Arthur kész elhagyni a Barcelonát

arthur_fc_barcelona.jpgAz olasz és a spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus által csábított Arthur Melo végül mégis elfogadja a torinói klub ajánlatát, s az sem mellékes tényező, hogy a fizetése a jelenleg összegnek akár háromszorosára is ugorhat új munkaadójánál.

A megállapodás teljes összege 75 millió euro körül járhat, vagyis a Juventus Miralem Pjanić játékjogával, valamint további 15 millió euro kifizetésével szerezheti meg a brazil játékost. 

A Calciomercato most arról ír, hogy a zebramezesek legutóbbi ajánlata évi 5.5 millió eurós bérezést kínál Arthurnak, amely összeg a bónuszok révén még magasabbra szökhet, s ez már elnyerte a játékos képviselőinek tetszését is.

Mindez nagyon komoly fizetésemelést jelentene a középpályás számára, hiszen így akár a háromszorosát is megkereshetné annak, amit az FC Barcelona folyósít.

A Calciomercato és a Mundo Deportivo egyaránt arról számol be, hogy a játékoscserével kapcsolatos tárgyalások az utolsó szakaszukhoz értek, s ez utóbbi hírforrás azt is tudni véli, hogy Arthur belátta és elfogadja, hogy pályafutása a Camp Nou-tól távol folytatódik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815913056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2020.06.24. 15:53:16

Az új fizetésének az egy százalékáért én is hajlandó lennék váltani, nem lehet olyan szar Barcelona-bloggernek lenni... Új szelek fújnak, idomulni kell a trendekhez.

JuventusFanatikus 2020.06.24. 15:54:02

Pjanić + 15 millió, és még 5.5 milliós fizu Arthurnak. Nem Paratici lenne az, ha egy ilyen eszement bizniszt ne vinne véghez.

dobor norbert 2020.06.24. 16:05:23

@venember83: @JuventusFanatikus: Uraim ennek én nem örülök. Ettől a hírtől itt páran kilesznek. Az az érzésem,h Khedira utódja lesz itt a blogon,támadások terén. Remélem,h rám cáfol!

Juvegaspy 2020.06.24. 16:07:03

@JuventusFanatikus: Tenyleg jol hangzik
Ez igy egesz pofas lenne

venember83 2020.06.24. 16:11:04

@JuventusFanatikus: 10+5 (bónuszok) az a 15, de ez csak picit árnyalja a képet (kb. semennyire). Nagyon szabadulni akar a Juve a luxemburgi bosnyáktól, ezen nagyon nem csodálkozok, a katalánok meg kihasználják a sarokba szorult, anyagi lehetőségein túlköltekező Öreg Hölgyet.

JuventusFanatikus 2020.06.24. 16:19:29

@venember83: Mindegy, a Pjanić + 1 milliót is sokallnám, de mint azt tudhatjuk, mire hivatalosan bejelentik a bizniszt, akkor már nem Mira + 15 bónuszokkal lesz, hanem Mira + 20 millió euró. Nagyon kihasználja a Barcelona a helyzetet, de emiatt nem tudom hibáztatni őket, más is ezt tenné, Paraticinek nem kellene belemenni az ilyen bizniszekbe, és megpróbálni a boszanacból valahogy hasznos játékost faragni, mert lehetőség az lenne rá.

Barolo4 2020.06.24. 16:25:37

Nem tudom mire lesz jó ez a srác (lehet semmire), de Pjanic elengedését meg kellett lépni sajnos. Nincsenek nekem sem maradéktalanul jó érzéseim ezzel a biznisszel, de legalább fiatal. Forza Juventus!

Rikoo 2020.06.24. 16:28:47

@JuventusFanatikus: Erős túlzás, hogy a Barcelona kihasználja a helyzetet. Alapból minek nekik még 1 30 éves játékos?
Csak nézzünk rá a középpályára náluk. Vidal (33), Rakitic (32), Busquets (32) lesz 1 hónap múlva, Sergi Roberto (28) és emellé jönne még Pjanic (30). De Jong maradna az egyedüli fiatal.
A Juventusnál legalább látszódik a fiatalítás terve, igaz ez az üzlet 90%-ban a vírus okozta anyagi dolgok stabilizálására fókuszálna.

babo0410 2020.06.24. 16:42:43

Nem tudom mekkora szüksége van a csapatnak erre a játékosra, majd eldől. De az valószínű, hogy Pjanicot mindenképpen el akartuk adni, és mivel ő állítólag csak a Barca-ba akart menni, így ez maradt a megoldás. A fizetésén is spóroltunk. És nagyon azt valószínűsítem, hogy Khedira is távozni fog. Ha más nem, akkor ingyen, szerződésbontással, ha az nem jár nagy anyagi vonzattal. Szerintem most egy pár nagy fizetésű játékos menni fog, és helyettük fiatalok fognak jönni, kevesebb fizetéssel. Én még Tonalit se mondom teljesen lehetetlennek, vagy akár Aouar is képben lehet. A kp nagyon át fog szerintem alakulni. Minden attól függ, ki lesz az edzőnk. Marad Sarri, vagy jön-e más?

Juvegaspy 2020.06.24. 16:54:12

@JuventusFanatikus: lehet hhogy felre ertettelek? Szted ez biznisz nem jo?

JuventusFanatikus 2020.06.24. 16:59:33

@Juvegaspy: Igen, ez szerintem egyértelműen nem jó biznisz.

@Rikoo: Azt se feledjük el, hogy velünk ellentétben nekik van valamire való akadémiájuk, ahol olyan tehetségesnek titulált játékosok vannak, mint Oriol Busquets, Carles Aleñá vagy Riqui Puig.

Delpiero10 2020.06.24. 17:34:54

Sajnos én is csatlakozok a csalódottak táborához, de úgy néz ki ez az ület már létre fog jönni. Vele biztosan nem fogjuk megoldani a középpálya problémáját, de legalább fiatal. Pjanic teljesen kiégett nálunk, neki mindneképpen váltani kell, ráadásul ez az utolsó esély, hogy pénzt (jelen esetben játékost) kapjunk érte. Ha máshová nem akar igazolni, akkor nincs más lehetőségünk, ha várunk egy évet 31 lesz és lehet senkit nem kapunk érte. Ami a legrosszabb, hogy ismét egy zsoldost igazolunk, de meglátjuk, az is lehet hogy jól fog játszani.

Rikoo 2020.06.24. 17:36:44

@JuventusFanatikus: És ezekkel a játékosokkal mi a céljük? Mert láthatóan nem az, hogy beépítsék őket a kezdőbe vagy akárcsak a keretbe. Nincsenek már Iniesta vagy Xavi féle tehetségek, de annyira idióták, hogy inkább vesznek 30 éves játékosokat, minthogy beépítsék a saját tehetségeiket.

Rikoo 2020.06.24. 17:40:47

@babo0410: Mi köze ehhez az edzőhöz? Azt gondolod, hogy majd jön egy új edző és megkapja a kért játékosokat?
Elég érdekes lenne, hogy Conte, Allegri és Sarri után hirtelen valaki megkapja azokat a játékosokat akiket szeretne.

Leram7 2020.06.24. 17:52:08

Érkezik Kulusevski, ami jó lesz.

El kell távolítani Khedirát, Matuidit és megfelelő ajánlat esetén Rabiot is mehetne.

Pjanic szerintem jobb játékos, mint Arthur, de az értéke nagyon csökken, úgyhogy nem lenne ez rossz üzlet részünkre.

Betnacourt meg kell tartani és én Ramseynak és Bernardeschinek is adnék még 1 esélyt.

Tonallit pedig meg kell szerezni.

Ezenkívül kell egy bal hátvéd, remélem visszajön kölcsönből Pellegrini. Jobb oldalra igazolni kell valakit és Danilot el kell küldeni.

Elől pedig Higuain és Douglas Costa is mehetne. Helyükre Chiesa + 1 támadó kell, talán Milik.

Hátul még Romero és Rugani is mehetne, jöhetne Kumbulla.

Rikoo 2020.06.24. 18:01:00

@Leram7: Danilot lehetetlen elküldeni.

simoni 2020.06.24. 18:37:45

@Rikoo: A bárka részéről ez elsősorban valami pénzügyi zsonglőrködés. FFP, kozmetikázni kell a mérleget, ilyesmi.

Azért Pjanics még hasznos lehet nekik, ha formába lendül a bosnyák. 3-4 év még lehet benne.

Viszont a mi oldalunkról nézve siralmas a dolog. Az a barca húz le minket, aki a legnagyobb bohóc volt az elmúlt években az átigazolási piacon. Pjanicsot elcserélni egy tökeletes alibistára úgy, hogy még mi fizetünk rá + megint adjuk a szokásos érdemtelenül magas fizut, hát ez azért művészet, kérem szépen.

Miért nem lehetett akkor már Rakiticre vagy Vidalra rámenni? Ők legalább hozzá tudnának tenni valamit...

Rikoo 2020.06.24. 18:39:04

@simoni: Hát szerintem a két idős fényévekkel sz@rabb üzlet lenne, de tény hogy ez sem túl jó.

Gigitino 2020.06.24. 18:45:22

@Leram7: Az a baj Tonali 100% , hogy inter játékos lesz, nagy fogás nekik, nekünk meg jut maximum az üveglábú Zaniolo két keresztszalag szakadással. Szinte minden igazán tehetséges olasz fiatal náluk köt ki.. szégyen.
Nagyjából egyetértek veled, de Milik és a hasonló játékosok egyenes út a középszerűséghez vezető úton. Tisztán látszik , hogy ezek a budget balansza miatt vannak, már esély nincs nagyobb nevekre, a piac nincs is olyan helyzetben, na meg nem is olyan vonzó a Juve mint azt néhányan gondoljuk szerintem. Lehet mondani Ronaldo-t de , ha ide hívnak egy fiatalt 5 éves szerződéssel , abból még 1 évig játszhat Ronaldo mellett, akinek láthatóan semmit nem jelent a Juve, újabb szégyen.
@simoni: Rakitic inkább menne a Sevilla-ba , mint hozzánk, Vidal viszont pont illene hozzánk ami az átlagéletkort tekinti. Lassan kuriózum az , hogy de Ligt-et idehoztuk, ráadásul nekem még ő sem igazolta azt , hogy megérte azt a csilliárd pénzt, és fizetést. Persze , jó védő , de azt hiszem az idegesít , hogy ebből az összegből több fronton is jobban lehetett volna erősíteni.

2020.06.24. 18:50:04

Ebből a Barcelonából én a helyében inkább menekülnék amilyen gyorsan csak lehet, nem értem ezt a ragaszkodást.
Szomorú, hogy még több pénzzel sikerül majd meggyőzni és egy zsoldost kell nézni majd Pjanic helyén. De így hogy csak 10 milliót költünk rá, remélem még érkezhet egy normálisabb középpályás is, aki nem Cristante vagy Jorginho.

Juvegaspy 2020.06.24. 18:56:13

Nem teljesen ertem azokat akik ezen uzlet ellen vannak.
Artur jobb mint a jelenlegi kp 2/3a.
Khedira Matuidi s jelenhelyzetben azt kell mondjam hogy elmult 1 evet tekintve Pjanicnal is. Ramsey jobb lenne ha nem lenne allandoan serult. Olyan szörnyű allapotban vak a kp hogy mindenkepp erősítés.
Nem tőle kell varni a csodat. Sőt ne is egy embertol varjuk a csodat mert arra csak 1 Pirlo lenne képes
Meg 1 nagyobbacska nevu kozeppalyas csak belefer ugy pedig mar sokkal jobban nezne ki.

Tegyuk fel lesz meg 1 Aouar Matuidi csere.
Bentancur Artur Aouar Ramsey Rabiot sor is pofasabb már. Jojo lehet nem ez lesz de a jelenlegitol jobb

m.martin91 2020.06.24. 18:56:25

@Pjanista: Ha Pjanicot elveszítjük, akkor borítékolható, hogy Jorginhót akarják majd a helyére. Sarri registával játszik, és Jorginho az ő embere. Már "csak" a Chelsea-t kell meggyőzni.

simoni 2020.06.24. 18:58:36

@Gigitino: De Ligt borsos volt ugyan, de valószínűleg ő hosszú távon is jó befektetés lesz. Engem sokkal jobban zavar a Higura és CR-re elköltött pénz, mert azok viszont abszolút nem a jövőnket szolgálják.

JuventusFanatikus 2020.06.24. 19:30:24

@Rikoo: A lehetőségük simán meglenne a fiatalításra, az már az Ő bajuk, hogy ezt nem teszik. Olvasva pár Barcás kommentet, még Puig csereként beállva is jobban játszott, mint Arthur kezdőként. Ha ezekkel a fiatalokkal számolnának, akkor még megmagyarázható lenne, hogy bevállalnak egy idősebb leépült, de Top játékost egy full csereemberre.

2020.06.24. 20:02:19

@m.martin91: Remélem, hogy Bentancur lesz a védelem előtt (gólokban amúgy sem túl erős), de vannak olyan hírek is, hogy Arthur lesz Sarri "jorginhoja" és őt szánjuk registának. Bármelyik verziónak jobban örülnék, mint Jorginhonak.

west30 2020.06.24. 20:19:04

Egyaltalan nem erzem ugy,hogy a Barcelona nyerne ezzel az uzlettel,sot kifejezetten erdekelne,hogy nekik minek Pjanic.

JuventusFanatikus 2020.06.24. 20:32:23

@Pjanista: Arthur, mint regista? Anyám borogass...

Rikoo 2020.06.24. 22:47:40

@m.martin91: Hála a jó égnek, őt nem nagyon lehet onnan kimozdítani, csak rengeteg pénzzel. Nem akarnak bevonni semmilyen játékost, mert fix célpontjaik vannak.

Il Principino 2020.06.25. 09:15:18

Pjanic sztem illeni fog a Barcába és jó játékkal rukkol majd elő!Nem registaként kell sínylődnie.
Sajnálom a bosnyákot mert a jobb képességű játékosaink táborába tartozott!Arthur meg majd meglátjuk mit virít,addig nem mondok véleményt.
Én Sarrit cserélném el már lassan vmi fiatalabb edzőre!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása