Del Piero: "A Juventus iránt érzett szerelmem egyedülálló és örök"

Del Piero Alessandro_gólöröm.jpgA Juventus legendás egykori 10-ese, Alessandro Del Piero egy lapinterjúban a torinóiak jelenlegi karmesterét, a 10-es mez aktuális birtokosát, Paulo Dybalát méltatta, és arról is beszélt, hogy a zebramezes klub iránti szerelme örökké fog tartani.

"Dybala már többször is viselte a kapitányi karszalagot, és ez azért történhetett meg, mert a Juventusnál úgy gondolják, megérdemli ezt" - nyilatkozta ADP a Sky Sport Italia számára.

Az ikon kifejtette: "Annak tükrében, amennyire őt személyesen ismerem, elmondhatom, hogy a pályán és azon kívül is igazán éretté vált az utóbbi hónapokban.

A leginkább abból látható ez, ahogyan kezelte a múlt nyáron körülötte alakuló eseményeket. A reakciója jól jelképezi, mennyire felnőtt a feladatokhoz. Azt korábban is tudtuk, hogy ő olyasvalaki, aki nagyon szeret dolgozni, és ma már azt érzem, egy komplett játékossá vált."

Del Piero ezután arról is szót ejtett, mit érez az együttes iránt, amelyben karrierje nagy részét töltötte: "Gyermekként a Juventusnak szurkoltam. Mindent megnyertem vele, amit megnyerhettem, beleértve a Serie B bajnoki címét is azokban a klub számára nehéz időkben. Aztán visszatértünk a legjobbak közé, még mielőtt távoztam volna.

Az az utolsó meccs az Atalanta ellen volt a csúcspont, ami túlmutat a trófeák megnyerésén. Nincsenek szavak arra, hogy leírjam, amit azon a napon éreztem a csapattársaimtól és a stadionban lévő szurkolóktól kapott ölelések során.

A Juventus iránt érzett szerelmem egyedülálló és örök."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr515586512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.04.03. 11:14:52

"beleértve a Serie B bajnoki címét is"

Minden benne van abban, hogy ezt külön kihangsúlyozta.

GodPiero 2020.04.03. 12:27:37

Ilyen egy igazi 10-es.....
Alessandro God Piero

venember83 2020.04.03. 14:50:15

@Lanzafame: ezt kifejthetnéd, mert nem világos számomra, hogy mire utalsz.

Lanzafame 2020.04.03. 15:15:38

@venember83: úgy értem, hogy ő tényleg mindent megnyert a klubbal, de mégis azt az időszakot emeli ki, amikor égett a ház. Ekkor dőlt el, hogy ki vérbeli juventino és ki zsoldos.

(Egyedül Zambrotta távozasát tudtam elfogadni, Ibráét csak akkor tudtam volna teljesen, ha nem a mocsok interhez megy.)

alexGicamo 2020.04.03. 15:40:29

Imádlak , ALEX ! Számomra ő a legjobb , örökre ! :-)

rockitbaby 2020.04.03. 15:45:46

@Lanzafame: Érdekes. Nekem pont Zambrotta távozása volt, ami rosszul érintett. Thuram 34 volt, a legszebb evein utólag tudjuk, túl volt. Cannavaro is a csúcson távozott, azt a második regnálását szerintem ő maga is elfelejtené, ha teheti. Emerson is hasonló karriert futott be a távozás után, mint Fabio. Ibra nekem kedvencem volt, mindent egybevéve is, de valahogy az ő esetében sose volt benne egy klubhűség a pakliban. Vele kapcsolatban csak annyi fájt, hogy azért 25 milliónál többet is kaphattunk volna érte ( tudom azok a fránya körülmények ). De Zambrotta esetében egyik fentebb vázolt helyzet sem volt adott. Az ő esetében egy év másodosztályt és még egy év BL nélküli szezont elbírt volna a karrier.

De, hogy a cikkhez is. Az ilyesfajta lovagok miatt szerette meg az idősebb szurkolói generáció a Juventust. Persze most már más szelek fújnak, de akkor is.

gomorra21 2020.04.03. 16:10:43

@rockitbaby: Zambrotta többször nyilatkozta, hogy maradt volna, de a vezetőség belőle pénzt akart csinálni.

rockitbaby 2020.04.03. 17:56:14

@gomorra21: Vérlázítóan kevés összeget kapott a klub a Zambrotta-Thuram Barcelona-ba igazolás után. Ibrahimovicért kaptunk egyedül elfogadható összeget. A pénzcsinálás szerintem nem játszott ebben az esetben.

Továbbá Zambrotta azt is elmondta, higy mennyire csalódott volt a bundabotrány miatt, hiszen ők a pályán nyertek és nem tudtak erről semmit. Igencsak durcás volt.

JuventusFanatikus 2020.04.03. 18:13:20

@rockitbaby: Thuram annyit ért a Transfermarkt szerint, míg Zambrotta valóban dupláját. Azt sem kell elfeledni, hogy nem csak azokat kellett eladni, akikért pénzt lehetett kapni, hanem azokat, akiket valamilyen módon lehetett pótolni, lehetőleg házon belül. Ezért fordulhatott elő, hogy a távozni kívánó Camoranesi és Trezeguet maradt, míg a maradni akaró Zambrotta és nyilatkozat szerint Thuram is távozott. Az megint más kérdés, hogy az akkori vezetőség végülis jól döntött, mert szinte minden komolyabb név besült új klubjánál, a kivétel természetesen Zlatan.

rockitbaby 2020.04.03. 18:57:53

@JuventusFanatikus: Meg a fizetéseken is faragni kellett, ezt tudom. A pótlás részéz nek tudom, hogy igaz, vagy csak ilyen púder duma a nagyérdeműnek, de speciel Marchionni akkor jött Bojinovval egyetemben, így Camoranesi és Trezegoal mehetett volna, ha nagyon akartuk volna. Ellenben Thuram, Zambrotta és Cannavaro mind olyan posztról távozott, amit ha őszinték vagyunk érdemben nem igazán tudtunk pótolni. Chiellini pocsék bal bunkó volt, Legrottaglie pedig sokad virágzása ellenére is messze nem Cannavaro vagy Thuram kategória.

Persze ez csak az én véleményem.

JuventusFanatikus 2020.04.03. 19:11:25

@rockitbaby: Egy dolog, hogy mi lett belőlük, és minek tartották őket akkoriban. Bal oldalra ott volt két tehetségesebb játékos Chiellini és Balzaretti személyében, középre igazolták Boumsongot, meg volt egy Tudor is, az általad felsoroltakon kívül, ja, meg Zebina:D.
Még Trezeguetnek éppenséggel lett volna pótlása, ez igaz, de jobb szélre mindössze Camoranesi és Marchionni volt elérhető.
Egyébként megnézve azt, hogy Cannavaro mennyiért váltott, Thuramért konkrétan jó pénzt kapott a Juve:P:D

rockitbaby 2020.04.03. 21:44:59

@JuventusFanatikus: Azért volt ott még egy Palladino, Lanzafame, Giovinco trió is, akik akár a szélen is bevethetők lettek volna. A védelembe pedig Kovac, Birindelli is súlyosbította a problémát, de a szélre még De Ceglie is bevethető volt. Volt mindenhova lehetőség pótlásra, hogy aki akar mehessen, aki nem, maradhasson.

Persze voltak fiatalok, meg karrierjük zenitjén jócskán túl lévő játékosok, megspékelve alapvetően méltatlan játékosokkal :) Így roppant nehéz helyzet volt, amit igyekeztek a legkevesebb kárral megoldani.

Hát, abban a helyzetben a Juve kényszerhelyzetben volt, mert a költségeket faragni kellett, így igencsak pocsék alkupozícióban voltunk. Nem meglepőek az alapvetően gáz árak.

senky 2020.04.04. 09:55:00

@rockitbaby: ,, Az ilyesfajta lovagok miatt szerette meg az idősebb szurkolói generáció a Juventust. ...'' es az olyan hutlent mint conte .... .

rockitbaby 2020.04.04. 10:15:32

@senky: Attól még legalább tiszzeld meg annyival, hogy a nevét nagy betűvel kezded. De ha ez sem, akkor legalább nyelvtani helyesség jegyében. Vagy még jobb ötlet: légy oly kedves és ne reagálj a kommentemre, mert agyérgörcsöt kapok a fogalmazásodtól ;)

del pipi 2020.04.04. 11:09:36

@rockitbaby: Vagy csak ugord át mint én, sok kellemetlenségtől megkíméled magad. :)

Lanzafame 2020.04.04. 12:55:42

@rockitbaby: igazad van Cannavaróval kapcsolatban. Zambrotta a világ egyik legjobb szélsővédője volt, el kellett engedni/adni. Thurammal pl. pont az a bajom, hogy 1-2 évig még a védelem vezére lehetett volna középen, és klublegendává válhatott volna. Aztán lehet, hogy a fizuja volt magas a klubnak, nem tudom.

rockitbaby 2020.04.04. 13:15:21

@Lanzafame: Thuram, Cannavaro és a többi 30+ éves távozó egyik alapvető oka az volt, hogy a nagyfulűt akarták és top szinten játszani, mert már olyan sok nem volt hátra az aktív pályafutásukból. Más kérdés, hogy Ibra és Mutu kivételével senkinek nem jött be ez a számítás.

Éppen ezért nem zavart az öregek távozása. De Zambrotta két évet tudott volna várni a BL-hez, míg a drogos románt mi kapartuk ki a szó szerinti szarból és építettük fel újra, ezt meg ő azzal honorálta, hogy amint lehetett, dobbantott a Fiorba... A többiek távozása ennyire nem érintett meg.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1556) bajnokság (2183) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (73) EB (34) edző (528) elemzés (40) előzetes (505) Európa Liga (108) felkészülés (70) hírek (1261) játékosokról (7155) kiszemelt (29) kitekintő (110) klub (1687) meccsek (2622) mercato (2951) nyilatkozat (5491) Olasz Kupa (193) összefoglaló (206) pletyka (2921) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (120) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (143) Címkefelhő