Aguilar: „Pjanić blaugrana mezben akar futballozni”

pjanic_miralem_ujjat_szopja.jpgEgy spanyol, a barcelonai hírekben jártas újságíró szerint Miralem Pjanić lényegében megegyezésre jutott a Barcelonával, ám Fabio Paraticinek még nem sikerült meggyőznie Arthur Melót, hogy csatlakozzon az Öreg Hölgyhöz.

„Az értesüléseim szerint a Barcelona és Miralem Pjanić között megszületett a megállapodás.” - nyilatkozta Francesc Aguilar a TuttoJuve.com munkatársának.

„Mindig is blaugrana mezben akart futballozni. A Juventus szeretne fejleszteni a keretén, és meghosszabbítaná a futballista szerződését egy évvel, azonban ezzel kapcsolatban nincsenek új hírek.

A reggel beszéltem Arthur Melóhoz közeli személyekkel, és megerősítették, hogy a játékos nem akarja elhagyni a Barcelonát. Már kikosarazta az Intert, pedig be akarták vonni Lautaro Martínez átigazolásába.

Jelenleg pedig Fabio Paratici erőfeszítéseinek ellenére elzárkózik mindenféle ügylettől, a csereügyletben való részvétel pedig még inkább ellenére van.”

Mindazonáltal a bianconero vezetőség nem ragaszkodik feltétlenül a brazil játékoshoz, akár más középpályások is szóba jöhetnek a bosnyák játékosért cserébe, akár Ivan Rakitić vagy Arturo Vidal is.

„A Juve már próbálkozott a múltban Ivan Rakitić kapcsán, és nem álltak messze a megegyezéstől. A játékos jelenleg a Sevilla csapatához térne vissza, de az andalúz klub nemigen lenne képes megfelelni a bérigényének.

Arturo Vidal az alapkérdésekben megegyezett az Interrel, és Lautaro Martínezzel ellentétes irányú váltás várhat rá, de közvetlen átigazolás is szóba jöhet. Bárhogy is legyen, a játékos szeretne ismét Antonio Conte alatt futballozni.

A Barcelona vezetői kedvelik Mattia De Sciglio játékstílusát, aki jó erősítés lehet, ha Nélson Semedo a Manchester Citybe távozik, ez pedig igencsak lehetséges, miután a portugál komoly fizetésemelést kért.

Daniele Ruganit is kedvelte a vezetőség, de ez inkább már a múlt, és jelenleg nem tűnik prioritásnak az ő ügye. Véleményem szerint Mattia De Sciglio klubváltása sokkal valószínűbb, mint Daniele Rugani leigazolása.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6215687530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.05.13. 10:05:20

Jól olvastam, vagy a szemem káprázott? De Sciglio és az erősítés egy mondatban?:D

cd1 2020.05.13. 10:12:45

@JuventusFanatikus: nem is akarhol :) pont ezen rohogok en is.

Pavel1988 2020.05.13. 10:34:50

Elkezdtem nézegetni a Barca keretét, mondván ha ennyi játékosunk kell nekik akkor kit is lehetne onnan elhozni most?
Csillogó szemmel megnyitom az átigazolásokkal foglalkozó német weboldalt, látom az olcsón megszerzett sztárokat lelki szemeim előtt.

Aztán azt kell észrevennem, hogy sok kategóriába lehet sorolni a játékosaikat, de egyikért sem hozza azt a felvillanyozó érzést.
1, Akit lehetetlen megszerezni.
2, Kiöregedett.
3, Súlyos problémákkal küzd(magatartás, sérülések).
4, Akár még jó is lehet.

Nem túl vonzó, a bérük meg az egekben. Ennél a Barcánál nagyon ég a ház akárhogy is nézem.

Aki szerintem onnan beillene a Juventusba: Semedo, Arthur és De Jong.

Dybalanation 2020.05.13. 10:59:59

Hozzuk el Messit cserébe, ha már ez az Arturito nem akar jönni :D
Mondjuk egy Messi De Sciglio csere is komoly lenne :D

Lanzafame 2020.05.13. 11:15:42

Pjanic + De Sciglio + Rugani = De Jong :D

Alex8610 2020.05.13. 11:57:12

Mondjuk en ezt a brazil gyereket sem ertem.Ragaszkodik egy olyan klubhoz ami nem ragazkodik hozza.Epp abban a korban van hogy minel tobbet kene jatszania de csak azert hogy Barca mez legyen rajta inkabb a padot koptatja.Elobb-utobb ugyis valtania kell csak kerdes majd lesz e hova.Mindegy amugy nem hianyzik innen csak nem ertem ezt a gondolkodast.Amugy a jelenlegi Barcabol nekem senki nem kene legalabbis Pjanicert cserebe.

Lanzafame 2020.05.13. 12:13:09

A jó ég mentsen meg a levezető Rakitic-től és a kiöregedett, alkesz Vidaltól.

GGábr81 2020.05.13. 12:17:56

Ne vicceljünk egy barcelonában a legrosszabb védőnk is erősítés lenne. DS mehet is. Csomagba hozzá csapnám Khedirát ingyen.

simoni 2020.05.13. 12:41:33

@Dybalanation: Nekem is pont ez jutott eszembe. :) A törpe úgyis faséban a bárka vezetőségével. Mikor menjünk rá, ha nem most? Aztán összeállhatna mindenidők csatársora, mint Stallone meg Schwarzi az Expandablesben. :DDD

De komolyra fordítva, ha nem jönne még nagy adag lóvé Arthur mellé Rakitic mellé, akkor ez megint jókora flop lesz. Az előbbiben én semmit nem látok, színtelen-szagtalan, még ott se tartanánk vele, mint a leeresztett Pjanicsunkkal. Rakitic ugyan jó kis spíler, de inkább már csak volt, nem kell még egy hatalmas fizetésű tag a nyugdíjas kommandónkba.

Kmarcika 2020.05.13. 12:45:59

Miközben olvastam a cikket gondolkoztam, hogy április egy vagy részeg vagyok vagy bármi.
Szikráztak a szemeim
DS barcába az kemény.

venember83 2020.05.13. 13:00:49

@Kmarcika: a tiki-taka fekszik neki, azért nem tudott világklasszissá lenni a bunkerező Juventusnál. Logikus, nem?

delpi0823 2020.05.13. 13:43:25

Pjanic mindig is a barcaban akart jatszani.........Meg de scigliot es ruganit is figyelemmel koveti a barca......nagyon jol ertesult lehet ez az ujsagiro.........Pjaniccal mar nem szamol a vezetoseg meg Sarri se sztem az a nagy budos helyzet,ezert kenytelen volt megeggyezni a barcaval,(ha megegyezett),de ebbol addig ugyse lesz semmi amig a brazil gyerek nem akar tavozni.Legalabb is csak nem lesz olyan hulye a vezetoseg hogy rakiticre vagy vidalra csereli mert akkor adunk a szarnak egy pofont.A brazil gyereket se tartom sokra de az legalabb fiatal,ha nem is valik be ot azert meg mindig el lehet passzolni jo penzert,de vidalt meg rakiticet nehezen.........Az lenne a legjobb ha a barca adna vagy 50milliot Pjanicert az meg mehetne Tonalliert.Pogbaert meg mehetne a rabiot,costa kettos.

delpi0823 2020.05.13. 13:45:30

@JuventusFanatikus: De sciglio nagyon kapos Psg,Barca jovo heten mar lehet a real meg a bayern is bejelentkezik erte:)

GodPiero 2020.05.13. 14:20:46

@delpi0823: Nem értessz Te ehhez: Vidal - Rakitic IN, Khedira - Matuidi OUT és máris fiatalodott a keret :)

Komolyra fordítva a szót, ha a Pjanic = Rakitic + Vidal + Pénzmag akkor valóban mehetne a Khedira + Matuidi + Ramsay + Rabiot kvartett ami elég lehet Tonallira így csak Pogbáért kellene zsebbe nyúlni.

Nekem a Pogba - Tonalli - Bentancur - Vidal - Rakitic - ingyen valaki
középpálya tökéletes lenne 1-2 évig....

delpi0823 2020.05.13. 15:54:22

@GodPiero: Hat ez azert nem valoszinu hogy megfog valosulni sztem.Ha Tonallit es Pogbat is letudnank igazolni azzal nagyot lepnenk elore.

Attilio79 2020.05.13. 17:23:21

@delpi0823: Pontosan, Tonali és Pogba jöhetne, az erősítés lenne a középpályára. Pellegrini, Kulusevski érkezésével is lennének még opciók.
Khedira, Bernardeschi, DS-től meg kell szabadulni, ahogyan Rabiot, Ramsey és Higu is mehetne.
Akkor egy jobb hátvéd és egy csatárral lennénk meg (+Tonali, Pogba).
Ez nem lenne rossz...

spaolo1981 2020.05.13. 18:58:10

Két dolog lehetséges, ha Pjanic elmegy a Barcába:
1.Ha folytatja alibiző futballját, élve felfalják a szurkolók, és pillanatok alatt a fakóban találja magát.
2.Az edző megtalálja az igazi posztját, kivirágzik, a második Xavi lesz, és Aranylabdát kap.
Én az egyesre tippelek. Lassú, körülményes, nem a Barcába való, de ő tudja.

senky 2020.05.13. 19:02:46

Kerdezlek benneteket,mit szoltok, Thiago Almada,19 éves tehetség,hatalmas ígéretként számon tartott irányítót-kit az argentin sajtó nemes egyszerűséggel csak “új Messiként” titulal-,megszerzése érdekében Paratici kifizetné a 25 millió eurós kivásárlási árát az argentin Vélez Sarsfield csapata részére Eddigi híresztelések szerint leginkább a Mancheser City és az Inter mozgolódott a megszerzése felé. Ha nekik jo,a Juvenak miert ne lenne jo egy iranyito kozeppalyas,es alacsony aron megszerezheto ?

JuventusFanatikus 2020.05.13. 19:36:28

@spaolo1981: A szurkolók nem fogják bántani, ha már Arthurt el tudják tűrni.

Contelegend 2020.05.13. 20:02:41

@senky: miért ne? pár név a múltból akiket az "új Messi"-ként tituláltak.

Diego Buonanotte
Nicolas Lodeiro
G. dos Santos
Krkic
Halilovic
Giovinco az olasz Messi :D

Szerintem az a legésszerűbb ha valaki a saját nevével érvényesül, 25m pedig a jelenlegi piaci viszonyok között nevetségesen nagy összeg egy újabb nagyon új Messiért.

JuventusFanatikus 2020.05.13. 21:17:11

Sky: A PSG is hadjáratot indít Pjanićért.

Hú, remélem a francia fővárosba köt ki, onnan azért jobban lehetne szemezgetni, mint Barcelónából.

Contelegend 2020.05.13. 21:22:56

@JuventusFanatikus: Onnan Paredes és Draxler is eladó tudtommal. Nálatok Draxler még jó is lehetne.

JuventusFanatikus 2020.05.13. 21:29:40

@Contelegend: Ketten tesznek ki egy fél Pjanićot. Én Paredest elfogadnám, de Draxler nem kell. A legjobb nyilván az lenne, ha az idegbeteg Verrattiért adnánk Pjanićot + DS-t + pénzt.

Rikoo 2020.05.13. 21:31:02

@JuventusFanatikus: Hát azért sok játékost onnan se tudnánk megszerezni.
Marquinhos az egyedüli aki igazán erősítés lenne és jó korban van Verratti mellett. Neymar, Mbappé elérhetetlen, Di María idősödik, bár benne még lehet pár jó év, igazi profi.
Bernat mondjuk Alex Sandro mellé nem lenne rossz, 100x jobb mint Pellegrini.
@Contelegend: Hát Draxler a múltjával nem hiszem, hogy Juventus játékos lesz.:D

JuventusFanatikus 2020.05.13. 21:34:30

@Rikoo: A Barcelonától egy értékelhető játékost nem kapnánk, itt azért van miből válogatni.

Rikoo 2020.05.13. 21:40:36

@JuventusFanatikus: Jöjjön Meunier ingyen Danilo helyett.:D
Ha adják Verrattit vagy Marquinhost akkor oké.

Contelegend 2020.05.13. 21:43:08

@JuventusFanatikus: @Rikoo: A jelenlegi játékrendszereteket tekintve én Draxler-t egy jó cserejátékosnak tartottam volna pedig. Nála nyilván minőségibb játékos kell de egy pénz + Draxler vagy pénz + Paredes az ha nem is álom, elfogadható lenne amennyiben a Barca kevesebbet hajlandó csak fizetni mint egy ilyen transzfer összértéke.

JuventusFanatikus 2020.05.13. 21:48:00

@Rikoo: Az szuper lenne, inkább adnám el Danilót, mint DS-t.
Én Marquinhosnak nem örülnek, védőnk van elég, szűrőre meg jelenleg nincs szükségünk.

@Contelegend: Draxler sem játékosként, sem emberként nem képvisel nagy értéket. Konkrétan nem ér többet, mint De Sciglio, úgyhogy olyan 45 milliót legalább mellé kellene csapnia a PSG-nek.

Rikoo 2020.05.13. 21:52:45

@Contelegend: Pont arra a posztra jön Kulusevski. Paredes és Draxler jó játékosok, csak az a probléma, hogy ilyen színvonal most is van.
Semmivel nem jobbak, mint Rabiot es Ramsey, akik most érkeztek ingyen.
Főleg Draxler aki szerint a Juventus visszalépés, na ilyenek nem kellenek. Paredes meg úgysem játszana sokat, értelmetlen lenne elhozni.
Mondom esetleg Bernat aki tényleg jó opció, mert üres ez a poszt, de hát ő meg értékben 21-ben lejáró szerződéssel nem sokat nyomna bele a bizniszbe.

Attilio79 2020.05.13. 22:12:39

Draxler az Inter szintjét ütögeti, egymásra találnának a homelessek.

Contelegend 2020.05.13. 22:22:52

@Rikoo: ja értem mire fel ez a nagy ellenszenv akkor, nem tudtam , hogy ilyet nyilatkozott.

JuventusFanatikus 2020.05.13. 22:31:21

@Contelegend: Hogy teljes legyen a kép, ezt meg Wolfsburg-játékosként mondta.

Emílió 2020.05.14. 10:24:27

Kérjétek el Pjanicért Ter Stegent, vagy Dembelét 1:1-ben, persze a fizetésük-főleg ter Stegené- nehéz ügy lenne..

juve28adam 2020.05.14. 11:22:02

@Emílió: Felesleges kapust igazolnunk, Dembelét meg nem szeretnénk állandóan a rokkant osztályon látni.

Lanzafame 2020.05.14. 11:33:31

@Emílió: van nekünk saját Dembelénk. Kevésbé balhés, de ugyanannyit sérült, cserébe nem fiatal: ő Douglas Costa.

Emílió 2020.05.14. 12:06:28

@juve28adam:@Lanzafame: Azért az érdekes, és elgondolkodtató, hogy Dembele a dortmundi időszakában valahogy nem volt ilyen "sérülékeny". A Barca edzésmódszerei sem a legjobbak voltak Valverde alatt.. Ha pedig nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, akkor még mindig ott van cserealapnak. Azért ha Ter Stegent érdekelné a csere, még mindig nagyobb értéket képviselne, mint egy Vidal.

Lanzafame 2020.05.14. 12:23:10

@Emílió: mindez csak fantázia, a kapus poszt az utolsó, amihez komolyan hozzá kellene nyúlni.

Emílió 2020.05.14. 13:08:08

@Lanzafame: Igazad van. Számomra ebben a két emberben lenne fantázia, semmint egy Rakiticet, Vidalt, Todibót stb.vennék be az egyenletbe.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása