Olasz beszámolók szerint a Juventus mestere szeretné megszerezni Arkadiusz Miliket a Napolitól, és a lengyel csatár lenne a csapat új kilencese.
A csatár szerződése már csak egy évig érvényes, nem sikerült a déli klubbal szerződéshosszabbításban megegyezni, így a Napoli szempontjából félő, hogy jövő nyáron akár ingyen is távozhat a támadó.
A Corriere dello Sport információi szerint a 26 éves csatár mellett tette le a voksát Maurizio Sarri, Fabio Paratici pedig már megkezdte az ügylet előkészítését.
A napilap szerint a Napoli legalább 50 millió euróra tartja a futballistát, azonban a lejáró szerződés miatt nemigen számíthat 40 millió eurónál többre a klub.
Az Il Mattino arról számolt be, hogy a Juventus már fel is vette a kapcsolatot a futballistával az elmúlt hetekben, és szóbeli megállapodás született egy négy évre szóló, évi nettó 5 millió eurós bérről.
A pletykák szerint a Juve játékosok bevonásával kívánja csökkenteni a lengyel csatár átigazolási díját, azonban a Napoli kizárólag Federico Bernardeschiben lát fantáziát, akit Rino Gattuso szívesen is látna a keretében.
Arkadiusz Milik idén a bajnokságban kilenc gólt szerzett, míg a BL-ben három találatot jegyzett, azonban bő hatvan napot kihagyott az idei év aktív részéből különböző izomsérülések, illetve rakoncátlankodó térde miatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2020.06.16. 11:06:06
delpi0823 2020.06.16. 11:29:43
2020.06.16. 11:33:59
venember83 2020.06.16. 11:44:49
venember83 2020.06.16. 11:55:34
Lanzafame 2020.06.16. 12:05:14
Én Zapatát látnám a legszívesebben, de Miliken kívül más név egyáltalán nem merült fel eddig.
Sunny21 2020.06.16. 12:26:27
Miliknél tényleg aggasztó a sok sérülés.
Csak Csucsu 2020.06.16. 13:01:23
JuventusFanatikus 2020.06.16. 13:16:58
Il Principino 2020.06.16. 14:36:36
Bodnar Daniel 2020.06.16. 14:49:08
GodPiero 2020.06.16. 15:10:25
1 évvel a szerződése vége előtt, sérülékenyen????
Max 25 milla + 4 millafizu. Ha nem jó mehet ahova akar..... És akkor belekalkuláltam a Karácsonyt is :)
JuventusFanatikus 2020.06.16. 15:12:10
MdewC 2020.06.16. 18:47:29
Ide Lukaku kellett volna, de az a hajó elment.
Az adom, hogy Higu szekere kilóg, de egy Millik? Hajtunk a BL-re na. Mondjuk ki. ;)