Bartomeu: „Arthur viselkedése elfogadhatatlan”

Bartomeu Josep Maria.jpgA Barcelonától végül távozni kényszerülő Arthur Melo nem kíván visszatérni a katalán csapathoz a BL-meccsekre, inkább Brazíliában marad, erről tájékoztatta a klubot, amely Josep Maria Bartomeu klubelnök szerint jogi lépéseket fog tenni.

„Meg akartuk újítani Arthur szerződését, azonban a gazdasági helyzet bonyolult.” - mondta az elnök a Sport spanyol napilapnak.

„Emellett pedig Arthur jó ajánlatot kapott egy másik klubtól, ahol az a Miralem Pjanić futballozott, aki már jó ideje felkeltette az érdeklődésünk. A Barcelona elhagyásáról tehát Arthur döntött, aki nem tudta magát nélkülözhetetlen játékossá tenni itt nálunk.

A Juve kezdőcsapatbeli helyet kínált neki, és mindenekelőtt a jelenlegi bére háromszorosát fogja keresni, mivel az olaszországi adófeltételek nagyon kedvezőek.

Volt egy megegyezésünk a játékossal, hogy a Barcelonánál fogja befejezni a szezont. Ő fontos játékosa a csapatnak, és segítségünkre lehet, de nem jelent meg. Ez elfogadhatatlan viselkedés, ezért úgy döntöttünk, hogy jogi útra tereljük a dolgokat.

Ki kell elemeznünk, hogy mi történt, és meg kell próbálnunk megérteni az okokat. Megkérdezzük majd a játékost, hogy mi indokolta a döntéseit, de minden bizonnyal lesznek szankciók.

Ha egy munkás nem dolgozik, akkor nem kap fizetést. Továbbá elfogadhatatlan tiszteletlenségről tett tanúbizonyságot csapattársai és a klub felé. Ezt nem lehet megfelelő indokkal alátámasztani.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1316100556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2020.08.02. 15:50:53

Valahol igaza is van, meg nem is. Mert elvégre ők alarták Arthurt házon kívül és ezért komolyan tettek is. Azonban még élő szerződés oda köti a brazilt..

Egy biztos, szépen lassan elérik, hogy Arthur extta motivált legyen és csakazért is dacból odategye mégjobban magát.

JeetTrader 2020.08.02. 16:35:01

Ez a magatartás mondjuk aggasztó...tök mindegy h miért dönt úgy egy csapat h megválik játékosától attól még nem kell itt dölyfösködni. Ráadásul akinek ez nem tetszik h adjak veszik mint játékost menjen sakkozni vagy vissza a balettbe ugrálni!
Amúgy meg ha ennyire akart vna maradni akkor bizonyítani kellett vna és alázatosnak lenni. Akkor kisebb esélye lett vna egy ilyen tranzakciónak.

Remélem majd itt kiteljesedik és meg akarja mutatni. Pláne majd ha Barca ellen játszunk...

venember83 2020.08.02. 16:45:53

@rockitbaby: csak ne eltiltás legyen a vége, amivel a játékost és kvázi ártatlanul a Juventust büntetik.

Kmarcika 2020.08.02. 16:55:05

@JeetTrader: elvileg Setien nem akarta alkalmazni és ezen sértődött be Arthur. Ez a másik verzio.
Én ennek próbálok hinni, mert így érthető a brazil viselkedése.
Különben is. A barca házán belüli szarkeverés nem irtka az utóbbi időben.... Undorító dolgok mennek ot....
Az elnökkel az élen......

humorpalanta 2020.08.02. 17:12:51

Barca: Itt egy valag pénz, focizz nálunk, kellesz nekünk!!!!
1 évvel később: Nem kellesz nekünk, igazolj el, akárhova!
Ő: Nem akarok elmenni.
Barca: Nem kellesz, menj el!
Ő: Elmegyek, nem megyek vissza.
Barca: Mi az, hogy nem jössz vissza? Tiszteletlenség!!!!

Én: He?

west30 2020.08.02. 17:36:06

Nyilvan amikor a Barcelona szeretne leigazolni egy jatekost,es elerik hogy ugyan ugy viselkedjen ahogy Arthur most,az teljesen rendben van.

Alex8610 2020.08.02. 17:44:21

Teljesen mindegy mekkora szarrago volt vele a Barca az a munkahelye,elo szerzodese van es nem keves penzt is kap.Ha pedig alairt hozzank 3szoros penzert szerencset probalni nyugodjon le a seggen,jatsza le vagy uljon a padon a maradek meccseken majd emelt fovel tavozzon es bizonyitsa a Juventusnal hogy hibat kovettek el a katalanok.Nem o az elso es az utolso futballista aki igy jart de nem egy kozepcsapatba kellett igazolnia "minimalberert".Egy bizonyos Samuel Eto is nemes bosszut allt meg regen a Realon.Mindig felintegetett Pereznek mikor megzorgette a halot :)

rockitbaby 2020.08.02. 18:03:57

@venember83: A Barca házon belüli fegyelmi eljárása maximum combos pénz büntetés lesz.

2020.08.02. 18:08:19

Nagyon örülök, hogy ilyen bohócok vannak a Barcelona élén. Remélhetőleg ez még jó sokáig így is marad, és folytathatják az útjukat a lejtőn. Több, mint egy klub... vicc.

Leram7 2020.08.02. 18:20:11

Ha szerződése van, ott kell lennie. Mind1, mit csinál az edző vagy a klub, akkor is rossz megoldást választott Arthur.

Most a pereskedés, meg a feszültség jó lesz? Mert ez akkor fog zajlani, amikor a mi játékosunk lesz.

Grinta 2020.08.02. 18:32:10

Mondandója utolsó része igaz,a többi szemenszedett hazugság a szurkolók felé,akik nem hülyék.Próbálja rátolni magáról a kést a srácra azzal,hogy a fizetésével jön.Ez a fiú el lett boltolva-akaratán kívül június 30-án.Előtte való meccsen játszott négy! percet a Barcelonában,és azóta semmi.Miről beszélünk?

venember83 2020.08.02. 19:07:47

@rockitbaby: nekem a jogi út bíróságot jelent, jelen esetben akár CAS-t, a sport állandó választottbíróságát, ha házon belül intézik, akkor nem értem a "jogi" vonatkozását a dolognak, ez egyszerű "pénzügyi" lenne. Persze remélem, hogy nem így lesz. Kíváncsian várom, mit fog teljesíteni Arthur Torinóban. Remélhetőleg inkább Arturóhoz fog hasonlítani, mint Melóhoz.

rockitbaby 2020.08.02. 19:28:59

@venember83: Az angol cikkekben fegyelmi eljárás és pénzüntetés szerepel. És szerintem ezt nem is kellene tovább vinni. Ugyanis ha jogi útra terelné a Barcelona, akkor a teljes átigazolást górcső alá vennék, a miérteket, a hogyanokat és abból a katalányok jönnének ki szarul.

kidelpiero 2020.08.02. 23:43:21

Hagyjuk már ezt az élő szerződése van, ez a munkahelye dumát,ne legyetek álszentek... A helyében felmentem volna, odasz*rtam volna a középkörbe azt lejövök.

Mit várt a Barca azután, ahogy elbántak a sráccal?

Kmarcika 2020.08.03. 01:29:33

@kidelpiero: remélem megmutatja nálunk a brazil, hogy hiba volt elengedni.
Emiatt, hogy a barca elbánt vele kezd szimpatikus lenni Arthur, annak ellenére, hogy nem tartom nagy eresztésnek.

Mutassa meg mit tud és váljon klasszissá.

kidelpiero 2020.08.03. 08:06:43

@Kmarcika: Mondjuk en az orok remenykedo vagyok, es egy Juve mezben szaladgalo Xavit latok a szemem elott.

rockitbaby 2020.08.03. 11:32:56

@kidelpiero: Xavi is ezt gondolta Arthur első Barca szezonja után, hogy itt a méltó utód. Ha ő így látja, úgy gondolom, lehet benne valami és az a valami a mi csapatunknak úgy kell, mint egy falat kenyér.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása