Bemutatkoznak a szerdai meccsen szerepelt fiatalok

muratore_simone.jpegMaurizio Sarri mester a már tét nélküli mérkőzésen több fiatalnak is lehetőséget biztosított, hogy bizonyítsák tudásukat. Összesen négy olyan névvel találkozhattunk a Cagliari elleni meccsen, akik az U23-ban szerepelnek, és immáron a felnőttek között is letehették a névjegyüket

Simone Muratore: Őt ebben a szezonban ismerhettük meg, ugyanis ezelőtt még nem léphetett pályára a felnőttek között, viszont idén már négyszer számítottak rá a legnevesebb sorozatokban (3 bajnoki, 1 BL-mérkőzés). A Cagliari ellen kezdőként jutott lehetőséghez, ez pedig azért olyan érdekes, mert a szezon végén kilenc év után elhagyja az Öreg Hölgyet. Az Atalanta lesz az új kenyéradója, amely együttes nem kevesebb, mint 7 millió eurót ad a 22 esztendős játékosért, miközben a Transfermarkt szerinti értéke nem több, mint 500 ezer euró. A szerdai összecsapáson megmutathatta, hogy miért is számít rá a Juventus edzője, és a bergamóiak is miért figyeltek fel rá. Muratore nem a legelegánsabban futballozó játékosok közé tartozik, és nem az ő játéka a legfeltűnőbb, cserébe rendkívül hasznos. Nagyon intelligens játékos, aki nagyszerűen meg tudja változtatni a játék tempóját, remek fizikai adottságokkal rendelkezik és képes váratlant is húzni. Ő egy védekezőbb típusú játékos, aki szerepel védekező középpályásként és védőként is, de leginkább box-to-box középpályásként van a legnagyobb hasznára a csapatának. A Serie C-ben tizenötször jutott szerephez, ezen meccseken pedig egy gólt szerzett. Tegnapelőtt három kulcspasszt osztott ki, 89% pontossággal passzolt, volt egy pontos hosszú átadása és egy pontos beadása, kétszer találta el a kaput, megnyert egy párharcot és egyszer szerelt. A pályán mutatottak és a statisztikák alapján is elmondhatjuk, hogy szinte jobban teljesített, mint Ramsey, vagy Matuidi úgy általában. Ennek ellenére nem gondolnám, hogy hiba volt elengedni, de csak, ha van rá visszavásárlási opció. Nem tartozik korosztálya legtehetségesebb labdarúgói közé (csak az olasz U19-ig jutott) és már 22 éves, de mégis bizalomgerjesztő, amit az Isolani ellen mutatott. 

zanimacchia_luca.jpgLuca Zanimacchia: Tavaly nyáron 4 millió euróért szerződtette a Juventus (jelenleg 275 ezer eurót ér), a Genoa együttesét hagyta a háta mögött. A jobb szélső 23 mérkőzésen szerepelhetett bianconero színekben, ezen összecsapásokon pedig három gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki. A 22 esztendős játékos szerepelt már támadó középpályásként, középcsatárként és természetesen bal szélsőként is, de a jobb oldalon érzi jól magát vonalszélsőként. Debütálásakor tanúbizonyságot is tehetett erről, ugyanis volt, hogy a túloldalon láthattuk, de nem csak univerzalitását bizonyította, hanem képességeit is. Rendkívül fürge, gyors, nagyszerűen tud bánni a labdával, mindkét lábával rendkívül ügyes és hihetetlen lövőkedve van. Igazi pontrúgás-specialista egyébként, különösen a szabadrúgásokat lövi remekül. Extrán motivált volt, megmutatta tehetségét, de nem tudott igazán hasznos lenni. A kapkodását betudhattuk annak is, hogy nagyon szeretett volna jól teljesíteni, de egy átlagos Serie C-s mérkőzésen is láthatunk tőle hasonlót, hogy ő a tizenhatos előterében, szemben a kapuval azonnal tüzel. Ha állnak előtte sokan, vagy ha rávezethetné simán a kapusra, akkor is rálövi a kapura. A Cagliari ellen kiosztott egy kulcspasszt, megnyert három párharcot (a négyből), egyszer eltalálta a kaput, egyszer szerelt, 93% pontossággal passzolt, viszont hét beadásából egy sem volt pontos. Remélem, hogy a Roma ellen még ettől is több lehetőséghez jut, és szebb képet kapunk arról, hogy mire is képes komolyabb szinten. Egy biztos, a Serie C-től komolyabb minőséget képvisel.

olivieri_marco.jpgMarco Olivieri: Az Empolitól érkezett 1 millió euróért cserébe (jelenleg 250 ezer euróra becsülik), 2018 óta szolgálja az Öreg Hölgyet. Már 54 összecsapáson szerepelhetett az U23-as csapatban, ezen meccseken pedig öt gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki. Az idei szezonjában 22 összecsapáson feljegyezhetett négy találatot és három asszisztot az olasz harmadosztályban. Ő nem csak a klubcsapatánál tud meghatározó lenni, hanem az olasz válogatottba is nagyon sűrűn beválogatják, az U20-as nemzeti együttesbe eddig 13 alkalommal játszhatott. Ő is idén kapott először lehetőséget a felnőttek között, a Genoa ellen debütált, a Cagliari ellen pedig már másodjára léphetett pályára a Serie A-ban. Mindkétszer a bal szélen jutott szerephez, de igazából nem feltétlen az az igazi posztja, ugyanis szoktak rá számítani középcsatárként és secunda puntaként is. Talán középen meggyőzőbb teljesítményre képes, ugyanis remekül tudja befejezni az akciókat, gyors és annak ellenére, hogy nem magas (177 centiméter) a beívelt labdákat is tudja értékesíteni. Meglehetősen harcias, karrierje során már háromszor kiállították. Biztosak lehetünk benne, hogy Farkasok elleni összecsapáson ismét hallhatunk felőle.

peeters_daouda.jpgDaouda Peeters: Már 17 évesen nagy tehetségnek tartották, mikor még a Club Brugge együttesében futballozott. Azóta eléggé keveset lehetett róla hallani, a Sampdoriához szerződött, majd 2019-ben megvásárolta a Juventus 4 millió euróért (jelenleg 100 ezer euróra saccolják az értékét). A belga labdarúgó az idei szezonban csak 16 alkalommal juthatott szerephez a Juve B csapatában, ugyanis télen kölcsönben a Sampnál volt. Jelenleg a belga U21-es válogatott tagja, kétszer tartottak igényt a szolgálataira a nemzeti együttesnél. Ő is a debütálók közé tartozik, most először léphetett pályára a Serie A-ban. Ő egy igazi szűrő, 21 évesen korát meghazudtoló fizikai adottsággal rendelkezik, elképesztő becsúszó szerelésekre képes, remek átívelésekkel tudja segíteni a támadásépítést és nem tartozik az ügyetlen labdarúgók közé. Egyértelmű, hogy a fejpárbajokat sem könnyű vele szemben megnyerni, ugyanis ehhez is megvan a magassága (185 centiméter). Szinte csak és kizárólag a védelem előtt bevethető, Sarri is azon a poszton számított rá. Kíváncsian várjuk, hogy szombaton szerephez jut-e, és ha igen, mit tud nyújtani.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1616087042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kmarcika 2020.07.31. 16:40:01

Zanimacchia nagyon szimpatikusan játszott. Spirito...

Juvegaspy 2020.07.31. 17:27:20

Zanimacchia ill Olivieri egesz pofasan kenték, jovore kaphatnának lehetőséget, bár a statjuk ku.. va gyenge egy seria c ben de tetszettek. Ezt a Peeters gyereket nem tudom, elég szürke volt

JuventusFanatikus 2020.07.31. 17:48:58

@Juvegaspy: Olivierit öt labdaérintésből meg tudtad ítélni?:P:)

2020.07.31. 18:10:14

Most megy Pirlo bemutatása, ahol Cherubini is beszélt az U23-ról. Elmondta, hogy az egyik legfontosabb feladata az U23-nak, hogy az átigazolási piacra tudjanak játékosokat termelni, és ezzel szerintem el is mondott mindent... Nyilván ezeket a játékosokat sem azzal a reménnyel igazoltuk viszonylag nagy pénzekért, hogy a felnőttek között jászanak majd. Leginkább az lehet a cél, hogy feljussanak velük a Serie B-be és be lehessen őket vonni később üzletekbe.

Egyébként nekem ezeknél a játékosoknál tavaly sokkal biztatóbb volt Nicolussi-Caviglia, aki fiatalabb is, és a Serie B-ben sem teljesít rosszul idén. Még benne azért reménykedem, hátha még viszontlátjuk. Jövőre jó lenne, ha sikerülne egy Serie A-s csapathoz kölcsön adni.

JuventusFanatikus 2020.07.31. 18:16:38

@Pjanista: Egyértelmű, hogy Nicolussi-Caviglia sokkal nagyobb tehetség, nem véletlenül szerepel Ő Perugiába 20 évesen, ezek a srácok közben meg 22 évesen nem játszottak komolyabb együttesben huzamosabb ideig. Bár, valahogy Muratoréval van egy olyan érzésem, hogy az Atalantába beválik, a stílusa nagyon passzol Gasperini rendszerébe.

pedronegroo 2020.08.01. 11:53:38

@Pjanista: Agnelli meg mintha valami olyasmit is mondott Pirlo bemutatásán, hogy szeretné ha 2-3 játékos felkerülne a nagy csapathoz.

2020.08.01. 18:19:47

@pedronegroo: Lehetséges. Twitteren követtem a "szöveges közvetítést", ott nem találkoztam ilyennel, vagy csak elkerülte a figyelmemet. Valami olyasmi volt még, hogy nagy segítséget nyújtott az U23-as csapat azzal, hogy néhány játékost tudtak adni az edzésekre a felnőtt keretnek. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása