A Sassuolo elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus emlékezetesnek aligha nevezhető produkciót nyújtott az Atalanta elleni, 2:2-es döntetlennel záruló mérkőzésen, ám a megszerzett pont rendkívül értékes, hiszen a címvédő ezzel 8 pontra növelte előnyét a tabellán, s hatalmas lépést tett zsinórban kilencedik bajnoki címe felé.

A házigazda Sassuolo 13 győzelemmel, 7 döntetlennel és 12 vereséggel, s az így szerzett 46 ponttal a tabella nyolcadik helyén áll, s még versenyben van az európai kupaindulást jelentő helyekért.

Maurizio Sarri mester keretének fontos hiányzója a sárga lapos eltiltását töltő Juan Cuadrado lesz, azonban a zebramezesek egy nagy visszatérőt is köszönthetnek, hiszen Merih Demiral egy súlyos sérülést és hat hónapnyi kényszerpihenőt követően készülődhet ismét a csapattársaival.

A két csapat őszi találkozója alkalmával a házigazda Juventus Leonardo Bonucci lövésével szerezte meg a vezetést, néhány perccel később a Sassuolo Boga pimasz emelésével egalizált, majd de Ligt eladott labdáját Caputo küldte kapura, a labda pedig Gigi Buffonon átjutva került a hálóba.

Végül Cristiano Ronaldo gondoskodott arról, hogy egy pont legalább Torinóban maradjon, amikor értékesítette a Paulo Dybala buktatásáért megítélt büntetőt, s így kialakította a 2:2-es végeredményt.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur, Muratore

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Higuaín, Bernardeschi, Olivieri

A 21:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6016005048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.07.15. 18:40:19

Ma elválik, h képesek vagyunk-e még egy középmezőnyben lévő csapatot legyőzni, v már az is sok, és ismét meg lesz magyarázva.

Szeretnék egy lelkes, magabiztos, győztes Juventust látni!

m.martin91 2020.07.15. 18:48:22

Kíváncsi leszek, hogy lesz-e olyan meccsünk a szezon végéig, ahol Bernardeschi nem lesz kezdő.

Dybali 2020.07.15. 18:55:35

@m.martin91: Jobb ha Ő kezd, mert addig se sérül le Costa

juve28adam 2020.07.15. 18:58:46

Komolyat megy a Sass is, de Őket már csakcsak megcsapjuk...Kötelező lenne!

ZecH 2020.07.15. 19:30:31

@Dybali: Kovetlezo bajnoksagban nyomhatnank egy tippversenyt. Van sokfele 5pontos, 3pontos, nagyon jo muri. En benne lennek. Amugy szerintem ez most 3-nyuszko.

Dybali 2020.07.15. 19:53:02

@ZecH: Hoppá elírtam 1:3. Valóban jó ötlet és a nyertes találkozhat Del Piero-val ha szerencséje van. :)

pedronegroo 2020.07.15. 20:10:24

Bonu helyett Chiello kaphat már kezdőként szerepet. A többi poszton a már szokásos COVID utáni kezdő várható.

pedronegroo 2020.07.15. 20:20:43

A mérkőzéssel pedig csak óvatosan, a Sass az Atalanta "kistestvére", tudnak veszélyesen játszani és nem kiscsapat üzemmódban tolják. Az elnökük is lenyilatkozta hogy az Atalanta modellt követik és továbbá maximálisan támogatják De Zerbi munkáját ezért a legjobbjaikat megkívánják tartani és az erősítésekre koncentrálnak. Ez leginkább annyit jelenthet hogy Locatelli nem valószínű hogy 20-25 milláért mozdítható lesz...

dobor norbert 2020.07.15. 20:26:23

Nyerni fogunk.Én szurkolni fogok,ezért nem lesz alkalmam ide irogatni majd utána szeretném a gratulációkat fogadni;) Na csapassunk!!!

Dybali 2020.07.15. 20:38:30

@dobor norbert: Értem a taktikád, nem írsz=kevés komment=nyerés.

JuventusFanatikus 2020.07.15. 20:48:56

@ZecH: Egy tippverseny tök jó lenne, ez minden szezon elején eszembe jut, de mégsem kerül megvalósításra. Én tolom is egyébként az Azzurri tippversenyét, ott stabilan a második vagyok, hogy egy kicsit dicsekedjek is:D:P

JuventusFanatikus 2020.07.15. 20:56:13

@Ádám.84: Nem rossz kezdő, de lehetne jobb is. A Capitano kezdetése jó döntés, ezen a meccsen nehezen fog menni a labdatartás, ezért Matuidi kezdőként játszatása számomra érthetetlen. Én Gigit is a kezdőbe jelöltem volna.

Zombijuve 2020.07.15. 20:56:41

Dybala nem kezd.???????????

Del Pybala 2020.07.15. 20:57:54

Bogára kivancsi vok. Elég jó jatekos.

2020.07.15. 21:04:24

Értem, hogy a Rabiot-Bentancur kettősből egyet muszáj nem játszatni, mert ha sárgát kapnak, nem játszhatnak a Lazio ellen. De akkor Matuidi helyett miért nem Ramsey? Higuaín-t még valamennyire meg tudom érteni, lehet Dybalát megint csodacserének tartogatja Sarri, hogy a padról is állhasson be igazi erősítés. A legnagyobb pozitívum viszont az, hogy Rugani nem játszik, bár Bonucci szerintem mindenképpen váltani fogja a Capitano-t. Viszont végre összeállt a Chiello-de Ligt!
Forza Juve!

pedronegroo 2020.07.15. 21:04:43

@Zombijuve: Igen azt írják. Lehet pihentet pár játékost Sarri a Lazio ellen: Cuad, Bonu, Rabiot, Dybala. Ha nyerünk akkor rendben, de bármi más eredmény esetén Sarri fejét veszik!

Andras74 2020.07.15. 21:07:18

@dobor norbert: v Sarri helyett ülsz a padon?

JuventusFanatikus 2020.07.15. 21:08:04

@pedronegroo: Cuadrado megoldotta a pihentetését, ugyanis eltiltott.

Andras74 2020.07.15. 21:09:25

@pedronegroo: nem is lenne jogtalan, de nyerünk tán végre!

Sunny21 2020.07.15. 21:18:01

@Andras74: Tudom mi a baj, te fejjel lefelé nézed a tabellát :D

Sunny21 2020.07.15. 21:19:35

A kezdő nem igazán tetszik, de hát ez van. Nyerni kell, nehogy vérszemet kapjanak az üldözők!

Andras74 2020.07.15. 21:24:44

@Sunny21: egy éve azt olvasom itt a blogon, h az eredmény kevés, szépen is kell játszani. Ezért kellett edzőt váltanunk.
Hiszek Nektek, h dübörög a Sarriball és gyönyörűen játszik a csapat, de vmi gond lehet a tévémmel, mert ez sehogy sem jön át.
Az utolsó két meccsünkön inkább aggasztónak tűnt a játék.
Remélem, h ma már brillírozunk!

Sunny21 2020.07.15. 21:34:02

@Andras74: Ne haragudj, de néha nagyon nem értelek, illetve valószínű hogy direkt csinálod ezt.
Szerintem senki sem mondta, hogy dübörög a Sarriball, azt mondjuk, hogy türelem rózsát terem, hagyjunk időt, és hogy lehet látni a jeleket mit szeretne a mester. Első szezonja, vezetjük a bajnokságot, és te a fejét akarod venni (legalábbis nem lenne jogtalan). Ezért írtam, hogy ne éljetek a múltban, az Allegri-éra véget ért, még ha sokak ez miatt bedurciztak akkor is. Sajnálom.

Grinta 2020.07.15. 21:36:57

Lepjenek meg a srácok egy nyugodt meccsel.0-3

Juventino86 2020.07.15. 21:43:38

Chiellini nagyon jó, hogy kezd. Bármilyen formában van, Ruganinál és Bonuccinál mindenképpen jobb. Mentálisan erőt adhat a csapatnak hátul. Szerintem Buffon is simán kezdhetett volna. Higu kezdetése sem nagy gond, Dybala pihenjen csak! Meg így legalább lesz jelenlétünk az ellenfél tizenhatosán belül. Berna iszonyat suta támadásban, vállalhatatlan játékos a csapatunk szintjéhez képest, de gondolom ő csak azért kezd, mert Costa nem bírna 90 percet. Szoros meccsre számítok, de nyerni kell. Forza Juve!

2020.07.15. 21:46:05

Mindent bele! :)

ZecH 2020.07.15. 21:46:06

@JuventusFanatikus: Figyelj szerintem most viszonylag kozel lesz majd a szezon kezdete, vagjunk bele ;) en is jatszottam sokat amikor fiatalabb voltam en nagyon szerettem. Izgalmas lenne 20-30 emberrel jatszani vegig a szezont. Igy kihivas igazan!! Na majd felhozom ujra Aug vege fele ;)

danimester1 2020.07.15. 21:48:34

Chiello egyből a kezdőbe!?Merész húzás Sarritól Higuain és a Pjanić plusz Matuidi is.Szerintem most taktikázik és őket fogja cserélni a Berna-Costa,Pjanić-Ramsey és Chiello-Demiral,Higuain-Dybala.Remélem legalábbis hohy ez taktika és a phentetés miatt.Nem baj FORZA JUVE HÚZZUK BE!!!!

FeriGjuve 2020.07.15. 21:50:15

Egri,hogy ment volna inkább aludni...

danimester1 2020.07.15. 21:50:25

@Juventino86: egyetértek!Szerintem Sarri is így gondolja!Remélem!

Andras74 2020.07.15. 21:50:31

@Sunny21: feltételes módban írtam, amennyiben ma sem mutatunk futballra utaló jeleket.
Én sehol nem látok javulást, a korábbi szezonokhoz képest....

danimester1 2020.07.15. 21:51:35

Ezt meg ki a f@sz gondolta!!!!DANILO!!!

Andras74 2020.07.15. 21:52:23

@Andras74: még annyit: mindig elismertem, h őt sosem neveztem volna ki.
Danilo szép gólt lőtt.....

FeriGjuve 2020.07.15. 21:52:40

Természetesen ajándék vezetés szerinte,nagy kapus és védelmi baki.... :D

Mitya10 2020.07.15. 21:53:01

Mèg èpphogy csak leültem erre Danilo miatt àllhattam is fel tapsikàlni :D Na most kell nyugodtan lehozni a meccset.

FeriGjuve 2020.07.15. 21:53:35

Hatalmas Danilo gól!!!!

Sztovicska 2020.07.15. 21:54:24

Ez komolyan vicc. Igy lekicsinyiteni a gólt. Védelmi hiba, kapushiba, ajándék vezetés...stb. ezt a suttyó egrit egyszer valaki megcsaphatná. az ilyen minek kommentál?

FeriGjuve 2020.07.15. 21:55:14

@Sztovicska: Ha találkoznék vele,én megtenném. :)

danimester1 2020.07.15. 21:58:09

Ma a lesajnált játékosok napja van/lesz!!FORZA FORZA MÉG MÉG ENNYI NEM ELÉG!!!!

Dybali 2020.07.15. 21:59:25

Ez a szögletből lőtt gól, legalább akkora meglepetés, mint Roni szabadrúgás gólja.

Andras74 2020.07.15. 21:59:39

Ez is szép volt!

De morgok inkább tovább, akkor gólokat rúgunk!

Leram7 2020.07.15. 21:59:42

Pjanic milyen labdát adott, te jó ég. Lehet le kéne igazolni Pjanicot, ha így játszik!

Dybali 2020.07.15. 22:00:17

Mi van itt, Higuain!!!

pedronegroo 2020.07.15. 22:03:16

Pjankó valszeg tudott volna ilyeneket is, de ezek szerint rég tudhatta hogy már nem számítanak rá hosszútávon...

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2020.07.15. 22:10:19

drága barátok, van müködő linkje valakinek?
ace, sopcast, minden megoldás érdekel :D

Mitya10 2020.07.15. 22:10:26

Vègre a kapusunk is visszatèrt a koronaidőszakbòl. Bravo Csöcsnyi

Juventino86 2020.07.15. 22:12:00

Danilo szép gólt lőtt, Higu is beverte. Pjanic pedig tanári lasztikat osztott eddig, bárcsak eddig is így nyomta volna. A lengyel pedig hatalmasat védett, oltári bravúr volt.

2020.07.15. 22:12:46

Szép volt, Szczęsny!

Rikoo 2020.07.15. 22:14:16

Örömmel látom, hogy Consigli kezd. 100x eljátszotta már az esélyeit és még mindig képesek berakni kezdőbe. Ősszel mintha Turati kezdett volna. Pegolo meg mikor lehetőséget kapott bizonyított, érthetetlen.

FeriGjuve 2020.07.15. 22:15:26

Letámadtak mint a szart.Össze is estünk hamar.....

danimester1 2020.07.15. 22:15:28

Benta adta ma a gólpasszt...

elnemmegyek 2020.07.15. 22:18:00

Bentacur mi a faszt csinalt???? Es elotte Sandro??? A vedelmunk bitang tragedia, a ket vedekezo kp Matuidi es Bentacur szinten. Es hiaba mentunk 2 gollal, hagyjuk a Sast iranyitani a jatekot. Lehetne dominalni, iranyitani, de nekunk az kurvara nem megy. Iszonyat duhito. Es a goljuk elott ha a lengyel nincs ilyen formaban a kapuban most nagyon nagyokat pisloghatnank.

danimester1 2020.07.15. 22:21:27

Kellene a 3. mert elfogják hinni hogy van keresnivalójuk.Remélem nem engedünk ki és nem hagyjuk felállni őket!Amúgy hihetetlen hogy egy Sassuolo ellen izgulni kell!!

babo0410 2020.07.15. 22:23:29

A meccset csak akadozva tudom nézni sajnos. De az első gólt láttam. Tényleg hatalmasat lepkézett a kapus. Attól még szép olt. A második csodálatos volt, viszont a Sassuolo ugyanúgy beszorít minket, ahogy az Atalanta is tette. A szépítő gól előtt nem tudom mit csinált a védelem, és főleg Sandro? És aggasztó, hogy ennyire be tudnak minket szorítani.

Dani1342 2020.07.15. 22:23:36

A fa.. Om ki van ezzel a bu..val mi a fa..omert nem kopte ki az anyja az egri viktort. Kajak beivel valaki egy labdat egybol vonyit hogy.. Jol jooon be.. Ez egy semmirekello majomparade. Mi az istenért közvetít egy ilyen ember meccset? Folef juve meccset.. Ha higu lo golt kis gol.. Ha danilo lo golt az vedelem hiba kapis hiba.. Stb les gol.. De rühellem.. Ezért van elofizetve hd csatorna hogy ez a senkihazi itt verje a tamtamot

babo0410 2020.07.15. 22:25:48

És a baj az, hogy ez a meccs most sokkal Allegrisebb. Olyan szinten visszavettünk, vagy beszorítanak minket, hogy az borzalom. Néha van egy-egy kontra. Mintha megint mi lennénk a kiscsapat. Csak most legalább vezetünk. Jó lenne végre nekiállni focizni.

danimester1 2020.07.15. 22:31:11

@babo0410: Ezért írtam hogy kellene a 3. gól,mert ez így kevés lehet.

Del Pybala 2020.07.15. 22:35:07

Hála az égnek, hogy Berna el lesz tiltva. Eltilthatnák az összes Juve meccstől.

DegerFaCan 2020.07.15. 22:37:35

@Dani1342: ez a makker sasu gól meg csodálatos volt tényleg :D ekkora makkerolást rég láttam

babo0410 2020.07.15. 22:38:23

@danimester1: Csak az a baj, hogy sokkal inkább érzem azt, hogy a Sassulo közelebb áll a gólhoz sajnos.

Juventino86 2020.07.15. 22:38:53

Bernardeschi iszonyatosan suta. Rengeteget cipeli a labdát feleslegesen. A Lazio ellen legalább nem gyengíti a csapatot. Bentancur pedig olyan hülyén játszik már meccsek óta, mint a segg. Ezért mondtam, hogy nagy baj van, ha tőle várjuk azt, hogy a csapat középpályájának oszlopa legyen a jövőben. Matuidi pedig teljesen idegen test a csapatban. Vannak azért jó teljesítmények is. Pjanic, Matuidi és De Ligt elég jól tolják, a lengyelünkről nem is beszélve. Kell még egy gól, mert nagyon jön a Sass, bármikor találhatnak egyet. Forza!

2020.07.15. 22:40:23

De Ligt, amilyen rossz volt a Sassuolo elleni első meccsen, olyan jó ma (is).

Rikoo 2020.07.15. 22:41:56

60-40 a labdabirtoklás, de sokkal szomorúbb, hogy az a 40% is teljesen ötlettelen tologatás a végén labdavesztéssel. Nagy szerencse, hogy Consigli bevédte a labdát és sikerült utána kihasználni a Sassuolo kinyílását.
A védekezés hátul kritikán aluli. Komoly problémák vannak és semmi stabilitás nincs. Az eredményen kívül jelenleg semmi pozitívum nincs, remélem az öltözőben sikerül megoldást találni legalább néhány problémára.

Rikoo 2020.07.15. 22:43:37

@Juventino86: Bentancur el van fáradva. Rotálni kellett volna, nem bír 4 naponta minden meccset végigtolni.

Juventino86 2020.07.15. 22:43:47

@Rikoo: A megoldás Sarri elküldése. Aztán törött üvegeken kell csúszni, és felajánlani Allegrinek egy laza szopit, ha visszajön a szezon végéig.

Camoranesi90 2020.07.15. 22:44:10

Szczesny eddig fantasztikus, nélküle ez csücskös lett volna eddig, mondjuk tényleg jó lenne egy korai gól, hogy megnyugodjunk mert imádom ha 15 méteren védekezünk, de ez most nem az a vedelem és középpályás sor...

danimester1 2020.07.15. 22:44:23

@babo0410: Úgy nézett ki,de nem lőttek.Nekünk kell betalálni és tartani a labdát,aztán cserélni.Bentancur fáradt,Matuidi a szokásos,Higuain a góljától független súlytalan és persze Bernardeschi sincs a helyzet magaslatán ráadásul kisárgázta magát.Nekem Pjanić játéka is semmitmondó.

JuventusFanatikus 2020.07.15. 22:44:49

Érdekes, hogy milyen sokan a mezek hátulján szereplő neveket nézik, és nem a valós teljesítményt.
Most elég könnyen be lehet kategorizálni a teljesítményeket.
Rosszul játszik: Chiellini, Sandro

Nem rossz, de nem is kiemelkedő: Ronaldo, Bentancur, Matuidi

A többiek jók.

Lanzafame 2020.07.15. 22:44:53

Kell a gól Hisztiánnak, olyan frusztrált, hogy már én is szorongok

2020.07.15. 22:47:27

@JuventusFanatikus: Mondjuk arra lehetett számítani, hogy Chiello nem lesz a toppon ilyen sérülés és ennyi kihagyás után. Szerintem mindenképpen jönni fog a helyére Bonucci, Sarri is mondta, hogy nem fog bírni 90 percet.

JuventusFanatikus 2020.07.15. 22:48:12

A lényeg lemaradt: Locatellinek fekete-fehérben kell kivonulnia az öltözőből!

Lanzafame 2020.07.15. 22:49:26

@JuventusFanatikus: nagyon adom, szükségünk lenne egy ilyen játékosra

danimester1 2020.07.15. 22:49:49

@Lanzafame: Meg lesz neki hidd el,sőt dupla lesz!Azért mert jönni fog Palika oszt' segít neki!

2020.07.15. 22:50:24

@JuventusFanatikus: Ezúttal minden reményem a pletykákban, Locatellit muszáj megszerezni :D

JuventusFanatikus 2020.07.15. 22:50:24

@Holloka: Az a baj, hogy valószínűleg azt a cserelehetőséget ellőjük de Ligtre. Arra nem számítottam, hogy ennyire gyenge lesz, mintha sprintelni sem merne. Szívem fájdul meg, hogy így kell látnom.

giorgio007 2020.07.15. 22:51:26

Nna... jön Rugó. Eddig néztem a meccset XD

2020.07.15. 22:52:02

@JuventusFanatikus: Nagyon szeretem Őt, de sajnos erre számítani lehetett. Közben Rugani jön, még jobb lesz a helyzet! :D

steven.h 2020.07.15. 22:52:43

Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de sajnos Chiellini könnyen Marchisio 2 lehet :(

Rikoo 2020.07.15. 22:53:20

Mennyire hülye ez a Consigli te jó ég...

2020.07.15. 22:54:16

@Rikoo: A kapusok gyöngye, az biztos.

danimester1 2020.07.15. 22:55:29

Ez a patkány új szabályokat fog alkotni a Juve ellen játszó csapatoknak!?Büdös gyökér getziputtony cserépedény!

Rikoo 2020.07.15. 22:56:01

@JuventusFanatikus: Nagyon gyengén muzsikál a csapatjáték és ez sokkal fontosabb, mint ki hogyan játszik.

Rikoo 2020.07.15. 22:57:39

Ha őszinték akarunk lenni, teljesen megérdemelt. A Sassuolo is jobb csapat benyomását kelti sajnos.

babo0410 2020.07.15. 22:57:40

Ott is van! Fel kell pörögni nincs mese!

2020.07.15. 22:57:45

Bentancur, te jó ég...

danimester1 2020.07.15. 22:58:01

Na mi lesz srácok!!!!Megint 4:2!!????Mi a bánatos f@szt csináltok!!!Bentancur szenved nem bírja mi a picskuért nem cseréli le?

Juventino86 2020.07.15. 22:58:13

Benta miért van még a pályán? A másodikat kapjuk róla, ráadásul az Atalanta ellen is benne volt egyben.

2020.07.15. 22:59:02

Egészen elképesztő ez a meccs is..

Camoranesi90 2020.07.15. 22:59:38

De jó lenne ilyen szabadrúgás gólokat látni juve mezes játékosoktól...del piero, pirlo idején nekünk is gyakrabban beakadt egy egy ilyen..különben régen volt ilyen élvezetes meccsünk, eredmény ide v oda...persze remélem nyerünk így is!

Rikoo 2020.07.15. 23:00:01

Szerintem Sarri nem is érti a rotálás lényegét. Neki a legfontosabb, hogy legyen egy fix kezdője. Láthatjuk mi volt a Napolinál is.

babo0410 2020.07.15. 23:00:29

Ezt nem hiszem el!!!!!!!!!!!

Rikoo 2020.07.15. 23:00:54

Én nem csövesezem Sarrit, de ne vicceljünk már b+, hogy ezzel az edzővel tervezünk. Hát vicc amit a Juventus csinál.

Camoranesi90 2020.07.15. 23:01:00

@danimester1: benne van...rugani Amúgy mennyire rossz omen ...Ha játszik jön a kötelező bekapott gól, gólok.

Nathas 2020.07.15. 23:01:33

Mindegy hogy állunk fel, erre nincs mentség.

2020.07.15. 23:01:49

Valakinek van meg kedve vedeni Sarrit? A bago szopkodo fadz 55 perce nezi h Matuidi semmit ne cs

steven.h 2020.07.15. 23:02:09

@Rikoo: sajnos az elmúlt 3 meccs alapján jogos

2020.07.15. 23:02:14

Ilyen nem létezik bassza meg...

piff10 2020.07.15. 23:02:21

Lassan drukkolhatunk az Atalantanak.. Közünk nincs a játékhoz, mintha a Sas lenne a nagycsapat mi meg a kicsik.. Hú de rossz ez

Kukszi 2020.07.15. 23:02:28

Most kezdtem el nézni a meccset, erre 2 gólt kap a Juve...
Félpályán nem megy át :o mi a fasz van ott?

Nathas 2020.07.15. 23:02:31

@Rikoo: nem is kellene rotálnia, ha ennyire nem megy

2020.07.15. 23:02:38

@Rikoo: Sarri budos lofaszt nem ert. Aki Matuidit kezdobe nevezi Ramsey helyett hagyjuk is.

elnemmegyek 2020.07.15. 23:02:59

Tragedia. Nincs semmi tartasa ennek a csapatnak. A Milan ellen meg rafogtuk hogy egyszeri, de latjuk, nem. Mindenki tudja mar, hiaba vezetunk 2-3 gollal, ellenunk megeri teperni, siman foghato a csapat.

Camoranesi90 2020.07.15. 23:03:13

Egy dinamikus letámadás ellen ez a vedelem semmire nem elég. Nem lenne baj ha tördelnénk egy kicsit a játékot, mert ilyen tempó mellett meg kapunk 3at...

2020.07.15. 23:03:51

Pjanic helyett Rabiot gratulacio bagos barom.

2020.07.15. 23:03:56

Ez is áramszünet? Eddig bírta asszem az optimizmusom :D

danimester1 2020.07.15. 23:04:29

Kapkodunk fejetlenül megyünk és szerintem ez már a fizikai és mentális fáradtság jelei.Egyszerűen nem hiszem el hogy ennyire nem megy és így szét tudunk esni.Remélem Dybala tud hozzátenni és talán Costa ha behozza...

Andras74 2020.07.15. 23:04:33

@hellan: mi a baj Sarrival? Nem is játszik ilyen nevű játékos.

3 meccs, 9 kapott gól.

Keressétek vissza a szeptemberi kommentjeimet.....

Visszasírom Del Nerit....

Leram7 2020.07.15. 23:06:18

Nem értem. Itt rendet kell tenni, 2-0 ról fordít ellenünk 2 középcsapat, ez már kicsit sok.

Sarri elővehetné a keményebbik formáját, mert ez röhej.

danimester1 2020.07.15. 23:07:00

A kielégült homár pride büszkeség most nagyon elégedett!IDEGESÍTŐ NAGYON!!
GYERÜNK FIÚK MEG TUDJÁTOK CSINÁLNI!!!!

Andras74 2020.07.15. 23:07:20

@Leram7: Sarri inkább húzzon el a kékeresbe...

Camoranesi90 2020.07.15. 23:07:20

Ez a barna rabiot tamadas szep volt! Dybcsi és Rabio is jól mozognak, remélem lesz itt még valami!

Mitya10 2020.07.15. 23:07:54

Mi a f.sz kell Ronaldonak màr röhejesen gòlt akar vele mindenki rugatni ès 3 mèterről sem veri be. Dybala többet csinàlt 5 perc alatt mint bàrki màs a mezőnyben... Hogy lehetett csere? Am sem jàtszott az Atalanta ellen...

Rocky80 2020.07.15. 23:08:16

Ha esetleg meglenne az X, akkor idegenben jó a döntetlen, ennyi a málna és mindenki sz*jön sünt. Belefér 8 pont előnynél.

Rikoo 2020.07.15. 23:08:28

Paratici remélem Allegrinek írogat egész meccsen.

piff10 2020.07.15. 23:08:45

Ritkán írok, de naponta a olvasom a blogot. Nem tudom ki írta szeptemberben,hogy sarrival lehet rugunk gólokat, de legalább annyit is kapunk.. Igaza volt szó mi szó..

2020.07.15. 23:09:04

Ilyenkor kezdünk el kapkodni baszki.

Rikoo 2020.07.15. 23:09:20

Amúgy Sarri megmondta a következetesség a kulcs, most ilyen időszak van, nyeljük rendesen.

danimester1 2020.07.15. 23:09:58

@Andras74: Írtam feljebb szerintem mi lehet az oka szerintem.Azt viszont észre lehet venni hogy Sarri változtatásaival egyértelműen nyerni akar.

Andras74 2020.07.15. 23:10:11

@Rocky80: hogyne.
0:2 után elégedettek leszünk.

Leram7 2020.07.15. 23:10:21

@Andras74: Nekem Sarri soha nem volt szimpatikus, de most már meg kell adni neki az esélyt év végéig.

Viszont nincs normális edző a piacon. Allegri, ha visszajönne én elfogadnám.

Sarri nagyon egydimenziós felállásban és nem tud jól belenyúlni a meccsbe valamint motíválni sem tud.

3-3

Rikoo 2020.07.15. 23:10:27

Ott is van, nagy védelmi hiba, de nagyon kellett.

babo0410 2020.07.15. 23:11:03

Na végre! Legalább 1 pont legyen meg.

Mitya10 2020.07.15. 23:11:12

@Rikoo: Mindkèt vèdelem 1 hulladèk. Itt mèg lehet 6-6 is.

Camoranesi90 2020.07.15. 23:11:12

Mai kommentemben hiányoltam a szélső védőinktől a gólt, lehet olvassak a fiúk a fórumot!

danimester1 2020.07.15. 23:11:14

ERRŐL BESZÉLEK!!!GYERÜNK NYOMJUK MEG!!!LEGYEN A TAKTIKA HOGY 1 V 2 VEL RÚGJUNK TÖBBET!!!FORZA FORZA FORZA!!!!

Attilio79 2020.07.15. 23:11:27

1-2-ig láttam, aztán befagyott a digi, ez most komoly? :)

piff10 2020.07.15. 23:12:40

2-0 ról olasz csapatként mi futunk az eredményert.. Komolyan nagyon idegesítő.. Ebben a csapatban pedig több kellene legyen, de egyszerűen 0 tartás van a csapatban, noname játékosok simán atjatszak az egész csapatot..

Andras74 2020.07.15. 23:12:42

@danimester1: lehet, de vállalhatatlan, h 9 gólt kaptunk, nem egész 3 meccs alatt.
Ez teljesen Juventus idegen.

Bármi lesz a vége, ezek nagyon rossz előjelek....

Camoranesi90 2020.07.15. 23:14:13

@Andras74: spanyol bajnoki meccs feeling. Csak ott az ilyen granada betis vallecano meccseken ronci 3-4 golt átlagolt anno...

danimester1 2020.07.15. 23:14:58

@Andras74: Csigalom nyugavér!A mai meccsnek még nincs vége!

dani78 2020.07.15. 23:14:59

Sarri alatt semmi elképzelés. Ez f... Szerintem a játékosok sem bíznak már benne. Taktika semmi, mindenki próbál hozzá tenni de ez nem Sarri miatt.

Andras74 2020.07.15. 23:15:45

@Camoranesi90: csak mi Bl-t szeretnénk nyerni, ha jól tudom!
Ahhoz pedig kicsit stabilabb védelem nem ártana.

Camoranesi90 2020.07.15. 23:16:37

Pontrugasbol fogható ez a sassuolo. Mondjuk szabikkal nem vagyunk beljebb, marad a szöglet vagy a 11es, remélem utóbbi befújása nélkül is meglesz ez.

Andras74 2020.07.15. 23:17:13

@danimester1: bármi lehet, és pont ez idegesít.
A Juventus 3 rúgott góllal nem áll nyerésre. Ez borzasztó és aggasztó.

2020.07.15. 23:18:21

Nincs BL, köszi Egri! Gyökér fasz...

danimester1 2020.07.15. 23:20:06

@Andras74: Kaptunk ez igaz,de! nézd azt is hogy a kp. gyenge minőségben,másrészt meg a védelem is szedett vedett sérülésekből visszatérőkből meccshiánnyal küzdő vagy éppen eltiltott játékosokkal kell dolgozni.Ez a szezon ilyen lesz sajnos!Szerintem a scudetto meg kell legyen ekkora pontelőnyt ha elqrunk akkor megérdemeljük,igaz az egyemlő lenne Sarri bukásával is.Remélem!!!

2020.07.15. 23:24:25

Locatelli tényleg elképesztő.

danimester1 2020.07.15. 23:25:26

@Holloka: "Ha így marad holnap feljöhet azinter 71 pontra akkor már csak hat marad"...BÜDÖS KÖTSÖG EMBER EZ!!!

Mitya10 2020.07.15. 23:29:07

A Sass rettentően elfàradt. Mèg van remèny !

MeGmOnDtaM 2020.07.15. 23:30:49

Angol kommentátorok azon lamentálnak hogy a Juve a megengedettnél egyel többet cserélt Ramsey révén... :D

Mitya10 2020.07.15. 23:31:02

@Mitya10: Felejtsètek el amit ìrtam...

danimester1 2020.07.15. 23:32:07

SZURKOLJUK KIBASSZUS!!!FORZA FORZA FORZA!!!!

steven.h 2020.07.15. 23:32:51

@MeGmOnDtaM: megértem őket, én is elbizonytalanodtam.

Andras74 2020.07.15. 23:33:39

@danimester1: van itt Sarriball.....
Még jó, h Csecs összekapta magát mára.

Bárhogy is lesz, nem szabad így nekimenni az új szezonnak.
Teljesen kiismertek minket az ellenfelek.

Rikoo 2020.07.15. 23:40:01

Bentancurnak már rég a padon kellene lennie. Ennyire hülye nem lehet Sarri komolyam mondom.

sleepy8 2020.07.15. 23:41:05

Hat egy biztos, meg le se ment a szezon, de mar többször kurt szet idegileg Juve meccs, mint az elmúlt 5 évbe osszesen. Pedig meg egy komolyabb BL parharc nem volt, ne adj isten egy BL döntő. Konkretan ilyen 0-20 Serie A meccseken olyan a csapat, mint a Real ellen a BL döntőben. Azért ez elég elkeserito, es nem is tul biztato.

Andras74 2020.07.15. 23:41:34

Hálával tartozik az egész Serie A a mesternek.
Szorossá tette a bajnokságot.

Egy teljesen szétzüllesztett csapat benyomását keltjük.

Rikoo 2020.07.15. 23:43:14

Nincs lefutva ez a bajnokság. Ugyanannyi pontnál az egymás elleni számít?
Mondjuk az Inter se hiszem, hogy megnyeri az összes meccsét.

GodPiero 2020.07.15. 23:43:45

Grat a csövesnek......

juve28adam 2020.07.15. 23:44:24

Fenomenális amit az utóbbi időben művelünk.

Camoranesi90 2020.07.15. 23:44:56

Az a durva hogy úgy szerzünk két meccsen 2 pontot hogy ez a látottak alapján meg hízelgő is. Ma úgy kaptunk 3at hogy a szesznyi emellett 4 olyat védett ami máskor jellemzoen gól...érzek egy kis feszültséget a srácokban is, szerintem nekik sem hiányzik ez a július 4 naponta meccs állapot és ők is látják hogy a fonok taktikaja sem elég. Ha a két romai meccsen is hullajtunk pontokat, az atalanta odaerhet a seggunkbe...

steven.h 2020.07.15. 23:45:15

Locatellit el kell hozni, ez a Traore gyerek pedig egész ügyes. Ennyit tudok mondani.

Sajnos a Sassuolo talált 3 gólt, erre nehéz felkészülni, de ezzel a játékkal a Laziot simán leoktatjuk.

Juventino86 2020.07.15. 23:45:23

Gyalázat. Még rosszabb is lehetett volna. Teljesen szétesett a csapat.

AZT AKAROM, HOGY HULLJANAK A FEJEK. SARRI, PARATICI ÉS NEDVED TAKARODJANAK, MOST AZONNAL!!!!!!!

JuventusFanatikus 2020.07.15. 23:45:39

@Rikoo: Igen, az egymás elleni, ezért is rohadt nagy szerencse, hogy nem kaptunk ki az Atalantától.

Direct_01 2020.07.15. 23:46:01

Rém gyenge Uraim,rém gyenge!!!
Én ebből a kp sorból Bentancur és Rabiot kivételével el zavarnám az összeset a p...baj!!!Legalább hajtanak!

JuventusFanatikus 2020.07.15. 23:47:34

Ez már tényleg nagyon gáz volt, ezt be kellett volna húzni. Most először bizonytalanodtam el olyan igazán.

2020.07.15. 23:48:11

Csecsnyih bacsit meghivhatja a csapat minden nap kajar jovo heten, o tartotta a csapatot meccsben.
Locatellit marha jo volt. Mi meg 15 percet csinaltunk vmit. Matuidi mi a banatos faszt csinalt ma ismet...

2020.07.15. 23:48:19

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem egy Juventus meccsen akarok szívrohamban vagy agyérgörcsben meghalni. Nagyon szeretem a csapatot, és mindig ki fogok mellette tartani, ha már mellette döntöttem, de erre bassza meg, nincsenek szavaim. Valaki írta a Milan-Lazio 3-0 után, hogy a Juve egyszerűen nem engedheti meg magának azt, hogy innen elveszíti a bajnokságot. Valóban nem, de ez elkeserítő. Nagyon magába kell szállnia mindenkinek. Forza.

Sztovicska 2020.07.15. 23:48:29

Az véletlen lenne hogy megint akkor forditanak két golrol amikor rugani bent van?? Beállt és rá 10percre már szopóroller volt. Ezt a szerencsétlent el kellene már zavarni. Netto emberhàtrány

Juventino86 2020.07.15. 23:50:43

@Sztovicska: Nemcsak őt kell elzavarni. Sarri, Paratici és Nedved ártanak a csapatnak. Határozottan ez az igazság.

danimester1 2020.07.15. 23:50:49

Ilyen izgalmas meccset nem mostanában láttam.Sajnos a csapat elfáradt ezt jól lehetett látni.Sarri eltaktikázta magát??Ez az erőltetett menet,a sérülések mind mind közrejátszanak ez nem kérdéses.Az viszont igen hogy hogy lehet 2 gólos előnyt így elherdálni,ráadásul úgy hogy ma majdnem megint 4v5:2 lett belőle!!!Sarri ide vagy oda ez kevés és szerintem ez nem csak az ő hibája,mert fejben nem szabad így szétesni semmilyen esetben sem,mert ez nem nagy csapatra vall.A keretet meg kell erősíteni,a kérdés csak az hogy Sarri szájíze szerint vagy már egy új edző kérésének...
Szombaton le KELL győzni a Laziot és végre pontot tenni a scudetto sorsára.A BL az más tészta,de az utóbbi produkciókból kiindulva én nem várok végső sikert.

2020.07.15. 23:51:06

@Sztovicska: Ruganinak nem volt koze ma semmihez kivetelesen es ziccer sem alakult ki rola.

Andras74 2020.07.15. 23:51:06

Nem tudom, mi lehet a megoldás, de láthatóan szétszaladt a ménes.
Semmi elképzelés, mindenki által kiismert taktika, teljes kiszolgáltatottság.
Nagyon necces még ez a bajnoki cím.
Sarri lúzersége könnyen magával ránthatja a csapatot.

2020.07.15. 23:52:11

@danimester1: Lazio elleni gyozelem semmire nem tesz pontot meg. Atalanta es Inter is ott vannak.

2020.07.15. 23:52:45

Ja és még annyi, hogy tudhatja mindenki, én a szezon elejétől védtem Sarrit, minden vereség esetén. A Milan ellenit még elfogadtam egy pár nap után, az Atalanta mák volt, de a rosszabb eshetőség miatt örültem az egy pontnak, viszont ez... Kiábrándító. Mint egy kurva nagy pofon. Itt már én sem tudnám, de nem is akarnám védeni a mestert. Remélem, ez mostmár tényleg elég töltetet ad...

Juvegaspy 2020.07.15. 23:52:58

Lekopogom de sztem túl vagyunk a nehezén. A Sass meg az Atalanta, ez a 2 csapat aki remek formának örvend 4 - 5 meccses győzelmi sorozattal álltak, mind 2 meg lett fékezve, ellenfeleinknek (inter, Lazio) komolyabb bajokat okoztak. Laziot verni kell a többit már bedaráljuk remélem minél hamarabb aztán BL.

Rocky80 2020.07.15. 23:53:38

A nyolcszoros bajnokcsapat... Az utolsó 3 meccsen mindenki lefocizott minket.

Az Atalanta meg a Sass focizik úgy, ahogy nekünk kellene. Fillérekből!

0-2-kről vágnak agyon bennünket. Ez normális?

És direkt nem említek felelősöket, senkit!

9 gólt kaptunk 3 meccs alatt nem közvetlen riválisoktól!

De 7 pont az előny. Akkor most minden oké?

Andras74 2020.07.15. 23:54:14

@hellan: csak Csecsnek köszönhető, h nem lett rekord vereség.
Ez mindent elmond.

Rikoo 2020.07.15. 23:54:43

Érdekesség, hogy Alex Sandro miután megkapta a karszalagot, pontot érő gólt fejelt és kifejelte a gólba tartó labdát 3-3-nál. Lehet ő kellene legyen a kapitány Bonucci helyett.

2020.07.15. 23:55:46

@Andras74: Also hangon 2 jo kijovetel es 2 nagy vedesre emlekszem + Sanyi is mentett golvonalon.

Andras74 2020.07.15. 23:56:42

@hellan: a Lazio már lenullázta magát

DelPiero2 2020.07.15. 23:58:23

@Mitya10: gólkirály akar lenni. Csak azt nem veszi észre, ha egy helyzete nem megy be, leáll hisztizni, közben megy a játék és nem tudnak neki passzolni mert lesen van a hiszti közben. Ez igencsak terhes a csapatnak.

Rocky80 2020.07.15. 23:58:47

@Rikoo:

Tényleg nagyot ment! A végén látszott hogy akarunk és az tetszett egyébként.

Meg nyilván az eleje.

Andras74 2020.07.15. 23:59:01

@Rocky80: 6 pont lesz az, vagy 8, vagy 9.

babo0410 2020.07.15. 23:59:55

Ezt megint elcsesztük. Játszott a Sas, nem csak beállt bekkelni, meg is lett az eredménye. Remélem a következő meccseket hozzuk, mert meleg lesz a pite a végére.
Sarriról meg inkább nem mondok semmit. Már nem tudok mit. Nagyban sáros ő is ezekért a pocsék eredményekért. Már rég kellett volna valamit variálni a taktikán, mert nagyon nem működik, maximum ha beállnak bekkelni ellenünk, akkor sikerül valahogy begyötörni 1-2 gólt. De az is beszédes, hogy az "emútnyócév" alatt ennyi gólt, mint idén, nem kaptunk, és még hol van a vége?

Andras74 2020.07.16. 00:00:09

@DelPiero2: ezért kaptunk 9 gólt 3 meccs alatt?

JuventusFanatikus 2020.07.16. 00:00:11

@Rikoo: Csendes vezér.
Bonucci meg túl hangos, a hülyéje csodálom, hogy nem kapott pirosat a padról.

Delpiero10 2020.07.16. 00:00:44

Nagyon régen láttam ennyire gyenge Juventust, mint az idei. A védelmünk egy teljes katasztrófa, középpálya semmi, a támadó szekcióban pedig mindenki Ronaldot erőlteti a rekordja miatt. Van sajnos egy olyan érzésem, hogy itt még bajok lesznek a bajnokságban is, a bl pedig idén nem nekünk való. Be kell látnunk, ez a csapat jelenleg ennyit tud, óriási szerencsénk van, hogy az Atalanta ellen bemákoltuk azt az egy pontot. A csapat teljesen leeresztett, rengeteg játékosunk hulla fáradt, motiváció semmi továbbra sem, nagyon nagy baj, hogy a legfontosabb időszakra így érkezik meg a csapat. Ez az év eddig egy teljes kisiklás sajnos.

Andras74 2020.07.16. 00:02:21

@babo0410: az elmúltnyolcévet hagyjuk. Esz takarták a zemberek.....

juve28adam 2020.07.16. 00:02:35

@babo0410: "De az is beszédes, hogy az "emútnyócév" alatt ennyi gólt, mint idén, nem kaptunk, és még hol van a vége?"
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennyi büntetőt se kaptunk még soha. Persze ezzel nem védeni akarom magunkat, csak azért ez nem egy félretehető dolog.

dobor norbert 2020.07.16. 00:03:31

Megint megy a sírás. Szerintem fasza ki meccs volt. Nem kaptunk ki és még mindig mi vagyunk az elsők!!! Miért kell mindig nyavajogni??? Örvendezzetek!

babo0410 2020.07.16. 00:04:29

@Camoranesi90: Elgondolkodtam azon, hogy vajon az Atalanta nem játszik 3-4 naponta? Vajon nekik nem lesz BL, hogy ilyen jól megy nekik? Mit tudnak ők szerényebb kerettel, amit mi nem? Tegnap is sima 6-t hintettek a Bresciának. Ők ezt hogy csinálják?

Andras74 2020.07.16. 00:04:57

@dobor norbert: hurrá hurrá hurrá! Minden fasza! Irány a Bl!

Bodnar Daniel 2020.07.16. 00:05:10

Éreztem hogy mire játszik Sarri, de ahhoz kevés volt a kezdő. Időközben cserélte be azokat, akiket alapjáraton fel kellett volna tenni és őket rácserélni 3:0-nál. Bentancur kifingott, De Ligt már másfél meccset hoz le sérült vállal.

Nagyon elbaszta most a kezdőt és a cseréket, de abban igaza volt, hogy az utolsó 20 percbe kellett volna gyalulni, 1 vagy éppen semennyi nem gólt kapva az első 70-ben.

Ezt most orbitálisan benézte a csöcsös. De a kezdővel ez rendben lett volna.

Az nagyon is igaz, hogy Higuaint és Ronaldot egyszerre nem bírja el a csapat, még akkor sem, ha a védelem rendben van. Higuain és Chiello netto ember hátrány volt, akármilyen tiszteletlen is ilyet írni.

Az egyik góljuk az kurva nagy mák volt. Az-az Bentancur két gólt is adott nekik. Egyszer ő indította el a flippert másodszor elhajolt a labda elől(félt?) a sorfalba. Nem is értettem. Csöcsnyi sem mondjuk.

Azt viszont lehetett látni, hogy a rotálási szándék tette be a kulcsot. Az-az annak a teljesen sötét és fogalmatlan alkalmazása. Mi vagyunk az a csapat, aki ugynúgy a kezdő 11-el kell végig tolnia, mert a padon lévők vagy formán kívül vannak, vagy sosem voltak formában. Matuidi, Higuain teljes kapufa. Hiába lőtt egyet az Argentin.

Legalább azokat is hozzuk X-re amit az Inter és a Lazio tutira bukik. Tudom a legtöbbőtöket ez nem izgat, de az egyetlen akitől félni kell az Atalanta.

Szerintem beállt a Lazio effektus nálunk is. Csak valahogy még így is jobban menedzseljük mint ők.

Már csak az Atalantának kéne elfáradni.

A rossz hír az, hogy valószínű ők csak a sírban fognak...

Rikoo 2020.07.16. 00:05:41

Egyébként érdekesség, hogy a 3 Juventus közeli újságíró közül az egyik azt írta, Agnelli megbánta Allegri elküldését, Paraticiékre hallgatott.
Én sajnálom ezt az egész ügyet, folyamatosan kib@sztak Allegrivel a kerettel kapcsolatban és a végén, még ők adtak ultimátumot Agnellinél. Szomorú.
Tudom, hogy mindenki az utolsó évvel jön, de nézzük meg mi történt az átigazolási piacon abban az 5 évben amíg Allegri volt az edző. Szétforgatta a keretet a rendszeresség helyett a vezetőség, figyelemre méltó még, hogy milyen középpályával vette át a csapatot és végül milyennel adta le Allegri.
Amit a pályán látunk, abban nem csak Sarri van benne, hanem a feljebb lévő zakós emberek is.

Andras74 2020.07.16. 00:06:45

@babo0410: nem, csak mi játszunk 3-4 naponta.
Ne aggódj, Sarri megmagyarázza majd.

danimester1 2020.07.16. 00:06:51

Az Atalanta -7 ha a dögevő horda hozza akkor -6 marad az előny. Van 5 forduló hátra azaz 15 pont szerezhető,vagyis nekünk kellene még 9 pont a biztos scudettoért.Az ellenfelek Lazio,Udine Samp,Cagliari és a romák.Nem merem bizton állítani de ezeken a meccseken akár 12 is szerezhető,de 10 "biztos".A többieknek sem lesz könnyebb mert lesz rangadójuk.pl. a dögevők játszanak a Fiorral,a romákkal az afrikaiakkal és Atalanta ami nehéz,Atalanta Milannal a dögevőkkel a többi hozható nekik Verona,Bologna.Szerintem itt még a dobogósok simán fognak pontot veszíteni és nekünk zsinórban kellene bukni 3 meccset ahhoz hogy vesszen a scudetto és hiába a jó formája az Atalantának vagy ha nézem a Laziot,pláne a formájukat,a dögevők meg maradnak 3.-4. helyen.Stressz az van,de remélem összekapjuk magunkat és szombaton visszavágunk a lációnak,mert van miért,és a scudettot kell eldönteni!

babo0410 2020.07.16. 00:07:19

Ja és már 93 gólosak, ami nagyon szép eredmény. Man. City lőtt ennyit, meg a Bayern 100-at.

Bodnar Daniel 2020.07.16. 00:07:31

@babo0410: Hogy összevannak állva mint a tészta és négy éve egy koncepciót gyúrnak.

DelPiero2 2020.07.16. 00:09:31

@Andras74: Nem, de ma pl. Roninak tudtak volna labdát adni a helyzete után és gólt is tudott volna lőni. Ezek a kiscsapatok azért is jók, mert nincs hisztizgető sztár benne.
De pl. az is jelenthet valamit, ha a sztár a helyzete elpuskázása után sétálgat még egy kicsit, míg az ellenfélnél hátraszalad a csatár is és segíti a védőket.
Egyébként nem láttam szabadrúgásnak Beta esetét /ez magyarázhat egy gólt/, Roni esete is véleményesnek tűnt miért adtak sárgát.
Amatőrként ritkán védtem, nem világos miért kellett állva maradni a szabinál.

babo0410 2020.07.16. 00:12:23

@Andras74: Mármint kik? Én biztosan nem.
@juve28adam: Hagyjuk már ezt! Ezelőtt nem volt VAR, most van. Ennyi. Másrészt meg nem ezért kaptunk ennyi gólt. Szép is lenne, ha csak a büntetők miatt nem menne. Érdekes a Sas nem kapott egyet se, az Atalanta se, a Milan meg egyet, és négyet lőtt nekünk. Inkább örüljünk a VAR-nak, mert sok 11-est mi se kaptunk volna meg anélkül. Ahogy szerintem az Atalanta ellen is az elsőt az az érzésem VAR nélkül nem fújták volna be.

Andras74 2020.07.16. 00:13:17

@Rikoo: ez most már mindegy....

Bodnar Daniel 2020.07.16. 00:17:07

Mondjuk az Atalantát és Sassuolot egymás után kapni sem volt egy lottó ötös. Az X jó ellenük simán. Az összes közvetlen rivális verhetőbb most ennél a két csapatnál. Nem hinném, hogy direkt időzítették így a formát. Ha a Lazio ellen nem nyerünk, majd akkor én is beszállok egy kicsit a negatív pogoba.

Bármilyen vicces de mész a Hellas-tól félnék csak. Mielőtt bárki azt gondolja, hogy mindig az adott meccs ellenfelét titulálom jó formában lévőnek.

7-re megyünk mindenki előtt. Fasza lesz ez. Jövőre meg kiderül, hogy Sarri mit tud, vagy mit nem.

Max akkor is megnyerjük a bajnokságot... :D

juve28adam 2020.07.16. 00:19:25

@babo0410: Akkor még1x. Nem védeni akarom a csapatot, tényleg rohadt sok gólt kaptunk(főleg az elmúlt meccseken), de szerintem nem nagyon kellene összehasonlítani az utóbbi időkkel mert a VAR óta annyi büntetőt kaptunk olyanért amiért korábban nem hogy eléggé megdobja a kapott góljaink számát. Ellenünk ítélték a legtöbbet.

babo0410 2020.07.16. 00:19:43

@Bodnar Daniel: És? Attól még mi nem egy éve gyakoroljuk, fejlesztjük a "sarriballt"? Nem kéne egy év után halvány jeleinek mutatkoznia?
@Andras74: Ha kérhetem most az egyszer inkább mondja azt, hogy elkúrtuk, és viszont lágytojás. Nem kell mindig a kifogásokat keresgélni.

Zombijuve 2020.07.16. 00:20:18

@danimester1: Ha jól tudom hétfőn lesz a Lazio meccs.

Rikoo 2020.07.16. 00:20:35

@Bodnar Daniel: Ha kiesés lesz a Lyon ellen, nem hiszem, hogy lesz itt jövőre. Vagy ha így folytatja a csapat, mint most.
Agnelli egyértelműen Európa topklubjai között akar maradni, ez a Juventus jelenleg nincs ott.

babo0410 2020.07.16. 00:22:52

@juve28adam: És? Ma se, múltkor se kaptak az ellenfelek büntetőt, a Milan is csak egyet, és négyet vágtak. Nem erre kell kenni.

juve28adam 2020.07.16. 00:31:21

@babo0410: Te írtad, hogy annyi gólt az elmúlt évek alatt nem kaptunk összesen mint most és még nincs is vége a bajnokságnak...Nem az utóbbi 3 meccsről beszélünk hanem a szezonról. Én is látom, hogy valami nem kerek a védelemmel csak azt mondom, hogy nem elvethető dolog a sok VAR-os "kamutizi" .

DelPiero2 2020.07.16. 00:39:26

@Holloka: végül is előfordulhat nagyon jól helyezték az tény. Csak valahogy ezen a szinten (nem tőle) sokszor látunk ilyet az a furcsa. Reméljük vele csak most történt.

Rocky80 2020.07.16. 00:49:33

Na nézzük a pozitívumokat:

1. Sandro mint csk. Nagyot ment utána, és egyébként sem volt rossz.
2. Tetszett ahogy Dybala csúszott és akart - amúgy a végén az egész csapat.
3. A lengyel visszatért!
4. Berna megint tetszett. Tényleg lát és van esze a játékhoz és a passzokhoz. Nem lesz rossz, ugyanilyen folytatást várok.
5. Ez ellen a két kis gyilkos csapat ellen - főleg a látottak tükrében - tök jó ez a 2 pont; ráadásul a riválisok eredményei is segítettek. Az előnyünk még mindig elég nagy.

Pár negatívum még:

1. Most már mindenki tudja hogy ellenünk lehet teperni mert foghatóak vagyunk. A kicsik sem fogják feladni ellenünk a hátralévő meccseken. Ez elég nagy baj, mert nem vagyunk stabilak mentálisan és nincs legyőzhetetlenségi mítoszunk.

2. Chiello

3. De Ligt válla

4. Benta hibái + sántikálása.

Remélem hogy annyira bakegerek azért nem vagyunk hogy innen elrontjuk a bajnokságot.

Rocky80 2020.07.16. 01:02:07

Tudjátok, van az úgy hogy te nyersz (vagy jó eredményt érsz el), de nem érzed győztesnek magad.
Kb ezt érzem az utolsó két meccsünk után.

Én szemlesütve venném át ezt az aranyérmet ha játékos lennék.

Ha esetleg megnyerjük a scudettot, az sem kendőzheti el, hogy rengeteg gondunk van.

west30 2020.07.16. 02:22:48

Engem nem lepne meg egy Sarri+Nedved csere Allegrira a szezon utan.A Juventus nem engedhet meg maganak egy ilyen szezont megegyszer.Itt fejeknek kell hullania,Nevedvednek es Sarrinak is mennie kell.

Dybali 2020.07.16. 06:59:52

Ami pozitívum, hogy a meccs végén mentünk.

Andras74 2020.07.16. 07:24:05

Csak nekünk kellett leállni a Covid miatt.
Sok a sérült.
Kevés a védő.
Nincs középpálya.
CR önző.
Hugi kövér.
Csak mi játszunk 3-4 naponta meccseket.
Csak nekünk rossz a sorsolásunk.
Ellenünk fújnak a bírók.
Csal a VAR a riválisok javára.
Zöld a fű.
Csak nálunk nem lehetnek szurkolók hazai pályán.

Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki.

Az az igazság, h rohadt nagy mákunk volt azzal, h a Covid után volt 2 kupa meccsünk.
Bele rázódtunk annyira, h a még játékon kívül lévő, 3 kiscsapatot legyőzzük.

Sajnos, a Milán meccsen megláthattuk, hol tartunk valójában.
0:2-ről vàllalhatatlan zakó.
Az Atalanta lefocizott minket, de sikerült pontot menteni.
Tegnap zsebben volt a meccs, majd cca 70 percen át lefocizott minket a Sas. Hízelgő döntetlen lett a vége, úgy, h a kapusunk magasan a meccs legjobbja volt.

Sarri több, mint egy éve van a csapattal. Az eredmény: rekord a bekapott gólok számában, két elbukott kupadöntő, szétesett csapat, kilátástalan, eshetőleges játék, vérszemet kapott ellenfelek.....

Egy szóval: ez csövesball......

Még nem vesztettünk el mindent, és remélem, szerez a csapat egy bajnoki címet Sarrinak, aztán mehet, amerre lát.

Számomra teljesen egyértelmű, h halálfutam lenne vele nekivágni a köv szezonnak. Remélem, a tulaj is látja ezt, és sürgősen lép.

Nem bízom Sarriban, és - ez a nagy baj - a játékosok sem, ahogy látom.
Bármelyik ellenfelünk tudja hónapokkal előre, h mit fogunk játszani, és ahol van hozzá némi minőség, ott meg is fognak minket.
Az a mákunk, h Conte annyira fafejű, h a saját játékát akarta ellenünk játszani.
Akik felkészültek, azok meg is fingattak minket az utóbbi időben, de már akár januárban is.
Semmi rugalmasság, semmi váratlan, semmi ötlet, csak makacsság....

Nagyon bízom benne, h megússzuk egy bajnoki címmel a Sarri érát, és mielőbb vége lesz!

Camoranesi90 2020.07.16. 08:13:47

@babo0410: De, ők is 4 naponta nyomják, csak ők éhesek, mi meg jól vagyunk lakva. Ennyi. Ott van koncepció, itt meg az utolsó 30 percben behúzott farpofával figyeltem minden Sassuolo támadást, ha átjöttek a félpályán. :D

Nincs szerintem ellentétes álláspont abban a tekintetben, hogy a védekezés mint olyan tegnap nem valósult meg. Támadásban voltak pillanatok, amik emlékeztettek focira, Pjanic-Danilo szöglet-kombó, Berna-Rabiot beadás+fejes, Dybala első pár labdaérintése ami így hirtelen egy alvást követően beugrik, de a másik oldalon botrányosan alul teljesítünk. És Egri ritka nagy köcsög alapjáraton, de abban igaza van, hogy ennyi gólt nem szoktunk egy szezon alatt kapni, még akkor sem, ha új a védelem egy-két tagja, meg sérülésekkel tarkított a szezon.

Wolfeinstein13 2020.07.16. 08:19:23

Sziasztok. Jó ideje olvasgatlak Titeket. Örömmel látom hogy túlnyomó részt faszagyerekek vannak itt akik első sorban nem fikázni jönnek ide hanem építeni a másikat. Köszöm és minden jót Nektek.

Camoranesi90 2020.07.16. 08:28:49

Amin még elgondolkodtam, hogy ha bajnokok leszünk, ha nem, (bár innen 5 forduló alatt én még most sem tudom elképzelni, hogy ne lennénk), sem tőlünk sem az Atalantától nem látom, hogy bárki akarna játékost igazolni majd.

Ami rájuk nézve hízelgő, mert úgy képesek (lassan, de biztosan kijelenthető) ha nem is világ-színvonalon, de nagyon magas szinten stabil minőséget hozva eredményesen és közönség-csalogató módon játszani, hogy nincsenek igazi "nagyneveik", klasszisaik, mármint átigazolás-piaci szempontok szerint. Mindezt úgy, hogy az utóbbi évek legjobb játékosai közül Caldara, Kessié, Mancini már vagy nincs ott, vagy ugyan ott van, de simán épített fel Gasp mester helyettük kompatibilis alternatívát.

Tőlünk meg ki vinne el ilyen túlfizetett, kiöregedő, jóllakott motiválatlan játékosokat, csakígy hirtelen felindulásból, de :Khedira, Higuain, Rugani, Bernardeshci, Costa, Danilo, De Sciglio, Matouidi - Pjanicot nem írom mert őt a könyvelésnek sikerült továbbadni, Ramsey valamiért nem opció az öreg bagónál, Ronaldorol írok minden nap, tudjátok hogynem a kevencem,Chiello meg Buffi együtt meg kb 80 évesek, Bonucci meg az elmúlt 10évbenakkor volt pöpec, ha a két nagy öreg mellette, Buffon meg mögötte megteremtette a biztonságot.

Ha most felkérnének GM-nek a csapathoz, függetlenül attól hogy ki lesz jövőre az edző, lehet hogynemet mondnanék. De szerencsére nem fognak felkérni :)

Sunny21 2020.07.16. 08:32:48

Na, akkor a meccsről is ejtsünk egy-két szót. A kezdő teljes mértékben Sarri hibája, egy 3 fős középpályán nem bírjuk el Matuidit, míg Higuain kezdetése a gólja ellenére is szintén nagyon kockázatos volt. Ha látja, hogy Benta elfáradt pszichikailag, fizikailag, akkor pihenjen. Addig működik valamelyest a Sarriball, amíg a letámadást magas szinten műveljük, illetve amíg a középpálya képes a nyomás ellenére is megtartani a labdát.
A letámadás a második gólt követően teljesen szétcsúszott,illetve megszűnt és úgy jöttek át rajtunk mint kés a vajon, a labdatartásról nem is beszélve. Bizony, ha nem képes rá a csapat, mert nincs erőnlét, illetve nincsenek meg a képességek, akkor váltani kell.
A középpályán Benta és Matuidi olyan halovány teljesítményt nyújtott, amit ez az igen ingatag lábon álló védelem sem tudott korrigálni. Chiello, a vállsérült de Ligt, Rugani, Danilo, és Sandro is gyenge teljesítményt hozott védekezésben. Nincs meg az összhang közöttük, amit mondjuk nem is csodálhatunk az elmúlt hetek, hónapok történéseit figyelembe véve. Tehát ezt(a védelem működését), nem Sarri számlájára írom.
Dybala most az a játékos, aki nélkül meg vagyunk lőve. Amikor Ő a pályán van akkor látni focit. Kezdenie kellett volna, Milan ellen pihent és az Ata ellen sem játszott teljes meccset, annak fényében, hogy csak 5 nap múlva játszunk ez az egyik legnagyobb hiba Sarritól.Kicsit most össze-vissza "rotált".Még mindig több ráció lett volna Ronaldo pihentetésében, ha már Higunak lehetőséget akart adni. Nyilván Matuidi helyett pedig Rabiot kellett volna a kezdetektől.

delpi0823 2020.07.16. 08:33:14

@babo0410: Persze ha Allegri kereste a kifogasokat az nem volt baj.........Ha az Inter nyer akkor is 6ponttal megyunk(egymas elleni szoval 7),ha megnyerjuk a scudettot Sarri biztos hogy marad.Ettol a kerettol tobbet nagyon nem is lehet tobbet elvarni.Ha a kozeppalyara nem jon meg erosites meg egy jo befejezo csatar,akkor jovore is max csak a scudetto marad........

pedronegroo 2020.07.16. 09:07:39

Erről pofáztam a meccs előtt hogy a rotálás nagyon visszaüthet és ha nem jön be akkor Sarrinak fejét veszik, hát nem jött be mert kurvára nincs cserepad ezért nemtom mi faszért erőlteti a bagós inkább minél hamarabb le kellene zárni a bajnokságot nehogy már ne bírjanak 4-5 naponta játszani!

Rocky80 2020.07.16. 09:09:06

@Sunny21: ha rotál, az a baj. Ha nem, az.
Ha eszetlenül rotál, az is baj.

Viszont jár neki a türelem. Jól mondom?

Rocky80 2020.07.16. 09:10:33

@pedronegroo: pedig ez Európa legbővebb kerete, amit nagyon nehéz javítani.

venember83 2020.07.16. 09:14:08

@Rikoo: hát igen, nem kellett volna elküldeni Allegrit. Kár, hogy új, erősebb keretre sem volt/van pénz, viszont lehet örülni Demiral és De Ligt megszerzésének, velük erősödött a keret. Az ingyen érkezett kp pedig nagy lyukra futás volt. Kérdés, hogy értelmes összegű ajánlat érkezik-e nyáron Rabiot és Ramsey kapcsán, amilyen semmirekellő formában vannak...

Andras74 2020.07.16. 09:22:57

@venember83: ennél gyengébb kerettel is védekezett már jobban a csapat.....

steven.h 2020.07.16. 09:27:42

@venember83: Szerintem Rabiot nem szabad eladni, ő épp most kezde belelendülni

Rocky80 2020.07.16. 09:41:42

@venember83: szerinted Rabiot nem fejlődik? Nekem mostanában már tetszik.

Sunny21 2020.07.16. 09:42:40

@Rocky80: nem baj ha rotál, csak ne eszetlenül.
Türelem jár ;)

venember83 2020.07.16. 09:51:27

@Rocky80: nem tudom, fogalmazzunk úgy, hogy nem meggyőző. Nyilván, ha hinni akarok, akkor találok kapaszkodót. De nem látom benne azt a megváltást, amire borzasztóan szüksége lenne ennek a középpályának/csapatnak, s amit valamennyire a bére is talán indokolna.

Rocky80 2020.07.16. 10:15:30

@venember83: őt nem megváltónak vettük. Csak mert fiatal, lehet nem lesz rossz, meg ingyen volt.

A megváltókért mélyen zsebbe kell nyúlni.

Camoranesi90 2020.07.16. 10:46:30

Rabiot játéka nekem is egyre jobban tetszik, mondjuk ehhez az is kellett hogy ősszel nem nagyon tudta merre van arccal, nyilván ahhoz képest látjuk jobbnak, nem pedig másokhoz mérve. Azt meg hagyjuk is, hogy jelenleg talán a legjobban mozgó középpályásunk, mert ehhez az is kell hogy a többiek kritikán aluliak jelenleg....

De ha igazak a hírek, ő egy lelkizős introvertált srác, nyilván idő kell egy másik országban, főleg olyan előzmények tudatában, mint ami vele a Párizsnál volt. Én szurkolok neki, őt egy jó rendszerben nagyon jól lehetne használni.

danimester1 2020.07.16. 11:24:34

A sok hsz-t olvasva rengeteg jó meglátást látok és néhánnyal tudok azonosulni,egyetérteni.Sajnos Sarri valóban egy taktikás edző és erőlteti a fix kezdőjét addig,amíg egy eltiltás vagy sérülés nem tesz neki keresztbe.Allegri elment őt "kaptuk",választotta a vezetőség.Sajnos ezért nagy az a bizonyos kabát,mert nem Lazio vagy Atalanta vagyunk ahol van idő a csapatépítésre!Itt sajnos eredmény-győzelmikényszer van!Ilyenkor jut eszembe hogy a keret öregedik,lassul és valljuk be jól van lakva.Utóbbi akkor vehető ki a legjobban,amikor ellazsálják a meccset vagy hanyag eleganciával próbálnak trükközni ami rendre balul sül el vagy ráülnekneredményre.Ha már Allegri!,akkor juson eszünkbe hogy nála meccs közben is! volt és az alaptaktikájában is több formáció szerepelt és ezt képesek voltunk mindig! alkalmazni.Sarri erre képtelen vagy egyszerűen nem tudja alkalmazni esetleg nem is akarja,ezért könnyebb az ellenfeleknek.(Pl.: szinte mindig Cuadrado a jobbon vagy CR a balon és Dybala középre húzódva)A játékosaink is megérnek egy misét,mert képesek a "Sarriballra", amit már többazör be is mutattak,arra viszont nem hogy az egész meccset kézben tudják tartani,mert valami oknál fogva mindig! elfogy a koncentráció és a szufla.Szerintem ennek az okát kellene kideríteni és orvosolni.Nem hiszem el hogy egy büntető vagy egy szépítő találattól így megrogyhat(nak) egy profi játékos(ok).Szólhat a védelmükben a sérülések vagy az erőltetett menet,de könyörgöm a többi csapatnak is ez van.Ezért kezdem én is úgy érezni hogy Sarri nem csak nálunk szurkolóknál bukott hanem a játékosoknál is.Szerintem az Agnelli,Nedved,Paratici trió is eltölthetne egy kis időt a hogyan továbbról mert az irány nem jó.Tisztában vagyok vele hogy nem mi fogjuk mindig megnyerni a scudettot és valamikor eljön a trónfosztás.Apropó trónfosztás!Szerintem ez a túlzott BL nyerési láz is ott ül a vállakon,amit enyhíteni kellene nem kéne makacs módon erőltetni.A lényeg hogy fejben rendet kell rakni és el kell dönteni végre a szezont.Abban a kicsi szünetben pedig meg kell erősíteni a csapatot!Forza Juve!

Bodnar Daniel 2020.07.16. 15:40:53

@Andras74: Reméled, hogy megússzuk egy bajnoki címmel a Sarri érát? - kóstolgasd egy kicsit a saját mondatod. :D Ez fenomenális.

Elárulom mindenkinek ez a célja a bajnokságban. Csak ők nem akarnak ekkora kényelmetlenséget vállalni..... :D

2020.07.17. 10:04:44

Végre akadt időm és nézem vissza a forduló összefoglalóját és ennek megfelelően bíztam benne, hogy az ATA-JUV meccs végi ziccer benne lesz.
Nos, amikor Csecsnyih óriásit védett és Sanyi a gólvonalról fejelte ki a lasztit: érdemes megnézni h a 3 belső kp-nk megint a világát nem tudja és sehol sincsenek. Bentancur van a legközelebb úgy 2-3 méterre. Az is felvet bennem néhány kérdést h ennek megfelelően Costanak h h akadt ideje visszazárni és ő az egyik, aki fogadja Traore-t (vagyis próbál odaérni a jó kifejezés) és Ruganinak is ki kell váltania, lényegében ezzel keletkezik némi hely mögötte, majd Caputonak van ideje megfordulnia, ezután gyakorlatilag Costa és Rugani is lelassít és Traore-val a fene sem foglalkozik (egyedül de Ligt és Sanyi próbál valamit alkotni, többit tudjuk.
Ezt a Juve kp-t és védelmet bármelyik csapat, amelynek halvány fingja van arról hogyan kell támadásokat építeni.

Andras74 2020.07.17. 14:30:30

@Bodnar Daniel: értsd úgy: amíg itt van, nyerjük - legalább - a bajnokságot. Ezzel a kerettel azért ez nem irreális elvárás.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása