HIVATALOS: A Juventus szerződést bontott Higuaínnal

higuain_gonzalo_csikosban.jpgAz elmúlt napok során Higuaín elhagyta Torinót, s az Egyesült Államokba távozott, így csupán idő kérdése volt, hogy az argentin támadó végleg elköszönjön a Juventustól. 

Higuaín a következő szezont az Inter Miami csapatánál kezdi, amely a közelmúltban szerződtette a torinóiak középpályását, Blaise Matuidit is. 

Ma este a Juventus végül sajtóközleményben jelentette be, hogy a várható forgatókönyv szerint, Higuaín és a klub közös megegyezéssel felbontotta a játékos szerződését.

"A Juventus Football Club bejelenti, hogy közös megegyezéssel felbontotta Gonzalo Gerardo Higuaín szerződését. A lépés a 2019/20-as pénzügyi évben 18.3 millió eurós negatív hatással bír a játékos maradványértékének csökkenése által." - szól a Juventus közleménye. A szerződésbontás után Higuaín szabadon igazolhat új csapatához, s a hivatalos bejelentés aligha várat sokáig magára.

A Juventus 2016 nyarán a 90 millió eurós kivásárlási opció érvényesítése révén igazolta le Higuaínt a Napoli csapatától, azonban soha sem sikerült igazán kirobbanó formát mutatnia. Később kölcsönjátékosként az AC Milan és a Chelsea csapatainál is szerepelt, s a Juventus élére nyáron kinevezett Andrea Pirlo most egyértelművé tette, nem számol az argentin játékossal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4516204948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2020.09.17. 20:27:54

Fasza jon helyette a 35 eves dzeko ugyanugy 7 millas fizuval...

Vannak bajok a vezetosegben.

Lanzafame 2020.09.17. 20:34:30

Senky bátyám! Hogy érzed magad?

venember83 2020.09.17. 20:44:47

@Gabueroo: több cikk szerint kifejezetten Pirlo kérésére érkezik a bosnyák. Ha ez igaz, akkor a vezetőség csak azt tette, amit az edző kért.

pedronegroo 2020.09.17. 20:53:42

Én is azt hittem azért távozik Pipita hogy csökkentsük a kiadásokat de mivel pénzt nem kaptunk érte sőt 4 milla bánatpénzt is kapott meg a könyvelésben 18 milla bukó és erre jön még rá hogy egy 34 éves Dzeko-ért kicsengetünk fizuval együtt vagy 30 millát. Ez aztán a spórolás!

@venember83: Ha ezt a bagós kérte volna már mindenki elküldte volna a h..... na jó Ő pont nem kért volna egy cölöpöt!

NagyonJuve 2020.09.17. 20:59:14

Ha pirló kérésére jött dzeko meg ment el higu akkor nálam pirlo nagy minusszal kezd.

venember83 2020.09.17. 20:59:28

@pedronegroo: ha csak ez lett volna a bagós hibája, senki nem mondott volna semmit. Szerintem nem meglepő, hogy egy olasz futballikon, akár Inter szurkolók által is nagy becsben tartott futballista, aki hozzájárult pár éve a Juve felemeléséhez, más elbírásálásban részesül.

pedronegroo 2020.09.17. 21:10:22

@venember83: ??? A hülyeség az hülyeség mindegy ki mondja. Dzeko amúgy természetesen nem kutyaütő de azért minden áron ragaszkodni hozzá... Pirlo modern fociról beszél de most hirtelen nem ugrik be egyik top klub se amelyik 34 éves cölöppel próbálja bevenni európát... én csak nem értem de cáfoljon rám.

venember83 2020.09.17. 21:13:05

@pedronegroo: Sarrit eleve mindenki utálta érkezésekor, onnan kezdve már nehéz volt megfordítani a helyzetet. Allegrinek pl. ugyanez sikerült. Pirlo viszont már eleve pozitív megítéléssel kezd. Hamarabb kritizálta mindenki Sarrit, mint Pirlót.

pedronegroo 2020.09.17. 21:18:53

@venember83: Nem elég korán kezdeni a kritizálást! :) Nálam -2 ponttal indul Pirlo, Dzeko miatt meg a szenátorok miatt mert Ők az indokoltnál tuti többet fognak játszani a fiatalabbak kárára. Bár nálam ez még mindig a pozitív elbírálás kategória. :)

venember83 2020.09.17. 21:19:58

@pedronegroo: "mert Ők az indokoltnál tuti többet fognak játszani a fiatalabbak kárára." - még pár tipp a jövőre nézve? :)

Il Principino 2020.09.17. 21:21:46

Elképzelem Pirlo arcát amikor közlik vele,hogy Dzeko,Kean,Giroud,Pjaca,Higuaín közül választhat kezdő támadót a szűkös anyagi keret miatt :)
Jó akkor legyen Edin!
Egy közel 100! éves támadótrióval megyünk a címekért :D
Na erre kiv.leszek mi lesz majd..

MdewC 2020.09.17. 21:28:22

@pedronegroo: Dzeko valszeg nincs úgy leépülve mint Higu. Innentől más alternatíva nem volt aki illik a gépezetbe és belefér a költségvetésbe.

Lehet ez miatt Pirlot bírálni, csak nincs értelme.

pedronegroo 2020.09.17. 21:36:13

@venember83: Minden "poénom" nem akarom előre lelőni! :) Na jó megsúgom a játék fos lesz de nem fog feltűnni mert mindenki hajtani fog meg hát Pirlo jól fésült és jól öltözött.

@MdewC: Ok, lehet Te többet tudsz a bosnyákról én totál azt hittem hogy már rég nyugdíjba vonult. Majd kérek egy listát mi miatt lehet Pirlot bírálni nehogy túlfeszítsem a húrt...

kidelpiero 2020.09.17. 21:37:27

@MdewC: Pirlot emiatt nem lehet szerintem. A 2 eve elkovetett hibak kijavitasa zajlik kenyszermegoldasokkal. Tobbek kozott maga Pirlo is az. Ettol meg vegigverhetik egesz Europat a sracok.

Hajra!

Juvegaspy 2020.09.17. 21:49:48

Azert Higu a végére nagyon gaz volt. Dzeko jobb lesz. Mar megint mindenki okosabb mint a vezetőség... A hagyjuk...

pedronegroo 2020.09.17. 21:58:51

@Juvegaspy: Azért azt a 70 millió mínuszt csak a vezetőség hozta össze okosan... covidot hagyjuk nélküle is bukóban voltunk és az okos vezetőség hoz mostanában évente új edzőt meg cserél danilokra cancelot meg enged el mindenkit ingyé vagy szarért és ad nyuggereknek milliárdos fizetéseket hogy aztán ne tudjanak tőle megszabadulni.

MdewC 2020.09.17. 22:04:03

@pedronegroo: ne legyél ennyire cinikus, nem én hoztam Dzekot. Én hányok ettől. :D Se nem bírom, se nem tartom akkora megváltónak, de hátha ez kell CR mellé... Még anno a Roman is röhögtem, mikor elvitték, nem még most... Nem tudom. Én még Suarezt is előbb hoztam volna, de őt még jobban rühellem.

Csak Higunak végképp annyi, teljesen leépült, nála bárki jobb már, pénzünk meg nincs.

Most akkor szúrjuk tökön magunkat mi is veled együtt? :)

Lanzafame 2020.09.17. 22:11:43

@juve28adam: :DDDD Pontosan erre a képre számítottam.

pedronegroo 2020.09.17. 22:17:54

@MdewC: "Most akkor szúrjuk tökön magunkat mi is veled együtt? :)" - ennyi szolidaritást el is várok! :)

MdewC 2020.09.17. 22:24:09

@pedronegroo: piff, ömlik a vér!!! :D

Rajtam ne múljon! :))

pedronegroo 2020.09.17. 22:36:20

@MdewC: Csak annyit szeretnék hogy egyszer egy szezont úgy kezdjünk hogy minden posztra meg vagyunk mennyiségileg-minőségileg, az edző a csapattal kompatibilis, a fiatalok és idősek aránya optimális és anyagilag is rendben vagyunk, ez olyan nagy kérés? :)

Il Principino 2020.09.17. 22:37:04

@MdewC:@pedronegroo:
tököm bököm csütörtökön :)
Jacko,Dzseki,Jackie Chen,vajon mi legyen a becenve?

Juvegaspy 2020.09.17. 22:37:23

@pedronegroo: Ok.
Ismet minden negativumot felsoroltál, amiben igazad is van. Marotta kb a legjobbkor huzott el az ő szemszögéből.. De ezt nem reszletezném ahogy az eddigi igazolasokat sem.
Csak nem értem mire jo ez az állandó picsogas nyafogás ez persze nem csak rad értendő

Attilio79 2020.09.17. 22:38:29

Szervusz Pufi, jó, hogy végre vége a kalandnak, ciao!

MdewC 2020.09.17. 22:42:43

@pedronegroo: plusz mindenki szimpi legyen és nyerjük meg a BL-t ha kérhetem még! ;)

@Il Principino: jó kérdés. :D amúgy szikár a pali, bosnyák cölöp vagy Dzseki nálam megteszi. :)

pedronegroo 2020.09.17. 22:47:55

@Il Principino: van már beceneve, bosnyák gyémánt, ezért nem volt olcsó mulatság...

peti78 2020.09.18. 06:33:01

marotta utolsó csontváza

peti78 2020.09.18. 06:34:41

mimdenki nyugalom jön dzeko és suarez is... bika lesz a keret

venember83 2020.09.18. 06:41:22

@pedronegroo: minden posztra megfelelő minőség és mennyiség? A City komplett védősort vásárolt többszáz millió euróért, aztán a sérülések miatt szegény Pepnek mégis improvizálnia kellett a szezon szamos sorsdöntő meccsén. Nem hiszem, hogy lenne ilyen, amilyet te kérsz. Minőségileg ÉS mennyiségileg...

Bodnar Daniel 2020.09.18. 07:26:27

@pedronegroo: Én a megoldási javaslataidra lennék kíváncsi.

A koronát meg nem lehet hagyni. Próbálj cigit venni a dohányboltban maszk nélkül és küldj el mindenkit az annyába mikor nem szolgálnak ki.

Kell egy cölöp Pirlónak olcsóba, minőségre, és kurvagyorsan. Plusz ez nem olyan, hogy te szeretnél valakit és leveszed a polcról. Mindennek össze kell állnia egy transzferhez. Akár egy állampolgárság is keresztbe tehet, vagy éppen családi preferenciák, vagy a kereskeső csapatok aktuális projektjei, pénzügyi helyzetei. Plusz itt van most a különböző versenynaptár és maga a korona által összekuszált külső egészségügyi és gazdasági körülmények.

Igen, Pirlo a hibás mindenért..... :D Szerencsétlen még egy meccset nem játszott le és mutatta meg ki miért kell neki, de már bűnbak. Ez gyors volt srácok.

Bodnar Daniel 2020.09.18. 07:46:40

@Bodnar Daniel: De amúgy ezer százalék hogy Dzseki jön? Nem mintha más lenne a piacon. De én még nem láttam hivatalos forrást erről.

GGábr81 2020.09.18. 08:28:21

@pedronegroo: ez olyan nagy kérés? Dehogy is! Én is ezt írtam a Jézuskának.

Del Butus 2020.09.18. 08:36:31

lehet ennek örülni, de még várjuk ki a végét ki lesz helyette...

pedronegroo 2020.09.18. 09:02:58

@Bodnar Daniel: Bocs inkább kihagynám... az előző posztban egy tényekkel/számokkal érvelő kollegát már eléggé lefárasztottál nekem erre nincs szükségem...

A maszk használata meg kötelező, aki e nélkül megy be bárhova vásárolni egy ostoba paraszt, nekem eszembe nem jutna... de ezt csak úgy zárójelben. Nem csak a Covid miatt van elszállva a költségvetés, most adunk Dzeko-nak 7,5 millás fizut az olajos arabok 8 évvel ezelőtt adtak neki 6,5 millás fizut... de tényleg hagyjuk.

Wizzurah 2020.09.18. 09:32:50

Az utóbbi évek egyik legjobb mercatoja akárki akármit mond.

MdewC 2020.09.18. 10:05:01

@Wizzurah: az biztos, voltak pozitív dolgok a mercato alatt, pláne a körülményekhez képest. Ez vitathatatlan.

gomorra21 2020.09.18. 11:26:10

Arrivederci, Pipita! Torino pizzaárusai sírnak, Miamiban indul a karnevál.

Joseph Toser 2020.09.18. 17:49:10

@pedronegroo: persze,hogy nagy kérés! Bilibe lóg a kezed! Pozitív akkor lesz a pénzügy,ha minden játékos az akadémiáról jön és még a "felesleget" el is tudja adni a klub! Nem kell értük átigazolási és menedzseri jutalélkot fizetni! Akkor minden pozícióra meglesz a Csapat! Nyilván az edző kérése,mindez,hisz velük képzeli el az elkövetkező néhány szezont! Tehát... edző+csapat=kompatibilis! Van még kérés????!!! :-))))))

Joseph Toser 2020.09.18. 17:50:22

@Joseph Toser: jajjjjj... bocsánat.. az " idős" játékosokat kihagytam... persze... hisz Ők a kispadon vannak!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása