Lippi: „Folytatni kell a bajnokságot”

lippi_marcello_nez.jpgMarcello Lippi mindenképpen a Serie A folytatása mellett teszi le a voksát, a jelenlegi helyzetet pedig igencsak undorítónak tartja.

Az FIGC és a kormány által javasolt egészségügyi protokollt a Serie A klubjai és a játékosok szövetsége 24 órával később elutasította, így továbbra is kérdéses, hogyan lehet majd folytatni az edzéseket és a bajnokságot.

„Az aktuális helyzet hányingerkeltő, igencsak dühössé tesz engem.” - mondta a számos sikert magáénak tudó szakember a Radio Deejay munkatársának.

„Minden nap azt halljuk, hogy ezt az egészet közös erővel kell megélnünk, de aztán mindenki saját belátása szerint cselekszik, úgy tudományos, mint politikai szinten. 2020-at írunk, szondákat küldünk a Marsra, de nem találunk egy oltást a koronavírus ellen?

Miért ne engednénk a bajnokság folytatását? Nem egy cunámi söpört végig mindenen két hónapja! Mostanra a vírus veszített erejéből, a kórházak pedig újra tudták szervezni a működésüket, igazodva a körülményekhez.

Óriási demagógia tapasztalható a futball tekintetében, pedig ez komoly iparág, amelyet kötelezően ehhez méltóan kell kezelni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7515702532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybali 2020.05.17. 10:14:29

Igaza van, nem is értem mire várnak. Június 3. -tól megnyitják az olasz határokat is. Miért is nem tudják folytatni a bajnokságot? Talán nyugdíjas otthonban dolgozónak képzelik magukat?

del pipi 2020.05.17. 12:18:13

@Dybali: Azaz! :) És azért még azt is hozzátenném hogy a merev Németország nem hátráltatta az újra kezdést hanem megoldást keres a folytatásra. Igaz az Olaszok meg későn reagáltak arra ami történik ezért most nagyobb a pánik is.

delpi0823 2020.05.17. 12:38:14

Teljes mertekben igaza van,egyszeruen nevetseges mar amit muvelnek ezzel a virussal.Meg azert mert valaki pozitiv tesztet produkal, miert kellene a tobbi negativ tesztet produkaloknak is karantenba menni?Egyszeruen nevetseges amit az olasz kormany muvel.Vendeglato szektoroktol,strandoktol kezdve megnyitnak mindent de a footbal az nem mehet..........

Andras74 2020.05.17. 13:43:48

Szeretem az Öreget, de ezt durva beszólásnak érzem.
Több 10 ezer család gyászol Olaszországban. Nem biztos, h úgy gondolkodnak, mint mi.
Jó lenne focit nézni, ugyanakkor sok dologba nem látunk bele.

Az biztos, h amennyiben újra félbe szakad, még bonyolultabb lesz a helyzet, mint eddig. Ettől is tarthatnak, akár.

Nekünk végig 1. helyen kell maradnunk, mert bármikor vége lehet. Erre kínosan figyelni kéne!

Andras74 2020.05.17. 13:45:35

@delpi0823: megnyitják, de védő távolságot tartanak, maszkot viselnek.....

Nem hiszem, h ez egy meccsen lehetséges......

Ne legyünk demagógok!

gomorra21 2020.05.17. 14:23:25

Imádom Lippit, de ez egy ritka tahó nyilatkozat.

Juvegaspy 2020.05.17. 14:45:16

Ugy látom elég megosztóak Lippi szavai.. Velemenyem szerint igaza van.. Itt a uk ben megy a balhe mint mindenhol.. Ok en is 3het fizetett eltavra mentem de azota mar melozom. Minket nem tesztelnek meg a focistak bérének töredékéért bemegyek mint sok millio masik ember a földön. En is féltem a csaladomat de azért a focistak sokkal nagyobb biztonságban szóval igen is irany a pálya s jatszanak

Dybali 2020.05.17. 14:48:29

@Andras74: Akiknek megnyitják a határt nincs negatív tesztjük. A játékosoknak van. -20centiről is negatív.

Attilio79 2020.05.17. 15:03:12

Az biztos, hogy az olasz egészségügy le volt terhelve, sok ember életét vesztette, viszont ketté kellene választani a dolgokat!
A focisták kiemelt bérezésű, fiatal élsportolók, akik nincsenek a veszélyeztetett korban.
Nézők nélkül, ellenőrzött hátteret biztosítva, miért ne lehetne folytatni a bajnokságot?
A "nézőket" kell otthon tartani, akik életkorban, egészségügyileg vannak veszélyeztetve.

delpi0823 2020.05.17. 15:04:59

@Juvegaspy: Pontosan en is itt dolgozom kint,holnap megyek vissza,semmi orvosi ellenorzes,megsem nyavajgok.

rockitbaby 2020.05.17. 15:05:25

@delpi0823: A 40000-es Juventus stadionban elég, ha 1 fertőzött kerül be a maradék 39999 egészséges közé. Az mindet lefertőzi, és így 40000 felé fogják vinni. Hihetetlen komoly terjedési "lehetőség" ennyi ember egy helyen. Ha folytatás is lesz, max zárt kapuk mögött.

delpi0823 2020.05.17. 15:12:06

@Andras74: Ne haragudj mar de te mirol beszelsz?Emberek ezrei mennek munkaba lof.....asz fizetesert mar ne haragudj meg, semmilyen orvosi ellenorzessel.Nezted tegnap a nemet bajnoksagot?Olyan emberek tartozkodhatnak a stadionba akik negativ teszttel rendelkeznek,szoval kb 99%al nagyobb az eselye annak hogy te elkapod ezt a virust egy supermarketben mint egy focista.......Lippinek teljes mertekben igaza van,zero kockazat egyik helyen se lesz,de ez minden teruletre igaz.

delpi0823 2020.05.17. 15:19:38

@rockitbaby: Most ki beszelt itt nezokrol?Hat az sztem egyertelmu volt ha folytatas is lesz az nezok nelkul lesz.Sztem nezoket kb jo ha kovetkezo ev januarjatol lathatunk majd,de zartkapus meccsekkel sztem nyugodtan folytathatjak a bajnoksagot.

gomorra21 2020.05.17. 15:24:06

@Juvegaspy: @delpi0823: nem arról van szó, hogy ne lehetne folytatni a bajnokságot. Én is szeretném. De egy ilyen krízis idején érzéketlen, és hogy idézzem Lippit: "hányingerkeltő" ilyen stílusban beszélni. A stílus maga az ember, és Lippinek általában elég jó stílusa van, de most valami csúnyán félrement.

Andras74 2020.05.17. 18:48:49

@delpi0823: amíg a teljes keret el van zárva a családjától, a bírókkal és a személyzettel együtt, addig igaz.
Ahogy egy vki hazamegy, és mással is találkozik, össze szedhet a vírust.

Nem hasonlítanám össze a meccseket a civil élettel. Elég egyetlen fertőzött, aki több csapattagnak tovább adja, és vége a szezonnak.

Ennyit írtam. Nem mondtam, h ne kezdjék el, de ezt is figyelembe kell venni.

Andras74 2020.05.17. 18:50:52

@gomorra21: egyetértek Veled.

Én is szeretnék focit nézni, de megérteném, ha csak ősszel folytatnák.

delpi0823 2020.05.17. 18:59:32

@gomorra21: Lehet fogalmazhatott volna finomabban,de sztem mar kb neki is elege van ebbol a bohockodasbol sztem.A jatekosok 95%a is kb folytatna mert sztem mar nekik is eleguk van a karantenoskodasbol.Azt is jol megfogalmazta hogy ez egy komoly iparag,es nagyon jo lenne ha nem menne tonkre.En nagyon sajnalok minden egyes emberi eletet,de azert valljuk be oszinten ez nem egy pestis jarvany ahol mondjuk fel europa meghalt kb.Hosszu tavon azert nem lehet igy elni.Munkahelyek szunnek meg ,gazdasagilag tonkre mennek az orszagok,es azt ugye nem kell ecsetelni milyen kovetkezmenyekkel jar.

delpi0823 2020.05.17. 20:46:45

@Andras74: A jatekosok mondtak eleve hogy a nemet mintat kellene kovetni,ha valaki pozitiv tesztet produkal akkor csak az menjen karantenba,miert kellene a tobbi negativ tesztet produkalot is karantenba kuldeni.Ha ezen a protokolon nem valtoztatnak akkor sztem sok ertelme nincs is az ujrakezdesnek,mert ha egy valaki pozitiv, gyakorlatilag megint megall a bajnoksag.

gomorra21 2020.05.17. 22:11:12

@delpi0823: értelek. Én csak annyit állítottam, hogy Lippinek legalább olyan higgadtan kellett volna nyilatkoznia, mint ahogy te írsz. Nem egy elcsalt focimeccs után kell beszélnie, akkor meg hova gurul az a gyógyszer? Amúgy a járvány első heteiben is pont az volt a közhangulat, hogy mi ez a bohóckodás, aztán sikeresen elkezdett az egész dagadni. Szóval nem elfogadható ez a sértődött hangnem. Érveljen nyugodtan, ne vagdalkozzon.
(A kedvenc edzőmről beszélek.)

del pipi 2020.05.18. 05:52:24

@gomorra21: @delpi0823: @Andras74: @rockitbaby: @Juvegaspy: Lehet hogy Lippi szavai erősnek tűnnek, de az annak balfaszkodásnak szól amit az Olasz kormány művel, vannak követhető minták a számukra de ők igazán leakarják egyszerűsíteni a dolgot. És próbálnak felelősséget minimalizálni. Már ellőttem egy páran elmondták de az tényleg nonszensz hogy nyitnak a határok , a turizmus elindul, színházak éttermek stb. de a foci nem. Ja és persze az emberek továbbra is melóznak, tehát miért is ne futballozhatnának fiatal egészséges emberek komoly ellenőrzések mellet? Óriási károkat okozna a nem folytatás!
Ezt meg ajánlom figyelmetekbe, biztos megosztó lesz de csak nem egy buta nő mondja: juventushungary.hu/miert-zarjak-ki-a-szurkolokat/

Andras74 2020.05.18. 08:01:50

@del pipi: én nem tudom megmondani, h mikor lenne a legoptimálisabb elkezdeni.
Az azért mindenképpen zavaró, h Prandelli szerint korai a júniusi kezdés. Igaz, Ő "csak" az olasz válogatottat irányítja. Honnan tudhatná?

JuventusFanatikus 2020.05.18. 10:30:17

@Andras74: Rengeteg olasz gondolja így, az ultrák szinte már tüntetnek a folytatás ellen.

Andras74 2020.05.18. 12:48:35

@JuventusFanatikus: ezt nem tudtam.
Nem akarok az olaszoknál okosabb lenni, ebben a kérdésben.
Ha lesznek meccsek, örömmel nézem.
Ha nem lesznek, duzzogás nélkül elfogadom.

Drotkoszoru 2020.05.18. 16:14:30

Tökéletesen megfogalmazta Lippi a véleményemet, teljes mértékig igaza van. Szerintem is szánalmas, amit az olasz kormány, meg úgy ámblokk a politikai elit művel világszerte.

@rockitbaby: "A 40000-es Juventus stadionban elég, ha 1 fertőzött kerül be a maradék 39999 egészséges közé. Az mindet lefertőzi, és így 40000 felé fogják vinni."

Túl azon, hogy még elmélet szintjén sem került szóba, hogy bárhol is nézők előtt rendeznének meccseket: 1 fertőzött rohadtul nem tud lefertőzni további 40000 embert a lelátón. Ez egyáltalán nem így működik. Ha így lenne, akkor már végigsöpört volna mind a 7,5-7,7 milliárd emberen a Földön. Sokszor még az egy háztartásban/szobában élők sem kapják el egymástól (lásd: Rüstü és a felesége esetét), de Rugani se fertőzte le a teljes Juve keretet vagy bármelyik Inter játékost, annak ellenére, hogy már a derby d'Italián is koronás volt.

@Andras74: "Az azért mindenképpen zavaró, h Prandelli szerint korai a júniusi kezdés. Igaz, Ő "csak" az olasz válogatottat irányítja. Honnan tudhatná?"

Lehet valamiről lemaradtam, de legjobb tudomásom szerint lassan 6 éve NEM Prandelli az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

gomorra21 2020.05.18. 18:59:49

@Drotkoszoru: "Szerintem is szánalmas, amit az olasz kormány, meg úgy ámblokk a politikai elit művel világszerte." Pontosan mire gondolsz? Mit kellene csinálni? A vesztegzárral van bajod? Vagy mivel?

del pipi 2020.05.18. 20:34:58

@Andras74: Nézd! Ha már arról beszélünk hogy mi a korai és mi nem akkor a szerény véleményem szerint a Németek kezdtek nagyon korán, ugyanis éppenhogy elkezdtek edzeni már bele is csaptak a lecsóba és nem kevesen sérültek le, de legalább elkezdték. Nem kell itt bemajrézni ilyen kontroll mellet.

Andras74 2020.05.18. 21:30:10

@Drotkoszoru: igazad van. Lemaradt a volt......

Andras74 2020.05.18. 21:32:37

@del pipi: mint írtam, én nem tudom eldönteni, h mi lenne a helyes döntés. Jobb lenne meccseket nézni, de kibírom őszig is, ha így biztonságos.

del pipi 2020.05.18. 21:52:11

@Andras74: Hát én is kíváncsian várom hogy mi lesz, egy biztos hogy az Olasz kormány sok támadást kap. Hogy a szurkolók a folytatás ellen lennének? Lehet, de csak azért mert nem mehetnek be a stadionba. :)

Shyr Kahn 2020.05.21. 16:22:23

Lippinek tokeletesen igaza van. Ez tul van tolva es a gazdasagra merte a legnagyobb hatast (beleertve a futballt is termesztesen). Ertelmes modszerekkel meg vagyok rola gyozodve, hogy barmilyen sportag tornaja/bajnoksaga folytathato. Ez nem egy viros, ami magas halalozasi arannyal rendelkezik, ezert csupan azokra kellene figyelni, akik veszelyeztetettek, a tobbieknek nem szabadna szivnia. Az az igazsag, hogy ez a virus igen kapora jott a medianak, akik - a penzert folytatott keseru harc jegyeben - lehazudtak a csillagokat az egrol, panikot keltve. Ez az egesz fel van fuja. Meg egyszer, nem arrol van szo, hogy nem veszelyes egy bizonyos korosztalyra es bizonyos betegseggel kuzdo emberekre nezve a virus, hanem arrol, hogy a vedekezes mikentje (akar politikai oldalrol is) es a media tomeghiszteria keltese hanyingerkelto. Akik szerint Lippi nyilatkozata gaz, nezzetek meg hany eves O es mennyivel jobban a veszelyeztetett kategoriaba tartozik... megsem parazik az egesz miatt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása