Gattuso: „Andrea nehéz helyzetbe került, ez ilyen szakma”

gattuso_gennaro_pirloval_olasz_valogatottnal.jpgMaurizio Sarrit villámgyorsan menesztette a Juventus vezetősége a BL-ben elszenvedett kudarcot követően, s a vezetőség villámgyorsan döntött is az utódról, rengeteg embert meglepve Andrea Pirlót ültette le a padra.

Andrea Pirlo pár napja vette át a Juventus U23-as csapatát, most azonban a legmagasabb szinten kell bizonyítania.

A 41 éves egykori középpályás játékosként a Juventusszal 4 bajnoki címet is nyert, ám ez sokat nem számít, véli egykori csapattársa, a rögös út után most mintha a Napolinál magára találó Gennaro Gattuso.

„Nos, most aztán nehéz helyzetbe került. Mert ez a meló ilyen.” - mondta el őszinte véleményét Gennaro Gattuso a Sky Italia munkatársának a Barcelona elleni 3-1-es vereség után.

„Szerencséje van, hogy a Juventusnál kezdhet, de ebben a szakmában a kiemelkedő játékoskarrier nem elég.

Tanulni kell, keményen dolgozni, és túl sok idő nem jut az alvásra.”

Gennaro Gattuso számára nem újdonság a váratlanul jött komoly megbízás, hiszen 2017 májusában átvette az AC Milan korosztályos csapatának vezetőedzői szerepét, majd nem sokkal később Vincenzo Montella távozását követően már a nagyoknál találta magát.

„A játékos és az edző élete nagyon különböző. Teljesen más a két szakma, és nem tanulható meg könyvekből, bele kell mászni a sűrűjébe, és kemény munkára van szükség. Különbözik a két világ.”

Andrea Pirlo visszavonulását követően Gennaro Gattuso a következőket mondta egykori csapattársa jövőjét illetően.

„A futball világában bármire képes, hihetetlenül intelligens ember, megtalálja a szót másokkal, hiteles, és nagy feje van.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9816120306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2020.08.10. 09:51:35

A kezdeti sokk után mára ott tartok, hogy kezdek örülni régi-új Mesterünknek, mint edző!

Jó lesz ez! Már annyira izgulok, hogy milyen játékot és felállást fog alkalmazni!

Az nagyon fontos h megtalálja a szót másokkal. Ha emellé még intelligencia is társul akkor minden alapképessége adott.

....bárcsak túlszárnyalná Zidanet...Kívánom, hogy a következő szenzonban TRIPLÁZZUNK VELE!!!

JeetTrader 2020.08.10. 09:55:40

Ezen a képen mintha Wing Tsunt vagy Ninjutsut gyakorolna a Maestro. :D Nem csoda mondjuk, ha Gattuso így megindul :D:D

Quentin_KR 2020.08.10. 12:18:20

@JeetTrader: nem szabad ilyen magas elvárás okát támasztani felé.Triplázás óriási, s legfőképp átgondolatlan túlzás lenne. Elvárás lehet a fiszalítás/csapatépítés és hogy Bl. induló helyen végezzünk, ennyi. Én már ennyi től boldog lennék.

JeetTrader 2020.08.10. 12:22:09

@Quentin_KR: Csak álmodozom ;) tudom én h irreális...de Zidane-tól se várta senki h BL-t nyer olyan hamar...tudom, más csapat, más játékosösszetétel (ami mondjuk már akkor jó volt).

Alig várom h kiderüljön mit fog játszatni a csapattal.

Quentin_KR 2020.08.10. 13:12:24

@JeetTrader: meglátjuk, s persze álmodozni jó :)

Rikoo 2020.08.10. 13:28:22

@Quentin_KR: BL induló hely?
Hát abban biztosak lehetünk, hogy nem ez a cél, főleg ilyen gazdasági főlénnyel és néhány klasszissal.
Ha nem küzd a csapat a Scudettoért, akkor Pirlo bukni fog, ez egyértelmű.
Szerencsére ő tudja mi a spirito és hogy a taktika mennyire fontos az olaszoknak, edzőként viszont szerintem egyedül kevés lesz, sok segítség kell majd neki.
Biztosan sokat fog csörögni a telefonja Carlettonak, Lippinek és Allegrinek.

venember83 2020.08.10. 13:31:03

@Rikoo: Barza visszatéréséről is pletykálnak. Igaz, U23-as csapat vonatkozásában.

Rikoo 2020.08.10. 13:40:33

@venember83: Igen, olvastam. Barza vagy Grosso lesz az U23 edzője.
Remélem Agnelli biztosan tudja mit csinál.

JuventusFanatikus 2020.08.10. 13:42:48

@Rikoo: Remélem Barza lesz a befutó, Grosso bizonyította, hogy nem tartozik az ígéretes edzők közé.

Quentin_KR 2020.08.10. 14:34:08

@Rikoo: teljesen másképl látjuk, ez egyértelmű. Nekem, Pirlo kinevezésével az az üzenet jött át Agnellitől hogy komoly fiatalítások, és lépésről lép~sre fogunk haladni az európai gyors foci felé.Ha sikerül a nagytakarítás, egyáltalán nem lehet jogos elvárás a bajnoki cím, persze ettől még összejöhet. Szerintem sötétben tapogatózik az aki azt hiszi Sarri a Bl. kiesés miatt lett elküldve.... Így ha lesz fejlődés, tuti nem küldik el Pirlo-t egy esetleges bajnoki bronz esetén...

Shyr Kahn 2020.08.10. 20:10:26

Azert, ha valaki jo edzo, akkor ennel rosszabb csapattal is tudna Scudetto-t nyerni. Lasd Conte-t az elso eveben nalunk, amikor olyan kerettel lett bajnoki aranyos Allegri Milan-ja elott, ami azota is mintha csak alom lett volna.
Ezzel a kerettel (meg ha a felet megfiatalitjak is), illene tovabbra is versenyben lenni a Scudetto-ert. Persze Conte es Inzaghi elleneben nem nehez kikapni - mondhatjuk -, de vajon, mit reagalna erre a vezetoseg? Nekem ugy tunik, hogy Ok tovabbra is nyerni akarnak es bar latjak a rizikot, de 18-ra huztak meg egy lapot.

Grinta 2020.08.10. 20:21:10

@Shyr Kahn: Én megmondom,Nekem kell a 10.Scudetto.Kell.Az ára nem érdekel.
Ha kicsit nem is építkezünk,akkor is.Majd építkezünk utána.

dobor norbert 2020.08.10. 21:28:16

@Grinta: Nekem nem kell. Adjunk meg Pirlonak minden segítséget,türelmet/vezetőség,szurkerek/ és támadjuk meg európa csúcsát egy klassz,ütőképes Csapattal!Szerintem két év alatt meg lehet csinálni.

Grinta 2020.08.10. 22:00:46

@dobor norbert: De egy majdleszvalamire nem dobhatod el a mostani reális esélyedet a bajnoki címre.

dobor norbert 2020.08.10. 22:06:03

@Grinta: Azzal egyet értek. De én annak a híve vagyok,h jó munkához idő kell. Főleg most,h drasztikus változásoksat prognosztizálnak. Ha meg van a kellő háttér,vezetőség is beáll mögé,akkor nem lesz elég egy év,h elérjünk valamit. Fel kell áldozni ezt az évet az építkezésre!

Grinta 2020.08.10. 22:10:12

@dobor norbert: Nem szabad.Nyerni kell.Ez a Juventus.Hozni kell előremutató igazolást,de olyat is-akivel az eredményesség garantált.Már ha van ilyen. Nem lehet odadobni a zinternek a Scudettót Norbikám!Magunktól pláne nem.

dobor norbert 2020.08.10. 22:11:58

@Grinta: Ez mind rendben van. De én már kevésbé hiszek a csodákban. Engem az eredmények tudnak lenyűgözni. Mindegy kivel.

pedronegroo 2020.08.10. 22:24:18

Nem lesz gond! Azt se gondolta senki hogy minden tanulmány és képzettség nélkül Pirlo borász lesz, de viszont tudott inni, na ugye! Akkor edző méér ne lehetne??

MdewC 2020.08.11. 00:24:03

@Grinta: Nekem is kell. :D

A 10. és 11. is és ha lehetne, akkor a BL-ben is villanjunk. Miért ne lehetne úgy építkezni, hogy közben építkezünk is?

Sztem ez lehetséges.

Én már csak ilyen telhetetlen vagyok. :)

senky 2020.08.12. 07:55:57

@dobor norbert: ,, Ha meg van a kellő háttér,vezetőség is beáll mögé,akkor nem lesz elég egy év,h elérjünk valamit. Fel kell áldozni ezt az évet az építkezésre! ''
_ De az nem mindegy, hogy CSAK .... beall moge....Hogyan ? es MIERT ? kerdesek sokasagara a feleletek ha NEM megfelelok, akkor minden hiaba:_1- ha csak ugy semmittevoen all be a vezetoseg ...hisz ok is legyenek valahol;_2- ha allandoan a keresekre rosszak lesznek a valaszok :,, csak most nem lehet ;nem engedhetjuk meg ; probald meg ezekkel; majd meglassuk .... '' _3- Mogotte lenni ,allandoan stresszelni,cseszegetni Pirlo fejet : igy csinald ,rosszul csinaltad ;ne ilyen legyen a felallitas hanem ...ezek legyenek a ...,miert cerelted le ? miert nem cserelted le ?de o/ok is jo/jok ,miert koltsunk most jatekosra nagyobb osszeget ? ... es ehez hasonlokkal teljesen demoralizalni elvenni a kedvet az allando idegesittessel ...@MdewC: ;_4-Beallani Pirlo moge es kerdezik : ,,mire ,kire van szukseged ? ;rendbe , megszerezzuk, megcsinaljuk,....'' teljesen mas hozzaallas az elobbi haromhoz kepest !

senky 2020.08.12. 08:12:25

@MdewC: ,,Miért ne lehetne úgy építkezni, hogy közben építkezünk is? '' Hat szerintem azert mert homokbol csak homokvarat lehet epiteni ,jon egy gyenge fuvalat es mar SEMMIVE l lesz . A nagy fonok Agneli ,Para ..meg a tobbiek , MIERT NEM akarnak egy utokepes fiatalokbol allo csapatot epiteni HOSSZU tavra ugy a tamadosorban -sokk golt rugjanak !-;mint a vedekezesben-keves golt kapjon a csapat !- ;meg a kozeppalyan-hogy birjak az iramot a vedekezesek es a tamadasok elokesziteseben ,megsegiteseben ! Minden tisztelet az idosebb jatekosokert ,kik az evek soran megvivtak a maguk kuzdelmeiket ,de be kell latni ,az ido teltevel mar gyengul a teherbirasuk, es maradhatnak de mint klasszis cserejatekoskent . Hany meg hany jo,de mar idosebb vedot a fiatal huszoneves csatar,hatukat mutogatve huztak el melletuk amibol golt rugtak vagy max a vedo egy szabalytalansagot , 11-est tudott kiharcolni. Elgondolkoztato ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő