Sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, a kezdő összeállt, már csak egy kiváló tréner kell a padra. Nem mondok újdonságot azzal, ha azt írom, hogy Alessandro Del Piero mindent elsöprő győzelmet aratott, a Blog 96.3 százaléka szavazott rá, Giampiero Boniperti 2.4 százalékkal lett a második, míg Omar Sívori 1.3 százalékkal mindössze a harmadik helyen végzett. Én személy szerint elégedett vagyok a csapattal, ugyanis annak ellenére, hogy Olvasók nagy része nem láthatott olyan legendákat, mint Scirea, vagy Platini, mégis ismerve "munkásságukat", rájuk szavaztak. Ez a gárda tökéletes ötvözete három sikerkorszaknak, és ami a legfontosabb, szinte az összes játékost komoly érzelmi szál köti az Öreg Hölgyhöz. Igaz, hogy a Juventus történelmében akadtak jobb futballisták, mint például Marchisio, de a cél nem az volt, hogy a legerősebb gárdát válogassuk össze, és ez szerencsére látszik a csapaton is. Azt hiszem, hogy ez azon kevés álomcsapatok egyike, ahol a játékosok többé-kevésbé eredeti posztjukon szerepelnek, elég csak összehasonlítani a Juventus hivatalos oldala által kezdeményezett játék eredményét. Nem is szaporítom tovább a szót, következzen a Juve történelmének három legsikeresebb trénere:

Giovanni Trapattoni: A Milan legendája volt játékosként, Milánó közelében is született és első együttese edzőként szintén a Rossoneri volt, ennek ellenére a Juventus legsikeresebb trénere. 1976-ban érkezett Torinóba, és tíz éven át irányította a Zebrákat. Ezen idő alatt csapata hat Scudettót, két Coppa Italiát, egy UEFA-kupát, egy BEK-et, egy KEK-et, egy UEFA-szuperkupát és egy Világkupát hódított el. 1986-ban tért vissza Milánó városába, de nem a Rossonerihez, hanem a rivális Nerazzurihoz. Öt esztendőn keresztül volt az Inter trénere, ott egy Scudettót, egy UEFA-kupát és egy Supercoppa Italiánát nyert. 1991-ben ismételten egy meglepőt húzott, ugyanis ismét a Juventus edzője lett, de ezúttal csak három évig vezette a csapatot. Nem volt már korántsem annyira sikeres, mint az előző regnálása alatt, mindössze egy UEFA-kupával bővült vitrinje. 1994-ben a német rekordbajnok irányítását vállalta el, egy évet töltött a Bayern Münchennél, majd a Cagliarihoz írt alá, aztán ismételten visszatért Münchenbe. A német kaland is jól sikerült számára, a Bajorok az ő irányítása alatt egyszer megnyerték a bajnokságot, egyszer a német kupát és egyszer a német ligakupát. 1989-ben visszatért hazájába, a Fiorentinánál szerzett munkát, majd 2000-ben olasz szövetségi kapitány lett. 2004-ben a Benfica lett új kenyéradója, ahol ismét trófeát hódíthatott el, ugyanis portugál bajnok lett gárdájával. Egy év után a Stuttgart irányítását vállalta el, majd következett a Red Bull Salzburg, ahol bajnokságot nyert a Bikákkal. 2008-ban ír szövetségi kapitány lett, majd 2013-ban visszavonult az edzősködéstől.

Kevés olyan tréner van, aki kiváló motivátor és taktikus is egyszerre, azonban ő ezen edzők közé tartozott. Határozott és kemény személyiség, aki volt, hogy locsolócsővel locsolta a játékosait, vagy kulacsot vágott hozzájuk, ezzel kifejezve elégedetlenségét. Korszakalkotó vezetőedző volt, aki Nereo Roccótól, a catenaccio atyjától tanulhatott, mire pedig ő lett tréner, addigra pont eljött az ideje, hogy ezt a játékfelfogást leváltsa, így alakult meg az úgy nevezett zona mista, amit gioco all' italianának is szoktak nevezni. A lényege az volt, hogy az akkor rendkívül sikeres holland támadófocit ötvözze az olasz játékfelfogással. Ő ténylegesen együtt élt a játékkal, tudta mikor kell változtatni, korántsem csak egy taktikát, vagy egy felállást ismert. Célja mindig az volt, hogy minél tökéletesebb gépezetet rakjon össze, és együttese győzedelmeskedjen. Minden idők egyik legjobb edzője volt, aki rengeteg klubbal ért el komoly sikereket, de a Juventusszal meghódította az egész világot.

Marcello Lippi: Játékosként leginkább a Sampdoriához kötődött, Genovában is kezdte el edzői karrierjét, méghozzá a Primavera csapatnál. Rengeteg kisebb együttest megjárt, mire komolyabb gárdához került volna, ilyen csapat volt a Pontedera, a Siena, a Pistoiese, a Carrarese, a Cesena és a Lucchese. Kicsit komolyabb erőt képviselt már az Atalanta, majd a Napoli, de csak 1994-ben került Olaszország egyik legnagyobb együtteséhez, a Juventushoz. Első periódusa Torinóban hat évig tartott, ezen idő alatt pedig megválasztották kétszer is Európa legjobb vezetőedzőjének, csapatával pedig megnyerte a BL-t, háromszor a Scudettót, egyszer a Coppa Italiát, kétszer a Supercoppa Italianát, egyszer a Világkupát, egyszer pedig az UEFA-szuperkupát. Nem is kell ecsetelnem, hogy ez milyen fergeteges időszak volt, azonban 1999-ben aláírt a rivális Interhez, ahol megbukott, ezért egy esztendő elteltével ismételten visszatért Torinóba. Három évig volt a csapat élén, két Scudettót és két Supercoppa Italianát köszönhetnek többek közt neki is a Juventus szurkolói, de korántsem volt olyan lehengerlő a Juve, mint a kilencvenes években. 2004-ben olasz szövetségi kapitány lett, az Azzurrival pedig 2006-ban megnyerte a VB-t. Két évet pihent, majd ismét a talján válogatottat irányította, de csak két évig. 2010-ben nem csak Olaszországot, hanem a kontinenst is elhagyta, a kínai Guangzhou Evergrande csapatának irányítását vette át, ahol két naptári év alatt háromszor lett kínai bajnok, egyszer kínai kupagyőztes, egyszer pedig megnyerhette az ázsiai Bajnokok Ligáját. Pár hónapon keresztül technikai igazgató volt a dél-kínai Tigriseknél, majd 2016-ban elvállalta kínai válogatott irányítását, 2019 óta pedig nincs csapata, de még aktív edző.   

Ő is remek taktikus és kiváló motivátor volt, de más módszereket használt, mint Trapattoni. Ő nem az oldalvonal mellett ugrált és ordibált, sokkal inkább a nyugalom megtestesítője, aki a padon ülve, szivarozva figyeli a történéseket. Lippi sikerének kulcsa a pszichológia volt, remekül ért az emberek nyelvén, rengeteget beszélgetett a játékosokkal, még a magánéletüket is megoszthatták vele. Az Arrigo Sacchi által kitaposott ösvényen haladt Lippi mester is, csapatai a labdatartásra és támadójátékra fókuszáltak, de emellett a védelem is remekül meg volt szervezve. A Juventus az ő idejében játszotta a legszebb futballt, és a kilencvenes évek egyik legütősebb gárdája volt a torinói. Sir Alex Fergusont is Marcello Lippi nyűgözte le, és az ő játékstílusát alkalmazta a Manchester United-nél. Az olasz stratéga nagyszerűen nyúlt bele a meccsekbe, és a formációváltás is az erősségei közé tartozott. A világ egyik legjobb trénere, annak ellenére, hogy "csak" a Juventusnál és az olasz válogatottnál alkotott igazán egyedülállót. 

Massimiliano Allegri: Edzői karrierjét 2003-ban kezdte, az Aglianesénél. Megjárta a SPAL-t, a Grossettót, és a Leccót, míg a Sassuolóhoz nem került, ahol megnyerhette pályafutása első serlegeit. A Neroverdit egy Serie C-s bajnoki címhez és egy Serie C-s olasz kupagyőzelemhez segítette. 2008-ban a Cagliari vezetőedzője lett, ahol felhívta magára a Milan figyelmét. A Rossonerinél első szezonjában Scudettót nyert, míg a 2011/2012-es évadban olasz szuperkupát. A milánóiak meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, Silvio Berlusconi pénze egyre inkább fogyott, a sztárjátékosok továbbálltak és jött Conte Juventusa, amely senkinek sem kegyelmezett. 2014-ben Allegrit elküldték, és még abban az évben aláírt a Bianconerihez, ami eléggé meglepő volt mindenki számára. A Juventinók tüntettek ellene, tojással dobálták, neki tulajdonították a Milan rossz szereplését. Öt Torinóban töltött év alatt öt Scudettót, négy Coppa Italiát, két Supercoppa Italianát nyert, és kétszer elvezette csapatát a Bajnokok Ligája döntőjébe. Az öt évből három kifogástalanra sikerült, míg az utolsó kettő már korántsem sikerült olyan fergetegesre, ezért tavaly távoznia kellett.

Max a jelenkor egyik legjobb trénere, és talán nem túlzás Olaszország legremekebb vezetőedzőjének nevezni. Taktikailag hihetetlenül sokoldalú, rengeteg felállás és játékstílus megtalálható tarsolyában, amelyet akár meccs közben  tud váltogatni. Egyik legnagyobb fegyvere az, hogy van annyira merész, hogy egy fontos összecsapáson a csapat kulcsemberét képes leültetni a padra, hogy az csereként pályára lépve eldöntse a mérkőzést. Míg Trapattoni korszakalkotó volt, Lippi pedig az adott kor játékstílusát alkalmazta, addig Allegri nem feltétlen halad annyira a korral, ennek ellenére a nemzetközi hadszíntéren mégis sikeres tud lenni. Nincs kifejezett stílus, ami csapatait jellemzi, de ennek az oka az is, hogy a Juventusnál nem olyan játékosokat kapott, akiket kifejezetten kért. Annyi bizonyos, hogy nála fontos, hogy a védelem stabil legyen, amire tud építeni. Az ő irányítása alatt szinte nincs kivétel, mindenkinek ki kell vennie a részét a védekezésből is. A támadásokat már kevésbé precízen tudja megszervezni, az utóbbi időkben csak azt láthattuk, hogy a Juve a hosszú indításokat, a széleken való áttöréseket, és a beadásokat erőlteti. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Zebrák tudtak szép támadásokat is vezetni, mikor volt hozzá megfelelő "alapanyag", és a középpálya megfelelő minőséget képviselt.

Olyan nagyon könnyű döntést most sem lehet hozni, mert Trapattoni és Lippi is igazi edzőfejedelmek voltak. Én Marcello Lippire szavazok.