Sarri menesztése további 8,5 millióba kerül a Juventusnak

sarri_maurizio_palya_mellett.jpgMaurizio Sarri a hírek szerint nem hajlandó közös megegyezéssel szerződést bontani, így a Juventus végül 8,5 millió eurót lesz kénytelen kifizetni a mesternek jövő nyárig.

A mestert egy hónapja menesztette a Juventus vezetősége, miután sikerült bajnoki címet nyerni, ám a csapat kiesett a Lyon ellen a legjobb 16 között a BL-ben, illetve a csapatnak nem sikerült megnyernie az Olasz Kupa-döntőt és Szuperkupa-döntő egyikét sem.

Míg Massimiliano Allegritől sajtótájékoztatóval és Andrea Agnelli jelenlétében köszönt el a Juventus a sajtó előtt, Maurizio Sarrit egyszerű sajtóközleménnyel búcsúztatta a klub, búcsúként pedig Maurizio Sarri csak annyit mondott, hogy bár őt küldik el, ez a csapat nem edzhető, állítja a Corriere della Sera.

Ugyanazon cikk szerint a Napolival szép focit, a Chelsea-vel Európa Liga-győzelmet, míg a Juventusszal scudettót jegyző mesternek nem áll szándékában barátian, a Juventus szempontjából költséghatékonyan felbontani a szerződését.

A dél-olaszországi kötelékekkel rendelkező mestert egy hónapja váltotta Andrea Pirlo, ám ennek ellenére a Juventusnak fizetnie kell a mester 6 millió eurós bérét, és bár a szerződésben van egy kitétel, amely szerint 2,5 millió eurós pótdíj ellenében a Juventus felbonthatja a mester kontraktusát, ez a kitétel csak 2021 júniusától lép életbe.

Így amennyiben Maurizio Sarri nem vállal munkát jövő júniusig, megilleti a bére a Juventustól, illetve a júniusi szerződésbontás miatt további 2,5 millió euró.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2116194948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2020.09.08. 20:17:51

Kolléga gondoskodik, hogy ma se aludjunk rendesen. :D

De vajon az mennyi lett volna a klubnak, ha továbbra is Sarri marad az edző? :P

Az am mit takar, hogy “ez a csapat nem edzhető”?

Rikster 2020.09.08. 20:22:38

@MdewC: Hozzáállásbeli, tudásbeli problémákra utalhat ez a nem edzhetőség. De én erősem megkérdőjelezem a mester motiváló képességét és tekintélyét.

venember83 2020.09.08. 20:23:34

@Rikster: valószínűleg a játékosok is megkérdőjelezték ezt, sok minden más mellett. Így meg nem mond hazugságot, tényleg nem edzhető ilyen személy által semmilyen csapat.

MdewC 2020.09.08. 20:28:21

@Rikster: persze nem szó szerint gondoltam, sejtettem, de akkor azért lehetnek nálunk renitensek, akikkel nem jött ki a Mister, vagy arra utalhatott, hogy minőségbeli problémák vannak, akikkel nem tudja megoldani azt, amit ő akart játszatni?

Minden esetre nem véletlen, hogy ilyen kemény magot raktak az edzői posztokra akkor.

Vannak itt még sztem más problémák is, azon kívül, hogy nem tudunk igazolni.

Vagy csak szimplán beszólt Sarri.

Grinta 2020.09.08. 20:30:16

Nem tudom azt mondani,hogy nem teszi jól.

Hiribi27 2020.09.08. 21:00:45

Az ő szempontjából abszolut érthető. Teljesen inkompatibilis volt a Juveval minden szempontból és ez végig érződött a viselkedésén. Nem szerette a klubot (lásd: visszafele nyalt a Napolinak), egyes játékosokkal valószínű nem jött ki jól, nem volt harcos, motivàló és meggyőződésem h ha nincs a Covid, bukjuk a bajnokságot. Borzasztó döntés volt idehozni, most meg csak benyújtja a szàmlát. Jól teszi.

Leram7 2020.09.08. 21:06:01

Miért nevezték ki Sarrit? Miért küldték el Allegrit? Ez egyértelműen vezetőségi hiba.

Lehet Allegri nem nyert BL-t, de Sarrihoz képest egy soktaktikás zseni volt.

Én Sarrit láttam sok PL meccsen is és rengeteg kis csapattól kapott ki a chelsea és azzal a kerettel EL-t nyerni azért nem volt akkora dolog.

Szerintem Sarri magához képest jó és eredményes volt nálunk, ő egydimenziós edző, mint a 4-4-2 Del Neri. Can és Mandzukic elküldése Khedira és Higuain javára pedig sokba került neki.

Mégis hogy gondolta azt bárki is a vezetőségből, hogy majd a "nyeretlen" Sarri nyeri meg a BL-t???

Egyébként Sarri nagyon úriember volt és rendkívül szimpatikusan viselkedett, de ő nem való a juve padjára.

DelPiero2 2020.09.08. 21:06:32

Szerintem is igaza van Sarrinak. A vezetés impotenciája hogy ilyen szerződést kötött, és utána elvárja hogy jogos követelésről mondjon le az illető. Ilyen közleményt (Sarri is örülhet hogy megnyerte az első Serie A-s bajnokságát) . Más kérdés hogy sajnos tényleg nem tett hozzá a csapathoz, de ha a szerződést ilyen bénán fogalmazták az a vezetés hibája. Valószínű ugyancsak ezért nyögjük a lébecoló idősebb játékosokat is.

pedronegroo 2020.09.08. 21:10:47

8,5 milla nem a világ, lehetett volna rosszabb is, scudetto meg lett, a fiúk pedig megtanultak kicsit passzolgatni. És remélem ez része marad is, mármint a passzjáték, hogy legalább távolról, pofára egy nagy csapatnak nézzünk ki.

Attilio79 2020.09.08. 21:18:25

Sarri jól járt, csapata aligha lesz a bagósnak...

venember83 2020.09.08. 21:23:16

@pedronegroo: ja, 8,5 milla semmi. De ezen kívül még Sami 6, Pipita 7,5. Szerencsére Allegrit már nem kell fizetni.

pedronegroo 2020.09.08. 21:27:09

@venember83: Ha van /volt CR-re lóvé akkor ezek csak aprópénzek.

Sunny21 2020.09.08. 21:42:32

@venember83: Aha, persze.Ilyen személy által nem edzhető.. Mégis a szuper, motiválható keretünk ellenére is, most mindenki nagytakarítást akar. Érdekes. 7-8 játékos van felsorolva folyamatosan akiknek távozniuk kellene. Akkor döntse el mindenki az igazságot. Ha minden rendben van a kerettel, akkor miért féltjük Pirlot? Majd Ő motivál. Maradjon Khedira, Higu, hívjuk vissza Matuidit, DS, Rugani, Costa, pont elég lesz a céljainkhoz.

venember83 2020.09.08. 21:52:43

@Sunny21: nem a keretet védem, vannak játékosok, akiknek távozniuk kell. Csak azt mondom, hogy olyan ember nem edzhet eredményesen, akit nem tisztelnek/becsülnek a játékosai. Nem vitatom, hogy a keret messze nem ideális számos szempontból.

Lanzafame 2020.09.08. 22:01:42

@Sunny21: nehogy már motiválni kelljen elvileg BL-re éhező játékosokat, ahol minden nap egy olyan helyre mész be a hobbidat dolgozni, ahol ki van nyalva a valagad mindennel, amit mi el sem tudunk képzelni, és ahol minden nap Ronaldóval, Buffonnal, Chiellinivel edzhetsz.

Én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni, és teljesen érthetetlen. A motiváció alap kellene, hogy legyen, aki nem motivált, hogy triplázzon, az mentálisan nagyon gyenge játékos, és nem való a Juventusba. Nem gondolom, hogy Sarrinak ez felróható lenne.

Szerintem egyszerűen nem tisztelték a szenátorok, talán a nápolyi múltja miatt, talán a déli háttere miatt, ki tudja. Talán nem volt a kezében az öltöző.

JuventusFanatikus 2020.09.08. 22:06:14

@venember83:@Sunny21: Ugye lényegében ezt mondja Sarri is, csak szerinte a kerettel van a baj, ami egyébként teljesen logikus, mert nem Ő az első, aki így jár, így először nem feltétlen az edzőben kell keresni a probléma forrását, hanem a keretben. Az már más kérdés, hogy Sarri kijelentésére rá tud-e Pirlo cáfolni, mert ugye idén sem lesz komoly változás a játékosállományban, sajnos.

Egyébként meg igaza van, ami jár az jár. A vezetőség semmivel nem érdemelte meg, hogy Sarri engedékeny legyen velük, még egy búcsúztató sajtókonferenciára se futotta tőlük.

Boris Karloff 2020.09.08. 22:40:37

Egy menesztett edzőtől nem elvárható, hogy lemondjon a szerződés szerint neki járó pénzről. Azzal fizettetném ki az összeget, aki kitalálta, hogy ezt a nyomorult legyen a Juventus edzője.

Joseph Toser 2020.09.09. 02:29:46

Azzal nagyot hibázott a vezetőség, hogy Sarri lett kinevezve.

Viszont abban nem adok neki igazat, hogy ezeket a játékosokat nem lehet edzeni. Akkor Ő nem edző. Nyilván ez a mondat ( ez a csapat nem edzhető ) azért is hagyhatta el a száját,mert nem tisztelték, elvesztette az öltözőt is. Mint edző nincs meg a tisztelet a játékosoktól,akkor nem is fognak hallgatni rá. És.. valljuk be,egy olyan embertől utasításokat elfogadni,aki hiteltelen,attól igen nehéz. Hiába az El győzelem vagy a szép játék a kedvenc csapatával,Nápoly.

Chiellini jól megfogalmazta, hogy a hiearhiát be kell tartani. Ezt akkor nyilatkozta,mikor Pirlo-ról kérdezték.
" „Számunkra ő az edző. Pár hete még Andrea volt, de most már nem. Most ő az edző, és helyes, hogy legyen adott hierarchia az emberek között. "

Visszatérve... Jogos Sarri "kérése", hogy nem mond le a fizetéséről, bár nyilván nincs rászorulva... DE,ami jár az jár!
Nem olvastam a Corriere della Sera írását, de még örülhet a Juve hogy ,viszonylag, nyugodt hangvétellel történik a dolog, Sarri vs Juve vezetőség között. Nem is fog munkát vállalni csak , hogy megkapja azt a plusz 2,5 millát, is! Bár,szerintem nincs olyan csapat,aki leigazolná... XD

Az, hogy nem megfelelő motivációval léptek a játékosok a pályára,az egy részben,szerintem az edző felelőssége. Ugyanis,nyilván nem mindenki van teljesen felpörögve, ezt egy edzőnek észre kell, hogy vegye az öltözőben, az eligazítás alatt. Akkor az edzőnek kell lelki fröccsöt adni.. ..a játékos kijáróban meg a csékának kell "hergelni" "hajtani" a csapattársakat!

Wizzurah 2020.09.09. 04:10:47

Nem hülye az öreg, bankár. Jól teszi. 1 év faccverés :D

Sunny21 2020.09.09. 06:21:59

@Joseph Toser: A gond az, hogy ez már Allegrinél kezdődött. Az öltöző elvesztése, a motiválatlanság. Erre mi a reakció? Mehet Allegri Isten hírével, majd Sarri is. Ha idén nem lenne változás a keretben Pirlo sem úszná meg. Egyébként Chiello még azon emberek közé tartozik, aki tudja mit jelent a csapaton belüli hierarchia, (hidd el Ő Sarrinál is tudta) az új hullám képviselőivel van inkább baj. @venember83: Ebben igazad van. Ha nincs tisztelet, úgy nagyon nehéz. Csak mivel szolgált rá a tiszteletlenségre? Ha a kinézet/bagórágcsálás.. akkor baj van. Ezek külsőségek. Mert azt nem hiszem, hogy Sarri bunkó módon közeledett volna valakihez a klubon belül. Vagy hogy bukott edzőként jött volna... És Akkor a sztárocskák fejében van a baj. Ott van a sokat emlegetett Kepa eset. Hol tart most a kapus? Elszállt magától aztán idén elég nagyot koppant. @JuventusFanatikus: Így van. Méltatlanul bántak vele, így most Sarri is beint. Jogosan.

Panther77 2020.09.09. 06:47:46

Hát én sem mondanék le arról a zsák pénzről.Szépen elmehet nyugdíjba az öreg. :)
Azért Sarri taktikája,focija nagyban függ a középpályától és ugye a mi középpályánk hát na kissé impotens arra a játékra.Az új igazolások sem váltak be szerintem.Nem hozták azt a pluszt amit vártak tőlük.
Egyszerűen hibát követett el a vezetőség és ez tizen egynéhány millióba fáj a csapatnak ennyi a történet.

venember83 2020.09.09. 07:28:01

@pedronegroo: halkan megjegyzem, hogy ez az összeg bruttóban 30 millió eurót is túlszárnyalja. Hogy ez aprópénz? Irigylem a nagyvonalúságod. :)

rockitbaby 2020.09.09. 09:56:51

Egy kicsit meg kell védeni azérz a döntést, hogy Sarri legyen az edző. Agnelli kiadta, hogy most már nem pusztán nyerni kell, hanem szépen is játszva. Ez a mi esetünkben kifejezetten ritkán alakult így. De ha már ez a parancs, ehhez kell edző. Agnelli bele van szerelmesedve Guardiola-ba, de ő mozdíthatatlan, más valóban szép focit játszató edző nincs, főleg nem elérhető. Így jöhetett képbe a szegény ember Guardiola-ja, Sarri. Jó döntés volt? Utólag tudjuk, nem. Volt más opció? Nem igazán. Sarri sem hibáztatható, hogy ha megkeresik élete ajánlatával, elfogadja. A Napoli-ja kifejezetten szépen játszott, de ehhez nem hónapok kellettek, hanem évek.

Lehet nem motivátor, de ezt tudtuk már. Ha van ideje, tud szép játékot játszatni? Igen. Nyilván nem volt a legjobb valasztás, de sok mas opció nem volt és nem is kapott meg minden támogatást. Az egész úgy nézett ki, hogy kap 2 evet, addig Pirlo az U23-nál pallérozódik es indulhat a buli. Átírta a terveket, de én semmiképp sem a rossz döntéa volt. Az egyetlen.

pedronegroo 2020.09.09. 09:57:13

@venember83: Hát nekem nyilván nem fáj nem az én pénzem :) de ha jön Suarez 10 millás fizuval 3 évre akkor én továbbra is azt mondom hogy aprópénz a többi:)

simoni 2020.09.09. 10:49:44

@pedronegroo: Főleg, ha még 3m-t + 13m bónuszt is fizetünk érte a Barcának, ahogy Tancredi Palmeri állítja... ( twitter.com/tancredipalmeri/status/1303455359143641089?s=20 )

simoni 2020.09.09. 11:12:57

Egyébként borzasztó kíváncsi lennék, hogy mit értett az öreg az alatt, hogy "ez a csapat nem edzhető", csak sajnos szinte kizárt, hogy ezt valaha is megtudjuk. Az ilyen belső afférokról max. az életrajzi könyvekben szoktak egy-egy mondatot elejteni.

Ezért nem is merülök inkább találgatásokba, de nagyon egyetértek @Sunny21: kollégával: biztos, hogy nem csak az edző itt a hunyó. Sőt alighanem többről van itt szó, mint szimpla tiszteletlenségről, motiválatlanságról egy-két játékos részéről. Ezek a problémák már Allegri utolsó éveiben is abszolút tetten érhetők voltak. Emlékezzünk csak az utolsó szezonjának végén mutatott botrányos, edzőbuktató játékra, hogy csak a legkirívóbbat említsem. Sarri alatt meg gyakorlatilag akkor volt hajtás, amikor a csapatnak éppen kedve volt megerőltetni magát. Leginkább egy-egy rangadó vagy BL meccs alkalmával.

Nagyon remélem, hogy Pirlo meg tudja fordítani ezt a negatív tendenciát, de kétlem, hogy ezt pusztán a tekintély vagy az erős személyiség elég lenne ehhez. Inkább abban bízhatunk, hogy a főkolomposok kikopnak vagy partvonalra kerülnek, az új érkezők pedig húzzák és harcra késztetik a kényelmesebbeket.

venember83 2020.09.09. 11:18:32

@simoni: talán ezért is KELL távoznia egyeseknek. Erődemonstráció a játékosok felébresztésére és a vezetőség részéről bizalom bizonyítása az edző felé.

Lanzafame 2020.09.09. 11:41:07

@simoni: A főkolomposok, akiket kikoptatnál valószínűleg: Chiellini, Bonucci, Buffon, Ronaldo, Pjanic :)

pedronegroo 2020.09.09. 11:47:41

@simoni: Az szép, mit lehet tenni válság van... egy 33 éves csatár fizetéssel együtt 50 millát is kitehet... természetesen csak a Juventusnak, csak nekünk, csak most...

simoni 2020.09.09. 13:45:50

@Lanzafame: Bonucci üldögélt már a lelátón valamiért, CR is forgatta a szemét Sarri utasításaira, Pjanicson is sokszor látszott, hogy nincs kedve az egészhez. Szóval idáig még értem, de szerinted Chiello vagy Buffon a bomlasztó elemek közé tartozik?

Lanzafame 2020.09.09. 13:48:54

@simoni: nyilvánosan nem hisztiztek soha, de mindenképpen öltözői hangadók ők is. Ha nem tetszik nekik az edző, annak szerintem következménye lehet.

2020.09.09. 13:55:26

@simoni: Palmeri saját egy életművész bohóc a Twitteren, sajnos jobb szavaim nincsenek rá. :) Találgat a pali, mint Momblano, de utóbbi talál is néha. :D Fő gond h Twitteren mindenki őt idézi...

babo0410 2020.09.09. 14:49:24

Nem edzhető? Maximum önnek "uram"! A sztárokat kezelni tudni kell. Ez láthatóan nem erőssége.
Szerintem a csapat nem állt mögötte soha. Mondjuk az a baj, hogy már eleve nem túl magabiztos a kisugárzása sem. És már ott éreztem, hogy baj lesz, mikor kijelentette, hogy az igazolásokat majd megoldják. Ez mi? Neki le kellett volna tennie az asztalra milyen jellemzőkkel rendelkező játékosokat szeretne. Aztán ha nem kapja meg, akkor egyértelműen a vezetőség hibája. De így? Emellett sose éreztem azt, hogy erős kezű edző. És szerintem a játékosok meg is érzik, hogy nem egy határozott ember. Nem mellesleg szerintem egyik játékos se kedveli, ha annyira kötött szerepei vannak, mint Sarrinál. Ez se biztos, hogy kedvezett a helyzetnek. Szerintem elég hamar elbukta az öltözőt. Mivel nem teljesítette az elvárásokat, max a bajnoki címet, amit meglátásom szerint csak kisebb részben neki köszönhetünk. Sok olyan körülmény volt, ami a mi szerencsénknek tudható be. Az Atalanta elleni kér büntető, amit nem minden bíró fújt volna be szerintem, vagy a Fior-inter 0-0 meccs is ilyenek.
Valamit tanított is a csapatnak, azt köszönjük. De néha nem láttam mi értelme annak a millió passznak, mert csak össze-vissza adogattunk. És ez a szezon végén csak rosszabb lett, mikor már egyértelműen a csapat nem állt mögötte.
És Paratici akarta, vele fizettetném meg a 8,5 milliót. De Agnelli felelőssége is, mert nem mondta azt, hogy nem, és inkább Allegri maradjon, azonnali keretfrissítéssel, Max kéréseinek megfelelően (nem feltétlen konkrét nevek, csak posztok, jellemzők, játékstílus alapján). Nem tudom ez jó lett volna vagy nem, de rosszabb, mint Sarrival, már nem lehetett volna.

simoni 2020.09.09. 15:34:50

@babo0410: Nem Sarrival kezdődtek ezek a gondok, ahogy azt már feljebb pedzegettük. Legfeljebb ő alatta teljesedtek ki. De az igaz, hogy így, ahogy csináltuk, tényleg semmi értelme nem volt leültetni a bagóst a padra. Csak elégettünk megint egy valag pénzt feleslegesen.

Azt már nem tudjuk meg, hogy Allegri képes lett volna-e a megújulásra, ha megkapja a változtatásokat, amiket kért a keretben. Én nem vagyok ebben olyan biztos, nagyon megfáradt már vele a kapcsolat a végére. Továbbá ha marad, akkor Dybala szinte biztos távozó lett volna. Azért ezt is tedd a mérlegre, amikor összehasonlítod őket.

Persze felmerül a kérdés, hogy mi lett volna akkor a helyes lépés tavaly nyáron. Szerintem a reformot már akkor mindenféleképpen el kellett volna kezdeni. Vagy egy olyan edzővel, aki mögé teljes mellszélességgel beáll a vezetőség, vagy Allegrivel - de azzal a kikötéssel, hogy Dybala marad és meg kell találnia a módját a képességei kiaknázásának.

Ebben a vonatkozásban Sarri tényleg csak arra volt jó, hogy beessünk két szék között a pad alá.

simoni 2020.09.09. 15:55:24

@hellan: Sorry, nem tudtam, hogy ennyire kókler ez a Tancredi figura.

De úgy látom, te nagyon képben vagy, hogy melyik forrás mennyire hiteles. Nem lenne kedved összeszedni ezt valami listaszerű formában? Akár még a Mercato rovat tetejére is ki lehetne tenni, ami tök jó lenne, mert akkor ott mindenki meg tudná nézni, hogy az X pletykát mennyire lehet komolyan venni, ha Y forrásból származik.

rockitbaby 2020.09.09. 15:57:37

@simoni: Ahogy mondani szokták, nincs baj, amíg nincs baj. Csak az a hiba ebben, hogy nálunk volt baj, azonban kisebbnek érezték, mint amekkora valójában volt, vagy úgy vélték, a riválosoknál még nagyobb a szósz. Jó kérdés ellenben, hogy mi volt az ugymond utolsó csepp a pohárban? Ezek a problémák kijöttek volna más edző mellett - akár Maxi, akár nem -, vagy ezeket Sarri erősítette, gyorsította fel?

Azzal viszont nem ertek egyet, hogy Allegri ne tudta volna megoldani. Számtalan alkalommal volt kénytelen azt a katyvaszt működővé varázsolni, amit a vezetőség minőségi keret néven elé pakolt. Megoldotta azt is, mikor a BK döntő után szó szerint kirántotta a csapat gerincét a vezetőség. Kellett pár hónap, de megoldotta. És az utóbbi hetek, hónapok eseményei minimum azt igazolták, amit mondott: a keret masszív átalakítása szükséges.

Hogy mi lett volna a helyes lépés, szintén tudható, nyilván utólagos okosság révén. A reform, ahogy írtad is elkerülhetetlenné vált, de ha már mindenképp belevágunk, erre a feladatra alkalmas edzőt kellett volna keresni, az vagy Maxi maradása lett volna - ezt Nedved és Paratici torpedózta meg -, vagy Conte visszahozatala - ezt pedig Agnelli. Mindketten bizonyították, képesek építkezni, vagy megfelelő alapra tovább építeni. Viszont erre a műveletre - szintén utólag, de - kiderült, Paratici sem alkalmas. Nagyon úgy tűnik, hogy Marotta elküldése is a tévedések listáját erősíti. És talán ez volt az a dominó, ami elsőnel dőlt le és indította a lavinát.

simoni 2020.09.09. 16:05:13

Annyit tudok, hogy a Sky Sportra érdemes figyelni, mert elég jó, bennfentes infókat szállítanak. Felteszem elsősorban Buffon arája révén. :)

2020.09.09. 16:21:32

@simoni: Tyű, hát az összeset nehéz lenne összeszedni, nálam Di Marzio, Agresti, Romano és Nicoló Schira, akinek mondjuk úgy h "hiszek". :)
Emellett Twitteren rengeteg Juventus hírekkel foglalkozó account van, akik fordítanak és onnan megtanultam vmennyire szűrni már az évek alatt.
twitter.com/eMaxStatman -> ők például hangulatjelekkel jelzik a forrás hitelességét.

simoni 2020.09.09. 16:25:17

@rockitbaby: "Azzal viszont nem ertek egyet, hogy Allegri ne tudta volna megoldani. "

Azt én sem mondtam, hogy Allegri nem tudta volna megoldani. Csak nem vagyok róla meggyőződve. Dybala és CR együtt játszatásába azért eléggé beletört a bicskája. De talán ezt is meg tudta volna oldani, ha a vezetőséggel összehangban véghez vitték volna a reformot.

"Csak az a hiba ebben, hogy nálunk volt baj, azonban kisebbnek érezték, mint amekkora valójában volt, vagy úgy vélték, a riválosoknál még nagyobb a szósz."

Ezzel a mondattal a lényegre tapintottál. A vezetőség egyértelműen túlbecsülte a keret erejét. Akkor is, amikor azt hitték, hogy csak CR hiányzik a világverő csapathoz, és akkor is, amikor azt képzelték, hogy leültetik a padra Sarrit, és a brancs hipp-hopp elkezd szép támadófocit játszani. Nem tudom, hogy tényleg elhitték ezt, vagy csak a külvilág felé akarták ezt a képet közvetíteni valamilyen okból, de akármelyik is igaz, ez mindenhogyan nagy baj.

"Nagyon úgy tűnik, hogy Marotta elküldése is a tévedések listáját erősíti."

Egyetértek. Marottának megvoltak a maga korlátai, de ugyanakkor megvolt benne az a józan hozzáállás, hogy csak addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér. Vele együtt ez a józanság is távozott a klubtól, és átvette a helyét a realitásról, hosszú távú fenntarthatóságról tudomást venni nem akaró ambíció.

simoni 2020.09.09. 16:28:40

@hellan: Köszi az infókat, ez is nagyon hasznos!

Látom, hogy ez a Max Statman is hozza ezt a 3m+13m-s megegyezést Suarez esetén. A "Winking face" smiley mennyire számít biztosnak az ő skáláján? :)

2020.09.09. 16:32:00

@simoni: hmm, nem idézte a forrást? @-al oda szokta írni.

rockitbaby 2020.09.09. 16:50:34

@simoni: Igazából Dybala esete roppant érdekes. Egészen CR7 érkezéséig gyakorlatilag alapembet volt, sőt, a taktika úgy lett alakítva, hogy belőle a legtöbbet kihozza. Jött Ronci, és ez megváltozott. Ahogy az is, hogy feladtuk azt az elvet, higy csapatként legyünk jók. CR7 miatt a csapat játéka inkább az egyéni megoldasok felé lendült és ez is kimerült annyiban, hogy jisson el a játékszer az aranylabdáshoz, majd megoldja valahogy. De az is látszott, hogy bár igaz, hogy nem tudta megoldani a két ász együtt játszatását, azonban az a Dybala nem is illett a csapatba akkor. CR7 nem védekezett, így kompenzálni kellett Mandzukic szereplésével és három tagú középpályával, hogy ne omoljon össze a vedekezés es ne kelljen a lomha védőknek egy az egy ellen vedekezni a rájuk rontó cstarokkal szemben. Maxi utolsó éves felállása is a hiányosságok eltüntetését igyekezett megvalósítani és ezek közül Dybala egy volt. Semmi nem utalt arra, hogy valóban javulni fog a formája, hiszen azt megelőzően két éve pocsék formának örvendett. Akkor, ott logikus volt az az ötlet, hogy eladjuk. Így igazából Dybala nem annak lett volna az áldozata, hogy nem tudott CR7-tel együtt jatszani, hanem azért kellett volna mennie, mert nem volt a csapat hasznára. Persze utolag megint a maradása bizonyult a jó döntésnek, de ha el is adták volna, az a nem CR7 miatt lett volna.

Marotta jó szakember, igaz, ahogy írtad is, vannak korlátai, de pénzügyi, gazdasági oldal tekintetében ellenben nagyon penge. Abban sem vagyok biztos, hogy ő nem látta-e előre, hogy hosszú távon milyen problémákat okozhat CR7 a klubnak az anyagiak terén. Abban n ertek egyet, hogy csak annyit költött, amennyink volt. Az ő idejében is voltak akkori szemmel draga igazolások, akár több is egy mercato alatt. Ő is tovább nyújtózkodott, mint a takarója, csak neki annyi szerencséje volt, hogy a kockazatos lépések valahogy mindig bejöttek. Paratici-nek ezek inkább nem. Nem tagadom, hogy voltak nagyon okos igazolásai, de olykor ő is kénytelen volt túlnyúlni. Csak valahogy annyit vállalt, amennyit tudta, hogy kesőbb ki tud egyenlíteni és még nem dönti be a klubot.

simoni 2020.09.09. 16:50:50

@hellan: Mindenesetre eléggé zörög ez a haraszt...

Rikoo 2020.09.09. 16:52:36

@simoni: @hellan: Romano most indítja a here we go podcastjét, azt kellene figyelni. Kár hogy fizetős.:D
Remélem valamelyik oldalon jelennek majd meg infók, hogy miket mond.

simoni 2020.09.09. 17:09:36

@rockitbaby: Ez a két megállapításod mintha kissé ellentmondana egymásnak:

"Egészen CR7 érkezéséig gyakorlatilag alapembet volt, sőt, a taktika úgy lett alakítva, hogy belőle a legtöbbet kihozza. Jött Ronci, és ez megváltozott."

"Így igazából Dybala nem annak lett volna az áldozata, hogy nem tudott CR7-tel együtt jatszani, hanem azért kellett volna mennie, mert nem volt a csapat hasznára."

Odáig rendben, hogy CR érkezésével Allegrinek át kellett variálni a taktikát. De akkor végül is nem arról van szó, hogy nem tudott olyan formációt találni, ahol CR mellett Dybalát is elbírja a csapat, úgy hogy közben ő is hasznossá tudja tenni magát? Mert szerintem ez Sarrinak azért összejött. És CR nála sem védekezett, bár igaz, ami igaz, volt közben egy fiatalítás a védelemben. Mindenesetre nem érzem, hogy megoldhatatlan feladat lett volna Dybala és CR együtt játszatása Allegri idején.

"Marotta jó szakember, igaz, ahogy írtad is, vannak korlátai, de pénzügyi, gazdasági oldal tekintetében ellenben nagyon penge. Abban sem vagyok biztos, hogy ő nem látta-e előre, hogy hosszú távon milyen problémákat okozhat CR7 a klubnak az anyagiak terén."

Én biztos vagyok benne, hogy látta, és szinte biztos abban, hogy emiatt távozott vagy kellett távoznia.

2020.09.09. 17:25:14

@Rikoo: Hát igen... a fizetős résszel van a gondom nekem is. xD Csóró vagyok én, mint a kedves klubunk. :D

JuventusFanatikus 2020.09.09. 17:43:31

@simoni: Ez valami zseniális ötlet! Lehet, hogy felkeresek egy-két Kollégát, és összeállítunk egy listát, ami a Mercato tetején megtalálható lesz.

venember83 2020.09.09. 18:05:34

@Rikoo: anno kipróbáltam a The Athleticet, mivel egyes riporterek sokat ömlengtek róla, de sajnos az olasz bajnokság a kutyát sem érdekli, így nagyon kevés érdekes Juve vonatkozású cikk született. A podcast-előfizetés talán még rizikósabb, mert nagyon függ attól, hogy kik szerepelnek benne, milyen a hangulat velük, mennyire tudnak együtt jó műsort összehozni stb.

simoni 2020.09.09. 18:20:08

@JuventusFanatikus: Királyság! Ezt nézd mit találtam közben: i.redd.it/xpavcyi9ty431.jpg

Tancredi a lista legalján, besorolása "Under a pile of shit" :DDD

rockitbaby 2020.09.09. 18:24:25

@simoni: Az a Dybala, aki pocsék formaban volt már jó ideje, nem volt alkalmas arra, hogy a csapat elbírja kettejüket. Dybala sem vedekezik jól, de legalább visszazár, es nincs emberhátrány. De az a Dybala akkor olyan mélyen volt, hogy mintha semmihez nem lenne kedve. Nem volt hasznos, egyik pillanatrol a másikra kiesett a pikszisből. A mostani Dybala hidd el, Allegri taktikájába is belefért volna, sőt. De akkor olyan mélyen volt, hogy semmi nem ment neki. Így az önbizalma is odalett, innen pedig egy spiralban is találta magát. Szóval igen, a 2018-as Dybala nem volt olyan, akiért erdemes taktikát alakítani. A mai igen. Kesz csoda, higy fel tudta építeni magát újra. Erre Pirlo is klasszikus centerrel akarna jatszani, CR7 ugye fix, megint könnyen ott találhatja magát, hogy ujfent nincs nagyon helye.

JuventusFanatikus 2020.09.09. 18:24:37

@simoni: Hatalmas király vagy! Ha a Kollégák ráérnek, és segítenek majd, akkor megvitatjuk, hogy ezen a listán mi helytálló, és mi nem (van pár nagyon érdekes dolog rajta), aztán el is készítem a saját listát. Nagyon szépen köszönöm, ez valóban hatalmas segítség!

venember83 2020.09.09. 18:29:01

@rockitbaby: Dybalától Allegri elvárta, hogy vissza húzódjon, és ő azért nem rendelkezik olyan fizikummal, mint Bale, hogy végigsprinteljen félpályákat a labdával, aztán még jó döntést is hozzon. A sebességéről meg ne is nagyon beszéljünk.

simoni 2020.09.09. 18:52:49

@JuventusFanatikus: media.giphy.com/media/ifFqEzAVA7AXBWTx9a/giphy.gif

@rockitbaby: Szerintem a két dolog összefügg: Paulo egyre pocsékabb formába került, mert nem találta a helyét, nem illeszkedett a taktikába. A pocsék teljesítmény miatt viszont egyre gyakrabban szorult ki a kezdőből, amitől még mélyebbre került. Így belekerült az ördögi körbe. Erősen kétséges, hogy Allegri valaha is ki tudta-e volna rángatni ebből. Nekem úgy tűnt, már ő is, a vezetőség is lemondott róla.

"Erre Pirlo is klasszikus centerrel akarna jatszani, CR7 ugye fix, megint könnyen ott találhatja magát, hogy ujfent nincs nagyon helye."

Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Pirlo milyen szerepkört képzel el neki. Sajnos simán benne van a pakliban, amit írsz. És ha ehhez hozzávesszük, hogy az új center 40-50m-val fogja megterhelni a költségvetést, akkor ez már megint nagyon nem néz ki jól.

venember83 2020.09.09. 19:52:19

@simoni: "És ha ehhez hozzávesszük, hogy az új center 40-50m-val fogja megterhelni a költségvetést, akkor ez már megint nagyon nem néz ki jól."

Én nem aggódnék, pedronegroo szerint ez mind aprópénz CR7 költségei mellett, simán megengedi magának a Juve.

Sunny21 2020.09.09. 22:23:15

@simoni: Nem foglak folyamatosan dicsérni, de megint meg kell tennem. Komolyan mondom nagyon reálisan látod a dolgokat szerintem. Amit hozzátennék, és ez már inkább @rockitbaby: -nek szól.
112 szerzett gól két egymást követő évben, a teljes szezont figyelembe véve, majd Ronaldo érkezése után 87 gól... 87! hatalmas visszaesés.. ez még Allegri idején. Kiesés az Ajax ellen a BL-ből, kiesés az Atalanta ellen az olasz kupából, Dybala leépülése, szétesőben lévő csapat.. Miért gondolod, hogy Allegri megállította volna a lejtmenetet? Remek edző, de nem mindenható! Itt a kereten kellett volna változtatni.
Sarri nem kapott igazi segítséget, és hidd el, hogy Allegri sem tudott volna ezen a hozzáálláson változtatni. Honnan tudjuk, hogy vele meg lett volna-e a bajnoki cím? Hiszen a komoly visszaesés vele kezdődött, Sarrinak az a "hibája" , hogy ezt nem tudta megállítani.
Tavaly itt volt vitám arról, hogy mennyire erős a keretünk. Kaptam hideget-meleget mert azt merészeltem mondani, hogy hagyjuk már a gazdasági fölényes dumát meg a MESSZE legerősebb keretet, mert ez nem igaz! Ez a csapat elfáradt. Kellenek az új impulzusok, kell az új lendület.... és csak remélni tudom, hogy Pirlo harcos, motivált csapattal tud majd dolgozni.

2020.09.10. 09:24:05

@simoni: király vagy, ezt a rohadt listát kerestem tegnap egy darabig telefonon is, mikor kérdezted, de az istenért nem emlékeztem h hol láttam korábban

@Sunny21: most ugyan nincs időm visszanézni a számokat, de középpályásaink gólszerzései visszaestek évről-évre? Azt tudom h idén siralmas volt ez a stat.

JuventusFanatikus 2020.09.10. 09:31:46

@hellan: Kolléga, Te megkaptad az e-mailt?:)

Sunny21 2020.09.10. 12:21:50

@hellan: A 17/18 -as szezon és a 18/19-es szezon között már hatalmas különbségek vannak... Ronaldo érkezése vagy a játékosok öregedése? Ki tudja. Talán mindkettő közrejátszott.

A Pjanic, Khedira, Matuidi, Benta négyes: 20 gól/11 gól
Costa, Berna: 11 gól/ 4 gól
Cuadrado, Sandro : 9 gól/ 2 gól
Dybala: 26 gól/ 10 gól
Mandzu: 10 gól/ 10 gól ( A horvátot nem zavarja meg semmi :D )

Mindemellett elment 23 gól Higuain személyében, és jött ugye Ronaldo 28 gól.

Persze ez a stat sem mérvadó, hiszen a játékpercek egészen mások voltak sokak esetében, illetve kevesebb meccset is játszottunk a kiesések miatt, de azért érdekes lehet.

2020.09.10. 13:28:12

@JuventusFanatikus: Kolléga...hát órák óta válaszoltam már. :D Tudom, hogy nem toljuk jól a mercaton, de azért na :D

2020.09.10. 13:31:52

@Sunny21: Köszi az infókat!
Érdekes ez a nagy visszaesés...elismerem h Khedira azért 5-6-7-8 gólokat szerzett mikor kezdő volt, de az ember azt hitte volna h Rabiot és Ramsey ketten legalább ennek dupláját összekalapálják, de egyiküknek a kórházi részlegből nehéz ugye... :/
Costa is nyilván hozna pár gólt és asszisztot, ha nem Remzí mellett csücsülne, Berna pedig rendesen leépült szezon végére.
Cuadradoból ugye jobb védő lett, így nála érthető a visszaesés.
Na mindegy, kár erre a billentyűzetet koptatni, mert ahogy írod is: ez sok tényezős. Amellett a székből ülve látjuk h ha Dybala és CR egyszerre kiesik pár hétre nekünk annyi. Kár, hogy Paraticin a saját munkája kifog ugye.

senky 2020.09.11. 18:47:40

@venember83: ,, Csak azt mondom, hogy olyan ember nem edzhet eredményesen, akit nem tisztelnek/becsülnek a játékosai.'' Teljesen igazat adok neked . Ha a tisztelet nem volt iranyaba ,legalabb torekednia kellet volna hogy tiszteljek ! de o nem ,bunkosan akarekoskodott ,nem volt elkepzelese ugyanazt a 4-4-2 jatszatta ,egyaltalan nem valtoztatott ,unalmasa val ...

Sunny21 2020.09.11. 19:16:29

@senky: NEM akarok akarékoskodni, de ne csodálkozz ha ezek után nem vesz komolyan SENKI.

senky 2020.09.15. 16:54:18

@Sunny21: Megkerdezhetem ,szerinted miert ? Mert a JO edzok az ellenfel felallitasa es csapatanak erossege szempontjabol alakitja ki a sajat csapata felallitasat ,vedelmet ,kozeppalyasait ,csatarsorat !
Olvasd , es Sarrihoz-Juvejatekosok kozti kapcsolathoz hasonlitsd : ,, 25 nappal a kinvezése után már nem Bölöni László a Gent vezetőedzője. A beszámolók alapján nem volt meg az összhang a játékosok és a 67 esztendős szakember között, ami számos problémához vezetett, így Bölöni és a vezetőség szerint is az volt a legjobb megoldás, hogy elválnak útjaik. ''

Sarrival is ez lehetett a helyzet hogy ,, nem volt meg az összhang a játékosok és szakember között, ami számos problémához vezetett '' ! ! !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása