A Sky Sport Italia szakértője, Gianluca Di Marzio értesülései szerint a Juventus az RB Leipzig csatárának, Timo Wernernek a képviselőivel egyeztet, de ugyanez mondható el az Inter és a Liverpool vezetőiről is.
Timo Werner az európai futball egyik leghatékonyabb csatára az elmúlt években, de a kiemelt figyelem a „mindössze” 60 millió eurós kivásárlási árának is köszönhető.
„Azt tudom, hogy Timo Werner el fogja hagyni a Lipcse csapatát, és az ügynökei azon dolgoznak, hogy megfelelő csapatot találjanak számára. Az ügynökök a Juventus és Inter képviselőivel egyeztetnek.”
A szakértő nem tagadta, hogy további klubok is felmerültek a csatár kapcsán, így például a Liverpool, ám kevéssé valószínűnek tartja, hogy a német támadó az Anfieldre szerződne.
„Valószínűleg a Liverpoollal is tárgyalnak, ám nem tudom, hogy ő kell-e a vörösöknek, hiszen a támadórészlegben olyanok futballoznak, mint Firmino, Salah és Mané.”
A csatár 2023 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik, idén eddig 36 tétmérkőzésen lépett pályára, és a pályán töltött 2800-nál is több játékperc alatt 27 gólt szerzett, illetve 12 gólpasszt osztott ki.
Az újságíró Aaron Ramsey kapcsán is szolgált némi megnyugtató információval.
„A forrásaim szerint Aaron Ramsey a Juventusnál fog maradni. Nagyon boldog Torinóban a családjával, a Juventus vezetősége pedig elégedett vele.
Nincsenek egyeztetések, amelyek nyomán potenciálisan visszakerülhetne a Premier League-be. A tervek alapján ő a Juventus jövőjének a részét képezi.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rivendell 2020.04.30. 09:45:03
Attilio79 2020.04.30. 11:39:41
Juventino86 2020.04.30. 12:54:31
JuventusFanatikus 2020.04.30. 13:08:19
Juventino86 2020.04.30. 13:12:31
venember83 2020.04.30. 13:27:02
Juventino86 2020.04.30. 13:43:32
Visszatérve a cikk eredeti témájára azt mondhatom, hogy Werner nem lenne rossz igazolás. Csak az a kérdés, hogy így a járvány alatt és az azt követő időszakban mi számít majd reális árnak. Ezt egyelőre nagyon nehéz felmérni. Csatár helyett továbbra is inkább minőségi középpályásokat kellene igazolni. Persze más a helyzet, ha Higu esetleg eligazol.
ForzaJuve12 2020.04.30. 14:21:13
Rabiottól én is többet vártam. Ami Wernert illeti, szinte csak jót hallottam róla, úgy tudom kifejezetten gyors játékos, egy próbát megér, kérdés mennyire fekszik neki az olasz bajnokság.
Drotkoszoru 2020.04.30. 14:47:44
Juventino86 2020.04.30. 14:52:16
m.martin91 2020.04.30. 14:55:17
Rikoo 2020.04.30. 15:28:01
Hasonló játékstílusa van, mint Immobilének és láthatjuk, hogy változik az olasz bajnokság, szóval szerintem meg tudna élni a képességeiből egy olasz csapatnál is. Jobb lehetőségek nem nagyon vannak nála a piacon. Érdekes lehet Icardi helyzete, mert nem nagyon látszódik hova igazolhatna, pedig szerintem minőségi csatár. PSG-nek nem kell, Inter off, talán a Napoli helyet csinálhat neki.
Mondjuk Werner lehet inkább a Liverpoolt részesítené előnyben, na majd kiderül mi lesz.
m.martin91 2020.04.30. 16:02:14
Icardi kapcsán nem gondolnám, hogy a PSG-nek nem kellene, sokkal inkább a játékos az, aki nem biztos abban, hogy a PSG-ben kellene folytatnia a pályafutását.
Rikoo 2020.04.30. 16:06:22
Gyanítom a Juventus csatársora marad ugyanaz. Higuaín marad még 1 évet, aztán ő lesz a csatár. Remélem legalább a középpályát sikerül megerősíteni..
JuventusFanatikus 2020.04.30. 16:36:54
m.martin91 2020.04.30. 17:19:51
senky 2020.04.30. 18:01:30
rockitbaby 2020.04.30. 19:20:25
De ennél sokkal lényegesebb, hogy bár az Inter kényszerpályán mozog, és a vírushelyzet sem javít az esélyeiken, de a játékos nem produkál még így sem rossz szezont. Az ára olyan hatalmasat nem eshet, mint pl Pjanic esetében.
Én azt gondolom, hogy lesz még egy kölcsönben töltött szezonja, aminek a végén megint opció lesz a megvételére. Itt csak az lesz a kérdés, beadja-e a derekát Marotta és hajlandó lesz a csizmán belülre is kölcsönadni.