Talán a vártnál is nehezebben született döntés arról, hogy ki legyen a csapat trequartistája. A két francia klasszis volt a legszimpatikusabb a Blog Olvasóinak a számára, és mindössze négy tizedszázalék döntött Michel Platini javára. Le Roi 37.2 százalékkal győzedelmeskedett, Zidane 36.8 százalékkal lett a második, míg Baggio 26 százalékkal mindössze csak harmadik lett. Kiválasztani a Juventus történetének három legnagyobb centerét, nem egyszerű dolog, ugyanis olyan legendás csatárok közül volt lehetőségem választani, mint John Charles, Roberto Bettega, Paolo Rossi, Fabrizio Ravanelli, Gianluca Vialli, Filippo Inzaghi, vagy éppen David Trézéguet. Sajnos ebben a cikkben mindössze három játékos szerepelhet, a közös bennük az, hogy ennek a triónak van csillaga az Allianz Stadiumnál.

Roberto Bettega: Azon kevés Juventus-legendák egyike, akik saját nevelésűek. 1969-ben lett kölcsönadva a Varesének, hogy fejlődjön a Serie B-ben, és ez kiváló ötletnek bizonyult, ugyanis gólkirály lett a másodosztályban. Ezután már Torinóban bizonyíthatta tudását, 13 éven keresztül szolgálhatta az Öreg Hölgyet. 478 mérkőzésen 178 gólt lőtt, amivel a Juve történetének harmadik legtöbb találatot jegyző játékosa. Hét Scudettót nyert, emellett két Coppa Italia és egy UEFA-kupa is szerepel vitrinjében, egyszer pedig a Serie A gólkirálya lett. 1983-ban távozott Kanadába a Toronto Blizzardhoz, ahonnan '85-ben visszavonult, 34 esztendősen.

Egy rendkívül komplex csatár volt, aki bármely porcikájával képes volt gólt szerezni. Gólerősségének köszönhetően lett belőle center, pedig játszott secunda puntaként és trequartistaként is, mert igaz, hogy 184 centiméter magas, mozgékony volt, rendkívül jól látott a pályán és kiválóan passzolt. Taktikailag nagyon képzett volt, emellett a legnagyobb erőssége a fejelési pontossága volt és technikailag is képzett csatár hírében áll. Ő azokban a korszakokban szerepelt, amikor a futball folyamatosan fejlődött, és mindig megállta a helyét.

Fehér Toll egy igazi vezér volt a pályán és az öltözőben, egy igazi harcos volt, aki a Juventusért mindent megtett. Egy visszafogott ember, aki se nem dohányzott, se nem ivott alkoholt, azonban a hölgyeket nagyon szerette. A 43-szoros olasz válogatott futballista miután befejezte karrierjét, továbbra is a Juvét szolgálta, először játékosmegfigyelőként, majd alelnökként.

Gianluca Vialli: Egy milliomos fiaként látta meg a napvilágot Cremonában, és a helyi csapatban is kezdte meg karrierjét. 1984-ben szerezte meg a Sampdoria, ahol nyolc szezonon keresztül játszott, 328 mérkőzésen 141 találatot számlálhatott össze. 27 évesen a Juventushoz igazolt 16.5 millió euróért cserébe. Négy esztendő alatt 145 meccsen szerepelt, és 53 gólt szerzett. 1996-ban állítólag a doppingolás miatt kellett távoznia a Juventustól, pedig Agnelli nagy kedvencének számított, a csapat kapitánya is volt. A Chelseahez távozott a 31 esztendős center, Angliában három esztendőt töltött el, míg 1999-ben vissza nem vonult. Egyszer volt a Serie A gólkirálya (1991), egyszer pedig a Coppa Italia sorozatban szerezte a legtöbb gólt (1989). Megnyerhette a Bajnokok Ligáját, az FA kupát, az angol ligakupát, kétszer a Scudettót, négyszer a Coppa Italiát, kétszer a Supercoppa Italianát, egyszer az UEFA-kupát, kétszer a KEK-et és egyszer az UEFA-szuperkupát. Azon kevés játékosok egyike, akit három klubnál is legendaként tartanak számon.

Játékosként a Cagliari-legendához, Luigi Rivához hasonlították. Vialli is képes volt jobbal, ballal és fejjel is gólt szerezni, miközben nem volt különösebben magas. Fizikailag rendkívül erős volt, ennek ellenére viszont képes volt akrobatikus megmozdulásokra, és nem volt kifejezetten lassú sem. Nem ijedt meg a játékszertől, ha hozzá került, jó előkészítőnek számított. Igazi harcos volt, aki rengeteget robotolt, és nem volt számára nehézség a védekezés, és jó labdaszerzőnek is bizonyult. Nem lőtt olyan rengeteg gólt a Juventusban, de azt is figyelembe kell venni, hogy volt mellette játszott Ravanelli és Del Piero is, akik szintén gólerős játékosok voltak. Ezért is volt hasznos játékos Vialli, mert kivette a részét mindenből, a góllövésből, az előkészítésből, a védekezésből, a védőket is le tudta kötni, ezzel területeket nyitni, és még szélsőként is szerepelt szükség esetén. Igaz, hogy mindössze 59-szeres olasz válogatott, de korszakának egyik legjobb centereként tartják számon.

Erős jellem, aki vezér volt, és a nagy mérkőzéseken is legjobb tudása szerint játszott. Elmondása szerint a nevetés a kulcsa mindennek, nem stresszelt a derbik előtt. Nem szokása köntörfalazni, őszinte ember, aki mindig elmondja a véleményét, még ha kissé keményen is fogalmaz. Sajnos a távozásához ez is hozzájárult, hogy a "sztrájkolók" egyik vezetőjének számított, és nem volt mindig kellő tisztelettel a felettesei felé. Edzőként is praktizált, 1998-től egészen 2000-ig a Chelsea trénere volt, míg 2001-ben a Watford irányítását vette át, egy esztendőn keresztül ült a Darazsak kispadján.

David Trézéguet: Franciaországban született, mivel argentin édesapja épp abban az országban futballozott, azonban David már Argentínában nevelkedett. A Platense együttesénél nevelkedett, 1995-ben figyelt fel rá a Monaco, és le is igazolta a francia gólvágót. Öt évet töltött a Hercegségbelieknél, 123 mérkőzésen pedig 62 gólt szerzett. Ez a fergeteges teljesítmény több nagy csapat érdeklődését is felkeltette, köztük a Juventusét is, amely gárda hajlandó volt leigazolni a 22 esztendős csatárt 23.4 millió euróért, a megbukott Thierry Henry helyére érkezett. Tíz éven át hordta a Juve mezét, 320 mérkőzésen 171 gólt lőtt, amivel a klub történetének negyedik legtöbb találatot szerző futballistája. 2010-ben, 32 esztendősen távozott Torinóból a spanyol Hércules CF-hez, ahol mindössze egy szezont töltött el. Következő útja az Egyesült Arab Emírségekbe vezetett, ahol az FC Baniyashoz igazolt. Fél esztendő után továbbállt, és hazatért Argentínába, a River Plate-hez, ami kissé meglepő húzás volt tőle, mert állítólag gyerekként Boca Juniors-szurkoló volt. Egy évadot töltött a nagy múltú klubnál, majd a Newell's Old Boyshoz szerződött, ahol szintén nem töltött el több időt, mint egy szezont, mert Indiába igazolt, a Pune City lett új klubja, ahonnan 36 esztendősen visszavonult. 2002-ben a Serie A gólkirálya lett, ebben az évben Olaszország legjobbjának választották. A 71-szeres francia csatár megnyerhette a VB-t és az EB-t is, négyszeres olasz bajnok, egyszeres olasz szuperkupagyőztes, kétszeres francia bajnok. Egyszer magasba emelhette a Serie B bajnokának járó trófeát, ahogy a francia szuperkupát és az U19-es EB-trófeát is.

Nagyszerű center volt, aki jobbal, ballal és fejjel is gólt tudott szerezni. Re David egy igazi gólvágó volt, akiben mindig benne volt a gól, ha az ötösön belül volt, ha a tizenhatosnál, az ellenfélnek mindig nagyon figyelnie kellett, mert a Kobra bármikor lecsaphatott. Nem szerette vezetgetni a labdát, egy-két érintés után vagy lőtt, vagy passzolt. Nagyszerű kapáslövésekre volt képes, akrobatikus megmozdulásokat is láthattunk tőle, a levegőben nehéz volt megverni, emellett gyors is volt.

Hallgatag ember, mélyen vallásos. Igaz, hogy iszlámként nevelkedett, de áttért a keresztény hitre. A Calciopoli után ő is maradt, de legszívesebben távozott volna, szükség volt egy kis győzködésre, de legalább egy csapatban játszhatott továbbra is két legjobb barátjával, Del Pieróval és Camoranesivel, akikkel nagyon jól megértették egymást a pályán is. A szurkolókat is imádta, azonban az aktuális vezetőséggel ritkán jött ki jól, például Cobolli Gigliékkel sem ápolt jó viszonyt, és Andrea Agnellivelt sem volt rózsás a kapcsolata. Ennek ellenére jelenleg is a Juventusnál dolgozik, mint a klub márkanagykövete.

Egyszerűbb volt eldönteni, hogy ki legyen a győztes, mint azt, hogy ki legyen a három legjobb center a Juve-történetében. Trézéguet számomra a tökéletes center, úgyhogy rá szavazok.