Aouar a Juventushoz kerülhet

aouar_houssem_meccs_legjobbja_dijjal.jpgA L’Équipe értesülései szerint a Juventus tűnik a befutónak Houssem Aouar, az Olympique Lyonnais középpályásának a leigazolása tekintetében.

A francia klub a BL-ről való lemaradás miatt kénytelen kisebb kiárusítást tartani, és kész elengedni a 21 éves játékost, akinek az értékesítése komoly bevételt generálhat, hiszen a játékos francia klub akadémiáján nevelkedett, így nem kellett érte nagy átigazolási díjat fizetnie a klubnak.

A pletykák szerint 50 millió euró körül mozdítható a játékos, játékjogáért pedig a Juve és a Manchester City versenyez, ám utóbbi elég hátrányos helyzetben van az UEFA által kiszabott eltiltás miatt, amelynek értelmében két évig nem szerepelhet a pénzügyi fair play szabályait többszörösen és durván sértő klub.

Houssem Aouar június végén tölti be 22. életévét, idén pedig kilenc gólt és hét gólpasszt jegyzett a 37 tétmeccsen, amelyen részt vett.

A lyoni csapat várhatóan augusztusban fog megütközni a Juventusszal a BL kieséses szakaszában, miután az első meccsen, még február végén a francia csapat nyert 1-0-ra a Groupama Stadionban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9715737360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukszi 2020.06.03. 09:20:05

Végre jó hír/pletyka :)
Khedira + Matuidi több mint fair ajánlat :D
Komolyra fordítva, játékos csere lenne tényleg a legjobb azt gondolom. (Bernát nem adnàm el, viszonylag fiatal és egy évet kaphatna még). Az idősebbekből kellene válogatni, csak mennyire kapósak az a kérdés. 50 Milla kézbe meg nagyon sok most ebben a helyzetben.

Alex8610 2020.06.03. 10:00:34

Ellenunk jol jatszott bar azon a meccsen finoman fogalmazva sem adtuk fel a lecket.

Lanzafame 2020.06.03. 10:48:32

Valami azt súgja, hogy vele járnánk a legjobban a Jorginho-Aouar-Verratti pletykált hármasból, jönne egy éhes, fiatal és keveset kereső ember végre.

Viszont Verrattit lehetne a legegyszerűbben megszerezni egy csereügylettel (Pjanic bevonása).

Kmarcika 2020.06.03. 10:57:16

Igazság szerint én Pjanicot is odaadnám érte.
De ő nem fog lyonba menni még szerintem...
Rabiot talán bevonható lehet. Romero is még.
Ha érdekli őket ez a 2játékos az lenne a leges legjobb.
Máskülöben nehéz lesz megszerezni.
De szerintem ő a legjobb kp opció.
Sokkal tehetségesebb mint Jorginho(bár még nem biztos, hogy jobb játékos)
Pogba tehetségesebb és jobb is, de van köztük 4év.
Tonali meg kérdőjeles.
Jó kis játékos, de a haját levágnánk 0-sra, csökkenne az ára 20milliót.

Tonali Ouar kettőssel én tökéletesen elégedett lennék.
Ha csak ők ketten érkeznek nyáron, akkor is 90%ig.

Raul Jiménezt szeretném itt látni :)
Tudom, hogy sokan nem, de nekem egyik kedvenc csatárom.
És talán Higu bevonásával csökkenthető az összeg.
Higu + Khedira = Jiménez

Szép álmaim vannak.

Jiménez Ouar Tonali
Nekem perfekt lenne.

Forza Juve

Spud3674 2020.06.03. 11:25:23

@Kmarcika: Azzal egyetértek, hogy Aouar a legjobb opció a középpályára, és amit felvázoltál cserék is szimpatikusak, de ezekre semmi esély.

A Lyon kiárusítana, a BL pénzek kiesése miatt, tehát nem nagyon opció a csere, nekik pénz kell. Egyébként sem hiszem, hogy pl Rabiot a magas fizujával megengedhető lenne nekik.

A Raul Jimenez üzlet is emiatt lehetetlen. Pedig tényleg jó kis játékos...

Kmarcika 2020.06.03. 12:36:58

@Spud3674: tudom a nehézségeket ezért írtam, hogy jót álmodtam :)
A Jiménez Higu+ 15-20milla az még egészen reális is lehet.
És bőven megérné véleményem szerint.
3évre Jiménez tökéletes Cr mellé.
Utána jöhet Werner kaliber.

dobor norbert 2020.06.03. 12:39:30

Nehezményezem,h a magasságát és a testsúlyát nem tüntettétek fel! Itt ki lesznek páran e-miatt;)

Kmarcika 2020.06.03. 12:47:06

@dobor norbert: :D

@Spud3674: Jiménezt azért is tartom nagyon jó opciónak, mert gyorsabb mint Milik, fizikálisan erős, egészen technikás ST létére.
youtu.be/QMUYWwuEbCA
Sokkal több van benne. Késen érő típus és kész.
Remélem ide kerül

Spud3674 2020.06.03. 12:54:12

@Kmarcika: Igaz, az angol klubok megengedhetnek magas bérű játékost maguknak. Ha létrejönne egy ilyen üzlet, én boldog lennék!

juve28adam 2020.06.03. 14:13:16

@Kmarcika: Hoztak minket szóba vele amúgy?

Lanzafame 2020.06.03. 14:23:34

@juve28adam: FIFA 20-ban biztos :) Kb. ott válnak valósággá a fenti manőverek.

m.martin91 2020.06.03. 14:28:25

Tisztázni kéne, hogy ez az Aouar tulajdonképpen a pálya melyik részén játszik, mert nekem úgy tűnik, hogy ő egy olyan játékos, akinek nem igazán van egy kötött posztja, az meg nem biztos, hogy ilyen típusú játékos működni fog a Juventusban. Ha belső középpályásnak vesszük, akkor a bal oldalon játszik, ahol Iniesta, Pogba, Kroos, csak ehhez egy kicsit támadó felfogású. Ha irányítót játszik 4-3-1-2-ben, akkor Ronaldo meg az új 9-es lehet elöl, tehát a sztárjátékos Dybala ül a padon. A Sarri-féle Juventus, ami Khedira és Matuidi-féle játékosokkal oldja meg a középpálya belsejét, az nem valószínű, hogy Aouar-típusú, támadó felfogású középpályást fog alkalmazni, maximum a kispadon, ahol nézegetheti a többieket, hogy taktikailag milyen érettek, esetleg vesztes állásnál beszállhat tíz perccel a lefújás előtt. Szélsőként megint nem tudnánk használni, merthogy nem az, ráadásul 4-3-3-ban ott Ronaldo játszik. Tehát összességében hoznánk egy 50 milliós játékost, aki nagyon fasza meg nagyon tehetséges gyerek, de a Juventusban nem biztos, hogy helyet találna neki Sarri (vagy akárki más) a pályán. Érdekes üzlet volna. Kicsit olyan Ramsey-feelingem van vele kapcsolatban, csak a walesi ingyen volt.

Rikoo 2020.06.03. 14:40:39

@m.martin91: Támadószellemű ez tény, de erre is van szüksége a Juventus középpályájának, legalábbis szerintem. Full impotens az egész csapatrész, védekezni még csakugyan megy valahogy, de a támadás az totál homály.
Én úgy látom ő egy tipikus bal belső középpályás, azért még reménykedek hátha Pogba jön oda.

m.martin91 2020.06.03. 14:48:09

@Rikoo: Én is úgy látom, meg annak is írják, de egy olyan csapatban, ahol Matuidi tölti be ezt a posztot, és egy Rabiot is alig kap lehetőséget mellette, nem tartom valószínűnek, hogy egy hirtelen váltással Aouarral kezdjük a következő szezont. Jellemzőiket tekintve óriási a különbség a játékosok között. Egy ilyen kötött csapat, mint a Juventus, ezt nem fogja meglépni. Ilyen változásokhoz Guardiola-féle személyiségre van szükség a kispadon. Ezért mondom, hogy a jelenlegi Juventusba értelmetlen igazolásnak tartom Aouar-t.

rockitbaby 2020.06.03. 15:09:32

@Rikoo: Az a baj, hogy a védekezést is éppen, hogy megoldják. De egy náluk ennyivel támadóbb szellemű középpályás lehet felborítaná ezt a mostani törékeny egyensúlyt. A gond ott kezdődik, hogy egy normális hármas elbírná, de ehhez teljesen át kellene alakítani a középpályát.

JuventusFanatikus 2020.06.03. 15:11:58

@Rikoo: Na, ebben tényleg egyetértünk, az utolsó mondat második felén kívül.:)
@juve28adam: Igen, méghozzá eléggé megbízható források, de emlékeim szerint Agresti azt írta, hogy nem első számú opció a mexikói, de ez sem mostani hír.

Lanzafame 2020.06.03. 15:16:56

@m.martin91: @rockitbaby: Ha egy olyan 3-as középpályásból indulunk ki, amely közepén egy regista van, és Aouar tényleg nem annyira erős védekezésben (nem láttam annyi Lyon-meccset), akkor tényleg nem jó, főleg, hogy a baloldali mezzalának extra sokat kell védekeznie Ronaldo mögött.

Ha egy 6-os lenne regista helyett (pl. Bentancur), akkor már több fantázia volna benne - én ezt szeretném látni. De ha már a fantáziánál tartunk, a mostani középpályásainkban a kreativitás írmagja sincs meg, nem ártana egy kis vérfrissítés, vállalkozó szellem. Az egy, aki néha kreatív volt, kiégett.

JuventusFanatikus 2020.06.03. 15:17:24

@rockitbaby: Aouar annak ellenére, hogy támadóbb, a védekezésből is kiveszi a részét. Nyilván, Khedirához hasonlítom, tőle pedig jobban védekezik. De egyébként is annyi történne, hogy Bentancur több védekező feladatot kapna (ami egyáltalán nem baj), az új regista, ha lesz ilyen (most a Jorginho-Tonali duóra gondolok), Ők meg védekezésben nagyon jók, úgyhogy nem lesz baj, Aouart elbírná a csapat, ha taktikailag képes követni az edzők utasításait (szerintem ezzel se lenne baj)

Rikoo 2020.06.03. 15:17:35

@m.martin91: Szerintem, ha érkezne egy drága játékos, kizárt hogy ne kapjon rendszeres játéklehetőséget. Azért a kötöttség Sarri érkezésével elég sokat változott. Néhány játékos, csak azért játszik, mert egyszerűen nincs jobb nála, pedig óriási csalódás a fél keret teljesítménye. Pont ez a poszt a jó példa, Matuidi és Rabiot egymást múlták alul ebben a szezonban.
@rockitbaby: A csapat szenvedése talán pont annak is tudható be, hogy nem elég támadó szellemű felfogású játékosok játszanak, az egész játék egy katyvasz, mióta megjött Sarri. Ő támadóbb felfogásban játszatná a csapatot, de képtelen rá, mert a csapat rosszul reagál rá. De az tény, hogy Aouar mellé kell Bentancur a csapatba, azt hiszem ő kulcsfontosságú a komplett középpálya szempontjából.

rockitbaby 2020.06.03. 16:07:49

@Lanzafame: A jelenlegi középpálya kanyarban nem úgy lett összeállítva, hogy kreatív legyen, hanem Allegri szemléletéhez mérten. Ráadásul azért is lett három tagú a középpálya, mert CR7 védekezésből kimaradását és a védelem tavalyi gyengébb szereplése miatt meg kellett erősíteni a középpályát, hogy ne egy az egyben rohanjanak Bonu-ra. Ahhoz, hogy itt valóban Sarri kompatibilisebb játék legyen, lényegében Bentacurt leszámítva szinte mindenki mehet. De már valaki, talán máshol, megemlítette, hogy egy Aouar-Tonali-Benta kp sor nagy valószínűséggel életveszély lenne. Nincs akkora rutin, ami egy BL győzelemre vágyó csapatnak kellene.

@JuventusFanatikus: Aouar és Tonali egyszerre nem fog érkezni. Bár lehet nem is kellene. Tonali elég lehet. Mivel Pjanic úgy is el lesz cserélve, én ekkor már inkább preferálnám a PSG-t és Verratti-t, mint mást. Bár ha lehet hinni a pletykáknak, miszerint Sarri úgy látja Costa nem elég fegyelmezett taktika terén és nem tartja nélkülözhetetlennek, a PSG érdeklődése mellett talán a legjobban egy Costa-Verratti cserével jönnék ki. És így Pjanic akár maradhatna is. Azért egy Pjanic-Verratti-Tonali-Bentancur négyes kiegészülve Kulusevski-vel már már lassan jónak is mondható.

@Rikoo: A csapat attól szenved, hogy olyan dolgot várnak el tőlük, amire alapvetően képtelenek. Matuidi, akitől a labda átvételkor méterekre pattan el, senki sem gondolhatta, hogy alkalmas lesz a Sarriball-hoz. És akkor még meg sem említettem a nem regista Pjanic-ot, akit az edzője is kritizál, mert jóval kevesebbet kéri a labdát. A most felépült passzsáv mester még talán félig jó is lenne, de ő külön versenyt fut Ramsey barátjával, hogy ki tud több napot kígyós papírral kiváltani.

A vezetőség - és talán kicsit mi is - volt a hülye, hogy azt gondolta, ez a keret alkalmas arra, amit Sarri akarna. Senkit nem megbántva, de ebben a szituációban sajnos nem működik a ha nincs ló, jó a szamár is elv. Ha komolyan gondolták Sarri kinevezését, a minimum lett volna, hogy legalább két, a taktikájába illő középpályást szereznek. Úgy tűnik a két ingyen fiú nem az. Eddig.

JuventusFanatikus 2020.06.03. 16:59:51

@rockitbaby: "De már valaki, talán máshol, megemlítette, hogy egy Aouar-Tonali-Benta kp sor nagy valószínűséggel életveszély lenne."

Pont én voltam az:D

Costához túl sok pénzt kellene adni, hogy Verratti a mienk legyen. Sőt, egy Pjanić + Costa tenne ki szerintem egy Verrattit, ha az olasz egyáltalán megszerezhető. Az középpályássor, amit felvázoltál, eléggé "fifásra" sikerült:D

rockitbaby 2020.06.03. 17:32:40

@JuventusFanatikus: Hát, mi 50 misit akarnánk Costa-ért, a transfermarkt.de alapján az olasz 60 milliót ér, míg Pjanic 52 milliót. Ez szerintem nem áthidalhatatlan. Egyik játékos cseréje kapcsán sem. Hogy maguk a játekosok mit szólnak ehhez - mind a mieink, mind az övék -, az már más tészta. De pénzügyi szempontból szinte egy az egyben mehetne a csere, akár a Costa-Verratti, akár a Pjanic-Verratti.

JuventusFanatikus 2020.06.03. 17:50:35

@rockitbaby: Costa hol ér 50 milliót euróban?:D:D:D

Ezt valahol olvastad? Ugyan, melyik oldal hozta már le, mert ez eddig a nap vicce:D

senky 2020.06.03. 17:59:58

@dobor norbert: Lehet ...nekem szolt a replika ,de a jatekosok sulyat csak azert szoktam feltuntetni hogy jo kondiban levonek kepzeljetek, nehogy e tulsulyosnak .

senky 2020.06.03. 18:16:08

@m.martin91: Aouar,jobb labas,sokoldalú támadó középpályás, aki a középpályán bárhol játszhat, és kitűnő technikai képességekkel rendelkezik

senky 2020.06.03. 18:17:20

21 éves 1,75 m Piaci értékét a transfermarkt 50 millió euróra becsüli. 37 találkozón kapott szerepet, amelyeken 9 gólt szerzett és 7 gólpassz

rockitbaby 2020.06.03. 18:26:53

@JuventusFanatikus: Ááácsi. Nem azt mondtam, hogy ennyit ér, hanem, hogy ennyit akarnánk mi kapni érte. ;D nagy különbség.

del pipi 2020.06.03. 19:31:22

@senky: Értem! És Thuramot láttad játszani?

JuventusFanatikus 2020.06.03. 19:38:15

@rockitbaby: Én értem, hogy Te hogyan értetted, azért kérdezem, hogy azt hol olvastad, hogy a Juve 50 millió eurót szeretne kapni érte:)

Kmarcika 2020.06.03. 20:25:25

@juve28adam: Agresti, ha jól emlékszem

Kmarcika 2020.06.03. 20:26:55

@juve28adam: de @JuventusFanatikus megelőzött ahogy látom a válasszal.

2020.06.03. 09:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról