Az előző részben szereplő trió jócskán magasra tette a lécet, amit megugrani nem is nagyon lehet, de azért egy próbát mindenképp megér. Ezúttal három olyan játékosra emlékezhetünk vissza akik tehetségként érkeztek, de karrierjük csúnyán megfeneklett. Érdemes észben tartani, hogy ők még mindig Marotta szerzeményeinek számítanak.
Jorge Martínez: Montevideóban született, és a helyi csapatnál is kezdett megismerkedni a labdarúgással. Egészen 2005-ig volt a Wanderers játékosa, míg a Nacional meg nem szerezte. Ennél az együttesnél hívta fel magára a Catania figyelmét, az Elefántok pedig ki is csengették az érte kért 2 millió eurót. A leginkább dél-amerikai játékosokat foglalkoztató gárdánál nagyszerű szezonokat produkált, a 2009/10-es szezonban volt a csúcson, mikor kilenc gólt és három gólpasszt jegyezhetett fel. A Juve sportigazgatóját, Beppe Marottát meg is győzte a jobb szélső nagyszerű teljesítménye, 12 millió euróért cserébe engedte el a Rossoazzurri a 27 esztendős futballistát. Egyetlen szezont játszott a Juventusnál, ahol nagyon csúnyán leszerepelt, hiába jutott húsz alkalommal is lehetőséghez, sem góllal, sem pedig gólpasszal nem tudott segíteni csapatának. Ezután kölcsönadások sokasága következett, megjárta a Cesenát, a CFR Clujt, a Novarát, majd hazatért a Juventudhoz, ahonnan 2017-ben visszavonult.
Már leigazolása előtt rebesgették a szurkolók, hogy nem biztos, hogy jól döntött Marotta, hogy ennyi pénzt adott a tizennyolcszoros uruguayi válogatottért. Nem elég, hogy a pályán elképesztően gyengén teljesített, még sérülések is hátráltatták, nem véletlenül nem kapott második esélyt. Ha hihetünk a Transfermarktnak, akkor Európában legutóbb a Cataniánál volt eredményes, és a Juventudnál is csak egy gólra és egy gólpasszra volt képes. Az ő esetében nem is lehet kérdéses, hogy minden szempontból hatalmas bukta volt.
Marco Motta: Az Atalanta neveltje, aki 2005-ben hagyta el nevelőegyüttesét az Udinese kedvéért, 2.85 millió euróval gazdagodott a Nerazzurri ennek az üzletnek köszönhetően. A Friulani kölcsönadta a Torinónak és a Romának is, majd a Farkasok megvásárolták 3.5 millió euróért, egy szezon után az Udinese visszavásárolta 1.45 millió euróért. Csak csere volt a fővárosiaknál, ennek ellenére a Juventus 2010-ben lecsapott rá, először kölcsön keretein belül tartózkodott Torinóban, majd egy évre rá már végleg meg lett vásárolva. Másfél szezon alatt 35 összecsapáson kapott lehetőséget a bizonyításra, azonban nem tudott élni a lehetőséggel, ezért távoznia kellett. Először a Cataniához került kölcsönbe, majd következett a Bologna és a Genoa, 2016-ben lejárt a szerződése, így végleg távozhatott, a Watford lett új csapata. Később megjárta a Charltont, az Almeríát, az Omonia Nikosiát, idén nyáron pedig az indonéz Persija Jakartához szerződött.
Az egyszeres olasz válogatott játékos 24 évesen érkezett Torinóba, több Juventino örömére. Ígéretes jobb szélső védőnek számít, a Juventusnál azonban csúnyán megbukott. Összesen öt millió euróba került, a legfurább az volt, hogy kölcsön után végleg meg le lett szerezve, miközben nem volt kötelező az opció, de bizonyosan volt valami a háttérben, amiről nem tudhatunk. A lényeg az, hogy ő sem váltotta meg a világot Torinóban, és hatalmas mellényúlás volt a megszerzése.
Eljero Elia: Három holland klubot is megjárt (ADO den Haag, Ajax és Twente), míg a Hamburg le nem csapott a tehetséges cselgépre. Két szezont töltött Németországban, megcsillogtathatta tudását, azonban nem tudott alapemberré válni a rengeteg sérülés miatt. A Rothosen annyiért tudta eladni a Juventusnak, amennyiért megvették, azaz kilenc millió euróért. Az olasz kaland balul sült el, mindössze öt mérkőzésen szerepelt a 24 éves futballista, a szezon végén már távozni is szeretett volna, és kérése teljesült. 5.5 millió euróért tudta értékesíteni az olasz rekordbajnok, a vevő a Werder Bremen volt. A brémaiaknál két és fél szezont töltött el, majd fél évre kölcsön lett adva a Southamptonnak, 2015-ben pedig ingyen a Feyenoord játékosa lett. Két évig szolgálta a rotterdamiakat, majd Törökország felé vette az irányt, az új állomáshelye a Başakşehir lett, ahol valamelyest megtalálta a számításait, legalábbis 1.1 millió eurót bizonyára megért a törököknek.
Nem igazán jött be neki az olasz foci, Conte sem igazán számított rá, emellett a viselkedése sem volt éppen példás. Igaz, hogy 30-szoros holland válogatott, de talán csak a Hamburgnál és a Başakşehirnél tudott igazán érvényesülni, de a sérülések miatt is nem válhatott meghatározó játékossá. A bal szélső 9 millió euróért érkezett Olaszországba, 5.5 millió euróért távozott, úgyhogy ez a biznisz is veszteséges, legalább 7,2 millió eurót kellett volna érte kapni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
asvééd 2020.05.12. 17:02:48
Rabiot kb. ezzel egyenértékű a mostani megnyilvánulásával együtt!
Lóf*szt nem csinált még de már lázadozik mert anyuci azt mondta.
Hányok az ilyen anyámasszony katonáktól.
Nem csapatember! ezzel hogy a keretből csak ő nem hajlandó belemenni a fizuja csökkentésébe nálam végleg elrúgta a pöttyöst!
rockitbaby 2020.05.12. 18:01:45
Ezzel annyit akarok csak mondani, hogy kezeljünk mindent a kellő fenntartásokkal.
Alex8610 2020.05.12. 18:32:48
Lanzafame 2020.05.12. 18:38:38
Rikoo 2020.05.12. 18:39:29
JuventusFanatikus 2020.05.12. 18:49:59
dobor norbert 2020.05.12. 20:21:39
Contelegend 2020.05.12. 21:55:11
JuventusFanatikus 2020.05.12. 22:02:50
Contelegend 2020.05.12. 22:06:40
JuventusFanatikus 2020.05.12. 22:12:58
Talán úgy jobban festene, ha azokról a játékosokról szólna, akik megfordultak mindkét csapatnál, de nem kitétel, hogy egymás után járja meg a két klubot, mint Hernanes, hanem annak idején játszott itt is, meg ott is, például Bonucci. Esetleg egy inter ellen meccs előtt lenne ezzel érdemes foglalkozni:)
Contelegend 2020.05.12. 22:17:58
Il Principino 2020.05.13. 07:55:58
Meglátjuk mi az igazság,firkászok is szeretik keverni a szart :)