7 2020.09.20. 21:39:56

Mondtam, hogy Kulusevski gólt fog lőni.

Ami nagyon tetszik Sarrihoz képest: Rengeteg a mozgás, nem álló foci van. Nagyon jól cserélnek helyet és rendeződnek át a játékosok.

Ramsey nagyon szépen játszik, Cuad-nak ez a legjobb pozíció, McKennie a fiatalkori Essienre emlékeztet, nagyon hasznosan játszik.

Ha itt lenne Dybala és mondjuk Danilo helyén Demiral lenne...talán mégjobb lenne.
Így hogy sok mozgás van, lehet nem is egy erőcsatár kéne, hanem Suarez. De ezt bízzuk Pirlora.

James Zabiela 2020.09.20. 21:41:40

Kifejezetten jó, és szórakoztató meccs!

GGábr81 2020.09.20. 21:42:12

Ezt a 3 védős rendszer átmegy 4 védősbe dolgot amúgy Maxi alkalmazta csak ott még a tanár úr volt Daniló helyén. Akkor még játszott abban a rendszerben Pirló is, ha jól rémlik?

Jamal Jamal 2020.09.20. 21:42:15

@Patricco: háááát??? Sok mindent ÉS többet mint reméltél.

@everyone: nem vicces hogy két Cuadrado rohangál a pályán? :D

JeetTrader 2020.09.20. 21:42:33

Wow! Jó lesz ez! Néha kicsit lassucskanak tűnik de egyszer csak felpörögnek és pár passzból tok veszelyes szitut alakítanak ki.
Majdnem 70% labdabirtoklas...

Érdekes a stílus. Jellemzően legalább 2 passz választás van. Több a hosszú indítás is. Az oldalvaltas ha gyorsabb lesz meg veszélyesebb lesz a csapat. Tetszetős ez!
Frabotta nevet asszem hamar megtanuljuk.

RuidaRobert 2020.09.20. 21:42:49

@Leram7: Kean nagyon agresszivan támadta a kaput, sztem kockaztathatnank.

pedronegroo 2020.09.20. 21:43:03

A széleken gyengék vagyunk a többi rendben, meg talán állhatnának kicsit közelebb egymáshoz a játékosok akkor a passzjáték még jobb volna.

Rikster 2020.09.20. 21:43:37

Teljesen rendben volt ez a félidő, rosszabbra számítottam. Több jó teljesítmény is van, csak így tovább! :)

Jamal Jamal 2020.09.20. 21:46:06

Ez a McKeni gyerek nagyon megkeni. Vidal óta nem láthattunk olyan becsúszást mint amit nyomott.

Attilio79 2020.09.20. 21:48:59

Ha a Samp átáll 2 csatárra, az azért még érdekes lehet a második félidőben...

The king of alibis 2020.09.20. 21:58:50

Unom ezt az önző és 10 helyzetből 1 gólt szerző Romaldot

steven.h 2020.09.20. 22:00:27

@GGábr81: nem, abban már nem játszott. Pirlo csak az első évben volt itt, mármint első Allegri év, ezt pedig először a 2.-ban, de leginkább a 3.-ban alkalmazta Alves-sel Cuadrado mostani posztjàn.

Ramsey a végén még új igazolás lesz. Ma lubickol egyelőre

venember83 2020.09.20. 22:08:45

Érdekes, hogy mindenki mutat valamit. McKennie labdákat szerez, Ramsey jól passzol, Kulu gólt szerzett. Meglepő. Mintha akarna valamit ez a csapat.

E Mazzari 2020.09.20. 22:11:57

Nincs elveszett labda... és ez nagyon szimpatikus! Ramsey ha így folytatja rengeteg gólpasszt fog kiosztani.

2020.09.20. 22:12:17

Na, jön Desíjjó...

Camoranesi90 2020.09.20. 22:12:52

@venember83: nagyjából ez a 3 személy eddig aki picit a többiek fölött teljesít, de csapatként vagyunk egységesek. Frabotta nekem kellemes meglepetés volt, ha jönne tőle mevvsenkent 3 érdemi beadás, simán jatazatnam Sándor alternatívájaként.

Trieszt120506 2020.09.20. 22:13:07

mondjuk a sebesség nagyon hiányzik Kuluból és Cr-ből.. És ezen Dybala és Dzeko sem fog javítani

The king of alibis 2020.09.20. 22:13:21

@E Mazzari: aha
Csak ne legyen sérült a szezon nagy részében

Trieszt120506 2020.09.20. 22:14:27

az amcsi gyerek olyan Lemina szint, de ne legyen igazam

The king of alibis 2020.09.20. 22:14:40

Vidal óta nem volt olyan játékosunk, mint McKennie
Kellett ide, mint egy falat kenyér

Camoranesi90 2020.09.20. 22:15:34

Meckenniebol pedig nagyon hamar közönségkedvenc lesz. Olyan energiát sugároz, amilyet utoljára a 2011 és vidal hozott.

MeGmOnDtaM 2020.09.20. 22:17:50

Számomra a meccs egyik legszebb pillanata az volt, amikor egy szögletnél Cuadrado viccből/heccből vállal meglökte Quadradot mire Ő kicsit megpaskolta az arcát és mindketten jót nevettek rajta :)

steven.h 2020.09.20. 22:19:47

@Camoranesi90: igen, nem is értem Egri mit magyaráz, a becsúszásaiban nincs semmi, a becsúszás a foci része, az más kérdés hogy nagyjából Juve középpályástól 6-7 éve láttunk ilyet.

Gigitino 2020.09.20. 22:23:09

Az lett amit mondtam.Mckennie katasztrófa, agyatlan, egyelőre viszi a lendület de ennyi nem tudom ez meddig tart ki. Kulu zseniális, örülök hogy nálunk van, és egyre jobb lesz. Pirlo féle meglepetésfaktor gyakorlatilag 45 percig tartott , Ranieri utána ezzel a fos Sampal visszajött a meccsbe , ahogy felfogta mit kell tenni ellenünk. A vezetés ellenére nincs meg bennem a hurrá hangulat mert szerintem a szurkolói mámor ( ha nyer a csapat és a szurkolói depresszió ( ha veszít ) teljesen értelmetlen , ezzel szemben egy átfogóbb értékelés többet jelent. Ez alapján szerintem nem vagyunk jók de remélem november környékére meglesz az a gerinc és az a masszív összeszokott játék ami az eredményességhez kell.

Gigitino 2020.09.20. 22:24:33

ja Ronaldo szokásos év eleji szarakodása meg bicskanyitogató. Ennyi idősen lehetne annyi agya hogy a csapat alá dolgozik .

aaatommy 2020.09.20. 22:26:09

@Gigitino: engedd el! Nem értesz hozzá!

The king of alibis 2020.09.20. 22:27:46

Costa, mint nagy fegyver?
Lol

juve28adam 2020.09.20. 22:29:14

Mit fogott a lengyel.

MeGmOnDtaM 2020.09.20. 22:30:38

Bonucci arca majdnem öngólt ért :D :D

Dani1342 2020.09.20. 22:31:40

Tudom hülye vagyok mert ronaldo x gólt lő szezononkent. De a fa..om ki van amilyen önző. Valaki keresztbe fut azt hiszi miatta meg ami labda van el kell lőni a fenébe. Hihetetlen hogy elrontja a meccs képet..

Gabueroo 2020.09.20. 22:34:10

Ronaldo faszom onzo...
Erre golt lo

2020.09.20. 22:34:13

Na, akkor CR7 is meglövi a magáét. :) Szép bemutatkozás Pirlótól.

The king of alibis 2020.09.20. 22:34:55

Be kell vallanom, hogy régen éreztem azt, mint most. Még Conte idejében
Már most várom a következő meccset

juve28adam 2020.09.20. 22:34:59

Na csak meglőtte a gólját..

Dani1342 2020.09.20. 22:35:43

@Gabueroo: hát amennyi labdát adnak neki egyet mar illett. De nezd meg most is mit hagyott ki. Na mindegy.

juve28adam 2020.09.20. 22:36:14

Amúgy Ramsey adott 3-4 gólpasszot a meccsen eddig.

2020.09.20. 22:36:36

Bakker, CR meglőhette volna a másodikat is. Mekkora gólpassz lehetett volna, ha bemegy.

steven.h 2020.09.20. 22:37:06

Biztos hogy a 8-as az Ramsey? Rá se lehet ismerni, tartson ki egész szezonra ez!

Camoranesi90 2020.09.20. 22:38:37

@juve28adam: egyetértek, kiegeszitve azzal hogy ez a gyors támadasra és azonnali labdaszerzesre épülő játék szeirnem bernabol is kihozza ami rejtve van, Sándor, dybcsi meg látványosan fogják tudni hozni magukat. Egy jó csatár mindenképp kell még, de erre a felfogása moise kean nálam nem lenne rossz "vétel"

Dante01 2020.09.20. 22:39:47

@steven.h: Ezt szerettem volna én is kérdezni ki ez a srác??? Ha így folytatja van egy új igazolásunk.

E Mazzari 2020.09.20. 22:40:01

Nem nagy nevekkel nyertünk legutóbb BL-t, hanem olyanokkal, akik nagyon akarták. Forza JUVE!!!!

DegerFaCan 2020.09.20. 22:40:26

@The king of alibis: the same :) tetszett az olasz fiatal gyerek Zambrotta is MC de a meccs embere Remzi... Ez a pali mit ment ma, hát öröm volt nézni. Bonu átadásait bármeddig elnézem de ez csak mert én is védő voltam és én is szerettem a hosszukat :) Kulutól többet várok :)

steven.h 2020.09.20. 22:40:39

@Gigitino: azért Mckennie-t agyatlannak mondani egyrészről 1 meccs alapján, másrészről egy olyan meccsen ahol a jobbak közt volt, egyértelműen az egyik legjobb volt ma, egy ilyen játékos úgy hiányzott mint egy falat kenyér. Ha ennyire marad “agyatlan”, akkor igazoltunk egy nagyon jó középpályást...

Bruce57 2020.09.20. 22:40:58

Itt van a Pirloball ;)

HUN_SOLO 2020.09.20. 22:41:26

BigMacc nagyon fasza player lesz és Ramsey is kiváló volt ma. Kulu nagy gól a többi szokásos

Mitya10 2020.09.20. 22:42:03

MVP: Ramsey ès nàlam Pirlo is :)
Nem tudom mit csinàlt ennyi idő alatt velük + 1 edzőmeccsel a hàtuk mögött de emelem kalapom. Nagyszerű idènnyitàs volt :) Inter a bajnok... Fabrotta hozta amit tudott jàr a pacsi neki de azèrt Sanyival mèg durvàbb lesz ez :)

bianconeri83 2020.09.20. 22:42:22

Ma már helyenként láttam a sarriballt. Tudtam, hogy csak idő (és edző) kérdése :)

Jó hír, hogy a fiatalok egyből kezdtek és ráadásul jól is, Ramsey pedig ha bírja kevés sérüléssel, Pirlo kezei között kivirágozhat.

Csak így tovább!

pedronegroo 2020.09.20. 22:42:59

Paratici-nek is jár egy pacsi, Kulu és Kenny első meccsén több mint biztató volt! Matyi és Bernával nem biztos hogy ilyen sima lett volna...

GGábr81 2020.09.20. 22:43:09

@The king of alibis: én azért még Khedirát hiányoltam

E Mazzari 2020.09.20. 22:43:38

Di Livio, Davids, Vidal --- McKENNIE Shalke már keresi azt az embert aki elengedte!! 8-t kaptak nélküle! Nagyon hasznos!!

Attilio79 2020.09.20. 22:45:10

Szép volt, jó meccs volt, a második félidő elején volt egy kis lazulás, de alapjaiban jó kezdés. Ha télig megmaradna ez a lendület jó lenne (ezt sajnos kétlem)...
A cseréket nem annyira értettem.
Kulu, Ramsey, Cuad, McK (első félidő) játéka tetszett.
Hátul kevesek vagyunk, remélem a nagy csapatok ellen nem 3 védőzünk, ha igen, akkor nem Daniloval...

Gabueroo 2020.09.20. 22:50:48

Gyerekek ritkan lehet ilyet mondani de szerintem Danilo ma klasszis volt xD

Patricco 2020.09.20. 22:51:27

Azért én inkább szeretném a kezdőben látni Dybalat mint Kulusevskit és ha még jön Dzeko akkor max 1 hely marad.....

GGábr81 2020.09.20. 22:53:02

Ez még azért Sarri csapata. Idő kell, hogy Pirló hozzá tudjon tenni. Meddig takargattuk Sári bácsit ilyen dumákkal, hogy nehéz azért Allegri után átformálni, nem megy egyik napról a másikra, adjunk neki időt, ez még nem az ő csapata, hanem Allegrié... Akkor mostanra érett be az ő munkája, vagy úgy volt baromság ez ahogy volt? Ezek szerint egy null kilóméteres edző egyik napról a másikra? Hát lehet ilyent? Úgy visszaolvasnék egykét szagértöi nyilatkozatot Sarri éra elejéről.

NagyonJuve 2020.09.20. 22:55:02

@Gigitino: azért agyatlan mert becsúszott? Lehet hogy az ütem érzéke kiválló. 2 szer csúszott be mindkétszer jól döntött.

Attilio79 2020.09.20. 22:56:04

@Gabueroo: Q ellen vagy az első félidőben 1 csatárra?
Danilon sok minden elmehetett volna...
Talán ő az, aki nem illik a képbe, ez 3 meccsen belül kiderülhet (remélem nem lesz igazam)

venember83 2020.09.20. 22:56:45

@GGábr81: akkor lehet, hogy ez még Allegri csapata, nem is Sarrié...

bianconeri83 2020.09.20. 22:58:38

@venember83: de igazából Allegri is Conte csapatából élt :)

NagyonJuve 2020.09.20. 22:59:15

@GGábr81: azért valjuk be tényleg nehezebb volt át állni támadóbb focira allegri után mint sarri után. De az is lehet hogy csak kedira meg matyi hiánya miatt:) ezen még el kell gondolkozni.

Leram7 2020.09.20. 23:05:19

A 2. félidőre Kulu eltűnt, de összeségében így is remek bemutatkozás.

Ramsey egész meccsen zseniális volt, neki fekszik a gyorsabb PL temo. Sarri féle álló passzolgatásaban nem élt. Valamint Ramsey 6-ot szerelt!

McKennie engem a fiatal chelseas Essienre emlékeztet, nagyon nagyot ment. Fáradhatatlan.

Frabotta kellemes meglepetés volt.

CR 10 lövés, hiába mondjátok, hogy önző, lövésből lesz a gól. Bár ma tényleg 1-2 helyzetben passzolhatott volna.

Pirlo, reméljük nyerni fog, mert látszott, hogy jók az elképzelései. Ha Dzeko kell neki, hát kapja meg, bár ide inkább egy Haaland illene. Kíváncsi leszek Dybalát hova fogja berakni.

steven.h 2020.09.20. 23:07:40

@NagyonJuve: Én nem mondanám ezt annyira teljesen támadó focinak, inkább megfontolt, labdát járató domináns csapat volt, és nem mindenáron előrefele ment a játék. Szerintem ez sokkal inkább hasonlított egyrészről kicsit a Conte féle erőfocira, másrészről Allegri első 3 évéből származó nyugodt és hátulról építkező csapatra, sem mint Sarri-ballra.

Az más kérdés hogy Pirlo hozott bele új lendületet és új elképzelést is, ezért is működhet nagyon jól egyelőre ez, mert nem testidegen teljesen mint a Sarri féle elképzelés

Bodnar Daniel 2020.09.20. 23:08:28

Hát ez odabaszott rendesen. Fiatalokkal, új és működő elképzelésekkel és még csak nem is a legerősebb felállásban. Remélem Pirlo végre impressed. Én rohadtul az vagyok.

GGábr81 2020.09.20. 23:10:29

Messi valóban nem férne be, már értem miért küldtük vissza kölcsönbe egy évre.

NagyonJuve 2020.09.20. 23:13:42

@steven.h: persze igen. Kicsit rosszul fogalmaztam. A lényeg az hogy sarrinak nehezebb volt allegri után a saját játékát játszani mint most pirlonak sarri után. Sarri is próbálta a labdatartós passzos játékot játszani. De szerintem sarrinál inkább morális problémák voltak.

Attilio79 2020.09.20. 23:15:41

Nekem nagyon tetszett a labda megtartása, ezzel fölényben lennénk a nagyobb csapatok ellen is, mert, ha nincs nálunk, nem tudnak építkezni, támadni.
A passz gyorsítása és egyben gyors oldalváltás is nagyon jól építette a támadásokat, ezt kell csinálni egy gyengébb ellenfél ellen, aki 182 emberrel beáll védekezni.
Ranieri jól reagált a 3 cserével, mázlink volt 10 percig, hogy nem erőből jöttek a támadásaik.
Nem tudom, hogy nagyobb, gyorsabb csapatok ellen mennyire lesz elég az, hogy a 3 védő és az 5 kp között voltak óriási helyek, ahova egy gyorsabb csapat támadást építhet.
Ha Pirlo nem egy taktikás (sztem nem), mint Sarri, akkor nagy meglepetéseket fog hozni az ellenfeleknek!

Kaniel Outis 2020.09.20. 23:16:35

Nekem tetszett a meccs, voltak szép támadásaink. Ramsey nagyot ment. Frabottatól kicsit féltem, de nem volt vele baj. Fenebb írva volt, hogy saját nevelésű, de sajnos nem, tavaly lett véve a Bolognatól.

kidelpiero 2020.09.21. 01:10:55

Úgy látszik Pirlo meghallgatta Ramseyt és a neki megfelelő poszton játszatja. Ez olyan mintha igazolt volna egy középpályást.
A felállás sem tűnik rossznak, így van a keretben kellő variálási lehetőség. Az újak is jól mutatkoztak be, Chiellini is jól játszott.

Ronaldo is jó volt, viszont nála nehezen tudom eldönteni, hogy a klasszis megoldásai hoznak-e annyi pluszt amennyit az önzősége és kiszolgálása elvisz...

DegerFaCan 2020.09.21. 06:23:02

@Kaniel Outis: benéztem kár. Egy helyet felszabadított volna :D

rockitbaby 2020.09.21. 08:45:33

@kidelpiero: Azért még két dolgot érdemes hozzátenni. Első, Rabiot is fantasztikus volt, ha sikerül a Misternek kihoznia a benne rejlő tudást, szintén ott tartunk, mintha egy új igazolás lenne. Sarri idején is mutatott életjeleket, de ezt most egy sokkal magasabb szintre lehet emelni.

Másik, nekem valahogy annyira abszurdként hatott, hogy az új arcok, akiknek első tétmeccse volt sem tűntek elveszettnek, idegen testnek a csapatban. Kulu, Weston és Frabotta is úgy játszott, mintha évek óta ismernék a többieket. Ez valami hihetetlen újdonság.

venember83 2020.09.21. 08:48:36

@rockitbaby: jó volt a csapat, de a Samp sem nehezítette meg nagyon a Juve életét.

rockitbaby 2020.09.21. 08:56:44

@venember83: Valóban nem, de én éppen ezért sem azt emeltem ki, hogy ki mennyire volt fasza. Csak olyan dolgok ragadtak meg, hogy:
- a csapat gyorsabb volt ,mint tavaly,
- bár még van mit csiszolni, de látszik az, amit Pirlo elképzel, labdatartás, sok passz, labdavesztés után azonnal letámadás és labda visszaszerzésére törekvés,
-az új arcok nem tűntek elveszettnek, idegen testnek a csapatban, mertek nekik passzolni, bevonták őket a játékba stb.,
-és a legfontosabb, újra hajtottak, küzdöttek, a meccs utolsó percéig.

Maxi érában megvolt az 1-0, ráültünk az eredményre és ennyi volt. Sarri idején a 2-0 sem volt életbiztosítás, mert 10 perc és 2-4. De Pirlo valahogy azt a mentalitást hozta vissza, amit Conte az első szezonjában. Nincs elveszett labda, utolsó percekben is hajtanak.

Ezek olyan dolgok, amik régóta hiányoztak és igazából ha csak ennyit elér, és kihozza a fiúkból azt, amit tudnak, hatalmas gond nem lehet.

kidelpiero 2020.09.21. 08:58:32

@rockitbaby: Igen Rabiot-ot (passz hogy kell ilyenkor irni) azert nem emeltem ki, mert o mar tavaly is tobb meccsen nyujtott jo teljesitmenyt, Ramsey pedig teljesen vakon volt.

Az ujakon pedig valoban nem latszott, hogy ujak. Ezt elso korben a jol megvalasztott felallasnak tulajdonitom. Dybala felepulesevel es Dzeko leigazolasaval lesz erdekes, hogyan valtozik majd ez.

pedronegroo 2020.09.21. 09:12:11

@steven.h: Inkább arról van szó hogy nyilván nem 2 hét alatt Pirlo tanította meg focizni a fiúkat hanem ebben még bőven benne van Sarri munkája is. Amúgy meg az igaz hogy inkább Conte-csapatra hasonlít ez csak jóval támadóbb felfogású, de nem véletlen a hasonlóság mivel Pirlo többször megemlítette már hogy Conte milyen nagy hatással volt rá.

alexGicamo 2020.09.21. 10:13:36

Hurrá ! Végre megvolt az első meccs ! El sem tudjátok képzelni, mennyire vártam ! Bár ezzel nyilván nem voltam egyedül ...
A keretet tekintve meglepett az a néhány ismeretlen név , de gondoltam, ki kellett tölteni a sérültjeink miatti lyukakat .
A fiatalok meglepően jól tolták ( Kulu , Frabotta és a jenki gyerek ) .
Szerintem is Ramsey volt a meccs embere , remekül kiszolgálta CR -t , igazán hasznosan és hatékonyan játszott !
Jó volt Chiello -t újra a helyén látni !
A lengyelünk is derekasan védett .
Jó kezdés volt ! Csak így tovább !
FORZA JUVE PER SEMPRE ! ! !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása