Rugani: „Sűrű lesz a versenynaptár”

rugani_daniele_edzes.jpgA Juventus védője, Daniele Rugani úgy érzi, erősebbé tette a koronavírus őt, legalábbis pszichikailag, és a tünetek tekintetében elmondta, hogy mindössze enyhe hőemelkedést és a betegség enyhe lefolyását tapasztalta.

Daniele Rugani volt az első, aki pozitív eredményt produkált koronavírusra a Serie A játékosok közül még márciusban, de mostanra teljesen felépült.

„Nagyon jól vagyok, jó a kedélyállapotom. Furcsa hónapon vagyunk túl, de a legfontosabb, hogy minden rendben történt, és szerencsésnek érzem magam, mivel csak enyhe tüneteim voltak.” - mondta a 25 éves védő a Sky Sport Italia munkatársának.

„Két nappal az Inter elleni meccs után a testhőmérsékletem magasabb volt, furcsán éreztem magam, s kissé melegem volt. Minden egy félelemadaggal kezdődött, mikor hallottam a híreket. Féltem attól, hogy átadom a betegséget az élettársamnak, aki a babánkkal terhes.

A biztonság kedvéért azonnal elszigetelődtem mindenkitől Continassában, és ez volt a legjobb és leghelyesebb dolog, amit tehettem mindenki számára. Szeretném megköszönni az orvosoknak a profi hozzáállást, illetve azt, hogy hozzáértésükkel sikerült megnyugtatni minket.

Egyértelmű, hogy számomra és élettársam számára az adott helyzetből való felállás komoly erőt és pozitív energiát adott.”

A személyes aspektusokat követően a védőjátékos a futballról is szót ejtett természetesen.

„Néztem a Bundesligát a minap, s furcsa volt látni az üres stadionokat és a játékosokat ilyen távolságra egymástól a padon, de az a lényeg, hogy mindent megtegyünk a pályára való biztonságos visszatérés érdekében, és követnünk kell az óvintézkedéseket a kollektív egészség jegyében.

Természetesen arra számítottam év elején, hogy idén több lehetőséget kapok, ez nem is kérdéses, de az edző meghozza a döntéseit, én pedig arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam, és készen álljak, amikor szükség lesz rám. Ez a vezérelvem, s továbbra is ennek megfelelően dolgozok.

A célom, hogy maximálisan hozzájáruljak a csapat eredményeihez. Ha sikerül folytatni a szezont, sűrűn jönnek majd egymás után a meccsek, ezért alapvető lesz, hogy készen álljak és besegítsek, mivel meg akarjuk valósítani a kollektív célokat, amelyeket meghatároztunk magunknak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10015713168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kmarcika 2020.05.23. 11:09:59

Szimpatikus nyilatkozat.
Rugani egy tipikus tökéletes kiegészítő ember.
Ha elfogadja, remélem sokáig itt lesz még.

Kukszi 2020.05.23. 12:50:24

Perem játékos lett, és nekem kezd úgy tűnni hogy beletörődik ebbe a szerepbe csak maradjon a Juvénál. Amivel nincs gond szerintem, bár többre volt hivatott ez nem vitás.

Wizzurah 2020.05.23. 22:47:36

Azért a padon csak kibírható lesz az a nagy hőség.

2020.05.23. 09:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat játékosokról