Folytatjuk új sorozatunkat, amiben a legrosszabb igazolásokra emlékezünk vissza. Ebben a részben már komolyabb nevekkel találkozhatunk, akikben az a közös, hogy mind a hárman csúcsformában voltak, mikor Torinóba érkeztek, és még most sem tűntek el teljesen szem elől.

Mauricio Isla: A CD Universidad Católica akadémiáján nevelkedett, és egészen 2007-ig szolgálta a chilei gárdát. Az Udinese felfigyelt az ifjú játékosra, és 525 ezer euróért szerződtette a védőt. Öt esztendő alatt 152 mérkőzésen játszott a Friulaninál, ezen meccseken pedig 7 gólt lőtt és 21 gólpasszt osztott ki. A 24 esztendős focista kiváló játékának köszönhetően ajánlatot kapott a Juventustól, amit el is fogadott, így 13.9 millió euróért cserébe Juve-játékos lett. Bátor húzás volt leigazolni, ugyanis keresztszalag-szakadással érkezett Torinóba, és az érte kifizetett összeg sem volt éppen alacsony. A 2012-es évben szinte alig léphetett pályára, ugyanis februártól egészen augusztusig sérült volt. A következő esztendő sem sikerült jóra, ugyanis igaz, hogy csak kisebb egészségügyi problémák hátráltatták karrierjét, de ezek egymást követték, így nem igazán lehetett rá számítani. Két év alatt 48 meccsen számíthatott rá Conte mester, Isla a bizalmat öt gólpasszal hálálta meg. Sérülései és gyengébb játéka miatt először kölcsön lett adva a Queens Park Rangersnek, majd a következő szezonban a Marseille-hez került, míg 2016-ban a Cagliari végleg megvásárolta. Mindössze egy évet volt az Isolaninál, 2017-ben a Fenerbahçe együtteséhez szerződött, és a mai napig a török csapatot erősíti.

Szinte bármely poszton be lehetett vetni, ha egészséges volt, de általában a középpálya jobb oldalán számított rá Conte. A játéka hagyott némi kívánnivalót maga után, nem véletlen, hogy Allegri egyáltalán nem tartott rá igényt. Nem volt egy nagyon rossz játékos, egyszerűen a sérülések miatt nem tudta sosem visszanyerni jó formáját. Miután elhagyta Torinót, a sérülések száma is lecsökkent, a teljesítménye pedig lényegesen feljavult, a válogatottban még mindig alapember, már 115 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. 

Mivel 13.9 millió euróért érkezett, ezért az amortizáció minden évben 2.78 millió euró volt, amiből 5.56 millió eurót sikerült leírni a két év alatt, amit Torinóban töltött. A kölcsönökből 2.2 millió euró folyt be a Juventus kasszájába, az eladásáért pedig 4 millió eurót kapott az olasz rekordbajnok, így ha kicsit is, de veszteséges volt ez a biznisz gazdaságilag is, sportszakmailag pedig szintén bukta volt a leigazolása.

Rômulo: Rengeteg klubot megjárt, mire Európába szerződött, többek közt volt a Juventude, a Metropolitano, a Chapecoense, a Santo André, a Cruzeiro, az Atletico Paranaense játékosa, míg a Fiorentina le nem igazolta 2.5 millió euróért. A Lilák kölcsönadták a Hellasnak, ahol remekül szerepelt, ezért a veronaiak 2014-ben megvették 3.5 millió euróért. Első szezonjában, amit a Gialloblunál töltött, 32 Serie A-s meccsen hat gólt lőtt és nyolc gólpasszt osztott ki. Kissé érthetetlen módon, de 2014-ben a Juventus kölcsönvette a 27 éves brazilt. Mindössze öt alkalommal öltözhetett Bianconero-színekbe, ugyanis már 2014 decemberében súlyos sérülést szenvedett. Nem lehetett kérdés, hogy a Juve nem vásárolja meg a játékost, és jó döntés született, ugyanis ezután ismét több súlyos sérülést szenvedett, a teljesítménye pedig nem mondható kiemelkedőnek. 2018-ban a Genoához szerződött, majd fél év után kölcsön lett adva a Laziónak, majd a Bresciának. Annak ellenére, hogy Brazíliában született, rendelkezik olasz állampolgársággal is, és kapott behívót Olaszország válogatottjába, de pályára nem lépett.

Azon az öt meccsen három különböző poszton játszott, középpályásként, szélső középpályásként és szélső védőként. Ez is mutatja, hogy rendkívül univerzális játékos ő is, de semmi keresnivalója nem volt a Juventusnál.

Szerencsére csak kölcsön lett megszerezve, így mindössze egy millió eurós lett a bukta.

Angelo Ogbonna: A rivális Torinónál nevelkedett, mindössze egyszer lett kölcsönadva a Crotonénak, még 2007-ben. 2013-ban a Juventus nem sajnált kifizetni 15 millió eurót a középső védőért, aki 160 mérkőzésen csillogtathatta meg tudását a Bikáknál. 55 mérkőzésen nem sikerült kiharcolnia a helyét a Bianconerinél, így két év múlva távoznia kellett, sem Conténál, sem Allegrinél nem vált meghatározó játékossá. A West Ham 11 millió eurót fizetett az olasz védőért, és a mai napig a Kalapácsosakat szolgálja, már 152 alkalommal magára húzhatta a londoniak szerelését. 

A Torinónál egy ígéretes fiatalnak számított, aki 25 évesen érkezett a Juventushoz, de a BBC mellett nem igazán rúghatott labdába, a mutatott játéka pedig nem is igazán indokolta volna azt, hogy a tizenháromszoros olasz válogatott középhátvéd kiszorítson bárkit is a védelemből. Angliában szintén nem sikerült számára a szintlépés, igaz, képes konstans teljesítményre, de ez közel sem elég, hogy ismét behívják a válogatottba, vagy, hogy kirobbanthatatlan legyen a West Ham védelméből. 

A két év alatt 6 millió eurót leírtak, mint amortizáció, a fennmaradó összeg 9 millió euró volt, így az angoloktól kapott 11 millió eurónak köszönhetően nem volt veszteséges ez az üzlet, és a játéka sem volt olyan nagyon katasztrofális, úgyhogy nem volt egy olyan nagyon rossz igazolás.