Tudor csatlakozott, Sarri ragaszkodik a szerződéséhez

sarri_maurizio_szemuveggel_stadionban_szembol_alulrol.jpgA La Stampa értesülései szerint Maurizio Sarri keménykedik a Juventus vezetőségével, miután a torinói igazgatók közös megegyezéssel felbontanák a szerződését.

A bianconero klub egy év után távolította el a mestert a padról annak ellenére, hogy a csapat megnyerte sorozatban a kilencedik bajnoki címet, azonban a Lyon ellen már nem tudott továbbjutni a BL-ben, illetve két olasz döntőt is elvesztett.

A 61 éves szakember szerződése még két évig érvényes, ezért az eltávolítás ellenére a Juventus fizetési listáján marad.

Ugyanez volt a helyzet Massimiliano Allegrivel is, akinek a helyére érkezett Maurizio Sarri.

A Juve szeretne elkerülni, hogy még két évig fizetnie kelljen, ezért próbálja a pénzügyileg megterhelő szerződéseket közös megegyezéssel felbontani, azonban a La Stampa szerint Maurizio Sarrit nem igazán győzte meg a Juve ajánlata, és csak jelentős kárpótlás ellenére hajlandó felbontani a szerződését.

A mester évi 5,5 millió eurós nettó bérben részesül, s lényegében ugyanaz a helyzetbe került vele a Juventus, mint Gonzalo Higuaínnal és Sami Khedirával, akiknek további egy évig érvényes a szerződésük, és annak ellenére, hogy Andrea Pirlo és a klub nem számol velük, nem kívánnak lemondani az őket megillető bérről, és nem akarják felbontani a szerződésüket.

A több szempontból másik oldalon pedig a Sky Sport Italia arról számolt be, hogy Igor Tudor kétéves szerződést írt alá a torinói vezetőséggel, és másodedzőként csatlakozik Andrea Pirlo stábjához.

A horvát szakember a Hajduk Split vezetőedzői posztját hagyja ott, hogy az Öreg Hölgyhöz csatlakozhasson, miután olyan klubok padján volt első számú edző, mint a PAOK, a Karabükspor, a Galatasaray, az Udinese.

Az általában megbízható híreket szállító olasz hírcsatorna szerint a Hajduk Split végül 450 000 euró ellenében engedte el a mestert, aki ennek a kárpótlásnak a harmadát saját maga fizette ki.

Igor Tudor 1998 és 2005 között futballozott Torinóban, most pedig tapasztalatával Andrea Pirlót segítheti, hogy az olasz középpályás vezetésével megújulhasson az Öreg Hölgy.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr616173494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kidelpiero 2020.08.23. 09:43:07

Tejelj csak Andrea tejelj...

delpi0823 2020.08.23. 11:00:32

Sarri eseteben teljes mertekben ertheto a sertodottseg.Mit gondolt Agnelli?elzavarjak egy bajnokicim utan,es majd meg a berebol is engedni fog........

simoni 2020.08.23. 11:25:46

Komolyan, ez már bohózatba illő, amit Agnelliék ezekkel a szerződésbontásokkal kapcsolatban művelnek. Ugyan miért kellene Sarrinak belemenni a közös megegyezésbe, miután hozta az elvárható eredményt (bajnoki cím), minekutána egyoldalú döntéssel kirakták a klubtól úgy, hogy mindeközben az elődjének pihenőjét viszont szerződés szerint finanszírozták? Mintha a kupiban a menet után kezdene el alkudozni a kuncsaft, hogy mennyi az annyi... Hihetetlen.

Tudor viszont hatalmas respektet érdemel, ha igazak a hírek. Forintra átszámítva 50 millát áldozott a saját zsebéből, hogy nálunk dolgozhasson mint másodedző(!!) De valahol azért az is rém kínos, ha a vezetőség tényleg hagyta ezt. 150e euró a klub költségvetésében elhanyagolható összeg. Ha ennyire csórók vagyunk, az már nagyon szomorú lenne.

Andras74 2020.08.23. 11:32:58

Én 2+1 éves szerződésre emlékszem Sarrinál. Így "csak" egy évet kell kiperkálni.

Ha 2 évig fizetést vár tőlünk, akkor 2 évig nem lehet máshol edző. Azért az ambícióiról ez sokat elárul.

Örülök, h elégedett magával. Sokan nem vagyunk ezzel így, de a szerződés az szerződés. Ez van.

Lehet mondani, h Maxi is kitöltötte, csakhogy neki sokkal jobban volt erre ideje. Sok csapat fér még bele a karrierjébe.

Alex8610 2020.08.23. 11:44:43

Ismet csak azt tudom irni hogy ez lesz a tanulopenz Agnellieknek.Nem varhato el senkitol hogy lemondjon arrol ami jogosan jar neki.En azt a fennmarado 5,5milliot atcsusztatnam Paraticinek hogy akkor lehet utalni :)

Attilio79 2020.08.23. 12:47:18

U csapatnál kell alkalmazni, ha nem akarnak elmenni, egyidő után ők bontanák a szerződést...
A szurkolók ellenszenvét is kivívják ezek a profi zsoldosok! :(

Lanzafame 2020.08.23. 12:54:59

Teljesen igaza van Sarrinak, mit képzel magáról a vezetőség?

Attilio79 2020.08.23. 14:43:50

Azért nincs igaza Sarrinak, mert a Chelsea is meg akart szabadulni tőle, a Juventus csak szívességet tett egy évre, ha annyira karizmatikus és sikeréhes, mint, ahogyan az eredményei mutatják, akkor találna másik csapatot magának és nem azon kellene töprengenie, hogyan húzza le a korábbi kenyéradóit (Ez igaz Khedirára és Higuainra is)

Thuglife! 2020.08.23. 14:56:24

És ha ezt a stábot még idén felállítják, a sor folytatódik tovább?
tisztára mint egy nb1-es klub vezetősége.

venember83 2020.08.23. 14:58:01

@Attilio79: ha nem tévedek, akkor még fizetnie is kellett a Juventusnak, hogy a Chelsea elengedje Sarrit, de erről megbízható forrás nincs. Megbízhatatlan források meg 5-10 milliós kártérítésről írnak.

Ádám.84 2020.08.23. 15:04:35

@venember83: az igen, hihetetlen milyen pénzek folynak ki, amiről fogalmunk sincsen...

venember83 2020.08.23. 15:07:10

@Ádám.84: a szép az, hogy "nem pénzbeli" kártérítésről van szó ugyanazon források szerint. De ezek mind angol lapok, az angol sajtó meg... Szóval egyáltalán nem biztos semmi.

Ádám.84 2020.08.23. 15:08:30

@venember83: akkor milyen kártérítés? Ezt nem is értem. Persze lehet, hogy egy szó sem igaz az egészből.

venember83 2020.08.23. 15:13:44

@Ádám.84: az egyetlen bizonyos dolog, hogy a Chelsea az elején kártérítést akart a szerződés felbontásáért. Aztán valahogy mégis elállt tőle. A "nem pénzbeli" pedig elvileg azért volt indokolt, mert a Juve nem akarta égetni magát azzal, hogy fizet Sarriért.

Attilio79 2020.08.23. 16:23:49

@venember83: Így tudom én is...
Hazánkból megítélni, hogy kinek, milyen és mekkora igaza van, nem lehet, főként, hogy vannak olyan dolgok, amiről nem is tudunk.
Az biztos, hogy Sarri focija nem volt eredményes, sem szép (nemzetközi szinten), ezért mindenképp meneszteni kellett...

DelPiero2 2020.08.23. 16:36:45

@simoni: ennyire szarrágók. Az is érdekes volt, hogy mikor elzavarták, olyan nyilatkozatot adtak ki (legalábbis ilyesmi jelent meg) hogy megköszönik a munkát, de Sarrinak is jól jött ez hogy nyerhetett bajnoki címet. Szánalmas hogy milliókat tapsolnak el, ugyanakkor 150e eurókkal kukacoskodnak. Nem világos az sem, ha a semmiből idejön egy edző, (Sarri) zokszó nélkül kiszórnak régóta itt levő játékost (Mandzu). Hirtelen nagy bizalom iránta, utána meg tűnjön el, mintha nem is létezne szerződés.

DelPiero2 2020.08.23. 16:40:51

@Attilio79: az hogy a szerződéséhez ragaszkodik, az nem lenyúlás, ha arról van szó. Szerintem igaza van Sarrinak, mégha nem is kedvelem őt. Össze vissza kötik a szerződéseket, aztán ha az kényelmetlen, akkor megy a befolyásolás. Akkor kellett volna gondolkodni, amikor Sarrit idehozták. Pl. Pirlónak hiába nincs tapasztalat, nincs arányban a szerződése Sarri 5,5 milliójával és a 3 évével.

Attilio79 2020.08.23. 16:52:25

@DelPiero2: Ezért írtam, hogy koránt sem tudjuk, hogyan jött el a Chelseatől, ahonnan ugyancsak szabadulni akartak tőle...
Persze, ha csupán azt nézzük, hogy van egy szerződése (amiben nem tudjuk, hogy mi szerepel), akkor egyértelmű a helyzet, de mivel sok körülmény, tényező ismeretlen, ezért nem törnék csípőből pálcát a vezetőség felett!
Sarri (Higu és Khedira) pedig nem hiába ragaszkodik ahhoz, ami le van írva, mert a teljesítményükkel nem tudnák máshol ezt a pénzt megkeresni, no de a semmire általában jogosan mi sem szoktunk/szeretünk fizetni, ugye?

DelPiero2 2020.08.23. 17:03:36

@Attilio79: Nem szeretünk, de ha már voltunk olyan felelőtlenek hogy megírtuk a szerződést. Különösen Khedira esetében, aki már Madridban is ezt csinálta (lehet hogy csak a végén, és előtte dolgozott)
Egy ilyen nagy klubnak oda kellene figyelnie hogy milyen ügyvéddel dolgozik, hogy a szerződések ne hagyjanak kiskaput.

Attilio79 2020.08.23. 17:36:59

@DelPiero2: Ezért mondom, hogy nem tudhatjuk, hogy mit tartalmaz, ahogyan azt sem tudjuk, hogy Agnelli-Nedved-Paratici között mi folyik, simán el tudom képzelni, hogy rábeszélték Agnellire Sarrit és most a két okosnak kell "takarítani".
Pirlot szerintem nem Nedvedék akarták, inkább Agnelli, mert ez egy nagyon gyors döntésnek tűnik, fontolóra sem vették, hogy ki/kik vannak szabadon a piacon (pl. Pochettino).
Nem tudom mi folyhat a háttérben, de nem túl acélos most a vezetőség... :(

DelPiero2 2020.08.23. 18:04:09

@Attilio79: korábban sem volt acélos, lehet hogy Agnelli befolyásának köszönhetően. Nem is a rossz igazolások, hanem aki többet érdemelt volna, azok közül néhánnyal csúnyán bántak.

Attilio79 2020.08.23. 18:22:56

@DelPiero2: Értem, hogy mit gondolsz inkorrektnek, de a serpenyőnek mindig két oldala van.
Higunak 2 éve kellett volna felfognia, hogy menni kellene.
Khedira a J-medicalnál szolgál, ilyenkor mások is elfogadják, hogy bontsanak szerződést, a klub általában segít is utána...
Sarri, Sarrival egy baj biztosan volt, a szép és eredményes játék hiánya a Covidot követő időszakban.

babo0410 2020.08.23. 19:41:34

Nem tudom min van Sarri megsértődve? Jobban kellett volna teljesíteni, és nem küldik el. Éppen csak bajnokok lettünk, nem rajtunk múlott.

dobor norbert 2020.08.23. 23:10:19

Gyuszi bácsi! Ami jár ,az jár! Tartsad szépen a markod!

Sunny21 2020.08.24. 08:16:17

@babo0410: Én is nagyon izgultam az utolsó fordulóig :D Szerencse, hogy meglett!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása