Higuaín ügynöke megérkezett Olaszországba

higuain_gonzalo_juve_kispadon.jpgGonzalo Higuaín testvére és ügynöke, Nicolas Higuaín megérkezett Olaszországba, hogy tárgyaljon a csatár távozásáról a Juventus képviselőivel, s a Napoli gólrekordere az Inter Miami csapatához csatlakozhasson hamarosan.

A Sky Sport Italia, a Tuttomercatoweb és további források erősítik meg a képviselő megérkezését.

A tárgyalásokra várhatóan ma fog sor kerülni, miután már mindegyik fél számára nyilvánvaló, hogy külön utakon képzelik el a jövőt.

A támadó aktuális szerződése 2021 júniusáig köti őt a klubhoz, a tárgyalások során pedig lényegében az egyetlen kérdés, hogy milyen fájdalomdíj fejében egyezik bele a csatár a távozásba.

Amint sikerült pontot tenni a szerződésre, Gonzalo Higuaín szabadon csatlakozhat egy másik klubhoz, befutónak pedig jelenleg a David Beckham által fémjelzett Inter Miami tűnik.

Andrea Pirlo első sajtótájékoztatóján már egyértelművé tette, hogy Pipita nélkül képzeli csapatát, ezt pedig megbeszélte a 32 éves csatárral is.

Az elmúlt években hányattatott sorsú csatárt még 2016-ben vásárolta ki a szerződéséből a Juventus 90 millió euróért, és bár első két évében jól teljesített, utána már a klub egyértelműen szabadult volna tőle, ezért kölcsönbe küldte a Milan, majd a Chelsea csapatához, de tavaly nyáron már nem talált érdeklődőket a klub, a koronavírus-járvány után pedig újabb mélypontra zuhant Gonzalo Higuaín teljesítménye, így a költséges válás maradt az egyetlen opció az Öreg Hölgy számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9616194142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.09.08. 11:22:08

Marotta legrosszabb igazolasa, mar ami az atigazolasi osszeget illeti.Csipem Higut meg orultem is neki mikor jott de azt a "Pogba penzt" okosabban kellett volna elkolteni.Ott lett volna a lehetoseg a kozeppalya rendbetetelere.Mindegy most mar.Remelem hamar lesz megegyezes es mindenki lephet tovabb.

JuventusFanatikus 2020.09.08. 11:27:30

@Alex8610: Allegri mindenképp egy csatárt szeretett volna, és csodák csodájára kapott egyet:D

Panther77 2020.09.08. 11:32:11

Sosem voltam odáig érte nem tartozott a kedvenceim közé és nem is értettem soha a leigazolását főleg 90 milláért.Viszont akikkel pótolnánk azokért sem vagyok oda,akkor inkább azt mondom lendítsük formába Higut,mert viszont ha ez a pali ki van szolgálva és meccsben van okádja a gólokat akárhova pattan rá a labda gól.

Alex8610 2020.09.08. 11:35:08

@JuventusFanatikus: Hat Marottank biztos full kihuzva hatalmas mosollyal lepett De Laurentis ele zsebben a 90millaval :) Lehet ezert emlegeti a legjobb igazolasanak.Tuti elvezte az oreg. :)

Panther77 2020.09.08. 11:48:53

@Alex8610: Elképzelem azt a fejet na akkor nem adod el nekem Higanyt? Nem? Elővette a lóvét és gúnyosan kacagott ! Hehehehehe......

JeetTrader 2020.09.08. 12:06:51

Sokan mondják, hogy rossz igazolás, pedig ha kicsit "Bayernesen nézzük": az akkori egyik legnagyobb ellenfelünk méregfogát kihúztuk azzal h megvedtük a Napolitól és ráadásul az első évében azért annyira nem volt rossz....
szóval van egy olyan olvasata is, hogy nagyban meggyengítettük az ellent, miközben tovább erősödtünk vele...kár h nem tartott sokáig a jó teljesítménye :(

Amúgy sajnálom nagyon h így alakult, de ilyen ez a pop szakma....

JuventusFanatikus 2020.09.08. 12:25:55

@JeetTrader: Azzal tolta el Marotta, hogy öt éves szerződést adott neki, e akkoriban nem igazán gondolhattunk arra, hogy 32 évesen már ennyire rottyon lesz.

Andras74 2020.09.08. 12:31:13

Adjuk oda a Hugi - DC - Rugó - Danilo - Kebab ötöst a Lukaku - Skriniar párosért cserébe, és mindenki boldog lehet......

peti78 2020.09.08. 12:32:11

ha végre megy akkor hosszú évek legjobb mercatoját zárjuk

JeetTrader 2020.09.08. 12:38:55

@JuventusFanatikus: na az igaz! lennék azért légy a falon az ilyen egyeztetések alkalmával :)

Gigitino 2020.09.08. 12:43:16

@Andras74: mennyit érhet az a 2 játékos ? Skriniar 50, Lukaku ilyen idény után 80? :D 130m vs max 60m :D jól járnánk én benne vagyok.

simoni 2020.09.08. 13:13:53

@JeetTrader: csak van az az apró, de nem elhanyagolható differencia, hogy a Bayern 30-40 millió magasságában műveli a méregfoghúzást...

Andras74 2020.09.08. 13:26:30

@Gigitino: mióta szempont, h nekik megérje? :)))

Andras74 2020.09.08. 13:27:27

@Gigitino: hozzá csaphatjuk még Bernát, de sérült játékost nem illene.....

Lanzafame 2020.09.08. 13:32:19

@JuventusFanatikus: vagy hogy 2 évvel később jön Ronaldo... Ronaldo miatt került rottyra, nem azért, mert hirtelen elkezdett volna rosszul teljesíteni.

steven.h 2020.09.08. 13:44:25

@Lanzafame: Igen, a második éve is teljesen rendben volt. Attól került rottyra hogy úgy lett vele bánva mint egy utolsó senkivel. El lett passzolva egy szenvedő Milanba, ahonnan nem tudom miért vártuk hogy bármikor is felmerülne hogy megveszik, mikor semmi pénzük nem volt, majd elkerült egy Chelsea-be fél évre ahova nem sikerült beilleszkednie. Ha nincs a Ronaldo transzfer még mindig az egyik legjobbunk lenne, elég csak megnézni, hogy Dybalával mit műveltek a szezon első felében:
www.youtube.com/watch?v=12jCsyu2P8w

Vagy hogy az első évben is milyen jól működött az a páros kiegészülve Mandzukiccal.

The king of alibis 2020.09.08. 13:50:57

@Alex8610: viccelődött a kölcsön + opcióval, de aztán előkapta a 90 milliót s asztalra vágta

Lanzafame 2020.09.08. 13:55:07

@steven.h: igazad van. Ha 18-ban nem Ronaldót vesszük meg, hanem megerősítjük a középpályát 100 millióból, talán még mindig jó lenne elöl az a hármas (plusz Cuadrado).

JuventusFanatikus 2020.09.08. 14:04:25

@Lanzafame: @steven.h: Az a helyzet, hogy ha nem CR jön, akkor Icardi. Valamiért mindenképp el akarták takarítani Higuaínt, de ezt már akkor sem értettem, hogy miért, mert olyan rosszul nem játszott, hogy le kelljen cserélni.

steven.h 2020.09.08. 14:08:36

@JuventusFanatikus: Valószínű a fiatalítás, vagy a franc se tudja, de nagyon nagy bajok voltak a fejekbe már akkor is, mikor úgy látták, hogy a keretben a legnagyobb gondok a csatárokkal vannak... mondjuk fotelszurkolóként nekem nem is kell értenem, ők biztos tudják mit csinálnak, végülis szakik, elvileg.

JuventusFanatikus 2020.09.08. 14:13:14

@steven.h: Vagy csak Paratici egyre nagyobb szerepet követelt magának, és emiatt ezek a remek igazolások:P:D Vagy csak simán az irányításmániás Agnelli már ekkor is nagyon komolyan beleszólt a dolgokba. Az a mercato már nem olyan Marottás volt.

simoni 2020.09.08. 14:45:40

@steven.h: Attól, hogy vezetők, még nem lesznek tévedhetetlenek. Ők is emberek, ők is hibáznak, és mint minden embernek, nekik is megvannak a maguk korlátai. Ha sok fotelszurkoló látja a problémát, akkor az valószínűleg létezik is.

@JuventusFanatikus: Kizártnak tartom, hogy Paratici egy személyben dönthetett ilyen 80-100 millás igazolásokról. CR esetén pl. a Fiatot is be kellett vonni, hogy állni tudjuk a bérét. Közelebb áll szerintem az igazsághoz, hogy Agnelli mindenáron szintet akart lépni, de nem látta vagy nem akart tudomást venni a lépés hosszú távú következményeiről és kockázatairól.

steven.h 2020.09.08. 15:01:16

@simoni: Az oké, hogy kiket kellett bevonni meg így meg úgy, abban már nyilván Agnelli is benne van, de itt az volt a kérdés, hogy kinek a fejéből pattant ki a Ronaldo transzfer és ki állt oda Agnelli elé egy megvalósíthatósági tanulmánnyal (bocs, jobb szóösszetételt nem találtam rá), az pedig a hírek szerinte leginkább Paratici volt, aki nyilván ezzel akarta megpályázni Marotta székét, ami sikerült is neki, csak hát látjuk, hogy azért ő kevés a pénzügyi mester Marotta nélkül.

Nyilván nem tévedhetetlenek, de ők ülnek ott és nem én és az elmúlt 9 évben azért voltak jó döntéseik (Conte kinevezése, Allegri kinevezése stb)

simoni 2020.09.08. 15:44:47

@steven.h: Persze, a klub színeit leszámítva általában semmi sem teljesen fekete-fehér, természetesen voltak jó húzásaik is. Agnelli biztosította a gazdasági alapot a hosszú bajnoki sikerszériához, Marotta pedig hozta hozzá az edzőket, a játékosokat. Annak idején őt is rengeteget kritizáltam, mert úgy éreztem, hogy a rendelkezésre álló pénzből még többet is ki lehetett volna hozni, de nem lehet elvitatni tőle, hogy így is elképesztő eredményt ért el. Szintén a javára írandó, hogy mindezt úgy tette, hogy közben ügyelt a klub gazdasági egyensúlyára, hosszú távú fenntarthatóságára.

Erről az útról tértünk le a CR-transzferrel, és ebben Agnelli és Paratici felelőssége viszont megkérdőjelezhetetlen.

simoni 2020.09.08. 15:50:19

Csak a felelősségből való részesedés mértékén lehetne vitatkozni, de felesleges, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlott le a színfalak mögött.

steven.h 2020.09.08. 17:56:04

@simoni: persze, de mint láthattuk gazdasági egyensúly mellett is lehet BL-t nyerni (Bayern) és mi meg eldobtuk azt az utat feleslegesen, mert nem lettünk előrébb eredményekben Ronaldoval, cserébe borult a csapatjáték és a pénzügyek is.

2020.09.08. 18:27:13

@peti78: Főleg, ha még menne végre Khebab, Rugani, Pjaca és a többi ballaszt is...

simoni 2020.09.08. 18:37:14

@steven.h: Pontosan, nekem is ez a nagy szívfájdalmam! :) Ha nem megyünk all-int CR-rel, hanem inkább türelmesen és okosan fejlesztjük tovább a keretet, akkor most ott lehetnénk az elitben a bajorokkal és a Poollal karöltve. A pénz egyértelműen meg volt ehhez.

Juvegaspy 2020.09.08. 19:07:31

Ajj Istenem megint rinyál mindenki

steven.h 2020.09.08. 20:28:36

@Juvegaspy: nem tudom hogy ezt kiknek szántad de én maximum értelmes eszmecseréket látok a kommentek közt...

simoni 2020.09.08. 21:55:34

@steven.h: Van akinek a szótárában a rinyálás a problémák megtárgyalását jelenti. :) Oda se neki, bár arra azért kíváncsi lennék, hogy @Juvegaspy: kolléga szerint akkor mi lenne a helyénvaló megnyilvánulás a mostanában sorjázó cikkek alatt.

del pipi 2020.09.09. 04:51:34

@simoni: @steven.h: Lehet hogy tévedek , de ez nem hiszem hogy nektek szólt, meg a párbeszédre. De majd ő megmondja, mire gondolt. :)

steven.h 2020.09.09. 09:00:34

@del pipi: Hát, lehet akkor ő máshogy használja a "mindenki" szót, mint ahogy én értelmezem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása