McKennie: "Nem kellett meggyőzni arról, hogy a Juventushoz jöjjek"

mckennie_weston_bemutatas.jpgMa délután újabb játékos mutatkozott be a Juventusnál, a Schalke 04 csapatától igazolt Weston McKennie a klub székházában tartott sajtótájékoztatón beszélt érzéseiről, első benyomásairól és várakozásairól. Az ifjú amerikai középpályás a 14-es számú mezben szerepel majd .

"Azonnal felvillanyozott a gondolat, hogy itt játszhatok, egy hatalmas történelemmel rendelkező klubnál. Gyerekként Németországban ismerkedtem meg a labdarúgással, s mikor ez a sportág és az amerikai foci között kellett választanom, a labdarúgást választottam. Most pedig itt vagyok! Nem kellett meggyőzni arról, hogy a Juventushoz jöjjek, mert itt lenni egy álom, amely most megvalósult. " - mondta a legelső torinói sajtótájékoztatóján McKennie.

"Németországban elköteleződtem a »Fekete életek számítanak« mozgalom mellett, minden tőlünk telhetőt meg akarunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a helyzet. Teljes támogatást kaptam Németországban, s jó dolog, hogy itt Olaszországban is folytathatom azt, amiben hiszek, mert a klub azonnali támogatásáról biztosított a meggyőződésemmel kapcsolatosan. 

Az erősségem? A labda visszaszerzése. Beszéltem Andrea Pirlóval, aki nagyra tartja ezt a tulajdonságot. Egy hullámhosszon vagyunk a pályán elfoglalt pozíciómmal kapcsolatosan. Nagy hasznomra válik majd, hogy láthatom Cristiano Ronaldo játékát, a mozgását és azt, ahogyan dolgozik.

Nagy megtiszteltetés, hogy én lehetek a Juventus történetének első amerikai játékosa. Büszkévé tesz a lehetőség, hogy ezt a mezt viselhetem, a hazámat képviselhetem, s az amerikai fiatalokat közelebb hozhatom a labdarúgáshoz.

A Juventus egy nemzetközi klub, az egész világon híres. Az Egyesült Államokban a boltokban árusítják a mezeit. Ha hozzájárulhatok a brand további fejlődéséhez, boldog leszek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10016193798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikster 2020.09.07. 18:36:36

Üdv a csapatban! Valahogy jók a megérzéseim vele kapcsolatban.

alexGicamo 2020.09.07. 18:43:55

Isten hozott ! Sok sikert szeretett csapatunkban !

Hiribi27 2020.09.07. 18:45:52

Sok sikert a csapatban! Szimpatikus nyilatkozat, csak ez a politikai bullshit nem kellett volna.

Leram7 2020.09.07. 19:12:59

Mivel nincsen hasonló játékosunk, ő jó lehet. Bár én jobban örültem volna egy Van de Beek féle támadóbb felfogású playernek.

@Hiribi27: Szerintem sem, főleg, hogy George Floyd egy nemierőszakoló drogdíler volt. Sajnos ott tartunk, hogy sokan felülnek erre és a "csak azért mert cigány vagyok" dolgokra és ez jelenti az alibit! A másik, hogy olaszországban nagy kultúrája van az N betűs szónak, lsd Balotelli, úgyhogy ezek után pl a lazio ultrák simán le fogják N-ezni, már ha lesznek nézők.

Lanzafame 2020.09.07. 19:25:28

Én is örülnék, ha a klub nem kontárkodna bele a politikába a nyilvánosság előtt. Ahogy a játékosai sem.

JuventusFanatikus 2020.09.07. 19:30:16

Ezt a nyilatkozatot is inkább felejtsük el:)

Egyébként azt is megemlítette, hogy Francesco Totti volt a példaképe, ezt mondjuk tisztelem benne, hogy be merte vállalni.

Sok sikert, Weston!

2020.09.07. 19:46:34

És ő a felnőtt csapatba jött, vagy továbbpasszoljuk kölcsönbe? Mert azt olvastam vhol, h 1 évre kölcsön adjuk... Meg amiket vázoltak kezdőket, sehol sem olvastam a nevét. Nem örülnék neki, ha őt is továbbpasszolnánk.

juve28adam 2020.09.07. 19:58:51

@MGB75: Mivel eleve kölcsönbe jön első körben így kétlem ,hogy megy is tovább kölcsönbe. Az ifistákhoz se rakjuk le, ahhoz meg drága.

ZecH 2020.09.07. 20:16:04

Nem hiszem hogy sportembernek, szinesznek, vagy barmilyen "kozszereplonek" erdemes felulni erre a politikai vonalra. Nagyon nem ide valo, az pedig hogy a klub mirol biztositotta ezzel kapcsolatban az olyan belso informacio amit 1. ha igaz sem lett volna korrekt kiteriteni 2. ha nem igaz akkor ver ciki es amator huzas (mondjuk ez utobbi mindket esetben igaz).

Remelem a jo teljesitmenye alapjan fogjuk majd megitelni nem pedig a kommunikacios baklovesei miatt...

JuventusFanatikus 2020.09.07. 20:33:11

@Wizzurah: Na, jól van mostmár!:D Már kezdem azt hinni, hogy b@szogatsz, vagy tényleg ennyire tetszik ez a kis osztályozás?:)

2020.09.07. 20:53:51

@juve28adam: Azt nem vágtam, h kölcsönbe jön. Nem figyeltem. :) Mert egy másik oldalon az eu-n kívüliség miatt pont azt taglalták, hogy tovább passzoljuk 1 évre kölcsönbe, így felszabadul 1 eu-s hely és simán jöhet Suarez. Sokkal jobb lenne, ha egyből a kezdőben edződne a felnőtt csapatban. Látok benne fantáziát. Ráadásul fiatal is.

juve28adam 2020.09.07. 21:05:15

@MGB75: El is ment mind2 eu-s hely. Suáreznek viszont van/lesz olasz útlevele(felesége révén ha jól rémlik), szóval gond ott nem lehet emiatt.

Wizzurah 2020.09.07. 21:22:44

@JuventusFanatikus: :D Ja poénos meg jó is, rövidebb, mint mikor egy képregényt kell elolvasni. Maga a nyilatkozat jó lett volna, ha nem veszi bele BLM -es baromságot, az elrontotta az egészet. Azért sok sikert neki. Ez az osztályozósdi meg a "szegény ember xy-ja" aranyköpés lett itt szerintem :)

2020.09.07. 21:26:35

@juve28adam: Igen, valszeg Suarezzel nem lesz gond. Ha akar, akkor jönni fog. Ez már csak rajta múlik. Nem bírom a palit, de jó szolgálatot tehet még nálunk.

Lanzafame 2020.09.07. 23:06:41

@Wizzurah: @JuventusFanatikus: JuventusFanatikus vajon a szegény ember venember83-ma vagy fordítva? :D

JuventusFanatikus 2020.09.07. 23:35:09

@Lanzafame: Egyik se, mert nem lehet minket összehasonlítani.:) Mind a ketten ugyanazt a célt szolgáljuk, hogy az Olvasókat a lehető legaktuálisabb cikkekkel lássuk el, de mégis más képességeket, különböző mennyiségű időt és más fajta munkamódszert vesz igénybe egy fordítás és egy elemzés. Viszont mind a kettőnek megvan a szépsége, és a nehézsége. A lényeg csak egy, hogy az Olvasó elégedett legyen a munkákkal, és örömmel olvassa azt, a többi nem számít:)

venember83 2020.09.08. 05:22:05

Most látom, hogy természetesen az ESPN és számos amerikai médiaforrás beszámol McKennie torinói sajtótájékoztatójáról, így nem meglepő, hogy büszkének kell lennie a játékosnak szavakban is, ez olyan kötelező amerikai nemzeti sallang.

@Lanzafame: ezt a viccet/poént szeretném elutasítani, nem kívánok semmilyen kimondott vagy kimondatlan hierarchiát elfogadni a szerkesztők között. Meglátásom szerint egyikünk sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Ezt jól tükrözi például a bérezésünk is, ha egyáltalán ilyen háttérinformációkat megoszthatok.

HUN_SOLO 2020.09.08. 06:11:33

Hatalmas potenciál van a srácban. + pacsi Neki, hogy nem az amerikai focit választotta (ha ez igaz) és nagy bátorságra vall egy amcsi srácnál. Sok sikert!
Azt viszont nem értem, hogy miért fáj az pár embernek, hogy ki meri mondani a nézeteit. Ez a 21. Század és nem az őskor. Ha nem fog Torinó utcáin bandaháborút kezdeményezni és nem gyújtogat francot sem érdekel miben hisz.

Rocky80 2020.09.08. 09:18:28

@venember83: természetesen megoszthatsz, mindig érdekes amikor kicsit a kulisszák mögé láthatunk! :D

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2020.09.08. 12:37:42

ez most komoly?
magyar figurák a monitorok mögül jobban tudják, egy feka amerikai srácnak hogyan kellene hozzáállnia fekete amerikai polgárjogi, meg közéleti kérdésekhez?
mondjuk átigazolási, meg taktikai kérdésekben is jobbak vagyunk, mint a juve vezetése.. :D
na de ezen most ledobta az agyam a láncot.
mert itt az emberek tudják, hogy ez tőle csak elvárt nemzeti sallang? wtf??
nyilván az, mindnekitől sallang, jajaja, ahogy olvasok magyar fórumokat, meg ilyen origó, stb oldalakat néha, én is tudom már :DDD
a világ összes sportklubja, csoprotja, mindene egyetértően beleállt ebbe a kérdésbe, na de mi, magyarok..!! mi ezt innen jobban tudjuk!!!!! :D

a lényeg számomra annyi, ezen a blogon utoljára olvastam kommenteket.
nyilván ez rajtam kivül senkit nem érdekel, és csak nekem lesz szar, mert mióta van ez a blog, vagyis sok sok éve, napi szinten olvasok cikkeket, naponta többször átfutom, a blogot,a kommenteken is végigmegyek, de ezt most itt befejeztem. fogalmam sincs hány év után, számomra ez komoly változás lesz, de a gyomrom most kifordult. a világ összes sportklubja dolgozik a rasszizmus ellen, itt ez már régebben is másként ment...itt, a juve szurkolók ezen a blogon is forditva ültek már párszor ezen a lovon, de ez, itt, most... ez csak iylen elmélet, de ha a juve bármelyik játékosa ezeket a komemnteket olvasná tőletek, köpne egyet. meg a régebbi rassziszta okádásoktól is. kurvára pont ellentétes irányba közlekednek ezen a sztrádán, tudniillik.

szóval kösz a sok évi napi olvasást! csáó

venember83 2020.09.08. 12:46:43

@vargacsabi: nyilván nem olvasod már ezt, de:

"Büszkévé tesz a lehetőség, hogy ezt a mezt viselhetem, a hazámat képviselhetem, s az amerikai fiatalokat közelebb hozhatom a labdarúgáshoz."

Erre írtam a nemzeti sallangot. Hiszen a számos amerikai cikk ehhez köthető címmel jött ki. A BLM-es dolgot szándékosan nem akarom érinteni, azt mindenki érzése szerint kezelje.

Shyr Kahn 2020.09.08. 23:23:23

Aki a BLM mozgalmat tamogatja az feher amcsi demokratakat tamogat. Nem is demokratakat, de szelso baloldali marxistakat. Szornyu, hogy vannak emberek, akik bedoltek ennek a mozgalonnak, ami legalabb annyira rasszista, mint amennyire probal a rasszizmus ellen fellepni (BTW evszazadok ota az utobbi 10 ev a leheto legkevesbe rasszista korszak, szoval nagy kerdes, hogy mi ellen lepnek fel). Sajnalom, hogy ez az amcsi bulshit, aminek semmi koze nincs a feketek tamogatasahoz, Europat is elerte. Remelem a Juveban beno a feje lagya es rajon, hogy a BLM-t tamogatni fajdalmasan nagy baromsag.

Shyr Kahn 2020.09.08. 23:36:28

@vargacsabi: a rasszizmus ellen lehet allast foglalni es kuzdeni (bar ahogy irtam ennek evszazadok, evezredek ota most van a legkisebb ertelme, mert az ma letezik a legkevesbe), de a BLM tamogatasa nem a helyes megoldas. Egyreszt mert brutalisan radikalis (tuzzel ne oltsunk tuzet), masreszt mert radikalis balosokat tamogat, vagy legalabb is azokat a demokratakat, akik a radikalis balos progressziv mozgalmak felett szemet hunynak. Nem tudom hol elsz, lehet kint az USA-ban (en Kanadaban), de ha igen es a szoborledontesek, a rendorseg levaltasnak kovetelese az LGBTQ es SJW-ok tevekenyseget illdomosnak tartod, akkor valoszinu eloirnek neked egy egy napos gyorstalpalot, hogy megismerd az erem azon oldalat is, amit a media nem szeret felfedni (hallgass/nezz Ben Saphiro-t, Jordan Peterson-t).

ZecH 2020.09.09. 20:15:33

@Shyr Kahn: Koszonom. Ennyi. Orulok hogy van olyan is aki nyitott szemmel jar a vilagban es nem dol be mindennek amit eletolnak a neten. Addig is mindenkinek aki azert szeret a mozgalmakban hinni hogy vegre tartozzon valahova ahova tomegek tartoznak, mert egesz rongyos eleteben egyedul volt az elmebetegsegevel az tetovaltassa a homlokara hogy "PrayforParis" "#Metoo" "BlackLivesMatter" ja meg szivarvanyzaszlo... le ne maradjon!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása