Erling Håland kapcsán nehéz jelzőket találni az elmúlt időszakban, miután rendkívül fiatalon berobbant a futballvilág színterére. Amint azt tette az RB Salzburg csapatában, a Borussia Dortmundnál is szállítószalagon hozza a gólokat, s a calciomercato számára közölt írásban Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a norvég csatárt már jó ideje figyeli a Juventus.
A kétezres születésű támadó januárban váltott klubot, s ahelyett, hogy a legszűkebb elitbe tartozó klubhoz igazoljon, hiszen például a Juventus is szívesen fogadta volna, inkább a biztonságra ment, s a német bajnokság és egy kisebb szintbeli ugrás mellett tette le a voksát a Borussia Dortmundhoz szerződéssel.
A csatár bizonyítási lehetőségre vágyott egy magasabb szintű bajnokságban, ez volt a célja már a mercato kezdetekor, ami nem meglepő, mivel az elmúlt években nem egy ígéretes fiatal megégette magát azzal, hogy túl hamar igazolt top klubhoz.
A Juventus vezetősége kisebb csalódásként élte meg a januári visszautasítást, ám a nagyobb csalódás az a 2018 nyári ajánlat visszautasítása volt, amikor is Fabio Paratici a Molde együttesétől 5 millió euróért akarta megvásárolni a futballista játékjogát. A játékos (már) ekkor (is) elutasította az Öreg Hölgy közeledését, és inkább a Salzburg együttesét választotta, ahol egyértelműen kiemelt szerep juthatott neki.
Mindazonáltal némi bizakodásra adhat okot, hogy a bianconero klubvezetés igencsak jó kapcsolatot ápol a játékos céltudatos ügynökével, Mino Raiolával, ezért minden bizonnyal az igazgatókhoz is eljut majd minden információ a csatár jövőbeli törekvéseiről és szándékairól. A következő nyári átigazolási időszak lényegében kizárható az Öreg Hölgy szempontjából, azonban egy-két év múlva ismét próbálkozhatnak a piemonti klub képviselői.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2020.04.11. 13:00:13
Dybali 2020.04.11. 14:02:12
senky 2020.04.11. 15:49:15
senky 2020.04.11. 15:59:12
dobor norbert 2020.04.11. 16:47:04
babo0410 2020.04.11. 17:43:53
del pipi 2020.04.11. 18:22:57
Alex8610 2020.04.11. 18:30:01
2020.04.11. 18:38:59
senky 2020.04.11. 21:03:55
Tobben irtatatok Mbappe gazdasagi vesztessegek miat draga es a fizuja is nagy. OK , igaz,de legalabb o RUGJA a GOLOKAT ,TELJESITI csatari kotelezetseget amiert meg kell fizetni. a vesztessegek miat a golokat NEM rugo pipita koltsegesebb ,hisz a fizuja HIABA kidobott penz
del pipi 2020.04.12. 07:22:13
Wizzurah 2020.04.12. 08:28:56
senky 2020.04.12. 20:12:58
dobor norbert 2020.04.12. 20:24:44
del pipi 2020.04.13. 07:25:40
Drotkoszoru 2020.04.13. 12:21:23
del pipi 2020.04.13. 12:31:05
Juventino86 2020.04.13. 12:37:11
Drotkoszoru 2020.04.13. 12:38:56
del pipi 2020.04.13. 14:16:27
senky 2020.04.13. 16:19:43
senky 2020.04.13. 16:27:31
A Sportmediaset legfrissebb jelentése szerint pedig Juan Cuadrado személyében a milánóiak is kinéztek egy játékost a Juvéból, akit bizonyára el is engednének a torinóiak, hogy legalább 20 millió euróval mérsékeljék az argentin gólfelelősért fizetendő összeget.
A 27 éves Icardiért a korábbi megállapodások szerint 100 millió eurót kéne adnia egy olasz csapatnak.
del pipi 2020.04.13. 19:04:41
dobor norbert 2020.04.13. 19:42:34
Rikoo 2020.04.13. 20:25:55
Amúgy meg nem tudom mit hisztizel itt állandóan, minden cikk azzal van tele, hogy a Juventus igazol majd egy csatárt..
senky 2020.04.14. 17:48:15
Rikoo 2020.04.14. 19:19:40
Ha csatar jon nyaron, akkor az Icardi lesz, senki mas nem realis. Nem akar Parizsban maradni a csalad miatt.