Rabiot elhagyhatja a Juvét?

rabiot_adrien_oltozoben.jpgAdrien Rabiot egyetlen szezon után elhagyhatja az Öreg Hölgy keretét, miközben a Manchester United és az Everton egyaránt érdeklődik a francia középpályás iránt.

A 25 éves futballista jelenleg az édesanyjával a Francia Riviérán tartózkodik, miközben csapattársai már visszatértek Torinóba (Gonzalo Higuaín kivételével), és várhatóan a héten ő is visszautazik a piemonti városba.

A Corriere Torino értesülései szerint a francia játékos már a távozási opciókat keresi, és állítólag a Premier League két klubja, az eredmények nélküli pénzköltésben igencsak kiemelkedő Everton és a sok év után még mindig a siker útját kereső Manchester United szívesen szerződtetné a játékost.

A Mersey-partiak mestere, Carlo Ancelotti kifejezetten szívesen venné a játékos érkezését, aki erősítést jelenthetne a középpálya számára.

A Manchester Unitednél is lenne helye a fiatal franciának, és akár a Paul Pogba ügyletbe is bevonhatják őt a felek, így csökkentve a Manchesterbe pár éve visszatért, ám azóta igencsak hullámzó teljesítményt nyújtó klasszis árát.

A felmerülő pletykák megvalósulásának egyik legnagyobb akadálya azonban a játékosok bére, mivel Adrien Rabiot megközelítőleg évi 7 millió eurót keres, ami egy Everton számára nehezen megfizethető, illetve Paul Pogba aktuális bére is gondot jelentene az Öreg Hölgynek. A La Gazzetta dello Sport szerint ennek a bérigénynek tudható be a Real Madrid hezitálása, és ezért is merülhet fel a Juventus lehetséges célpontként Polpo kapcsán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9315676740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ASCE 2020.05.10. 12:00:29

azonnal aláírni !

Attilio79 2020.05.10. 13:18:58

Rabiot mehet és Ramseyvel együtt kellene cserèlni Pogbáért, a két játékos kitenné a jelenleg formán kivüli Pogbát.

m.martin91 2020.05.10. 13:26:44

Szerintem is mehet Rabiot is és Ramsey is, pláne ha a Manchester United igényt tartana rájuk. Még ezért a leszállóágba került Pogbáért is megérné beszámítani őket. Mondjuk én van de Beek-et szívesebben látnám a középpályán.

Pavel1988 2020.05.10. 13:32:10

Rabiotban én egy nagyon jó munkást látok, rajta kívül csak Matuidi képes ilyen védőmunkára, épp ezért hiba lenne elengedni.
Pogba mellette nagyon élne a középpályán, nagy hiba lenne két ilyen eltérő stílusú játékost elcserélni.
Rajta kívül csak Bentancur az eladhatatlan kategória a középpályán, a többiektől el is köszönnék.
Egy Jorginho-Pogba-Rabiot kp-t nagyon adnék.

gomorra21 2020.05.10. 15:23:10

@Pavel1988: Adrien jómunkásember adottságú, de primadonna lelkületű játékos. Nem jó kombó. Bentancur sokkal érettebb, önazonos középpályás.

Lanzafame 2020.05.10. 15:40:05

Lehetett tudni, hogy nem fog fél év kihagyás és egy klub/országváltás után egyből szárnyalni, az volt elvárható, hogy tavaszra belelendüljön. Mivel márciusban elvágták a bajnokságot, szerintem hiba lenne temetni Rabiot-t.

Max. azért merülhet fel, mint opció a sefteléshez, mert Bentancuron kívül az egyetlen jó korban lévő és piacképes középpályásunk, nem pedig azért, mert csődöt mondott volna. Én megadnám neki a következő szezont bizonyításra, ha nem válik be, még mindig el lehet adni.

venember83 2020.05.10. 15:44:59

@Lanzafame: úgy tűnik inkább, hogy ő akar lépni, nem a klub akarja eladni/beszámíttatni/eltávolítani. De persze ez csak megérzés.

gomorra21 2020.05.10. 16:26:00

@Lanzafame: ha ő lenne az első, aki visszatér edzeni, azt mondanám, oké, legyen. De a kis rinyagépnek anyuci fésülgeti a haját a Riviérán. Na hagyjuk már..

Pavel1988 2020.05.10. 16:31:35

A Juvénál még a hangját sem hallottuk, majd akkor nevezzük rinyagépnek ha itt is elkezdni.

Attilio79 2020.05.10. 16:39:56

Nincs sok értelme megvárni a rinyálást, főleg, hogy mama dönt... Szóval adjuk tovább, amíg lehet és van rá mód.

Lanzafame 2020.05.10. 17:03:34

@gomorra21: nem értem ezt az értelmetlen rosszindulatot néhányatoknál. Nem mondott semmi rosszat, amióta itt van, nyilvánosan, akár meccsen főleg nem.

Ennyi erővel Dybala, Ronaldo, Higuaín 10x nagyobb rinyagép.

gomorra21 2020.05.10. 20:26:37

@Lanzafame: egy támadónál sokkal inkább belefér a primadonnáskodás, mint egy box to box, vagy védekező középpályásnál.

JuventusFanatikus 2020.05.10. 20:29:05

@gomorra21: Csak egy pillantást vetettem az Instagramjára, és nem úgy tűnik, mint aki a Riviéárán sütteti a seggét Anyu társaságában, hanem tele van edzésvideóval az oldala ennek a "kis rinyagépnek".

Én mindenképp adnék neki még esélyt, ha azonban Ő szeretne távozni, az mindjárt más, akkor mehet Isten hírével.

gomorra21 2020.05.10. 21:32:16

@JuventusFanatikus: ja, hogy az instagramja szerint edz? Akkor megnyugaodtam. A többi lúzer játékosunk meg bement az edzőközpontba, pedig elég lenne posztolgatniuk.

JuventusFanatikus 2020.05.10. 21:45:53

@gomorra21: Az utolsók között távozott, biztosan meg van beszélve, hogy mikorra tér vissza. Esetleg próbálja kijátszani a két hetes karantént, ha az még érvényben van. Adrien Juventus-mezben semmi olyat nem tett, ami miatt így kellene róla beszélni.

JuventusFanatikus 2020.05.10. 21:49:07

@gomorra21: Egyébként a "többi lúzer játékosunk" pontosabban az olaszok + Cuadrado és Ramsey.

JuventusFanatikus 2020.05.10. 21:50:23

@gomorra21: Ja, és Dybala is megérkezett tegnap a Continassába.

gomorra21 2020.05.10. 22:16:29

@JuventusFanatikus: "Adrien Juventus-mezben semmi olyat nem tett, ami miatt így kellene róla beszélni."

Jó makas fizuért lötyög. Pici akarást látnék rajta, türelmes lennék. Az ő posztján a lagymatagság bűn. Semmit olyat nem tett. Ja. Semmit nem tett. Ha valaki jó bizniszt lát a Juventusban, és zsíros fizetésért magára húzza a zebremezt, nem fogok automatikusan hátast dobni tőle. Az életútjában meg ott vannak az árulkodó jelek, hogy nincsen benne túl sok alázat.

JuventusFanatikus 2020.05.10. 22:46:09

@gomorra21: Én sem örültem mikor megérkezett, és nem is tartom olyan sokra, mint egyesek. Azonban nekem nem feltétlen tűnik olyannak, mint aki teljesen meg van elégedve a helyzetével. Lomha mozgása van, emellé teljesen érzelemmentes az arca, de akkor sem tűnik felháborítóan lustának. Alig fut kevesebbet, mint az örökké futó Matuidi, vagy Bentancur, de ezekre az emberekre is jóval ráver Pjanić. Sőt, például mikor sikeresen kiállítatta magát, akkor kifejezetten az ellenkezőjét gondoltam róla. De Te érzed, hogy most szimaptikus, vagy nem, de egyelőre rinyagépnek nevezni egyáltalán nem helytálló.

Attilio79 2020.05.11. 06:45:07

Az, hogy ide tudott kerülni vélhetően Gigi miatt lehet, ő vele volt egy szezont, ettől függetlenül úgy érzem, hogy sovány a srác teljesítménye, védekezésben pedig voltak nagyobb hibái emlékeim szerint.
Engem nem győzött meg, de hajrá, még van egy fél szezonja (remélem).
Kíváncsi leszek, hogy a kihagyás után ki, milyen formában lesz.

GodPiero 2020.05.11. 08:01:26

Vannak nála sokkal nagyobb fékek a csapatban.
Részemről mehet Matuidi - Khedira - Ramsey - Pjanic is....
Jönne Pogba - Vidal - Rakitic és erre a szezonra ( + a következőre ) kész is a középpálya.
Közben lehetne fiatal, Olasz tehetségekre vadászni....

Il Principino 2020.05.11. 09:29:12

Én látok benne fantáziát,hiba lenne elengedni!Rambo -Costa mehet pakkban Pogbáért!
Amíg Pjanic helyzete sincs tisztázva maradnia kell!

venember83 2020.05.11. 09:38:40

A rosszindulatú lapok már arról cikkeznek, hogy nem is lehet tudni, mikor jön vissza, sőt, lényegében a halogatással a Juventust zsarolja, az ügynöke pedig folyamatosan a Uniteddel egyeztet.

JuventusFanatikus 2020.05.11. 09:54:06

@venember83: Nem kellett a kitalálásához erős fantázia, de nem gondolom, hogy tényleg ez lenne a helyzet. Legalábbis reménykedem.

delpi0823 2020.05.11. 12:21:39

@JuventusFanatikus: Nalam a lyon elleni meccs csapta ki a biztositekot(ahol mindenki szar teljesitmenyt nyujtott)de o a szarabnal is szarabb volt mar elnezest a kifejezesert.A multjat mar ismeri mindenki,semmi szuksege nincs a Juventusnak egy ilyen rohadt almara.En siman bedobnam a Pogba bizniszbe,costaval egyutt mehetnenek.

delpi0823 2020.05.11. 12:25:28

@delpi0823: Az meg hogy 7millios fizuja van az meg egyenesen nevetseges.Hat ha a unitedbe akar menni akkor a fizujabol is lejjebb kell majd adnia az tuti,mert azok nem fognak 7millas fizut adni neki az tuti,ezert is fog rajtunk maradni sajnos.

venember83 2020.05.11. 13:23:32

@delpi0823: ingyen jött, így is jó biznisz volt a vezetők szerint. A mi magánvéleményünk nem számít.

Sztovicska 2020.05.12. 12:09:36

Azt olvastam hogy állítólag azért nem tért még vissza mert sztrájkol mert nem hajlandó elfogadni a járvány miatti fizetéscsökkentést. Ha ez igaz akkor egy ilyennek semmi keresnivalója a klubnál véleményem szerint. Szerintem jó játékos és nagyon sokat fejlődik de ilyen mentalitással…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása