Alex Sandro sérülést szenvedett

alex_sandro_csikosban_3.jpgNéhány nappal a bajnoki rajt előtt sajnos rossz hírek is érkeztek Torinóból, mert a zebramezesek szélső védője, Alex Sandro a mai edzésmunka során sérülést szenvedett, így vasárnap minden bizonnyal kihagyja a Sampdoria elleni hazai mérkőzést.

A Juventus a Sampdoria csapatát fogadja a Serie A 2020-21-es szezonjának rajtján, de borítékolhatóan Alex Sandro nélkül kell majd begyűjtenie a három pontot, hiszen a brazil játékosnak ma idő előtt be kellett fejeznie az edzést.

A Tuttomercatoweb úgy tudja, hogy Alex Sandro izomsérülést szenvedett a jobb combjában, s holnap orvosi vizsgálatok során mérik majd fel a sérülés komolyságát.

Alex Sandro kiesésével alighanem az AS Romától már tavaly nyáron leigazolt, azonban az előző szezont kölcsönben a Cagliari kötelékében töltő 21 esztendős Luca Pellegrini kap majd lehetőséget a bal oldalon.

A Juventus az orvosi vizsgálatokat követően hivatalos bejelentésben ad majd tájékoztatást arról, mennyi időt vesz majd igénybe a brazil védő felépülése.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5416206368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.09.18. 20:10:18

A Sky már 3 meccs kihagyásnál tart.

2020.09.18. 20:22:07

Vicc, hogy még el sem kezdődik a szezon, de már sorra dőlnek ki a játékosok...

Dybali 2020.09.18. 20:32:54

Sajnos megtörtént, de legalább Pellegrini bizonyíthat.

Csak Csucsu 2020.09.18. 20:41:09

Nem csípem Bernat de ha van esze Pellegrinit kitudná szorítani itt... Az utolsó jó mecccse az Atletico ellen volt amikor a meccs nagy részén ott játszott..

MdewC 2020.09.18. 21:08:28

Nem hiányzott, de remélem megoldjuk.

Szalnoki81 2020.09.19. 10:53:16

Ez az üveglábu is a nyakunkon marad.
Egyre jobb ez a mercato

Wizzurah 2020.09.19. 10:58:28

Csak a szokasos. En valahol orulok is neki, nem epithetunk ilyen semmit ero jatekosra, nagyon remelem Pellegrini iden berobban, nagyon nagy eselye van, elete dobasa az idei ev, remelem tisztaba van vele es el el vele nem ugy mint a netto minusz rugani

2020.09.19. 12:54:00

@Wizzurah: Igen, legalább hamar kiderül, hogy mit tud Pellegrini. Eddig is úgy gondoltam, hogy a szezon végére ki fogja szorítani Sandrot, amilyen lejtmenetben van évek óta a brazil. Hátha jól tud élni a lehetőséggel és ez már hamarabb bekövetkezik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása