Zlatan Ibrahimović nemrégiben ismét a Juventusról beszélt, ezúttal életét meghatározó emlékeket elevenített fel néhány anekdotával.
„Amikor megérkeztem 2004-ben a Juventushoz, teljesen más mentalitást találtam a csapatnál, mint amit Malmöben vagy Amszterdamban az Ajaxnál tapasztaltam.” - idézte fel az emlékeit a jelenleg is Olaszországban futballozó egykori svéd válogatott a Sport Week munkatársának.
„Azoknál a csapatoknál tiszteltek engem, de a Juventusnál egy voltál a sok közül…
Ma is emlékszem egy párharcra Lilian Thuram és Alessandro Del Piero között. Alessandro Del Piero már sztár volt akkor, itt az edzésen átvette a labdát, Lilian Thuram pedig hátulról becsúszott, bumm, Del Piero pedig elterült a földön.
Azt gondoltam, ha itt így bánnak egy sztár státuszú Del Pieróval, akkor engem meg fognak ölni, hisz egy senki vagyok! Az összes edzés ilyen volt, kemény, kemény, kemény..
Ennél szebb volt azonban az első találkozás Fabio Capellóval. Akkor épp a La Gazzettát olvasta, Svédországban pedig a La Gazzettát a megtestesült futballnak tekintjük. Szóval az első edzésnap volt, beléptem az öltözőbe, és mondtam, hogy »Jó reggelt, Mister!«, hiszen ezt mondták nekem, hogy ezt kell tenni.
Ő továbbra is olvasta az újságot, lapozott egyet, aztán elment kávézni. Eltelt 15-20 perc, és semmilyen választ nem kaptam a köszönésre. Aztán összecsapta az újságot, majd távozott. Azt gondoltam, hogy ezzel azt kívánja jelezni, hogy bizonyítanom kell számára, hogy itt vagyok. Ekkor senkiként kezelt. Később tanácsot is kaptam tőle: »Ne kérd a tiszteletet, hanem érdemeld ki magadnak!«. Ekkor már megértettem az egészet.
Egy héttel a Sisport központban edzettünk, a régi városháza közelében. Ott két pálya volt, de a zuhanyzók nem működtek. Amikor az ember a Juventushoz csatlakozik, minden fantasztikus, de aztán meg idekerül. Együtt zuhanyoztam David Trezeguet-vel és még két sráccal, s ömlött a víz mindenfelé.
Azt mondtam magamnak, hogy ez igazán szar, azonban Luciano Moggi kint volt, s meg is mondtam neki, hogy nem normális, hogy ilyesmi történjen a Juventusnál.
Ő azonban csak ennyit mondott: »Ne feledd, hogy nem azért vagy itt, hogy jól érezd magad. Azért vagy itt, hogy nyerj.«. Ekkortól megjegyeztem, hogy a győzelem minden.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.